2013. szeptember 30., hétfő

Béke poraira: 175 év után bezár a Vidám Park

Még egyszer utoljára elmentünk a hétvégén szórakozni a Vidámparkba, de ezen ötlet nem csak nekünk jutott eszünkbe, így szinte minden játéknál minimum fél órát kellett sorban állni, már-már Disneyland érzése volt az embernek. Én igazán jól éreztem magam, és sajnálom, hogy nem lesz már hasonló lehetőség. Nem hiszem, hogy ennyire savanyú nép lennénk, hogy egy ilyen helyet ne szeretnénk, viszont tény, hogy a folyamatos fejlődés valahogy egyszercsak elmaradt, s nem minden játékhoz volt az embernek bizodalma, mikor ránézett. Ettől függetlenül én nem a bezárás mellett voksoltam volna, hanem a felújítás, átköltöztetés mellett.

Ma este 7 óra után, amikor végleg bezárt a Vidámpark, dolgozói gyertyagyújtással emlékeztek meg rá.

Tegnap este 8kor még a hullámvasúton ültem, s száguldoztunk le és fel. 





2013. szeptember 27., péntek

Újabb kérdés

Az előző bejegyzéshez írt hozzászólásom közben jutott eszembe  következő kérdéssor, melynek megválaszolására kérlek titeket. Illetve, ha úgy gondoljátok bátran adjátok tovább. Mikor már lesznek válaszok, akkor az eredményt megosztom veletek.

2013. szeptember 25., szerda

mit gondolsz erről?

Beszéljünk a témáról, mondjátok el, mit gondoltok a képről, és arról ami "mögötte" van:


2013. szeptember 21., szombat

ARC kiállítás

Még 1 napig látható, én ma voltam, és azt kell mondjam nagyon megérte. Igazán betalálnak a plakátok, bemutatják a jelent, annak sötét, kellemetlen oldalával. Rendszerkritika, mondhatni valóságkritika, benne van mind az a boldogtalanság, irigység, kilátástalanság, ami a mai magyar valóságra jellemző, mindez rengeteg öniróniával, így a nézők általában mégis mosolyogtak, s nincs is annál fontosabb, hogy tudjunk nevetni saját nyomorunkon.
Egyébként ki gondolná, hogy szinte az abc-nk összes betűjével lehet mondani egy negatív jelentésű szót, de az egyik plakát bizonyítja, hogy lehet.

7 nyilvánvaló tény, amiről tudnod kell


Női vezető

A kép magáért beszél:)

2013. szeptember 19., csütörtök

mik vannak

Azt hittem a nap híre az lesz, hogy láttam egy embert aki a ruháján kívül még egy kartondobozt is viselt az utcán, s úgy kéregetett a nagy szélben. 
Aztán kiderült, hogy menet közben a volt főnököm bejelentette, hogy már csak a héten dolgozik, de ami azt illeti a hír nem hozott annyira lázba, mint másokat, hisz már egy ideje nem a főnököm, és nem tudok annyira haragudni, hogy örüljek annak, hogy sikerült kipöckölniük a helyéről őt, pedig tett épp elég rosszat velem amíg alatta voltam.

2013. szeptember 12., csütörtök

költségmegosztók

Vagy minek nevezik.

A lényeg, hogy tavasszal leolvasták, és most átadták az eredményt, vagyis adtak egy lapot amin van valami számítás, ami alapján most majd vagy kapok vissza pénzt vagy nem.

Olyan jó a kimutatás, hogy az embernek fogalma sincs, hogy akkor most mi is van.

Így a tökéletes, nem?

2013. szeptember 11., szerda

Deviza hitel

Árulja el valaki, hogy miért annyira fontos az összes devizahitel átváltása? Akkora inflációra számítunk, vagy arra, hogy elszáll a forint árfolyama? Mert egyébként senkinek nem éri meg átváltani, hisz a forintnak nagyobb kamata van, mint az eurónak, vagy a svájci franknak. Ennek megállapításához nem kell banki szakembernek lenni, egyszerűen csak megnézni, hogy mi szerepel a hirdetményben vagy rákeresni a neten.

Az átváltással az akkori árfolyamon fixálom a hitelem, aztán magasabb kamaton fizetem, ami önmagában vonja maga után, hogy nagyobb lesz a törlesztő részletem is, ha nem akarok nagyobb törlesztőt, akkor a futamidőm nő meg. Szóval hol is járok én jobban? És ha nem járok jobban, akkor miért akarnak kötelezni arra, hogy átváltsam a hitelem? Hol oldják meg azzal az én problémám? Végülis devizahitelem nem lesz, csak hitelem, aminek nagy a törlesztője, hosszú a futamideje, s még úgy se bírom majd fizetni, mint az eredetit...

2013. szeptember 8., vasárnap

az élet nagy kérdései

Hogy lehet az, hogy a légy, aminek a látása olyan jó, hogy a lámpa fényének vibrálásait is látja, mégis belemegy a pókhálóba. Hogy nem veszi észre?

balatoni strand

Eddig az volt a benyomásom, hogy a balatoni strandok minden településen, legalábbis a normálisan kiépítettek fizetősek, ezzel szemben ahol a minap voltunk kvázi hosszúhétvégézni, na ott nagyon szépen kiépített, körbe kerített és ingyenes strandok vannak. Balatonföldváron ugyanis csak szabadstrandok vannak. Egyébként az egész városka igazán hangulatos hely. És partjaival szemben a tó közepe táján van valami jelzés, két jelzőoszlop, de igazából nem tudom, hogy mi és miért van ott... ahhoz túl messze volt, hogy odaússzak, habár úszkáltak ott emberek, de inkább a hajók kerülgették.

Az egyik büfében, a srác aki kihozta a kaját szerintem hasonlított a Testvérek sorozat legfiatalabbik testvérére, de csak szerintem, a párom nem értett velem egyet:)

Amúgy a parti sétányon sétálva láttam egy meleg párt is akik egy pléden feküdtek az árnyékban, csak amikor hallották, hogy jön valaki, akkor elengedték egymást.

2013. szeptember 5., csütörtök

szavazás

És akkor megörökítem, hogy legalább 16 olvasóm van, 11 férfiú, és 5 hölgy.

Gondolkodtam, hogy írjak-e ki valami más szavazást, de végül is jelenleg semmi nem jut eszembe, meg ki tudja, hogy volna-e kedve bárkinek is nyomkodni a gombot:)

2013. szeptember 4., szerda

rosszul sikerült plasztika?

Jártatok már úgy, hogy ahogy mentek az utcán és az előtettek lévő ember megfordul egy másodpercre megtorpantok a csodálkozástól, a látványtól? 
Hát én ma így jártam. Egy másodpercre szétestem, de utána összeszedtem magam, hogy nehogy észrevegye a reakciómat, nehogy megbántódjon.

2013. szeptember 2., hétfő

miért nem lehet?

Miért nem lehet úgy blogot írni, hogy tollba mondom. Azaz én beszélek, és amit mondok az begépelődik. Lusta vagyok néha gépelni, beszélni nem:)

2013. szeptember 1., vasárnap

Szösszenetek a nagyvilágból (nagy az Isten állatkertje)

A Yahoo-n olvastam azt a hírt, miszerint egy hölgy utast az Air India egyik gépén inzultált az előtte lévő számítógép monitor! 
Igen kérem, már ilyenek is vannak:) 

Úgy esett e rém eset, hogy az utas Londonból Bombaybe utazva az előtte lévő monitoron össze vissza nyomogatott minden félét, amitől a számítógép csekélyke 5 óra után lefagyott, de előtte még hibaüzenetet írt ki, miszerint nem elérhető a választása. Ez a hibaüzenet felül volt olvasható, alatta a sötét monitoron csak egy szöveg (a légitársaság közlése alapján a film felirata amit nézett a hölgy) maradt olvasható: "Lapulj le... ülj le te idióta!"
A hölgy eme feliratot úgy értelmezte, hogy zaklatja őt a számítógép. A monitort lefényképezte, majd szólt a légiutaskísérőnek is az incidensről, aki elnézést kért az utastól.
A cikk eredetiben (angolul) elolvasható itt.

a nagy család

Tegnap szóba jött a párommal a család, s az, hogy én mennyire oda vagyok a nagy családért, mennyire szeretem, amikor sokan vannak körülöttem, és pörögnek a dolgok. Valami kapcsán azt mondta, hogy én mennyire temperamentumos vagyok, s ez mintha nem lett volna rám eddig jellemző. Erről eszembe jutott egy rég volt augusztus 19-e, amikor nagyjából 9-en készülődtünk, hogy kimegyünk egy koncertre a főtérre, és mindenki a ott nyüzsgött, egyszerre beszélt, és pergett forgott a lakásunk előszobájában, amikor becsengetett egy baráti család, és a lépcsőházba lépve már hallotta a tőlünk kiáradó nyüzsgés zaját, és felérve megállapították, hogy gondolhatták volna, hogy tőlünk jön, meg hogy olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család, ahogy az a filmekbe szokott lenni. És bevallom én pont ezt imádom. Ebből a szempontból igazán nagy kicseszés a sors részéről, hogy nem, vagy csak igazán nehezen lehetne saját családom. És valahol az is, hogy térben ennyire szétszóródva éljük mindennapjaink. S habár a barátom nem igazán érti, hogy miért vagyok én annyira oda a Testvérek sorozatért, de a megfejtés nagyjából az, hogy azért mert olyasfajta nagy családról szól, amit én bírok, amilyet szeretnék, jó volna, ha mi is térben is ennyire közel lennénk egymáshoz, és egymás agyára tudnánk menni, együtt sírni, és együtt nevetni.