2015. február 28., szombat

Eurovision 2015 - Magyarország

Megvan az idei év győztes dala, aki Magyarországot fogja képviselni az Eurovision nem más, mint Boggie:



A 28 éves énekesnő korábban már feltűnt a Csillag születikben, és azon kevés magyar előadó közé tartozik, akit a világ számos pontján ismernek Parfüm című dalának köszönhetően.
A nyertes dal pedig nem más, mint:

BOGGIE: WARS FOR NOTHING


Bevándorlók

Mostanában divatos téma, politikusaink jelenleg úgy állnak hozzá, hogy aki gazdasági bevándorló akar lenni, arra nekünk nincs szükségünk, ugyanakkor mint az EU kapuja jelentős mennyiségű ember próbál meg hazánkba jutni a zöldhatáron keresztül. Ez a téma eléggé bonyolult és nagyon is jól lehet róla vitatkozni, pro és kontra érveket felhozni, de mielőtt egy mélyebb és részletesebb kifejtésbe belemennék először szavazásra hívlak benneteket, az alábbi kérdőív kitöltésével meg tudjátok osztani velem véleményetek a témában. Illetve ha valaki úgy gondolja, hogy barátai, ismerősei közt is van olyan, aki válaszolna erre a kérdőívre, az használja bátran ennek a linknek a megosztását: http://goo.gl/forms/G9yWjlZkkL

2015. február 26., csütörtök

házi feladat

Ma felhív a párom a munkaidő vége felé, hogy el tudnék e ma költeni x foritot ruhára. Kicsit meglepődtem a felvetésen, de végülis azt mondtam, hogy azt hiszem fog sikerülni. Így munka után körbe jártam a boltokat, és nézegettem magamnak ruhákat. Egy kikötést azért még tett, hogy olyan dolgot vegyek, amire szükségem is van. Így aztán rótam a boltokat, hogy találjak valamit, és nem is volt olyan könnyű, hogy olyan ruhát találjak, ami jó is, és tetszik is, és értelme is van megvenni. Ki gondolná, hogy nehéz néhány ezer forintot elkölteni ruhára...

2015. február 22., vasárnap

a legújabb divat

Láttam már pár divatbemutatót, de valahogy ott ilyeneket nem lehetett látni, nem is gondoltam volna, hogy érdemes elmenni egy bemutatóra szemet legeltetni. Általában inkább extravagáns, mintsem hordható, ez most sincs másként, de azért van néhány meglepő részlet is.
Ha netán a velvet.hu-n látható divat elterjed és nyáron efféle ruhákban járnak majd az emberek, akkor végülis nekem megfelel.

A továbbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas képek következnek, és csak akkor lépj tovább, ha 18 elmúltál és felkészültél a "megrázó" látványra:)

2015. február 21., szombat

Fura dal

Olyan dalt hallottam az imént, amit így nem tudok hová tenni, egyszerűen nem tudom tényleg hogy sírjak vagy nevessek rajta, hogy tetszik vagy nem. De annyira mindenesetre megfogott, hogy odanéztem a képernyőre és figyeltem, hogy mi történik.

De hallgasd meg és döntsd el te, hogy milyen is ez a szám: 

2015. február 19., csütörtök

kesztyű

Tegnap este láttam a vonaton, ahogy egy hölgy egy kesztyűt köt éppen, érdekes volt, ahogy az ujját kötötte éppen 5 kötőtűvel. Hát nem is tudom ha én csináltam volna hasonlót, abból mi jött volna ki, de azért megnézném ahogy ő befejezi. Érdekes volt látni.

2015. február 16., hétfő

tudatlan

Ma magyarázzák nekem, hogy így jobbra, meg úgy balra, tudod az a mobilos társkereső, tudod, ott ismerkedtek meg ők is, tudod, ahol így értékeled, majd legyint, jó akkor te nem tudod. Biztos nagyon népszerű HETERO társkeresőről van szó, de én nem vagyok otthon sem a társkeresők világában, de a heteró változatuakban meg különösen nem. Mindenesetre rám úgy rám jött a nevetés, hogy az evést alig bírtam folytatni.
Ha valaki esetleg tudja mi ez a progi, szóljon. :)

2015. február 15., vasárnap

A Szépművészetiben

Azon ritka alkalmak egyike volt a héten, amikor még időbe felfedeztem egy hírt, és nem csak utólag értesültem róla, így aztán habár eredetileg arról olvastam, hogy záró maskarás buli lesz szombat este a múzeumban, de ahogy kinyomoztam, hogy arra már nincs jegy felfedeztem, hogy ma viszont be lehet menni a román terembe is, ami a második világháború óta el volt zárva a nagyközönségtől. Így felkerekedtem ma, s kb 20 perc sorban állás után be is jutottam a múzeumba, és ha már ott voltam, akkor megnéztem az állandó kiállításokat, ami még nyitva volt, meg a Rembrandtot is. Ez utóbbiban még akkor is nagy tömeg volt, amikor én odaértem. Habár korán mentem, mert számítottam a sorra, és amikor már bent voltam először az állandó kiállításokat néztem meg, mert az egyik dolgozó, akivel beszéltem mondta, hogy már nagy sor van a Rembrandtnál is és a még akkor ki se nyitott Román csarnoknál is, és megállapodtunk, hogy jobban járok, ha először az állandó kiállításokat járom körbe. És ha már úgyis érvényes a jegyem oda is, hát miért ne. A zsilipeléses bejutás és a tömeg azért meglepett a Rembrandtnál, meg is állapítottam magamban, hogy nem is tudtam, hogy ennyire trendi múzeumba járni. Én arra számítottam, hogy sok idős lesz, és alig akad majd fiatal, de nem így volt, elég sok fiatal is volt.
Mikor lett trendi múzeumba járni? Néhány éve még azt hallottam egy múzeumi dolgozótól, hogy a fiatalok nem szeretnek múzeumba járni. Persze én is idősebb lettem már, de még fiatalnak tartom magam, és így a fiatal korosztály is egyre nagyobb időszakot foglal magában, hogy úgy mondjam:) de akkor is, számomra meglepően sok huszon és harmincx évessel találkoztam.
Egyébként fura, hogy a múzeum most 3 évre bezárja kapuit, nem látszott rajta, hogy ekkora felújítást igényelne.

2015. február 14., szombat

hapciroham

Ti jártatok már úgy, hogy azt hittétek nem bírjátok abbahagyni a tüsszögést? Én ahogy idősebb vagyok egyre többet bírok egymás után tüsszenteni. Ma nem tudom hányat hapciztam egymás után, de vagy 10 percig nem bírtam abbahagyni:)

2015. február 13., péntek

Eurovision 2015 - Grúzia

Régen volt már dal, pótolnom kell eme hiányt:) Szintén viszonylag rég óta lehet már tudni, hogy Grúziát ki fogja idén képviselni a Dalfesztiválon. Ő nem lesz más, mint ez a nagy kék szemű lány:
Moszkvában született, de szülei hamar vissza költöztek Grúziába. Az idén 20 éves lány művészeti iskolába járt, majd modellkedni kezdett. 2013-ban megnyerte a grúz Idolt, ezt követően kiadta első lemezét is. Példaképei Janis Joplin és Björk és Brian Molko.
Január közepén az alábbi dallal nyerte meg a nemzeti válogató:

Nina Sublatti - Warrior

2015. február 12., csütörtök

Okos zseb

Kérem szépen én most fel fogok vágni!:D
Nekem nem csak okos telefonom van, mint másoknak, hanem okos zsebem is! Minap válaszolt az üzenetre, átállította a billentyűzetet, de csinált már olyat is, hogy felhívta az egyenlegközlőt, és kaptam egy sms-t, hogy aktuálisan mennyi a telefonszámlám. Szóval igazán önálló:)

2015. február 10., kedd

2015. február 9., hétfő

Hozom a formám

Természetesen, magától érthető módon mikor máskor is merülne le a hajvágóm, mint amikor használom, és persze természetesen nem akkor, amikor befejeztem művem, hanem amikor épp csak elkezdtem, és van már egy feltűnő csík legalább, ahol látszik, hogy rövidebb már, és így nem hagyhatom. Szerencsére feltölthető, de hogy ezt mindig eljátszom, már kezd uncsi lenni.

Te felismered?

Ismered megyénket is lehetne a címe a HAON játékának, ahol 10 műhold képből kell kitalálni, hogy melyik az a 10 település, amelyiket látod a műholdképen.
Nekem az első kettő nem jött össze, de utána belejöttem:) így 8 találatom lett. Ott izgultam egy kicsit, hogy eltalálom-e amikor olyan település volt a válaszlehetőségek közt, ahol laktam is, hogy jajjaj, el ne tévesszem, de azoknál mindig eltaláltam a helyes választ:)
Megyebelieknek kötelező:D de a többiek is kipróbálhatják magukat, aztán várom a hozzászólásokat, hogy kinek hány sikerült:)

2015. február 8., vasárnap

Vonat a hóban

Ugye ti is ezt szoktátok látni, amikor nálunk hó van, és jön a vonat, így elsuhan, és soha de soha nem késik, vagy akad el fűtés nélkül.
Szóval nincs is semmi különös ebben a videóban, egy átlagos hétköznapi film, ezt látjuk minden télen itthon is, de azért megosztom, mert idén még a hóból is hiány van, és még elfelednénk:)

2015. február 7., szombat

Keresztes Ildikó - Hazám hazád


Ez a dal és ahogy énekli, a szemei. Persze lehet csak nekem, és biztos, hogy azért mert számomra van jelentése a kivándorlásnak is, de szóval engem megérintett ez a dal. 

2015. február 6., péntek

ideje a hétvégének

Ennek az a jele, hogy ma délelőtt amikor felhívtam valakit, hogy szóljak neki, hogy ne várják az adatot ma, mert nem lesz meg, és megköszönte, hogy szóltam neki, akkor én is megköszöntem, hogy szóltam neki, és ez csak akkor esett le, amikor letettem. 
Szóval megköszöntem magamnak, hogy szóltam neki, itt már úgy éreztem, hogy akkor most haza kéne menni, mert kész a mai nap. Ami egyébként úgy kezdődött, hogy a vonat nem jár (kanizsánál, de itt sem), az egyik kimarad a másik majd egyszer jön (igazából azt mondták, hogy 15 perc múlva, amikor már 5 percet késett, de aztán valójában majd egyszercsak jött). A barátom felhúzta magát, és kijelentette, hogy ő taxival megy, így életemben először taxival mentem be a városba. Hát érdekes élmény volt, érdekes figura volt a taxis.
Szóval 10 órakor már legszívesebben hazajöttem volna. 
Érdekes, hogy mostanában a péntekek mindig olyan "érdekesek".

2015. február 2., hétfő

amikor

Azt a kérdést, hogy hogy van a náthád, én úgy olvasom ki, hogy hogy van a hátad, akkor egy nagyon érdekes beszélgetés kerekedik ki.
Tehát ha valakinek a hozzászólására valami teljesen nem odaillő választ sikerül adnom, akkor gyanakodjatok, hogy már megint valamit félre olvastam, s nem kicsit, mert ha már félre olvasok valamit, akkor azt nem aprózom el, és még értelme is van, annak amit én gondolok, hogy oda van írva. 

Egyébként többször tüsszentettem a bejegyzés írása közben, szóval igazam van abban amit írok:D

2015. február 1., vasárnap

Személy vagy IC

Amikor meg akartam venni a jegyet kétszer is rákérdezett a pénztáros, hogy de biztos, hogy arra a vonatra akarok jegyet, mert hogy az személy vonat, és egy órával később van IC is. Mondtam, hogy igen, mert ezzel a vonattal 3 óra 20 perc az út, a másikkal meg amellett, hogy 1 órával később indul a menetidő 4 óra és 20 perc. Ezzel nem is tudott vitatkozni. De azért érdekes, hogy ugyanannyi kilométert egy személy vonat, ami egyébként inkább gyorsított személy, és ugyanott áll meg, legalábbis amíg én utazok vele, mint a gyors, csak épp nem kell pótjegyet fizetni rá, na szóval érdekes, hogy hogy tud 1 órával kevesebb idő alatt célba érni, mint az IC, ami ráadásul alig áll meg valahol??? Arról nem is beszélve, hogy néhány évvel ezelőtt még 3 órán belül tették meg a vonatok ezt a távolságot. Ha így haladunk nemsokára a lovasszekér hamarabb hazaér mint én a vonattal!