2014. szeptember 29., hétfő

harmadiknak lenni

Mondják, hogy egészséges versenyszellemet teremt a gyerekekben, ha 3-man, vagy páratlan számban testvérek, mert ott mindig versengenek egymás kegyeiért és figyelméért. Ez eszembe szokott jutni munkahelyen is, ott én érzem magam a harmadiknak, aki mindig kimarad valamiből, lemarad valamiről, és még akkor is, ha van, hogy a csapat részének érzem magam, nem érzem azt a teljes bizalmat, amivel ők egymás iránt viseltetnek felém is. Rossz érzésem van bent, és nem is vagyok olyan kommunikatív, mint általában, mindemellett annyi dolgom van egyszerre, hogy azt se tudom mivel foglalkozzak, így aztán még inkább úgy tűnik, hogy rossz kedvű vagyok és elvagyok a saját világomban, pedig nem feltétlen van így.

2014. szeptember 28., vasárnap

Koncert

Vannak koncertek, amelyekről, még annak a tényéről is, hogy lesz, lemaradok, csak utólag értesülök róla, hát a következő előadó esetén is ez a helyzet, nem is tudtam, hogy volt Pesten, pedig igen, tavasszal itt járt. De most legalább megtudtam, hogy jövőre is jön, jövő tavasszal is itt lesz. 
Mindenesetre nézzétek meg az arcokat, a közönségben ahogy hallgatják az előadást, érdemes.

hétvégi gondolatok

Mindig is szerettem, és ez a jövőben sem lesz másképp a nagy családi banzájokat. Most úgy alakult, hogy úgy voltunk almafesztiválon, és szülinapoztunk a hétvégén, hogy 3 unokatesómmal is találkoztam, így volt olyan, amikor 8-an üldögéltünk és beszélgettünk, és az már tud olyan lenni, legalábbis a mi családunkban, mintha olaszok lennénk, legalábbis ami a hangzavart illeti, de nekem ez, mint mondtam bejön. Ami kevésbé jött be az a Depresszió zenekar koncertje volt, aminek én alig vártam a végét, előtte a bohóc, és Bye Alex, Péter Szabó Szilvi, meg Palcsó Tamás sokkal jobb volt, bármelyik lehetett volna főműsor ahelyett, ami volt. 
Amúgy láttunk olyan tánc produkciót, és táncost is, ami kifejezetten jó volt, és aki a színpad mellett öltözött át x-szer, szóval még azt is láttam milyen boxert hord:D, na de volt olyan is, hogy a főpompomnak köze nem volt a zenéhez, és olyan táncos srácot, akinél amellett hogy el voltam képedve milyen ügyes, azon gondolkodtam, hogy meleg-e vagy csak nagyon koncentrál:)

2014. szeptember 26., péntek

Közben szépen csendben

3 nappal ezelőtt a blogom betöltötte az 5. szülinapját is. És habár nem mondhatnám, hogy kevesebb bejegyzés születik, de a hozzászólások száma jelentősen csökkent az elmúlt évben, ami mondjuk nem csoda, hiszen a látogatószám is folyamatos csökkenést mutat. Tehát igazából lehet annyira pozitív jelenségről nem tudok beszámolni, dehát egyelőre még úgy vélem, hogy van kedvem írogatni. Az meg tuti, hogy nem ezektől az írásoktól lesz hihetetlen mennyiségű olvasóm:)

Disney mesék

Az én nem túl komoly mivoltomnak tudható be, hogy tetszik ez a teszt, igaz egészen rossz eredményt értem el rajta, csupán két jó válaszom volt a 15 kérdésre. 
Ha ki akarod próbálni itt megtalálod: A legnehezebb Disney teszt.
Ha gondolod oszt meg az eredményed is velem:)

Neked bejön, ha egy pasinak kilátszik az alsója?

Ez volt a másik kérdés, amire már elég rég lehetett szavazni. Összesen 22 szavazat érkezett, melyek a következő módon oszlottak szét: azok voltak többen, akiknek tetszik a kikandikáló alsó a pasikon, erre 9 szavazat érkezett, csupán eggyel kevesebb arra, hogy az attól függ, azonban, hogy mitől, az nem derül ki, mert nem használták a kedves szavazók az alatta lévő other lehetőséget, ahol szövegesen kifejthették volna, hogy mitől. Nem volt elég hatásos a szavazó doboz feletti felirat ezek szerint, amely erre hívta fel a figyelmet:)
Tehát 8 szavazat érkezett arra, hogy van, hogy tetszik, van, hogy nem, az attól függ, és csupán 5-en mondták azt, hogy nekik nem tetszik a kikandikáló alsó látványa. 
Köszönöm a szavazatokat. Esetleg itt is néhányan megoszthatnátok, hogy mitől is függ, hogy tetszik vagy nem:)

2014. szeptember 24., szerda

mutálok

Na jó, nem úgy, de most, hogy meg vagyok fázva a következőket kaptam a hangomra: szexi, bariton. Szerintem meg dörmögök valahol lent.

2014. szeptember 22., hétfő

meglepő?

Amikor egy számodra tök ismeretlen nevűnek ható cég megküld számodra egy levelet, melyben örömmel értesítenek, hogy elkészült új egészségpénztári kártyád? 

Egy picit azért az:) Biztos valamit nem olvastam el valamikor, amibe le volt írva, hogy nevet vált vagy valami történik, biztos az is abban a levélben volt benne, amiben kiértesítenek, hogy be kell menni személyes azonosításra, és ezért jöhetett a munkahelyi belső hírlevélben a lecseszés, hogy többszöri kérésre sem mentünk el beazonosítani magunk. Személy szerint engem mondjuk még egyszer se kértek semmi ilyesmire sem...

2014. szeptember 21., vasárnap

Alvási szokások

Az egyik kérdés, mely kint volt a blogon arra vonatkozott, hogy ki mennyit alszik egy nap átlagosan. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy a 16 szavazat alapján nem mondhatnám, hogy álomszuszékok lennénk. 5-9 óra az amire érkeztek szavazatok, de több, mint a fele a szavazatoknak a 6 óra alvásra érkezett, én magam is arra szavaztam, szintén többen mondtátok azt, hogy 7 órát alusztok átlagosan, ez tette ki a szavazatok negyedét. Ezen felül csupán 1-1-1 ember mondta azt, hogy ő átlagosan 5, 8, 9 órát alszik. A 9 óra azért már nem is olyan kevés:)
Aki keveset alszik az azért teszi ezt, mert sajnálja rá az időt? Vagy ebből tud csak lecsípni, amikor másra kell az idő? 

2014. szeptember 17., szerda

bicikli

Elég csak néhány napot kihagyni, és máris úgy tud a lábam görcsöt kapni, hogy csak na, mondanám, hogy öröm nézni, de nem az, egy csepp örömöt sem érzek.

2014. szeptember 15., hétfő

munkahelyi stressz

Emlékeim szerint néhány évvel ezelőtt még a stresszteszten az az eredmény ami idén kijött a munkaalkalmasságin magasnak számított volna, mert akkor talán még ennyi pontom sem volt, mégis azt mondták, hogy stresszes vagyok, de ez már a múlté, most teljesen átlagos a stressz szintem. De most nem tudom eldönteni, hogy akkor voltam stresszesebb, vagy most vagyok az, de az biztos, hogy vicces, hogy úgy győzzük le a stresszt, hogy feljebb visszük a küszöböt, és mostmár belefér az is ami régen nem.

2014. szeptember 14., vasárnap

Mire képes az ember a szerelméért

Előtte: 

S ez az eredmény:

Igazán jó ötlet


Mit meg nem tesznek a nők, hogy egy pasi levegye a ruháit nekik:) Persze mi sem lennénk restek segíteni szerintem:) És az biztos, hogy testmozgásra ösztönöz :D

2014. szeptember 11., csütörtök

esik, ömlik, szakad

Esik, ömlik, szakad odakint, mintha dézsából öntenék, közben pedig dörög és villámlik, ugyanakkor nagyon kellemes a levegő kint így az ablakból nézve, és valamiért olyan nyári hangulatom támadt ettől az egésztől. Nyári délután, zenét hallgatva, olyan kissé melankolikus zene illik az egészhez szerintem, mint talán a Downtown train vagy a Bridge over trouble water, vagy nem is tudom.

2014. szeptember 10., szerda

elég

Azt hiszem eljutottam addig a pontig, ahol már azt érzem, hogy elég volt ebből a bizonytalanságból.

reklámban

Elhangzik egy kérdés valahogy így: Úgy érzed, hogy folyton fáradt vagy és legszívesebben mindig leülnél? 

A filmet nézve a válaszom: talán ha nem vonszolná az egész városon át magával a széket, akkor nem volna fáradt. Persze mondanom sem kell, hogy a reklámnak más megoldása van a problémára.

2014. szeptember 8., hétfő

telihold

Láttátok ma este mekkora óriási nagy volt a hold amikor felkelt? Megállapítottam, hogy ő kísért haza utamon, s vigyázva figyelt rám.

haha

Az van, hogy majdnem kitettem egy dalt, mert nem találtam, amikor rákerestem a blogon, aztán kiderült, amikor már a cimkéket birizgáltam, hogy de feljönnek, így rákerestem mégegyszer, csak ezúttal máshogy, és hát így már meg is volt a dal, csak épp el volt írva a címe a bejegyzésben és én arra kerestem. De úgy látom senkinek nem tűnt ez fel.
Vagyis mostmár teljesen elbizonytalanodtam, mert ott a dal címe is a betett videóban másként van írva, nyilván ezért írtam én is másként. Na de akkor most hogy is van? Mi van a dalban shot vagy shut? 

2014. szeptember 6., szombat

Délután elmentem kicsit biciklizni, és eltekertem egészen a Duna csárdáig, ott megálltam kicsit nézni a Dunát, s mivel már lusta voltam tovább menni, meg elég csúnya felhők voltak, így inkább ott lementem a parton lévő egyik teraszig. A Duna viszonylag magas, a strand rész víz alatt volt, de kellemes volt kicsit ott bámulni a folyót, majd vissza indultam, félúton már éreztem a hűvös, vihar előtti szelet, mely az eső előjele, aztán dörgött is, így meg se lepődtem amikor elkezdett esni. Mire hazaértem már itt el is állt, de esett annyit, hogy elázzak. Jó volt kicsit bambulni ott a vizet, a szigetet és a hegyeket, ott talán még nyugodtabb, mint itt, legalábbis a sziget, habár itt nincs szembe település, ott meg elvileg van, csak itt a rév viszonylag forgalmas, habár most úgy tűnt, mintha nem járna a komp, vagyis én egyik oldalt se láttam, pedig annyira nem nagy a víz.
Amúgy egész este esik. 

2014. szeptember 5., péntek

bicikliút

Ma hallottam a rádióban, hogy megváltoztatták az Andrássy úton a biciklisáv nyomvonalát, mától leterelték a járdáról a szervizútra, mert akkora a bicikliforgalom, hogy az már túlzsúfolttá teszi a járdát. Irányonként naponta 1300-1400-an kerekeznek arra irányonként, mégis amikor én arra járok, jó jó vannak ott biciklisek, de nekem Pesten még soha nem volt olyan élményem mint Leeuwardenben egy egyszerű piroslámba alkalmával. Ennek ellenére, azért jó volt hallani ezeket a számokat.

2014. szeptember 4., csütörtök

dohányzási szokások

Mostanában megfigyeltem, hogy bizonyos helyeken sok dohányzó embert látni, máshol meg egyáltalán nem látni senki dohányozni. És igazából nem is tudom eldönteni, hogy sokan vagy kevesen dohányoznak körülöttem. Mindenesetre úgy látom, hogy a dohányzás erőteljesen összefügg a stresszel, ahol idegesebb emberekkel találkozni, ott sokkal többen füstölnek, mint máshol. Kitettem egy kérdést, hogy te dohányzol-e, melyre úgy tűnik, hogy a válaszadók 1/3-a válaszolta azt, hogy igen, míg 2/3-a azt hogy nem, ami azért elég kellemes és megnyugtató eredmény, habár ha még kevesebb volna a dohányos, az még jobb volna:)

Viszont az nem derül ki ebből, hogy miért dohányoztok, így itt felteszem a kérdést, hogy van-e összefüggés dohányzási szokásaitok és a stressz között?

2014. szeptember 3., szerda

érezd, hogy fontos vagy

Reggel már úgy fogadtak, hogy nagyon keres mindenki, és annyira izgalmas dolgokkal találtak meg, hogy azt el se tudom mondani. 10 órára már kétszer akkora volt a fejem. Ma inkább voltam katasztrófaelhárító, mint az ami a valódi munkaköröm. És még mondja valaki, hogy nem izgalmas a munkám.

2014. szeptember 1., hétfő

Esik eső

Néha úgy, mintha dézsából öntenék, reggel az esernyőm nem sokat ért, tegnap este meg akkorát villámlott vagy kétszer, hogy azt hittem a szemembe vakuztak, aztán fél perc múlva még az ablak is beremegett amikor ideért a hangja is. A mai eső viszont tetszett valamiért, talán mert olyan nyári zápor hatása volt, mert egyáltalán nem volt hideg, talán azért mert kicsit azt éreztem, hogy ez amolyan tisztító eső és elmos minden gondot és nyűgöt.