ma reggel elaludtam

Ma reggel sikerült úgy elaludnom, hogy mikor magamtól felébredtem, már egy órája németórán kellett volna legyek. Igaz éjszaka nem aludtam jól, rendesen 4 óra után sikerült elaludnom, és amikor reggel 6kor ébresztett az órám még csak fel sem ébredtem rá, majdcsak két és fél órával később. Sikerült 5 perc alatt elkészülnöm, kimenni a buszmegállóba, mert éppen kellett volna jöjjön a busz, de nem jött még egy negyedórát, amit nem volt türelmem végigvárni, így mentem a vonathoz, ami szintén késett vagy 8 percet, így sikerült beérnem a munkahelyemre 3/4 órás késéssel, és lemaradtam a reggeli németemről is. Délután viszont bepótoltam a késést.

Hát remélem azért ez nem válik szokásommá.

Nincs új a nap alatt

Ugyanaz a dal négy különböző feldolgozásban, avagy nincs új a nap alatt:)

Nekem a legjobban ez a verzió tetszik, csak ezt nem találtam meg olyan verzióban ami a klip és ide betehető, így csak linkelem.

És íme az eredeti, és még két feldolgozás:

sztár, ami nincs

Most láttam ezt a filmet, ez egy Disney produkció, ami minden szokásos Disney jellemzőt tartalmaz, van romantika, mese, és tanulság is, illetve lehet belőle tanulni is.

A filmben pl teljesen érthető és látványos módon mutatja be az internetet, a szervert, a vírusirtót,  nagyjából én is ilyennek képzeltem el:), ugyancsak nagyon látványosan mutatja be azt, hogy milyen lehet az emberi képzelet, milyen különleges és csoda világot tudunk egy perc alatt elképzelni magunknak.

A film a tökéletességről szól, és arról, hogy a tökéletes mennyire nem az, hogy olyan, hogy tökéletes igazából nincs, mert lehetünk egyik dologban tökéletesek, vagy majdnem azok, de mindenben nem. A hologram, mivel egy program teljesen tökéletesre programozható, ugyanakkor mégis vannak korlátai. Például egy program lehet okos, tud gondolkodni, de nincs képzelete, és nem tud érezni érzéseket és a környezetet, nem tudja megélni a tanulás folyamatát, mindent egyből tud, és ezzel pont az emberei része hiányzik. Szóval a film azt mutatja meg, hogy lehet valami/valaki tökéletes de ez nem jelenti azt, hogy felhőtlenül boldog, és minden téren elégedett. A történet szerint a hologram mindennél jobban vágyik arra, hogy érezhesse az esőt, hogy érezze milyen az, amikor az esőcseppek hullanak ránk. Fura dolog, ha belegondolok, mivel ez nekünk teljesen természetes dolog, így nem is gondolunk arra, hogy milyen csodálatos érzés lehet ez annak, aki még életében nem érezte. Ez olyan lehet, mint egy trópusokon élő embernek, amikor a havat csak a tévében látja, és arra vágyik,hogy bárcsak egyszer érezhetné, és tapinthatná azt. Tulajdonképpen a vágyakról szól, arról, hogy az ember mindig arra vágyik, amit nem kaphat meg, és lehet, hogy amire igazából vágyik az ott van az orra előtt, csak nem veszi észre.

Szeretem a Disney filmeket, és fura, de talán sokkal inkább érthetőek a felnőttek számára, mint a gyerekeknek, mármint felnőttként már sokkal jobban megértem azt, amit mondani akar, sokkal több van benne, mint jópár felnőtteknek szóló történetben:)

Nem vagyok benne biztos, hogy sikerült azt leírnom, amit szerettem volna:), dehát ez van.

 

festem a szobám

Mai programom többek között az, hogy kifestem a hálószobám. Úgy érzem ez most jobban megy, mint a legutóbb, igaz nem is hengerrel csinálom, mint akkor. Az volt a tanulópénz, ugyanis én még soha nem festettem falat, azt hiszem legalábbis, mert a legutóbbi lakásfelújítási projektünkben mi tapétáztunk, na az már nagyon ment.  Most a falfestés ecsettel ment, de amikor átváltottam hengerre, na azt újra lehetett festeni, szóval most maradok az ecsetnél, úgy látszik az jobban illik hozzám:)

megint nézem a csillag születiket:)

Szabi: ez a heti produkciója jobban tettszett, mint a múltheti. A kis filmben hallottam, hogy azt mondja, hogy nem mert elindulni Budapesten, mert olyan nagyok a távolságok és fél, hogy eltéved, hát én ilyet soha nem éreztem egy városban sem, ez számomra furcsa, ezért is gondolom azt róla, amit múlthéten is írtam. 

Bad Boyz: hát a múltheti produkció személy szerint nekem jobban tetszett, náluk érzem azt, hogy egy kicsit mindig visszább vesznek, de ettől még most is tetszik.

Tamás: Nem volt rossz, és nekem ez jobban tetszett, mint a saját szerzeménye:)

Robi: ügyes, én biztos nem tudnám ezt utána csinálni:) de a rap műfaj továbbra sem áll hozzám közel.

Strokes: tényleg humoros volt, és nekem nagyon tetszett:) volt történet benne, ötlet. És nem csak azért mondom, mert egyiküket személyesen is ismerem:)

André: tetszett, de szerintem ő az, akitől nem várja el az ember, hogy mozogjon a dal közben.

Kutyakölykök: engem zavart a zene, és én nem látom a történetet teljesen át, persze lehet csak azért, mert nem ismertem igazán a művet amit feldolgoztak, szóval nekem annyira nem tetszett ez a produkció.

Bence: tetszik a hangja és tetszik a dal is amit énekelt, de lemaradtam a kisfilmjéről:)

Szatmár Kamara: nekem ez a néptáncprodukció tetszett, és az öltözékük is, annak ellenére is tetszik a produkció, hogy ez leginkább egy klasszikus néptánc produkció volt, legalábbis szerintem.

István: vártam a produkcióját, és tetszett, én őt tenném most első helyre, de ahogy látom a zsűri is, van benne valami...

Hát én két kieső helyre a Kutyakölyköket és Tamást vagy Robit tenném talán.

wow

Európa lassan de biztosan begyűrűzik hozzánk, aminek én mondjuk örülök. Olyan vonattal sikerült hazajönnöm most, ami csendes volt, tiszta és bemondták, hogy milyen megálló jön előre, hogy hová tart a vonat, mielőtt megálltunk megint bemondták, hogy milyen megállóba értünk be éppen. Ez Nyugat-Európában már régóta így van, nálunk viszont egy időben még az IC-ken bemondták, aztán már ott is lespórolták, szóval ez egy sima személyvonatnál teljesen szokatlannak tűnik, de ugyanakkor én örülök neki, és remélem ez meg is marad, és elterjed minden vonaton, mint ahogy a buszokon már egyre inkább így van, legalábbis az elővárosi távolsági buszokon.

számítógép

Nem érzem magam számítógépes analfabétának, de a laptomom időről időre tud meglepetéseket okozni. Főleg az az érintős pad része. Néha sikerül véletlenül hozzáérve úgy elkavarni a kurzort, hogy ami mondat másik fele amit gépelek teljesen máshová sikeredik, mint az eleje. Aztán néha olyan ablak ugrik fel, amit nem is kértem, vagy sikerül ezt azt kijelölni, és áthúzni, anélkül, hogy én azt akartam volna csupa véletlen mozdulattal, mert még mindig nem szoktam meg, hogy az olyan érzékeny, hogy már arra is reagál, ha hozzáérek. De azért egyre jobb, mert gépelés közben már elég ritkán sikerül elkavarom a kurzort:)

62

Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretem a problémamegoldós dolgokat, vagyis megoldani a problémákat, mert az sikerélményt nyújt, ugyanakkor azzal, hogy elhárult egy probléma könnyebbé válik a dolgom. Azonban azt vettem észre, hogy ez kevéssé jellemző más emberekre a munkahelyemen, úgy vannak vele, hogy majd megoldódik magától, vagy megoldja más, mert nem az én feladatom ezzel foglalkozni, nem törődök vele, habár tudom, hogy nem jó így. Miért van az, hogy az emberek sokszor teljesen nélkülözik a logikus gondolkodást, sokszor még a józan paraszti észt is? Persze cserébe úgy tűnik azt választják, hogy hátha más sem törődik vele, és jó lesz így. Tudom én, hogy kis hal vagyok, nem vagyok semmiféle vezető, és ha be akarjuk tartani a hierarchiát, akkor aztán végképp semmi közöm ahhoz, hogy miért nem működik a rendszer úgy ahogy van, de engem mégiscsak zavar, szerintem ha a saját dolgomat könnyítem meg valamivel, azáltal, hogy ésszerűbben csinálom, akkor azt meg fogom próbálni. 

A napokban újra előkerült egy engem, mint felhasználót érintő fejlesztés, amelybe most egy picit bevontak, eddig nem, mert eddig nagyon jól meg tudták oldani elméleti anyagokból és olyan emberek közreműködésével, akik jól lehet ismerik a dolgokat, de gyakorlatban nem foglalkoznak vele mivel nem is az ő feladatuk. Szóval most eljutottak oda, hogy néhány gyakorlati kérdést is feltesznek, aztán így fény derült rá, hogy a gyakorlat és az elmélet nem mindig van köszönőviszonyban egymással, és ezért a fejlesztés egy része nem jó, persze már több mint félig elkészült, de most annyi új infót kaptak, hogy gyakorlatilag a felét átírhatják annak ami kész van. Nem tudom, hogy miért nem lehet már az elején bevonni a végfelhasználókat is?

Aztán ma újabb érdekes dologra lettem figyelmes, mindenki engedelmesen csinál egy olyan munkát, amely nem is kéne hogy létezzen, de senkiben fel nem merül a kérdés, hogy akkor mégis miért van ez?

Tudom én vagyok még túl kezdő és naiv, de én úgy gondolom, hogy az nem egy nyerő hozzáállás, hogy szarom le, még akkor sem, ha igazából semmivel nem lesz jobb, és nem is kapok érte semmit, mert megoldottam a problémát.

ma reggel

Ma reggel arra gondoltam egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy busszal megyek és nem vonattal. A hirtelen ötlethez az is hozzájárult, hogy jött is a busz, és éppen a megállónál jártam, és így nem kellett 10 percet sétálnom a vonathoz:) Na szóval felszálltam a buszra, és elkezdtünk araszolni, habár itt még nem volt dugó, de alig mentünk 200 métert már lett, aztán megint nem, aztán kicsit beljebb megint. A buszvezető néha úgy ment mint a hülye, aminek meg is lett a következménye, ugyanis egyik kereszteződésnél, amikor gázt adott utol is érte az előttünk lévő kocsit, ami miatt gyorsan nagyot fékezett, aztán le is szállt. Innen gondoltam, hogy akkor nem csak fékeztünk, hanem utol is értük az előttünk lévőt. Nem volt csattanás, meg semmi különös, de mivel a sofőr leszállt ezért a fél busz is ment kukkolni, én meg már láttam lelki szemeim előtt, hogy na itt várhatunk, amíg helyszínelnek, meg minden. Közben az is lefoglalt, hogy én hátul ülve azt láttam, hogy a mellettem lévő kis kocsi meg átment a szembejövő sávba, mert úgy ment be elé a busz, még akkor amikor gázt adott, hogy azt is majdnem elütöttük. Aztán a sofőr visszaszállt, mindenki más is, és elmentünk a végállomásig, az a kocsi meg előttünk ment akit megtolt és miután minket célba juttatott gondolom rendezték a dolgot. Annak az egyik hátsó lámpája tört be és egy kicsit be is horpadt a környezete, a buszon viszont semmi sem látszott. Ekkor egyébként megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy nem fogok átszokni a vonatról a buszra...

Amúgy nem ez az első ilyen eset, jártam már úgy, hogy a busz úgy ment be a másik kamion elé, hogy a hátsó ajtó mögötti ablakot kitörte a kamion tükre, és ezt a sofőrünk észre se vette, mi mentünk tovább vígan, a kamion meg ott megállt, hogy mi van. Szerencsére akkor senki nem ült az ablak közelében sem.

Hogy csinálja ezt Carol?

Thia, azért írtam már, hogy olyan mintha nem látnék minden kommentet nálad, mert amit Carol ír, azt sosem látom, csak a válaszát. Ki ő, hogy ilyen láthatatlanok a kommentjei? Valami eltűnős tintával ír?:)  Varázsló?:)

Amúgy megjelennek a kommentjeim a moderálandók közt a régi bejegyzéseknél? Mert nekem azt írja ki, hogy moderálandók közé kerül, így én nem is látom őket. Így ott hiába kérdezem  ezt meg, ha nem is látod. Szóval ezért is írom ezt a postot, hogy felhívjam rá a figyelmed:).

e-mail és telefon

Vannak olyan feladatok amiket el kell végezni, de az ember egy cseppet sem lelkes, na ma egy ilyen feladatot folytattam, amit már tegnap délután elkezdtem. Volt azonban a dolognak egy nem várt mellékhatása, ahogy elküldtem egy e-mailt, szinte egyből válaszként hol e-mailt, hol telefont kaptam, ami miatt ebből következően úgy nézett ki az egész napom, hogy hol telefonon beszéltem valakivel, hol az e-mailjeimet olvastam és válaszoltam meg ha kellett. A többiek már röhögtek, mert gyakorlatilag minden történésről lemaradtam ami a mi irodánkban volt, mert folyamatosan telefonáltam. Ahogy letettem a telefont már csörgött is, szerintem volt olyan időszak, amikor többen vártak arra, hogy felszabaduljon a vonalam. Hihetetlen volt már egy idő után, fárasztó, de nagyon, délutánra már úgy éreztem hogy csak nézek ki a fejemből és egy értelmes mondatot nem tudtam már kinyögni, és tisztára felüdülésnek éreztem azt a munkát, amit amúgy folyamatosan csinálok, mert változatosságot jelentett a sok telefonálás között, és más jellegű gondolkodást igényelt.

Szóval már szinte zombi voltam mire vége lett a munkaidőnek.:)

vannak olyan emberek

Vannak olyan emberek, és itt most inkább énekesekre, színészekre gondolok, akikről simán végig tudnék nézni vagy hallgatni egy hosszabb lélegzetvételű műsort is. Összeállításokat ahol munkásságát mutatják be, és esetleg még néhány plusz információt is elmondanának róla, nem kifejezetten bulvár hírekre gondolok. Szerintem például Christina Aguilera. Nem egy olyan száma van, ami szerintem szép, és érdemes meghallgatni, van mondanivalója, vagy egyszerűen csak jó. Például ilyen a Fighter vagy The Voice within vagy a Hurt, illetve ez itt.

egy kis vidámság

Szerintem ez egy vidám dal, és a mese is vidám, amelyiknek az egyik betétdala, persze lehet vele vitatkozni, de ez az én véleményem:)

Csak azért raktam be, hogy ne legyen olyan nagyon komoly minden bejegyzésem.

Itt meg az egyik kedvenc részletem:

Asziszitekhogyés:):

És még néhány olyan, amin szintén sokat lehet nevetni szerintem:

biztosítások

Nem tudom, megfigyeltétek-e már, vagy milyen tapasztalatotok van a biztosításokkal kapcsolatosan, de családom tapasztalata az, hogy valahogy már a biztosítók sem a régiek. Régebben körberajongtak, odafigyeltek az emberre, volt ügyfél ápolás, nyomon követés. Az utóbbi időben viszont azt figyeltük meg, hogy nem foglalkoznak az emberel, csak addig lényeges az ügyfél, amelyik megköti a biztosítást. Az is fontos újdonság, hogy olyan sűrűn változnak a dolgozók, hogy gyakorlatilag esélyed sincs elérni azt a személyt, akihez tartozol, mert ha szerencséd van, akkor csak évente cserélődik, ha nincs, akkor viszont akár két-három havonta. Így fordulhat elő, hogy információhoz jutni a saját biztosításoddal kapcsolatban gyakorlatilag szinte lehetetlen, és senki nem figyelmeztet és értesít arról, hogyha valami lényeges változás történik, vagy valami fordulójához ér a biztosításod, vagy netán elmaradásod van. 

Szóval ez is egy újabb csodás példa arra, hogy mennyire nem ügyfélközpontú a szolgáltatásrendszerünk. Szerintem ilyen más országban aligha fordulhat elő. Nem egy, nem két biztosító mutatott hasonlóan lehangoló magatartást az utóbbi időben. Hogy nem félnek attól, hogy elpártolnak tőlük az ügyfelek?

volán busszal sem jobb

Ma hazafele busszal jöttem Pestről. A pesti kiinduló állomásokon általában nem lehet felszállni úgy a buszra, hogy a buszon veszek jegyet, habár múltkor amikor édesanyám az egyik osztálytársához utazott a Népligeti pályaudvarról akkor ott pont azt mondták neki, hogy ennyivel az indulás előtt már csak a buszon lehet jegyet venni, na ilyen az újpesti buszvégen nincs. Újpesten, habár sofőrre válogatja, de általában nem hajlandóak jegyet adni, vagy csak nagy kioktatás mellett. A mai buszvezető hajlandó volt inkább késéssel elindulni, és elküldeni az utasokat a jegyautomatához, mintsem, hogy adjon nekik jegyet.  

Kérdezem én, ez nem egy szolgáltatás, itt nem én vagyok akiért az egész van, miért gondolják úgy, hogy nekem kell hozzájuk alkalmazkodni, és nem nekik hozzám? Miért nem lehet itt is bevezetni azt, hogy teszemfel 5 perccel indulás előtt már a buszon is lehessen jegyet venni, hogy a busz ne azért induljon késéssel, mert arra várunk, hogy visszaérjen az utas az automatától, ami jelenleg 200-ast el sem fogad, szóval sokszor kétszer fordulhat szerencsétlen, mert a buszvezető váltja neki fel a pénzét? Az nem baj, hogy megvárjuk az utast, hiszen nem kellemes egy órát várni a következő buszra csak azért, mert nem éppen utasbarát a kiszolgálás.

 

Szabolcs a csillag születikből

Most nézem a csillag születiket.

Az egyik előadó valahogy nekem másabb, mint a többi, ezt nem igazán tudtam megfogalmazni, hogy mitől másabb, aztán a produkciója után az egyik zsűritag nagyon jól megfogalmazta: olyan, mint amikor a szegény ember fia elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, szerintem ez nagyon találó.

 

Aki tetszett ma: André, Strokes, Szatmári Kamara, Bence, Bad Boy, István

Még azért elmegy: Szabolcs, Eszter, Tamás, Kutyakölykök

Aki nem: Viktor, Robi

Azért csak fűznék még néhány szót pár produkcióhoz:

André száma különös, ünnepi hangulatot adott, a komolyzene amúgy is nyugtatólag hat rám. A Bad boyz produkciója nagyon tetszett, tök jó volna, ha úgy tudnék táncolni, mint ők:) és István, ő is különös figura, egy teremőr, akiről valamiért azt feltételezem, hogy igen művelt, énekelni pedig nagyon jól tud, neki is drukkolok. 

 

Folyamatosan frissítem még ezt:) szóval ne csodálkozzon senki, ha megváltozik amit lát.

 

Na azt hiszem, hogy mostmár nem nyúlok újra hozzá:)

újabb blog

Újabb blogot  linkeltem be. Még a Thiáéban sem
vagyok naprakész, de mivel Ria olyan lelkesen kommentel nálam, így
kíváncsi voltam, hogy milyen a blogja, habár már jártam nála és
kommenteltem is ott korábban is. Mivel azonban mostanában többször is
átlestem egyre kézenfekvőbbnek érzem, hogy linkeljem is, mert úgy mégis
egyszerűbb átmenni.  Na és hogy miért látogatok át egyre sűrűbben? Hát
azért, mert amellett, hogy leírja  a nap érdekességeit, hogy mi
történik vele, minden bejegyzése mellé egy egy szép képet mellékel,
amelyekben lehet gyönyörködni, ami ilyen ködös és esős időben nem rossz
dolog, no meg az olasz képek...szóval szívesen megnézném azokat a helyeket élőben
is:)

nyelvtanulás

Nem tudom ki hogy van vele, de én egész addig roppant lelkes vagyok a nyelv tanulását illetően, amíg ténylegesen tanulni nem kell:) A bajok ott kezdődnek, amikor el kéne kezdeni tanulni, persze mondjuk nem mindig, de mostanában igen. Mostanság nincs kedvem hozzá, nem tudom rávenni magam, hogy leüljek magolni szavakat. A magolás különben sem az erősségem. Amikor iskolába jártam még, akkor sem tudtam egy verset normálisan és könnyen megtanulni, egy csomó szenvedésbe telt, mire összejött. Nagy derültséget okoztam mindig amikor otthon kikérdezték a verset, mert habár a tartalmát tök jól megtanultam pillanatok alatt, de amikor vissza kellett mondanom a verset, akkor valahogy nem sikerült ugyanazokat a szavakat használnom mint a költőnek, gyakorlatilag tökéletesen átköltöttem rokonértelmű szavakkal az egészet:)

 

Na azért nem vagyok reménytelen eset, meg tudok én tanulni verset is, meg idegen nyelvet is, az angol pl már elég jól megy:), de most a némettel szenvedek. Sok mindent megértek, és beszélni is merek, és tudok is folyékonyan már, csakhát nem biztos, hogy a német is megértené mit akarok mondani, mert nem biztos, hogy nyelvtanilag sikeresen állítom össze a mondatot. 

 

Mostanában annyira leültem, hogy bejárok az órákra, de gyakorlatilag ennél alig teszek többet azért, hogy haladjak a nyelvtudásom tökéletesítésével. A nyár elei lelkesedésem eltűnt, néha azt sem sikerül felidéznem amit tudok. Bónusz, hogy a tanárnőnk már megállapította, hogy Hollandiában jó munkát végzett a tanárunk, mert habár már elfelejtettem hollandul azt is amit tudtam, de tudat alatt néha a németbe holland nyelvtant és szavakat sikerül csempésznem. Ő ezt értékeli is, mondta lehetne erről akár egy tanulmányt is írni:), de nem hiszem, hogy egy nyelvvizsgán pl túl sok plusz pontot kapnék érte:)

 

Szóval valahogy vissza kéne kapjam a lelkesedésem a nyelvtanulás iránt...

variációk egy témára

Hétvégén láttam egy filmet, immár nem először. Felfedeztem benne egy dallamot, amit be is tudtam azonosítani! Ez nagy szám ám, én általában nem tudom mi a dal címe, és ki az előadó. Na de most tudtam, hogy mi a címe, és ezért rá is kerestem és a következőket találtam.

Az eredeti verzió:

Aztán egy másik verzió, amit szintén már ismertem:

Aztán felfedeztem egy harmadikat is, ami nekem újdonság volt, de amikor otthon megmutattam, hogy ni mit találtam, akkor egyből azt a választ kaptam, igen, ezt már ismerem:) Szóval lehet csak nekem újdonság, de mint mondják az újszülöttnek is minden vicc új. Szóval íme a harmadik:

rádiózási szokások

Egyből egy ehhez nem kapcsolódó mondattal kezdeném:) ez egy szép kerek bejegyzésem, az 50.:)

 

Na, de az eredeti gondolatsorra visszakanyarodva. Ma hallottam a rádióban Búza Sándortól egy gondolatot, amit kicsit átgondolva teljesen igaznak tartok. Nem tudom pontosan idézni, de mondanivalójának lényege az volt, hogy már nem azért hallgatnak rádiót az emberek, hogy zenéket hallgassanak, mert azt megtalálják cd-n, számítógépen, interneten, mp3-mon, hanem azért mert ott érdekes, vicces dolgokat hallhatnak, szórakoztatják őket. Szóval már nem az a jó rádió az emberek szemében amelyik folyamatosan zenét ad, hanem az, amelyik vidám szórakoztató, néha komoly dolgokról beszél. Egyetértek ezzel, tényleg nem a zene miatt hallgatom a rádiót, nem ott hallom kedvenc zenéimet, vagy legalábbis nem folyamatosan játszanak olyan zenét, amelyek tetszenek, viszont az, hogy két zeneszám közt miről van szó sokkal inkább érdekel. Ezért is sajnálom azt, hogy a már jól megszokott műsorok és rádiók megszűnnek, és helyette olyan rádiók indulnak amelyekről gyakorlatilag semmi információm nincs, még a nevüket sem sikerült megjegyeznem. 

Az ember a saját szokásai, és a megszokások rabjaivá válik, én legalábbis így vagyok ezzel, ezért is ragaszkodom ahhoz a rádióhoz, amit hallgatok, és így zavaró, hogyha ennek a szokásomnak a jövőben már nem hódolhatok. Persze az ember megszokja az újat is, csak ahhoz idő kell.

ez van

Kb. két órája azon szenvedek, hogy rájöjjek, hogy lehet ide egy videót beilleszteni a youtuberól, hát nem akar összejönni, nem jöttem rá, és mostmár unom. Ha esetleg valaki tudja hogy kell, igazán elárulhatná.

kérdésem

Pénteken összetalálkoztam véletlenül az egyik volt osztálytársammal, még általánosból, aztán most megint láttam. Pénteken nem egyedül volt, de igazából akkor azon kívül, hogy láttam, hogy ő is felismert semmi más reakció nem volt, még arra se volt lehetőség, hogy köszönjünk egymásnak, vagyis kicsit úgy éreztem, hogy ő nem ad rá esélyt sem. Ma már köszöntünk is egymásnak, lehet ez leginkább azért volt, mert a szüleivel volt, akik szintén ismernek, és én köszöntem nekik, így kénytelen volt azt viszonozni. Most egy vonaton utazunk, de nem együtt. Anno így visszagondolva talán vele jöttem ki a legjobban, vagy ha ez így nem is teljesen igaz, de az biztosan, hogy ő volt a legbarátságosabb hozzám. 

Annak idején az volt a szokás nálunk, hogy kis bélyegképeket adunk egymásnak 8. végén emlékül. Én azt gondoltam elég jól kijövök az osztálytársaimmal, de ekkor nemkicsit esett rosszul,  hogy az iskolába amikor osztogatták a képeket egymásnak, akkor én gyakorlatilag senkitől sem kaptam, ezért habár én rendeltem annyit, hogy mindenkinek jusson, de senkinek sem adtam. Persze lehet, hogy csak azért nem kaptam, mert nem mentem oda a többiekhez, hogy akkor ugye cserélünk képet, amikor a megrendelésekről volt szó, és ezért nem rendeltek, és ezért nem kaptam. Csakhogy én úgy gondoltam, hogy nem azért kell képet adni nekem, mert kérem, hanem azért adjanak, mert tényleg szeretnének. Lehet azért is mögötte, hogy én nem törzsgyökeres helyi voltam. Igazából nem tudom mi lehet az oka, és elég nagy a valószínűsége, hogy nem is fogom már soha megtudni. 

Az eredeti történethez az is hozzá tartozik, hogy már az iskola vége után, egyszer nyáron eljött hozzánk, és ő az egyetlen aki végülis mégis adott nekem egy képet., igaz csak ekkor, kvázi titokban. Utána évekig alig találkoztunk nem is nagyon tudtunk egymásról semmit, ugyanis más iskolákban tanultunk, más városokban. Aztán később kiderült, hogy ugyanazon az egyetemen diplomáztunk, csak ő akkorra már végzet, mire én odakerültem, mert én oda csak kiegészítő, új nevén mester szakra jártam. 

Szóval most nem nagyon tudom, hogy hogy viszonyulunk egymáshoz, nem tudom, hogy ő szeretne egyáltalán tudni rólam, vagy nem, csak azt tudom, hogy én szívesen beszélgetnék vele. Viszont úgy érzem, amit lehet csak én beszélek be magamnak, hogy ő nem igazán akar kapcsolatba kerülni velem. 

Van valakinek valami jó tanácsa, vagy valami tanulságos története? Megköszönném, ha megosztaná velem.

fűtenek

csak nem a mi irodánkban. Mindig elkerekedett szemekkel nézünk azokra, akik a szomszéd irodából jönnek át hozzánk, hogy rövidujjúban vannak, és mégsem fagynak meg. Nem tudjuk megfejteni, hogy hogy lehet az, hogy ugyanaz a központi fűtés az egyik irodát annyival jobban felfűti mint a másikat. Az összes környező irodában meleg van, mi meg vastag pulcsiban üldögélünk, és közben azon tanakodunk, hogy mit kéne tegyünk, hogy ne fázzunk. Aki azt javasolja, hogy dolgozzunk, annak elárulom, hogy az nem segít, ugyanis szellemi munkát végzünk, ülve, a számítógép előtt, amitől aztán nem lesz melegünk egy szálat sem, és különben is, mi ezerrel dolgozunk:). Van amikor felfedezzük, hogy le van állítva a fűtés nálunk, na akkor gyorsan feltekerjük, és menten 2-3 óra múlva már kezdjük is érezni a hatását, és mihelyt kezd kellemes idő lenni a fűtés átvált hűtésbe, ugyanis mint azt megtudtam, időnként friss levegőt is fújnak ránk kintről, ilyenkor átmenetileg 2-3 órára egyenesbe kapjuk a kinti hideget, na ilyenkor állítjuk le a "fűtést".

Aztán az is érdekes, hogy az irodában nem egyenletes a befúvás, ugyanis az iroda egyik felében nyáron a légkondis időszakban már fáznak amikor nekünk kezd jó idő lenni, ilyenkor meg már melegük van, és lejjebb veszik a fűtést még mielőtt mi kezdenénk magunkat jól érezni. Hol itt az igazság?

Évicici

Október végén, amikor pont a temetőket jártuk halottak napja alkalmából egyik sírtól úgy jött át hozzánk a nagynéni, hogy találkozott az unokájával, ott volt annak apja, és jelenlegi de már régóta meglévő barátnője. Érdekes hír volt, hogy a barátnője is ott volt, mert habár a férfi nem rokonunk, de azért szoktunk vele találkozni és nem tudtuk, hogy van barátnője. Ami ennél sokkal izgalmasabb, hogy a barátnőjét úgy hívják Évicici. Először azt gondoltuk ez biztos valami vicc, de nem, megtudtuk, hogy ez a nő tényleg így hívatja magát, ő saját maga használja ezt a nevet, hogy Évicici. Hát én onnantól kezdve még órákon keresztül ezzel voltam elfoglalva, hogy ez most komoly, tényleg van olyan ember, aki így hívatja magát, és felnőtt értelmes lény?

Aztán még össze is futottunk velük egy picit később, de túl későn vettük észre őket, így nem volt időm szemügyre venni Évicicit, pedig kíváncsi lettem volna rá.

Most megint eszembe jutott ez a név, ugyanis napközben szóba kerültek a nevek, becenevek, de úgy érzem ez felülmúl mindent.

 

berlini fal

Ma este láttam egy filmet a berlini fal leomlásáról, egy dokumentumfilmet, ami azt mutatta be, hogy mi vezetett el odáig, hogy a végén megszűnt a határ Berlin két fele között. Érdekes azon elgondolkodni, hogy milyen lehetett Nyugat-Berlinben élni, ami gyakorlatilag körül volt kerítve, habár talán annyira nem volt zárt világ, mint a keleti rész.

Én még túl fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjam mit jelentett a vasfüggöny innenső oldalán lakni, mit jelentett az, hogy a nyugati világot, amiben most mi is élünk, csak x évenként lehetett néhány hétre meglátogatni, és akkor sem biztos, hogy az egész család együtt mehetett, mert nem biztos, hogy mindenki megkapta az engedélyt az utazásra. Tulajdonképpen el sem tudom képzelni milyen érzés lehetett az, hogy a családom egyik tagja lemarad arról az élményről, amit én szerzek, de nem azért, mert őt nem érdekli ez, hanem azért, mert ő nem jöhetett. Nem tudom milyen érzés volt egy olyan világban élni, amiben minden mondatunkat meg kellett gondolni, mert ki tudja, hogy ki mit von le belőle, és mikor zárnak miatta börtönbe. Az igazság az, hogy én nem is szeretném ezt megtudni, soha az életben.

De más szemszögből nézve a dolgot, szörnyű lehetett úgy élni, hogy tudták, hogy van ennél sokkal jobb hely is, de oda nem lehet eljutni, és nem azért mert ott nem látnak minket szívesen, hanem azért, mert innen nem engednek ki. Olyasmi lehetett, mint egy börtön, egy tágas börtön, ami viszonylagos szabadságot biztosított ugyan, de azért visszatartott, korlátozott. Nagyon rossz érzés lehetett az amikor az ember nyugatról visszajött, és tudatosult benne, hogy most megint nem hagyhatja el az országot x ideig. 

Tudom, hogy van olyan akit ez nem zavar, mert most sem megy külföldre, pedig megtehetné, de gondoljunk csak abba bele, hogy milyen érzés lehet az, amikor én élek mondjuk Pesten, a testvérem meg Budán, és akkor egyszercsak fogják magukat, és lezárják az összes átjárót a két városrész között, és nem mehetek át meglátogatni őt, amikor csak eszembe jut, nem hívhatom őt fel, és nem küldhetek úgy levelet neki, hogy azt rajta kívül még legalább egy illetéktelen ne olvasná el, vagy hallgatná végig, hogy adott esetben mondjuk 20 évig egyáltalán nem is találkozhatok vele, nem ünnepelhetjük együtt a karácsonyt, stb, stb. Csupa olyan dolog, amely manapság teljesen természetes, hozzátartozik az életünkhöz, és nem jelent különösebb gondot, ezért fel sem merül bennünk a gondolata sem annak, hogy mennyire zavarna, hogyha megfosztanának minket ettől.

A családban sok ilyen történetet hallottam, például tudom, hogy a háború után egyik dédmamám családja a határ két különböző oldalán rekedt, és dédmamám nem találkozhatott a testvéreivel, rokonaival, de még a gyermekeivel sem mindig akkor amikor akart, ugyanis korlátozva volt a határon való átjárás. 

Döbbenetes, és biztosan hihetetlen érzés volt az, amikor egyszercsak már nem kellett hónapokig várni az útlevélre, és át lehetett menni a határon nyugatra, biztos itt is, de Berlinben méginkább, hiszen az egy város, ahol az utca egyik része egyik ország, a másik része másik ország, ahol  látom nap mint nap, hogy mekkora különbség van a két ország között, és mégsem tudok változtatni a helyzetemen, a helyzeten. Ebben az esetben biztos hatalmas érzés volt megtapasztalni a hőn áhított szabadságot, és átélni a két városrész újraegyesítését. Egy akkori ember lehet fel se fogná, hogy ma ott nem hogy zárt határ, de határ sincs, egy egységes város, egy ország a kettő. Még 2000-ben is hihetetlen volt, még nekem is, hogy van olyan határ, ahol a busz úgy ment át velünk, hogy az autópályán kicsit lassított, és nem 120-szal mentünk csak 80-nal.  Akkori ésszel ez szinte elképzelhetetlen, mint ahogy az is, hogy kb. 2 óránként indul Budapestről vonat Bécsbe és onnan vissza, és tulajdonképpen bármikor kiruccanhatok akár bevásárolni is, de az is, hogy két keleti blokkban lévő ország között, határon is, mint a magyar-román határ, már úgy lehet átjutni kis túlzással, mintha nem is volna.

 

Szóval nagyot változott a világ, és néha ezen megéri kicsit elgondolkodni...

rafi baki

Nem tudom más hogy van vele, de én ritkán figyelek oda a reklámok szövegére, amikor tvt nézek vagy rádiót hallgatok, és elég sokszor kell halljam, hogy egyáltalán felmerüljön bennem az, hogy na, mintha ezt már láttam volna. Van azonban néhány reklám, amely valamely oknál fogva jobban felkelti a figyelmemet, mint a többi. Az egyik ilyen reklám ami mostanában feltűnt reggelente megy a rádióban, és a közösen programját hirdeti a rafinak. A reklám elején egy kisgyerek kezd el mesét mondani, majd megszólal az ismert felnőtt hang, aki mondandóját így kezdi: "Az igazi mese most kezdődik...", és utána elmondja, hogy miről is szól ez az egész program. 

Nekem a fenti mondat azt jelenti, hogy tulajdonképpen az semmi, hogy egyszer volt, hol nem volt..., az igazi mese az amikor arról beszélnek, hogy kinek és hogyan akarnak segíteni abból a pénzből, ami összegyűlik. Kvázi az egész reklám arról szól, hogy add a pénzed, mi meg látszólag jótékonykodunk belőle. Nem értem, hogy nem tűnt ez fel annak a népes marketing és kreatív csapatnak, illetve a valószínűsíthetően létező tesztközönségnek, akivel a bank dolgozott, hogy a reklám mondanivalója teljesen más, mint amit ők mondani szeretnének. 

Én ezt a reklámot szinte minden reggel hallom a rádióban, és mivel már elég sokszor hallottam, így azt gondolom, hogy ennyiszer csak nem hallom már félre...

most olvastam

Most olvastam ezt itt, ami nagyon tettszett, majdnem hangosan felnevettem a vonaton, melynek kapcsán elgondolkodtam, hogy nekem milyen hasonló élményeim voltak már. Azért nem oda írok kommentet, mert a bejegyzés már több mint egy éves, s már nem akarok oda írni, lehet amúgy nem is lehet. 

Elöljáróban elmondanám, hogy én nem vagyok egy nagy kávés, kávét inkább az íze kedvéért iszom, mert hatása aztán semmi nincs rám, kávézás után is nagyon jól tudok aludni, ha van mégis valami hatása maximum annyi, hogyha túl sokat sikerül inni belőle, akkor rosszul kezdem érezni magam. Ennek ellenére már kétszer is sikerült olyan kávéval megkínáljanak, ami nem az eredeti recept alapján készül. Az egyik, időben korábbi élményem a borvizes kávé, ami majdnem olyan, mint amit Thia ivott, azzal a különbséggel, hogy itt nem sima ásványvíz van benne, hanem vastartalmú természetes ásványvíz, ami pl Erdélyben csak úgy természetes forrásból is jön. Az íze bizarr, nem lopta magát a szívembe. A másik pedig a Pepsi twist és nescafé elegye, amely nagyon erős, ütős italt eredményez, de nekem ez is kicsit furcsa ízű. Szóval megállapítottam, hogy amikor néha kávézásra szánom rá magam, akkor inkább a hagyományos kávét választom, vagy a sima instant kávékat, kappucsínókat, és nem kísérletezek. Egyébként a kappucsínóból is a por alapú ízlik csak, amit kávéból és tejhabból elegyítenek, az nem annyira jön be, vagyis én azt kávénak tartom és nem másnak.

logikus

Mint az már szerintem mindenki számára világos én egy társasházban lakom. Mint a társasházakban általában, ahogy az a nevéből is következik az ember társakkal lakik, akik nem minden esetben csak emberek. Vannak olyan társak, akiket mi viszünk oda, és vannak olyanok, akik jönnek maguktól, habár senki sem hívja őket. Na ez utóbbi kategória nálunk is jelen van, jelenleg két nemkívánatos telepes van az épületben: fáraóhangya és csótány. A társasház emberi társasága már jó ideje tervezi, hogy megszabadul nemkívánatos vendégeitől, de most végre a tettek mezejére léptünk és  eljutottunk oda, hogy lesz csótányirtás. 

 

A dolog logikus része csak most következik. A csótányirtás úgy a leghatásosabb, ha nem csak a közös helyiségekben történik, de lehetőség szerint a lakásokban is, ezért kihirdették, hogy aki szeretné, hogy a lakásában is irtsák, az jelentkezzen. Még ez is normális, na de ami most jön, na az a nemsemmi, ugyanis az irtónak nem alkalmas a hétvége, amikor azért előfordulhat, hogy otthon találják a lakókat (persze nem a csótányokra gondolok, azok mindig otthon vannak), hanem hétköznapra vállalja csak be a dolgot, ami még hadgyám, mert még ekkor is azért késő délután, és este otthon lehet lenni az irtás kedvéért, na de, hogy lehetőleg a legkevesebb embernek feleljen meg az időpont, és ezért a lehető legkevésbé legyen hatásos az egész az irtás délelőttre tették. Logikus nemde?

 

Hadd kérdezzem meg, mégis hogy gondolták, hogy az egész épületben senki sem dolgozik, mindenkinek az a hét fénypontja, hogy várja amíg megérkeznek, és becsengetnek, és kb 3 perc alatt végeznek is? Arra nem gondoltak, hogy van olyan aki esetleg dolgozik, és még inkább esetleg alkalmazott, és nem akkor szalad haza egy 10 perces irtás kedvéért, amikor éppen egyesek kedve úgy tartja???

 

Egyébként az irtó érdeke is lenne, hogy akkor jöjjön amikor a lehető legtöbben otthon vannak, mert minden egyes lakásért ő még plusz pénzt kap. Újabb csodálatos gazdasági érzékkel megáldott vállalkozó... Hihetetlen.

legtöbb komment?

Nem értem hogy működik ez a része a blognak, mert múltkoriban még több bejegyzés kommenteinek számát is felsorolta, aztán egyszercsak fogta magát és eltűntek az addigi dolgok. Most jelenleg csak egy bejegyzés van kiemelve, ami azt sugallja, hogy ahhoz tartozik a legtöbb komment, de ezt én megcáfolom, mert most végignéztem, és nem így van. Szóval hogy van ez?

 

Persze lehet nekem kéne belemennem a szerkesztőjébe, és akkor rájönnék, de ebben azért nem vagyok biztos, így ha valaki el tudná mondani, hogy mi van, annak örülnék.

távfűtés

Amikor néhány hete beszéltem a szolgáltatóval, akkor mondták nekem, amit már mástól is hallottam, hogy itt az a szokás, hogy szinte mindenki valami egészen minimálisra tekeri le a fűtését, mert szabályozható, és van rajta ilyen hőmennyiség mérő, vagy mi, ami alapján majd elszámolnak a szezon végén. Az emberektől azt hallottam, hogy rendszerint mindenki visszakap pénzt. A szolgáltatónál megtudtam azt is, hogy ennek az a jelentősége, hogy miután megállapítják, hogy mennyi hőt használtam el, utána azt is megállapítják, hogy mennyi lesz a következő szezonban a díjkategóriám, így aztán érdekem, hogy minél alacsonyabb fokozaton menjenek a radiátoraim. Hallgattam is rájuk, de mivel a házban a tetején indul a fűtés, én meg az aljában lakom, így ide már szinte langyos víz ér el a csövekben, úgyhogy nem mondhatnám, hogy átmelegszik a lakás, ha le vannak zárva a radiátorok, ugyanakkor úgy gondolom olyan irgalmatlan mennyiségű hőt akkor sem lennének képesek leadni, ha maximumra lennének tekerve.

Szóval igazából választhatok, betartom amit javasoltak a fűtőműveknél,  és szétfagyok, vagy vállalom a rizikót, és normál, élhető hőmérsékletet csinálok magamnak, még akkor is, ha ez esetleg majd magasabb számlákat eredményez. Remélem azzal csak rémisztgettek, hogy ha maximumon mennek a radiátorok, akkor 100 000-res lesz a fűtésszámla. Azért nem tekerem maximumra a radiátorokat, mert annyira nincs hideg. 

Én életem nagy részében távfűtéses lakásban laktam, és nem lehetett szabályozni a fűtést, ennek ellenére meleg volt, és a számla soha nem volt elviselhetetlenül magas, szóval ezeket elvárnám itt is.

csillag születik

A hétvégén néztem a fent említett műsort, vagyis csak egy részét, mert csak a második felét tudtam elkezdeni nézni, kicsit sajnáltam, hogy lemaradtam az elejéről, főleg azért, mert a két műsorvezető folyton azt emlegette, viszont nem mutattak belőle egy másodperci részletet sem, hogy legalább legyen némi fogalmam arról, hogy miről beszélnek...

Aztán a műsorban elérkeztünk az utolsó számhoz, a Strokes nevű formáció került a színpadra, ők azok akik mindenféle színes csővel zenélnek, már a selejtezőn is amikor láttam őket megfogott, hogy milyen érdekes, mennyire felismerhető és dallamos zenét lehet kicsikarni azokból a színes csövekből. Néztem őket, és arra gondoltam, hogy most nem egy konkrét zeneszámot játszanak el, hanem inkább egyfajta egyveleget, tetszett ahogy ott közben mozogtak, mert az is egy játékos történetnek tűnt. Aztán egyszer csak azt fedeztem fel, hogy az egyik közülük ismerős, közelebb mentem a tévéhez, hogy jobban szemügyre tudjam venni (mert lehet bármekkora a képernyő, ha a kamera nem közelít rá, akkor nem túl nagy rajta az emberek arca, és az sem segített, hogy kapucni is volt rajtuk), és egyre biztosabb voltam abban, hogy igen, jé az ott az én ismerősöm:) Aztán amikor a produkció végén bemondták, hogy hová való a csapat, akkor egész biztos lettem benne, hogy ő az, meg amikor a zsűri elé járultak, akkor már közelebbről is láthattam őt. 

Nemcsak én, de a zsűri is jónak tartotta a produkciót, így előkelő helyet értek el a zsűri által állított sorrendben is, de a műsor végén kiderült, hogy a közönség is őket favorizálta, mert összesítésben ők lettek az elsők. Ehhez gratulálok, és csak így tovább:).

A történethez hozzátartozik az is, hogy az adás után 3 nappal felfedeztem, hogy még üzenetet is írt ez az ismerős még az adás előtt, hogy felhívja figyelmünket arra, hogy csapata benne lesz a tévében, de anélkül, hogy ezt tudtam volna, magamtól is sikerült felfedeznem, szóval nem is vagyok olyan vaksi:).

 Ui: egyre profibban linkelek, vagy csak most sikerült könnyen megtalálnom, azt amit kerestem.

Két nő egy recept

Egy újabb filmről írok megint, amit nem is olyan régen láttam. Egy amerikai filmről van szó, mely két nő igaz történetét meséli el. Mindkét nő életének azon szakaszát, ahogy eljutott odáig, hogy kiadja szakácskönyvét. Az egész történet két szálon fut, egyik szál a múltban játszódik, és arról szól, hogy egy unatkozó diplomatafeleség Franciaországban hogy tanulja meg a francia ételek elkészítését, mivel az egyetlen dolog ami tartósan le tudja kötni figyelmét, az az evés.  A másik szál a jelenben játszódik, és egy olyan modern nőt mutat be, aki valami célt keres, amivel lefoglalhatja magát, és mivel nagyon szeret főzni, így kitalálja, hogy elkészíti valamennyi receptjét másik hősünknek. 

Ez az a film, amit nem szabad éhesen megnézni, mert az ember konkrétan éhen hal mellette, viszont olyan sokat főznek benne, és esznek, hogy a végére már én is úgy éreztem, hogy teli vagyok, pedig én nem ettem közben semmit. Meryl Streep hihetetlen jól formázza meg a karaktert, annyira élethűre sikerült, hogy utána, amikor megnéztem egy eredeti felvételt rájöttem, hogy nem csak a stílusát, a hangleejtését de még a hangszínét is sikerült eltanulnia. Amy Adams karaktere pedig olyan személyt takar szerintem, aki egyáltalán nem a hírnévvért, csak és kizárólag saját magáért csinálja az egészet. Szerintem a filmből nagyon jól látszik az is, hogy mennyi minden változott az elmúlt 50 évben a világban, mennyivel másképp élünk, és gondolkodunk napjainkban, mint tették azt az '50-es '60-as években.

A film végignézése után egyértelműen kedvet lehet kapni a főzéshez, és az evéshez, hiszen minden étel roppant gusztusosan van elkészítve a filmben, és olyan lelkesen főznek, mintha abban semmi nehézség nem volna. 

A filmnek, de azt gondolom valójában inkább Juliának van egy sajátos humora, ami roppant szórakoztató, egyfajta amatőrség, ami egyáltalán nem zavarja, ami a mai főzőműsorokban már véletlenül sem fedezhető fel. Ő még főzni tanított, ma már csak recepteket mutatnak meg rendszerint. 

Szóval aki még nem látta, én ajánlani tudom csak.

a hétvégéről

Gondolom a legtöbb embernek hasonlóképpen telt ez a hétvége, jellemzően a temetők körbelátogatásával. Ezt csináltuk mi is, igaz, már múlt héten is voltunk az egyik helyen, most hétvégén meg a másik kettőnk. (Hely alatt települést értek) Szombati nap fele, és a mai nap nagy része is sírok körbejárásával telt. Megnéztünk olyan sírt is, és gyertyát gyújtottunk ott is, ahol az ott eltemetett már közel száz éve meghalt, a család legöregebb tagja sem ismerte, de mégis elvárja, hogy rendben legyen az a sír is. Az egész hétvégére a sok teendő miatt fő jellemző a rohanás volt, de sikerült letudni az ilyenkor szokásos köröket, csak jó volna, ha nyugodtabban tehettük volna meg.

Egy alkalomhoz illő dal.