2017. március 27., hétfő

ha egy vitának

Ha egy vitának csak az a célja, hogy ne legyen igazad, akkor jobb ha csendben maradsz, és nem szólsz bele, hisz semmi értelme leállni azzal vitázni, aki úgy változtatja az álláspontját, hogy az mindig ellentétes legyen a tieddel, pedig a beszélgetés kb úgy indult, hogy neki adtál igazat.

2017. március 26., vasárnap

Sad song

Napok óta ez a dal van a fejemben, szinte már dúdolom, pedig én olyan nem igen szoktam.

1.

Évekkel ezelőtt azért kezdtem el blogot írni, mert úgy éreztem, hogy nincs kinek elmondanom bizonyos dolgokat, vagy akinek tudnám, annak nem feltétlen akarom századjára is elszajkózni, úgyis tudja anélkül is, viszont nekem valahova ki kell adni a fölösleges frusztrációt, azt hiszem kezdem magam hasonló helyzetben érezni, nem akarom a társaságom rátukmálni másokra, nem akarok mindig én lenni aki kezdeményezi a beszélgetést, mert én vagyok az aki jobban unatkozik, vagy jobban vágyik az után, hogy valakivel kicsit beszélgessen. 
Akkoriban elég sok változás volt az életemben, elég sok minden megbolydult körülöttem, most azért talán nincs így, és talán csak a sorozat miatt amit nézek, de úgy érzem a lelkem háborog, persze a sorozatnak valamiféle happy endje azért lesz, és lehet akkor én is megnyugszom, de addig még van. 
Mindenesetre úgy gondolom, hogy itt az ideje újra személyes bejegyzéseket tennem, kiírnom magamból bizonyos dolgokat, amit nem baj, ha nem olvas senki, nem is kell, hiszen talán azért is gondoltam, hogy merek írni, mert azt gondolom nem jár már erre senki, max egy két kereső robot. 
Itt a tavasz, jó idő van, örülni kéne és boldognak lenni, mégis úgy érzem én inkább kicsit bezárkózom, inkább befele fordulok. Nem is tudom mikor csináltam utoljára olyat, hogy kijelentkeztem a facebookból, ma megtettem, szóval még nem tudom igazából, hogy mi, de valami van.