2011. december 30., péntek

hogyan legyen izmos kocka hasad?

Hát nekem van egy egyedi, eredeti módszerem: Nincs más teendőd, mint összeszedni egy kis bacit, és torokgyulladást kapnod tőle, majd annak szokásos menete szerint a nátha és a köhögés is megjelenik, és amikor már szinte minden elmúlt, na és már csak a köhögés tart ki, na akkor kezdődik az edzés rész. Ugyanis a torkom kiszárad, vagy egyszerűen viszket, és egyszerűen nem bírom abbahagyni a köhögést néha, amitől már fáj a hasizmom, már ami van, szóval ha elég kitartóan köhögök, olyan edzett lesz a hasam, hogy biztos kialakul az izmos kocka has.


Azért remélem, hogy vagy nagyon hamar kocka hasam lesz, vagy nem hajt ilyesmire a köhögésem, mert én már most is nagyon bírom unni, de kétségtelenül igazi hasizom gyakorlat tud lenni.

2011. december 28., szerda

gondolatok ünnepek táján

Látom, hogy szinte már túlnyomó többségben vannak azok a bejegyzések, ahol arról írnak, hogy miért nem szeretik a karácsonyt, így arra gondoltam, hogy leírom én, hogy mi a jó a karácsonyban, de addig is amíg lesz rá elég időm, és energiám, most álljon itt két idézet, amely ugyan már több, mint 2000 evés, de olyan aktuális, mintha ma keletkezett volna:                                         

„A költségvetés legyen       
kiegyensúlyozott, a kincstár legyen   
feltöltve, a közadósság csökkenjen.  
hivatalnokok arroganciáját kordában      
kell tartani és a külföldi               
kalandozásokat le kell rövidíteni,   
nehogy az állam csődbe menjen. Az        
embereknek meg kell tanulni újra     
dolgozni, ahelyett, hogy kölcsönökből    
éljenek.” (Kr.e. 63)                                                   


„Rossz idők járnak. A gyermekek többé   
nem engedelmeskednek szüleiknek és        
mindenki könyvet ír.” (Kr.e. 55)                                             

Az idézetek Cicerotól származnak.

egész éves munka elismerése

Régen volt olyan, hogy 13. havi fizetés, vagy bónusz, mára az olyan snasszá vált, hogy már nincs is, helyette van, örülj, hogy van munkád, mert bármikor találok a helyedre négyszáz másik embert. Na mondjuk a nettó 8 ezer forintos bónusz is inkább bosszantásra alkalmas, mint az elismerés kifejezésére.

2011. december 27., kedd

Karácsonyról röviden

Hát majdnem olyan volt, mint amit terveztünk, de jó volt. A majdnemet úgy kell érteni, hogy végülis semmi nem úgy lett, mint eredetileg tervezve volt. Na jó, a legeleje és a legvége, de a kettő között az eredeti programhoz képest már a helyszín is változott, hát van ilyen.


Azért ma nem volt olyan fú de jó, hogy dolgozni kellett menni, főleg a tegnapi koncert után, ahol olyan énekeseket hallhattam élőben, mint a Tóth lányok, Wolf Kati, Keresztes Ildikó, Nikolas, Zséda.

2011. december 24., szombat

Boldog Karácsonyt!

Kívánok mindenkinek Kellemes Ünnepeket!


Egy alkalomhoz illő dal:



És mivel nálunk fehér lett a táj reggelre (igen havazott!), még egy:


2011. december 23., péntek

Kiváncsiskodom

Egy kicsit kíváncsiskodom, ugyanis érdekelne, hogy melyik géptípus az elterjedtebb, a laptop vagy az asztali pc a blog olvasók körében. A bátrabbak akár kommentben is elárulhatják, de azért csinálok egy szavazó boxot ide.







Szóval mivel kíváncsi vagyok, mint Fáncsi, ezért tessék szavazni!

2011. december 21., szerda

balettművész

Megejtettem az idei tél első balettművészek által is megirigyelhető lépéseim, ugyanis az első hó egyből elolvadt, és este jól rá is fagyott a járdára, no nem mindenütt, csak itt ott, ahol viszont igen, ott igen művészi mozdulatokat lehet tenni, néha sikerült is egyet kettőt bemutatnom a repertoáromból.


Én nagyon értek ám az ilyesmihez, évekkel ezelőtt egy patak közepén egy kövön mutattam be néhány meglepő mozdulatot, amely több ember figyelmét is elvonta, de megérte, mert nem estem bele a patakba, ahogy szerencsére most sem estem el, habár ezek a mozdulatok még a közelébe se érnek azoknak.

2011. december 20., kedd

meleg-vizes csap

Nektek is önelzárós a meleg-vizes csapotok, vagy csak nekem? Ha nektek nem, akkor higgyétek el nekem nagyon jó móka! Pont akkora záródik el, amikorra beszappanozom a kezem, és akkor a szappanos kezemmel vagyok kénytelen újra nyitni, pontosabban tovább nyitni a csapot, hogy folyjon a víz, hogy legyen mivel leöblítenem a kezem. És ezt rendszeresen eljátszom. Tök jó, higgyetek nekem.

2011. december 19., hétfő

haha

Tesóm kérdezi mi újság, mire elsorolom neki, hogy először a nyakam fájt, de azt már mondtam neki, utána a torkom kezdett fájni, vagyis közben, majd náthás lettem, hogy jó legyen nekem, persze ez már a torokfájásból következik. Erre a válasza tök higgadt hangon, ez azért van, mert öregszel, majd hozzáteszi, hogy tényleg ugye nemsokára már a harmadik x-be lépsz.


Mondtam is, hogy kösz:)

2011. december 18., vasárnap

I kiss my boy, and I like it

Mitől lehet ciki, ha valaki meleg?


Attól, hogy akkor ő más, nem olyan mint az átlag ember, és nem tud úgy megfelelni a társadalmi normáknak. De tényleg?


Mi van akkor, ha a melegségtől eltekintve minden másban mégiscsak megfelel a normáknak? Akkor önmagának mond ellent? Elfojtásokkal él?


Ha nem kefél élete során egy kisebb falunyi pasival, akkor nem is igazi meleg? Úgy már meg se felel a melegekkel szemben támasztott "elvárásoknak"?


Vannak "normák" melyeket a melegekre alkalmazunk, és ha nem olyanok, mint amit elvárunk ezek alapján tőlük, akkor már nem is igazi melegek? Ha megfelelnek a legtöbb normának, amit támasztunk az emberekkel kapcsolatban, akkor tudhatjuk csak az alapján utálni a másikat, hogy ő a saját neméhez vonzódik?


Tulajdonképpen miért utálja őket egy hetero?


Azért mert bűnös viselkedésűnek tartja, de tényleg bűnös viselkedés az, ha ugyanúgy tesz, mint bármely másik ember, csak éppen a saját nemét akarja elcsábítani.


Azért mert irigyli tőle azt a bátorságot, amivel ő képes felvállalni másságát, és másság alatt bármit lehet érteni, nem csak a szexuális másságot.


Mondhatja e egy meleg azt, hogy minden meleg egyforma, ha ő maga nem olyan, mint amit leír?


Igen, hiszen ilyenkor előjön belőle az, amit a társadalom, a család, az élet belerögzít mint követendő norma. Sztereotipizál.


Lehet valaki azért meleg, mert az normabontónak számít, és ő nem akar normakövető lenni?


Talán.


Érezheti-e boldogtalannak magát aki meleg?


Igen, bárki érezheti magát boldogtalannak, de ha azért teszi ezt, mert meleg, akkor azt teljesen fölöslegesen teszi, mert ha nem lenne az, akkor találna mást, ami miatt rosszul érezheti magát a bőrében. Aki boldogtalan akar lenni az az is lesz.


Mindent egybevetve, ha a pasim megcsókol valahogy nem azon kezdek el gondolkodni, hogy na most akkor vajon mit szólnának ehhez az emberek, ha látnák, hanem egyszerűen csak jól érzem magam az ajkain.

2011. december 17., szombat

csapatjátékos a kispadon

Amikor egy ember egy csapatba kerül választhatja azt, hogy a csapat tagja lesz illetve azt is, hogy megőrzi önállóságát, és vállalja, hogy a sodrás szélén, a partvonalon marad egyedül.


Ha az első lehetőséget választja, és sikerül beilleszkednie, akkor ott lesznek mindig a társak, hogy segítsék, ha bajba kerül, ha nehézségei támadnak, mindig lesz valaki, akire számíthat, amely erőt, önbecsülést és csapatszellemet ad neki, és előbb vagy utóbb ő is tud segíteni a másikon, ha annak arra lesz szüksége.


Ha a másodikat választja, azaz marad önálló és vállalja, hogy így egyedül kell kiállnia a megpróbáltatásokat, akkor erősebb személyiséggé válik, ugyanakkor szembesülhet a magánnyal, és a kirekesztéssel, de mindezt önszántából teszi.


Aztán van az az eset, amikor azt szeretné, hogy a csapat tagja legyen, de mégis úgy legyenek a dolgok, ahogy ő szeretné, ez akkor lehetséges, ha meg tudja magának nyerni a többieket. Megnyerni többféle képen lehet, egyrészt, ha szimpatikus másoknak,  mely sokkal könnyebben megy azoknak, akik megfelelő testi adottságokkal rendelkeznek ehhez, legalábbis az elején, aztán azonban a másik a kedves modorával, a megnyerő személyiségével képes kompenzálni hátrányát, és bármely verzióból lehet vezetője a csapatnak, ha elég kitartó, és eléggé akarja azt. Ha már egyesek szemében vezető szerepűnek látszik, akkor lesznek olyan emberek, akik azért csapódnak hozzá, mert abból valami pluszt remélnek és szeretnének valami előnyt kicsikarni maguknak másokkal szemben. Ha a vezető nem elég magabiztos saját magát illetően, akkor ezek a személyek célt is érnek, megszerzik a szükséges kegyet saját maguk számára.


Van egy negyedik eset is, amikor az ember a csapat tagjává akar válni, de a csapat vezetője ezt nem hagyja, és a kispadra ülteti, soha nem engedi játszani. Ez olyan, mint az iskolában, amikor a csapatjátékoknál az kapitányok kiválasztják, hogy kit szeretnének a saját csapatukban látni, és az ember utoljára marad ott, s végül mégiscsak kiválasztják, mert nem tehetik meg, hogy kihagyják, de nem azért mert akarják, csak azért mert nem tehetnek ellene semmit. Szóval van olyan eset, amikor az ember a kispadra kényszerül, és hiába próbál meg a csapat szerves részévé válni, az nem engedi be magába, mert a kapitány nem hagyja. Persze tudjuk az nem jó kapitány, aki nem tartja egyenlőnek csapata tagjait, de sajnos ritka az igazán jó kapitány.


Kérdés, hogy melyik a jobb, ha te csapatjátékosnak érzed magad, de a csapat nem fogad be, és ott vagy a kispadon, vagy az, ha nem is akarsz a csapat része lenni?


Igazából egyik esetben sem vagy feltétlenül magányos, mert lehet, hogy nem csak téged nem fogad be a csapat, és így van más is, akivel kis csoportot alkothatsz a peremen, illetve az is simán előfordulhat, hogy nem csak te nem akarsz része lenni a csapatnak, hanem más sem, és ekkor is szerveződhet egy csoport.


Az, hogy mivel jársz jobban függ attól is, hogy mennyire van alattad védőháló, illetve milyen a megítélése a csapatnak mások szemében. Mennyire őszinte az, ha közelednek hozzá? Azért teszik mert azonosulni tudnak a szellemével, vagy azért mert önös érdekük, vagy egyszerűen csak az érdekük úgy kívánja, és attól is függ, hogy a csapat mennyire nyitott ezek felé a közeledők felé, és mennyire szolgálja ki azokat. Ez az egész pedig a vezetőtől függ, így aztán simán lehet, hogy sokkal szimpatikusabb az, aki a csapaton kívül lavíroz annál, aki benne van, vagy akár pont fordítva.

Magavas gondolatok

Minket nem lehet elbocsátani!!! A rabszolgákat el szokták adni ...
A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva.
A nagyotmondás ellen a nagyothallás az egyetlen védelem.
A főnök tekintete mindig nyílt és őszinte. Vagyis egyik szeméből a nyílt gonoszság, a másikból az őszinte rosszindulat sugárzik.
A hibáiból tanul az ember. Vannak azonban olyanok, akik sohasem hibáznak ...
A gödrök első számú törvénye: Ha benne vagy, ne áss tovább!
A tiszta lelkiismeret általában a rossz emlékezet jele.
A tapasztalat segít minket, hogy ugyanazt a hibát legközelebb sokkal ravaszabban kövessük el.
Annak ellenére, hogy az élet drága, még mindig elég népszerű.
A pénz minden gonoszság gyökere ... és az embernek szüksége van gyökerekre.
A kritikus olyan nyomorék, aki futni tanít.
Budapesten kétféle gyalogos van: kaszkadőr és kamikáze.
Olyan vagy, mint a csésze. Aljas és nagy fülű.
Jöttem, láttam, és most nem győzök bocsánatot kérni.
Barátok jönnek, mennek ... az ellenségek gyűlnek.
Mivel mindig az okos enged, már rég a hülyék uralkodnak ...
Engedj a kísértésnek: nem biztos, hogy máskor is lesz rá alkalmad.
A zsenialitásnak megvannak a maga határai. A hülyeség azonban nincs ilyen határok közé szorítva.
Csak azért, mert senki sem ért meg, még nem vagy művész.
Kedvelem önt. Emlékeztet rá, milyen volt fiatalnak és hülyének lenni.
Zavard össze a világot: mosolyogj hétfőn!
Ügyelj Budapest tisztaságára! Egyél meg naponta egy galambot!
Az első kínos élményben a megszületésemkor volt részem. Egy nő feküdt mellettem az ágyban.
Vegyen fel a gyárba igazgató úr! Meglátja, milyen kevés munkával beérem ...

2011. december 16., péntek

forralt boros karácsonyi vásár

A karácsonyi hangulat az idén nem az igazi.


Egyrészt nincs olyan karácsonyi hangulat, mivel az idő inkább őszi, mintsem téli, hó még hírmondóban sincs, sőt, kifejezetten melegnek mondható az idő. Kinek lenne plusz 10 fokban karácsony váró hangulata?


Másrészt a karácsonyi díszítés is sokkal visszafogottabb a kirakatokban, boltokban, de még az utcákon is sokfelé, a vásárokon sincs különösebben tömeg csak a turisták által látogatott részeken maximum.


Ha az emberekre nézel, akkor sem látod az örömöt, az ünnepvárást, általában a gondterhelt, fáradt arcok néznek vissza. Ennek hátterében a pénztelenség, a bizonytalanság, a jövő által festett borús kép áll.


Nem volt ez mindig így, még néhány évvel ezelőtt is az emberek várták a karácsonyt, a hideg, és rossz idő ellenére általában boldogabbak voltak, ez mára kiveszni látszik. Az év vége nem a megpihenést hozza magával, hanem a változást, a stresszt, az erőltettet munkatempót, a munkahelyi konfliktusok kiéleződését.


Néhány éve még rengeteg képeslapot, és édességet kaptunk az ünnepek előtt a kollegáktól, manapság már az is csoda, ha véletlenül valaki ad valamit.


Visszakanyarodva a címhez, ma munka után kimentünk a karácsonyi vásárra forralt borozni, amit az idő úgy hálált meg, hogy elkezdett szakadni az eső, és egy idő után még a szél is feltámadt. Pedig mennyivel évszakhoz és ünnephez illő lett volna, ha nem az eső, hanem a hó szakad.



Lassan el kell kezdeni túllépni a hétköznapok gondjain, és ráhangolódni az ünnepre, hagyni, hogy az ünnep átjárja a szívet s lelket. Én azt kívánom, hogy a jövő hét már az ünnepi várakozás hangulatában teljen.

2011. december 13., kedd

Marlon Roudette - New Age

Mert olyan kellemes dallama van, egyszerűen jó hallgatni:


hány családod van?

Felénk a falvakban előfordul, hogy úgy mondják:


Én két családos vagyok, vagy nekem három családom van.


A lányomnak kettő, a fiamnak egy családja van.


Én tudom, hogy ez alatt mit kell érteni, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy mindenki egyformán azt érti alatta. Egyébként meg nem szeretem, ha valaki így fejezi ki, hogy neki hány gyermeke vagy unokája van, és néha szinte ellenállhatatlannak tűnik a kísértés, hogy visszakérdezzek:


És a gyerek az első vagy a második férjedtől/feleségedtől van?


Szegény akkor börtönben van bigámia miatt?


Egyébként miért gondolja azt valaki, hogy így kell kifejeznie magát? Egy öt éves gyerek mitől egy új család?


 

országimázs

A világ villamos energiában leggazdagabb országa Magyarország, mert
feszültség van
ellenállás nincs
minden csak VOLT
és a vezetők érintése halálos.

hihetetlen

Nézzétek végig a következő videót: Egy lány 3 év alatt annyit fogyott, hogy testsúlya felére csökkent.


De mielőtt megnéznétek, gondoljátok át, hogy akkor most vajon mekkora lehet ez a lány? Csinos?


Ezen válaszaitok birtokában kezdjetek csak bele a videóba, és utána mondjátok el mit gondoltok.

2011. december 10., szombat

Patch Adams

A film, melyet nem lehet érzések nélkül végig nézni, magával ragad, könnyet csal a szemedbe, és mosolyt a szád sarkába. És éppen ezért nem annyira szeretem, de most mégis újra megnéztem.


Szerintem a mondanivalóját így lehetne összefoglalni:


Az orvos sem több egy embernél és a beteg sem kevesebb annál.

Gyermeki őszinteség

Kis hétvégi vidámság:


Megkérdezem a gyerekeket, hogy szerintük ki/mi az a "kurva", persze először a szülőktől kértem engedélyt.
Szülők jó fejek voltak, sok esetben megengedték, mert őket is érdekelte a válasz.
A következő eredmények születtek.
Zsófi, 6 éves.
A kurva? Az egy csúnya szó amit apu mond amikor nem megy a számítógépe.

Peti, 7 éves
A kurva az egy olyan néni aki olyan bácsikkal alszik, akik nem tudnak egyedül elaludni mert félnek a sötétben.

Andris, 5 éves
A tesóm szokta mondani ezt a szót a Lilire, aki sírva fakad. Csúnya szó, azért mondják, hogy sírjanak a lányok.

Eszti, 8 éves
A kurva az az, aki nem tud rendesen parkolni, apu szerint.

Luca, 7 éves
Apa szokta mondani anyára, hogy hülye kurva, de csak akkor ha anya nem hallja... (itt anyuka elég idegesen rángatta ki a gyereket a tékából...)

Bécike 7 éves
A kurva az a fradi mert apa mindig azt mondja hogy kurva fradi kurva fradi bár nem tudom hogy mi az a fradi de biztos az is nagyon csúnya szó.

Csilla, 6 éves
Apa szokta mondani mikor nézem a barbis mesét, hogy már megint ez a rózsaszín kurva vernyákol a tévében és én ilyenkor mindig sírok és anyu megvigasztal és azt mondja, hogy a barbi nem is kurva viszont apu egy köcsög. A köcsög az pedig az a váza amibe anyu virágot kap de nem tudom miért mondja ezt apának hiszen apa nem is váza.

Botond, 7 éves
A kurva az az, aki nagyon ki van festve és nincs pénze ruhára, ezért áll az út szélén és kéreget az autósoktól pénzt ruhára.

Petra, 6 éves
A kurva az egy olyan néni, aki csak este dolgozik, mert akkor jönnek haza fáradtan az apukák és ő beszélget velük. én is szeretnék majd kurva lenni. (itt anyuka hanyatt esett...)

Dénes, 4 éves.
A kurva az a szomszéd kutyus, mert hajnalban ugat és apa mérges lesz ilyenkor és azt mondja hogy megöli a kurva kutyát, szerintem a kurva az egy kutya fajta mint például a kuvasz, csak hangosabb.

Adri, 7 éves
A kurva az az, aki ilyen nagy terepjárókból száll ki és szőke haja van és csizmája és nem tud rendesen tankolni és mobiltelefonál. (mondja ezt úgy, hogy mellette áll az anyja, aki szőke, csizmában van, mobiltelefonál és a téka előtt áll a Lexus terepjárójuk.)

Karcsi, 5 éves
A kurva az a Liptai Klaudia. Apa mondja mindig mikor meglátja a tévében és anya mondja, hogy nem kurva hanem színésznő de apa azt hiszi, hogy kurva, tehát az is olyan, mint a színésznő, csak sorozatokban játszik és a fiúk azt nem szeretik.

Brigi, 7 éves
A kurva az az aki pénzért szexel, ezt onnan tudom, hogy megkérdeztem aput. De nem tudom mi az a szexelni, mert azt már nem magyarázta el.

Pistike, 6 éves:
A kurva az egy olyan néni, aki pénzért ad puszit. Anyu ingyen ad tehát anyu nem kurva.

Viola, 5 éves:
A kurva az a nagynéném mert anyáék mindig azt mondják, hogy már megint jön kölcsönkérni az a kurva és akkor megjön a nagynéném. (szülő gyereket tékából kirángat, saller repül...)

Zolika, 6 éves
A kurva az olyan néni, aki letolja a bugyiját és megmutatja a punciját, aztán elszalad.

És végül a megmondóember:

Dezső barátom, 29 éves, postás:
A kurva az az, aki azt csinálja pénzért, amit te ingyen sem

2011. december 8., csütörtök

munka

Miért gondolják manapság azt az emberek, hogy örülj, hogy van munkád, és hallgass, tűrj el mindent?


Hol van az, hogy boldog vagyok, és jól érzem magam a munkahelyemen?

vásárlás

Ma vettem egy pár cipőfűzőt a bakancsomba, mert elszakadt ami benne volt. A boltban megmérték, hogy mekkora cipőfűző kell nekem, majd rávettek, hogy cseréljem is ki, ami igazán kedves.


Tiszta szerencse, hogy nem fehérneműt vásároltam éppen...

Jelentős késések

Hát a mai nap sem volt mentes késésektől, a reggeli vonatom és az esti is 30 percet késett. Biztos ezzel ünnepli a vasút az új menetrendet, ami jövőhéttől lesz érvényben, meg azt a sok pénzt amit kiosztanak számukra.


A menetrend most kb úgy jellemezhető, hogy egyszercsak jön majd egy vonat, aztán egyszercsak megérkezel a célodhoz.


Na és akkor már arról ne is beszéljünk, hogy augusztus óta még nem sikerült reagáljanak a panaszomra, és kártérítési igényemre, de még csak annyit sem, hogy folyamatban van a panasz vizsgálása. Már írtam nekik újabb panaszt is.

2011. december 7., szerda

Ma hallottam

És egyet kell, hogy értsek vele:):


A MÁV-nak öt ellensége van: a négy évszak és az utasok.


Ma a változatosság kedvéért 25 perc késéssel érkezett egy a szokásosnál rövidebb szerelvény, amire éppen felszuszakoltuk magunk, de nem mindenki volt ilyen szerencsés. A késés oka? egy településsel odébb valami szerelvény összecsúszás miatt le kellett zárni vágányokat, és szakaszokat.

2011. december 6., kedd

Séraphine

Ma délután megnéztük a fenti filmet, mely egy század eleji festőnő életét mutatja be.


Igen érdekes filmről van szó, igazán jó színészi alakításokkal.


A főhősnő egy egyszerű, kicsit együgyű teremtés, aki a háború előtti Franciaországban éli igen dolgos életét - egy kisvárosban, mint cseléd. Figurája egyszerre megkapó, megindító és tragikus - a környezete hol lenézi, hol nevet rajta, de egy idő után mégis kezdik tisztelni, és elfogadják olyannak, amilyen.


A festőnő élete során nem lett igazán elismert, de akadt egy támogatója, aki német származása miatt a háború alatt menekülésre kényszerül, melynek következtében 10 évre szem elől tévesztik egymást, így Séraphine sajnos visszacsúszik a kilátástalan helyzetbe, szegény sorban tengődik, de egyre megszállottabban fest. Később aztán újra megtalálja pártfogója, aki mellesleg egy meleg gyűjtő, és újra támogatni kezdi az asszonyt, akin egyre jobban látszanak az őrület jelei...


A film szerintem jó, érdemes megnézni.


A festőnőről itt olvashatsz. Festményei, melyek a filmben is láthatóak egyszerűek, mégis szépek, ugyanakkor a kései műveiben van valami félelmet keltő is.


A film egyébként nem új, de most vetítik nálunk a mozik felirattal.


Íme egy plakát:




Ui.: A végén a barátom megjegyezte, hogy bár Uhde csakugyan homoszexuális volt, értékeli, hogy a filmben ezt épp csak jelezve, ízlésesen kezelték - mert egyébként sokallja a témát:).

Felkérésre

Egy olyan olvasóm, aki blogolni is szokott, de most épp nem teszi kért meg arra, hogy az ő kedvéért a következőt cikket publikáljam a blogon:


Rémisztő evolúciós változás: eltűnnek a nemek a jövőben?


Részlet a cikkből:


"A magzati életben további fontos folyamatok is lejátszódnak" - folytatja a pszichológus. "Ha ugyanis a magzat fiú, akkor agyát, amely eredendően női agy, két síkon is át kell hangolni. Egyrészt férfi nemi identitást, másrészt férfias nemi irányultságot kell hormonálisan létrehozni. Ez két, egymástól független sajátosság, amelyek vagy mindketten egy irányba változnak, vagy széttartanak. A természet iróniája, hogy a fiú magzat agyát a női nemi hormon maszkulinizálja (férfiasítja) ill. defeminizálja (nőietleníti). Ha az agy csak maszkulinizálódik, de a defeminizáció nem történt meg, akkor a férfi homoszexuális lesz, azaz identitásában férfi, nemi irányultságában nő lesz. A transzszexuális férfiben pedig a egyik folyamat sem ment végbe, ezért a férfinek női identitása van és férfiakhoz vonzódik. A két folyamat ilyen-olyan arányú részleges végbemenetele dönti el, a sokféle variáns közül melyik határozza meg egy férfi nemiségét."


Forrás: life.hu


A cikkben más érdekességek is megtalálhatóak, pl az, hogy a stressz, pl háború hatására jóval nagyobb eséllyel születnek homoszexuális gyerekek, illetve minél több idősebb fiú testvére van az embernek, annál nagyobb eséllyel lesz meleg. Ha úgy vesszük, így védekezik a természet a túlnépesedés ellen.

Jövőre nem 2012 lesz?

A Napi Gazdaság egyik cikkében a következőt olvasom:


A már megszokott utalványok előnye épp ez: már megszokottak. Szinte bárhol fel lehet használni, ráadásul jövőre nem is vonatkozik majd rá semmilyen összegű korlátozás. Az  idén 18, jövőre ötezer forintig lehet kedvezményesen utalványt adni, 2012-ben viszont nem kell efféle korlátokat észben tartani, egységes adózás mellett bármekkora értékben adható lesz.


Én eddig azt hittem, hogy jövőre 2012 lesz, de ezt olvasva kicsit elbizonytalanodtam. Lehet, hogy annyira jó volt az idei év, hogy kezdjük elölről? Vagy 11 és 12 között van még egy szám, amit az utóbbi napokban sikerült felfedezni, és én ezért nem tudok róla? Tisztára összezavarodtam.


Ja és ha már 2012-nél tartunk, azt hallottátok, hogy már biztos, hogy nem ér véget 2012-ben a világ a maja naptárak szerint sem? Szóval ha valaki arra vazírozott, hát ne tegye.

2011. december 5., hétfő

munkamorál

Fogorvos asszisztense a betegnek: -Késett, és már elpakoltuk a műszereket, nem biztos, hogy el tudjuk ma látni, jöjjön vissza holnap.


Mindezt úgy, hogy az alatt a másfél óra alatt, amíg én ott vártam (szerencsére nem rájuk) egy darab betegük nem volt, és a rendelési időből még másfél óra hátra volt.


A beteg meg elnézést kért, és megbeszélték, hogy mikor jön vissza holnap.


Biztos azért nem sikerült azt mondani, hogy késett, de várjon egy kicsit, mindjárt hívjuk, mert az nagyon felborította volna a napirendjüket, melyben az szerepel, hogy egész nap nem dolgozunk csak pletyizünk.

2011. december 4., vasárnap

Hofit nézek éppen

A tv-ben éppen Hofi megy, és hát hihetetlen, hogy mennyire aktuális most is, vagy most megint, amit mond.


Pl amit az utakról mond, vagy amit arról, hogy merre tart az ország.


 


2011. december 3., szombat

Szívek szállodája idézet

- Miss Pety, szeretné megforgatni a kést a hátamban?
- Hát persze drágám, bármikor.


És megfordul, elsétál, anélkül, hogy egy másodpercig is gondolkodna azon, hogy mit is mondott:)


Hát ez az, ami miatt akárhányszor is nézem, mindig szórakozni tudok rajta, azon, ahogy a kisvárosi egyszerű embereket bemutatja.

szmötyi

Hát időjárás előrejelzésként hallottam a hétvégére azt, hogy hideg lesz és havazik, meg azt is, hogy meleg és süt a nap. Na most az van, hogy hideg az nincs, hó sem hullott, melegnek sem feltétlenül nevezném azért az időt, a napot meg már meg sem ismerném, ha látnám. Ellenben van helyettük jó kis nyálkás ködös idő, nevezhetjük tipikus későősznek, vagy télnek is, vagy akár undinak is, de a szmötyi is találó. Mindenesetre eléggé lehangoló.

egy hozzászólás

Írt egy hosszabb bejegyzést Captain, melyre ott is megírtam ezt a hozzászólást, de úgy gondoltam, hogy itt is kiteszem:


"Szerintem az fb hihetetlenül kaotikus, én pl onnan soha nem tudok meg semmit, nem is nagyon használom a hasonló oldalakat sem. Egy blogban sokkal inkább elmondhatom a gondolataim mint az ilyen oldalakon, ahol gyakorta zavaró lehet, hogy tudom, hogy kik olvassák, főleg ha nem is nekik szánnám a mondandóm. A twitter és társai pedig szerintem még egy blognál is személytelenebbek, legalábbis szerintem, vagy számomra.
A blogoknak is van persze problémája, hisz személytelen, és nem biztos, hogyha már ismerem azt aki olvas, akkor ugyanúgy leírom a gondolataim, ahogy ismeretlenségbe burkolózva. Amúgy egy idő után természetesen felmerül az igény az emberben, hogy megismerje azokat, akiket olvas, akikkel "cseveg". A blog nem olyan, mint egy személyes ismeretség, de a többi lehetőség sem olyan.
Ahogy mondod a bloggerek különböző személyiségek, nem vagyunk egyformák, és ha csak a meleg blogokat nézzük legtöbbször semmi más közös sincs bennünk, csak az a tény, hogy melegek vagyunk, de pl én nem csak meleg blogokat olvasok. Így közösséget sem lehet építeni, vagy csak nagyon nehezen. A közösség épülése ellen dolgozik az is hogy nagyon sokan mennek külföldre, így a lemorzsolódáshoz hozzájárul a lassan áthidalhatatlan földrajzi távolság is. És ha figyelembe veszed azt is, hogy jelenleg kis hazánkban elég kaotikus az élet, az emberek minden gondolata a pénzhiány, és a nehézségek körül forog, és nincs ideje, kedve és energiája a közösségekkel, és a barátokkal foglalkozni, ha mégis, azzal szembesül, hogy még az ilyen társaságokban is előbb vagy utóbb terítékre kerül a politika, a gazdaság, a pénz, pont azok a témák, amelyek a nap minden percében foglalkoztatják, és amelyektől szeretne végre szabadulni, kicsit kikapcsolni.
Ezek fényében ne csodálkozz, ha most rosszabb a közösség, mint volt régebben. Reméljük lesz még jobb."


Ezt még annyival egészíteném ki, hogy furamód nekem kevésbé furcsa az, hogy kiállok egy halom idegen ember elé, és bemutatok egy várost, mint az, hogy találkozzak valakikkel, akik már valamilyen szempontból ismernek, és már van egy képük rólam, ami alapján valamilyennek képzelnek, valahogy megítélnek, és nem tudom előre, hogy az pozitív vagy negatív kép rólam a fejekben.

2011. december 1., csütörtök

kérdés

A kérdés az, hogy jó döntés-e, ha lépünk és nem csak várjuk, hogy történjenek a dolgok?


Nem lehet tudni, hogy ezzel jót vagy rosszat teszünk magunknak, de ha csak várunk, és rossz marad a közhangulat, akkor az biztos, hogy csak rossz, és erre megy ki a játék.


Túl fiatal vagyok én még az efféle taktikai utálkozáshoz, ami nálunk megy.