amikor...

Amikor megkaptam a lakás kulcsát és első éjszakám az új helyen töltöttem még ágyam sem volt, sőt, igazából egy üres lakásban, a földön voltam kénytelen éjszakázni. Az előzetes tervek persze nem így szóltak, de az átadás elhúzódása miatt már nem volt lehetőségem hazamenni.

Azt gondoltam, hogy életem első lakása pozitív élményt fog hozni, hisz elmondhatom, hogy van, de az oda vezető rögös út, és az első "találkozás" nem volt pozitív.

kézen fogva

Tegnap délután munkából hazafele a kiskörúton sétálva láttam két nőt kézen fogva sétálni, annyira nem volt fura, hogy megbámuljam, vagy bárki megnézze őket, de annyira azért szokatlan volt, hogy megjegyezzem magamnak. Még ez is szokatlan, nem hogyha két pasi menne kézen fogva az utcán, habár egyszer már láttam olyat is Pesten, mégis úgy gondolom, hogy jellemzően a melegek nem mernének kézen fogva járkálni, félnének attól, hogy hogyan ítélik meg őket. az emberek. Emlékszem tini koromban, amikor édesanyámmal sétáltunk így, mögöttünk néhány lépésre lemaradva jött apu és tesóm, akkor is feltűnt, hogy hogy megnéztek minket, mivel elég magas voltam, nem azt feltételezték, hogy anya fia, hanem hogy egy pár sétál, akiknél kicsit nagy a korkülönbség. Ezt biztosan tudom, mert a feltűnően megbámuló párt megállították apuék, mert kiderült, hogy ismerik egymást, és ők mondták ezt el, amikor visszafordultunk, és be lettünk mutatva.

Ma meg ebéd közben a mögöttem lévő asztal beszélgetéséből annyi hallatszott át, hogy arról beszélgettek az asztaltársaságban ülők, hogy már az is milyen fura az, hogyha két nő csókolózik, nemhogy ha két férfi teszi azt. Érdekes, hogy ilyen szóba kerül egy ebéd alkalmával, és igazából kíváncsi lettem volna, hogy vajon kik beszélgetnek, ott, de mivel hátam mögül halatszott, így nem láttam.

Egyébként miért furább az, ha két pasi jár kézen fogva, vagy csókolja meg egymást?

fura dolog

Kicsi koromtól kezdve mindig szerettem, amikor sok ember van körülöttem, kifejezetten jól éreztem magam amikor valami családi esemény, vagy egy hétvégi ebéd kapcsán összegyűlt a nagyobb család, az amikor pedig az unokatestvér találkozón összegyűlt a "klán" kifejezetten élveztem. Ezek tükrében elég furcsa érzés, hogy mostanában az is előfordult, hogy a legközelebbi rokonaim közül csupán én vagyok az országban. A nagy családnak még csak az illúziója sincs már meg.

#1105

Azt vettem észre, hogy régebben sokkal vidámabb voltam, mint mostanában vagyok, de én kérem vissza a régi mosolygósabb énem!

A gyárilag lezárt befőttes üvegeket pedig olyan könnyedén nyitom ki puszta kézzel, hogy azon magam is meglepődöm, még a végén azt fogom gondolni, hogy egyre erősebb vagyok.

eurovisióról jut eszembe

Ugyebár megnyerték tavaly az azeriak a dalfesztivált, majd rájöttek, hogy nincs olyan csarnokuk, ahol meg tudnák rendezni, erre gyorsan építettek egyet. Hát igen, ott ez így megy, nálunk egy év után kb még ott tartanának, hogy már parlamenti bizottságunk lenne arra vonatkozólag, hogy milyen helyek jöhetnek majd szóba a csarnok felépítésére, és elkezdenénk talán kidolgozni azt a pályázatot, amelyet majd kiírnak annak érdekében, hogy majd megépítsék a csarnokot.

Csak ezt a viccet fűzném hozzá:

Japán turista beszáll egy taxiba Budapesten, és ad egy csomó pénzt a

taxisnak, hogy körbevigye a városban.

Mennek a rakparton, egyszercsak megkérdezi a japán:

- Ez mi? - mutat a várra.

- Ez a Budai vár.

- És meddig épült?

- 50 évig. - válaszolja a taxis.

- Nálunk egy ilyet 10 év alatt felhúznának - mondja a japán.

A sofőr morgolódik egyet de nem szól semmit.

Kis idő múlva jön az újabb kérdés:

- Na és ez mi?

- Ez a Lánchíd - válaszol a taxis.

- És ez meddig épült?

- 7 évig - jön a felelet.

- Nálunk egy ilyet 1,5 év alatt felhúznának. - büszkélkedik a japán turista.

A taxisnak kezd vörösödni a feje, de nem szól semmit.

Öt perc múlva megérkeznek a Parlament elé és a japán rögtön kérdezi:

- Ez mi?

- Mit tudom én, tegnap még nem volt itt!

azt hittem ilyen csak a filmekben van

A minap a vonat üvegajtóját egymás után ketten fejelték le, mert annyira tiszta volt, hogy nem tűnt fel nekik, hogy be van zárva.

szoktatok olyat érezni...

Szoktatok olyat érezni, hogy mások élete mennyivel izgalmasabb, és mennyivel eseménydúsabb, mint a sajátotok? Én időnként igen. Ilyenkor azt gondolom, hogy szívesen cserélnék velük, lennék a helyükben, de belegondolva kicsit jobban mindig arra jutok, hogy az a helyzet se lenne igazából más. Azért, mert az hogy milyen az életem, az rajtam is múlik, és hiába cserélnék velük, ha a személyiségem nem változna meg, akkor ugyanolyan lenne az az élet is, mint az enyém, legfeljebb egy másik testben, ha pedig a személyiségem megváltozna, akkor már nem is én lennék. Szóval az, hogy milyen az életem leginkább rajtam múlik, és nem kell ahhoz más bőrébe bújni, hogy változzon, képes vagyok én magam is mozgalmasabbá tenni, ha nem vagyok hozzá elég bátor, hogy egy kicsit kitoljam a határaim, akkor ezen mit sem változtatna az, hogy a másik ember akivel cserélek képes volna rá.

Mindettől függetlenül néha mégis úgy vélem, hogy a másik hétköznapjai izgalmasabbak, és van okom irigykedni rá.

#1101

Ez egy olyan zene, ami nagyjából minden szöveggel tetszene:

És erről eszembe is jutott a következő kérdés, amire várom a válaszokat:

milyennek írnátok le azt az embert, aki ezzel a zenével azonosulni tud? Külső, belső dolgokat egyaránt lehet írni.

én kérdezek, te válaszolsz? 1.

Manapság egyre népszerűbb a különböző készpénz kímélő fizetési mód, mint az étkezési utalvány, vagy bankkártya, melyek mellett és ellen is sok érvet fel tud sorolni a legtöbb ember. A használatának talán a legnagyobb korlátja, még az elfogadók körében, akik gyakran használják is a fizetési lehetőségek korlátja. Én sokszor fizetnék vele, de sok boltban eleve lehetetlen, és bizony nem feltétlenül akarok azért többet fizetni, mert ott nem kell készpénzt használnom.

Te szoktál kártyával fizetni?

hogy miért nem jó vonattal utazni?

Hát például azért, mert:

• jó esetben az biztos, hogy elindul, de az nem, hogy mikor, és mikor érsz célba vele.
• az átszállási lehetőség csak lehetőség, nem jelenti azt, hogy át is lehet szállni.

Hát igen, a hétvégén megint hosszabb útra keltem, és ezúttal sem volt zökkenőmentes. Mentünk előre, mentünk hátra, tolattunk, szétszerelték a szerelvényt, majd újra összerakták, csak kisoroztak egy kocsit, majd uszkve fél órát üldögéltünk egy állomás bejáratánál, és persze a csatlakozás sem várt meg, miért is tette volna, hisz 40 percet késtünk, így már alig kellett várni kb 20 percet a következő vonatra. Végülis mi az a plusz egy óra egy három órás utazásra... De majd lesz nekünk szép új vonalunk, és akkor nagyon gyorsan fognak majd rajta menni a vonatok...

láttam egy lányt

akiről meg vagyok győződve, hogy táncos. Ezt sugallta minden rajta: a hajviselete, a testtartása, ahogy megállt, és ahogy a lábát tette.

anyák napja

Hát igen, annyira nincs bennem most ünnepi láz, hiszen édesanyámtól több, mint 1000 km választ el, így sem bon-bont, sem virágot nem tudok neki adni, legfeljebb virtuálisan. Persze a köszöntés nem marad el, de akkor is, ez másabb, így, hogy nem tudunk találkozni, és személyesen köszönteni őt.

#1096

Kicsit kezdek önsajnálatba átcsapni...

Nekem olyan stílusom van, amely alapvetően kedves, nem szeretek megbántani senkit, és próbálok kellő tisztelettel beszélni az emberekkel, és lehet hogy éppen ezért egyeseknek már túl finomkodónak hat, vagy éppen kedveskedőnek. Egyesek azt gondolják, hogy nekem bármit be lehet adni, mindent elviselek. Tény, hogy nem vagyok az a nagyon konfrontálódó személyiség, nem olyannak lettem nevelve, nem vagyok az a vagány alkat sem, valószínű ez a kettő valahol összefügg, illetve nem szeretem kavarni a szart, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent bevesz a gyomrom, és szó nélkül el is viselek. Az azonban biztos, hogy elsőnek inkább rossz passzba kerülök, és csak egy bizonyos pont után kezdek el ágálni, visszavágni, ami hátterében az is van, hogy nem akarok hirtelen felindulásból reagálni, mert nem akarom, hogy olyat mondjak, amit később megbánok. Viszont kezdem azt érezni, hogy ez a pont az utóbbi idő egyre alacsonyabban van, ami nem biztos, hogy jó...

életképek

Öröm: vége a munkaidőnek, elértem azt a vonatot, amelyiket szerettem volna, ráadásul hosszú szerelvény, tehát még szorongani se kell.

Valóság: A vonat nem akar elindulni, aztán azért csak elindul, de sípolva meg is áll, újabb percek, megint elindulunk, megint sípol, megint megáll, már szerelők is nézik, hogy mi van, majd megint nekilendülünk, de újabb sípolás, ismét jó hosszú, és megint megállunk, és még mindig a nyugatiban vagyunk, be nem mondanak semmit se a fedélzeten, se a hangosban, majd végre elindulunk, és eljutunk egészen a következő állomásig, ahol ismét indulás helyett hosszú sípszó, majd percekig állunk, néha újabb sípszó, majd mivel már 20 perce úton vagyunk, de még mindig csak egy megállót haladtunk egyszercsak bemondják, hogy két vágánnyal odább jön a következő vonat, ekkor az egész vonat kapja magát, rohan le minden ajtón mind a két oldalt és fut a másik vonathoz, mert nem csak két sínen kell átmászni, hanem még egy 6-8 vagyonnyit előre is rohanni. Végülis ez már majdnem tömegsport. Na a "új" vonatomon már a tömeg mindenképpen adott volt, fel se fért mindenki. Mondanom sem kell, hogy amit itthon el kellett volna intézni azt már nem sikerült, nem értem haza időben az alig 40 perces késés miatt.