2014. március 31., hétfő

utolsó, akit választanak

Annak, hogy gyerekkorban tesi órán mindig az utolsók között választottak be a csapatba, vagy épp pont utolsóként csak bekerültem, szóval ennek megvan a kihatása a későbbiekre is. Egyrészt el kellett teljen több, mint 10 évnek, hogy egyáltalán legyen kedvem sportolni, mozogni bármit is, és még így is bennem van az, hogy én ügyetlen vagyok, meg nem bírnám felvenni a versenyt másokkal, vagy épp csak feltartanám a csoportot. Érdekes, hogy mennyire mély nyomokat tud hagyni az emberben az általános iskola, legalábbis bennem tudott, és nem is ez az egyetlen ilyen emlék, amely még most is él, és némely még most is elég élénk.

Eurovision 2014 - F.Y.R. Macedonia (Macedónia)

Mivel még jó sok van hátra, és egyéb mondanivalóm nem nagyon van mostanság, így haladjunk is egy újabb zenés bejegyzéssel, a Macedón indulóval:

Tijana Dapčević - To The Sky

 

2014. március 30., vasárnap

Eurovision 2014 - Estonia (Észtország)

Észtország, északi "rokonunk" induló dalát hallgathatjuk meg ezúttal.

Tanja -Amazing


David Guetta feat Skylar Grey - Shot Me Down

Annyit hallottam már a rádióban, hogy megtetszett, pedig nem olyan a szövege, és a történet, amiért nagyon oda lennék.

2014. március 28., péntek

Eurovision 2014 - Denmark (Dánia)

A házigazdák dala is meghallgatható már, a szám címe pedig önmagáért beszél:) :

Basim - Cliché Love Song



2014. március 27., csütörtök

Hazugságvizsgálat

Kevés Galla Miklós jelenet van, ami tetszik, nem annyira szeretem a stílusát, na de ez tetszik.

2014. március 26., szerda

Eurovision 2014 - Belgium (Belgium)

Haladjunk is tovább, a belga versenydal, mely a líraibb dalok közé tartozik:

Axel Hirsoux - Mother


2014. március 23., vasárnap

A biztonság kedvéért



Hát tuti ami fix, most vagy véget ér a bicikli út, vagy elkezdődik, vagy véget ér az egyik és elkezdődik a másik. Minden estre táblából nincs hiány. 
Persze tudom, tudom, nem kell mond, hogy hogy lehet ez. 
Egyébként Vácon ez a specialitás, minden elágazásnál véget ér a bicikliút és a bekötő út túl oldalán folytatódik. 
Az első kerekembe új belső kell, így néhány hónap alatt már a defekt gátló folyadék sem védi a kereket hatékonyan, leereszt, hamar, lapora.

2014. március 22., szombat

2014. március 20., csütörtök

székely napok

A Fővámtéri csarnokban most mindenféle székely finomság kapható, székely napok vannak ugyanis. Reggel teljesen véletlenül tértem be oda, na jó nem, korán volt, és arra jutottam, hogy oda megyek kaját venni magamnak. És hát elcsábultam, a sok finom császárszalonna és szalonna láttán, de a sajtoknak sem tudtam ellenállni. Itt nagyon ritkán látni, kb csak ha hoz valaki odaátról ordát, vagy telemeát, így abból is vettem. De az erdélyi italokból, teákból is lehet válogatni, no meg kerámiákból. Én ugyan nem vagyok nagy ivó, de most mégis vettem áfonya likőrt, mert az finom.
Szóval én csak ajánlani tudom a portékát:)

Egyébként reggel még 8 se volt, pakoltak ki éppen még, de már tele volt a sor türelmetlen emberekkel. Hihetetlen, az egyik azt kommentelte, hogy ott áll már fél órája, jelzem tolakodott utánam jött, de előttem állt a sorban, csak nem szolgálták még ki:), de nem is állt még ott 5 percnél régebben. A másik azt kifogásolta, hogy a ma nyitó és még most kipakoló árus, aki mellesleg szép népvisleletben van, miért nem rendelkezik végtelen mennyiségű apróval, hogy vissza tudjon adni. Ja és miért egy festett dobozban van a pénz, jelzem az is népi festésű ládika volt.
Nem is tudom, engem nem zavart, hogy korán reggel egy nem is magyarországi árus amikor még pakol ki nem tud visszaadni úgy, hogy mindenki nagy pénzzel akar fizetni. Nem zavarta őket, kiszolgáltak, nem törődtek ezekkel az emberekkel, kedvesek voltak. Egy helybeli már rég lekutyapicsázta volna a "kedves vevőt", hogy ő nem pénzváltó, nem kötelessége apróval rendelkezni.

Mellesleg az erdélyi, székely srácok meglehetősen helyesek, nem hiába székely srác a barátom is!

2014. március 19., szerda

Szevasztok! Szavaztok?

Láttátok már ezt a feliratot?
A metróban mindenfele vannak plakátok ezzel a  felirattal, és rajta meleg párokkal. A plakát szavazásra buzdít mind az országgyűlési mind pedig az EU-s választáson.
Próbáltam neten megtalálni a plakátokat, de nem leltem.

megállapítás

A hideg zsíroldó nincs jó hatással az ember kezére, kiszárad tőle és hámlik.

Eurovision 2014 - Austria (Ausztria)

Hát talán a legfurcsább versenyző az osztrák, nem is tudom mit mondhatnék még.

Conchita Wurst - Rise Like A Phoenix

 

2014. március 18., kedd

Eurovision 2014 - Armenia (Örményország)

Folytassuk is a sort, mert azért akad még olyan dal, amelyet már meg lehet hallgatni a dalfesztivál hivatalos oldalán. Íme az örmények indulója:

Aram MP3 - Not Alone 

 

2014. március 17., hétfő

Mit tehet a sejt

Mit tehet a sejt aki mit se sejt, mit tehet a sejt.

Mostanában ez jár a fejemen, nem tudom hogy jutott eszembe, és miért marad az eszemben ilyen kitartóan, de ha már így esett, akkor íme a dal:
Remélem így már túllépek ezen a szövegen:)

2014. március 16., vasárnap

Tavaszi szél

Nekem erről több dolog is eszembe jut. Egyrészt amikor az utcán mentem Hollandia, ott volt csak úgy minden ok nélkül ilyen szél, persze igazából tudtuk az okát, a tengeri szél fújt. Másrészt ahogy így bentről hallom kint a szelet, arról meg az jut eszembe, amikor nyaralunk, sátorozunk, és a sátorban, vagy a faházban hallgatjuk, hogy kint hogy tombol a vihar, fúj a szél. Harmadrészt pedig: tavaszi szél vizet áraszt, minden madár társat választ, virágom virágom, hát én immár kit válasszak, virágom virágom. Te engemet én tégedet virágom virágom.

2014. március 15., szombat

tej

Kitaláltam miután hazaértem, hogy mivel van itthon kakaó és kukoricapehely, nekem kell tej, így aztán a nagy szél ellenére nekivágtam a városnak, hogy vegyek tejet. Nemzeti ünnep, szóval nem bővelkedünk nyitott boltokban. Bementek egy kisbolta, ott elfogyott, mondta, hogy talán a piacnál van másik bolt nyitva, szóval hátra arc, irány a piac. Boltot ugyan nem találtam, viszont felfedeztem, hogy van tejautomata, csak kell hozzá üveget vinni. Gondoltam magamban, hogy, oké, de akkor előtte még megpróbálom a pékséget, ami szerintem nyitva van, mert amikor jöttem haza éreztem a friss kenyér illatát amikor elmentem a közelébe. Tényleg nyitva volt, de meglepő élményben volt részem. Úgy mentem be, hogy lehet még veszek valami péksütit is, viszont amikor megkérdeztem, hogy van-e tej, akkor úgy néztek rám, mintha valami ufó lennék, kétszer kellett megkérdeznem, mire sikerült rá valamit nyögniük. Otthon a pékségbe van tejtermék, itt is a másik pékségben régen volt. Közölték velem, hogy nincs tejük, csak a kávégépben van forró tej, amúgy nem tartanak. Így aztán, ezt a stílust hallva, úgy voltam vele, no akkor péksüti se kell. Hazajöttem, és fogtam egy flakont és visszamentem az automatához, és vettem 1,42 l tejet:D 200 forintért. Mert ott olyat is lehet, elég jópofa a tejautomata, és olcsóbb a tej, mint a boltban, csak nyers tej, ki is van írva, hogy forralni kell. Minden töltés után elmossa magát az automata.

2014. március 14., péntek

hihi

Neked melyik változat tetszik? 

1. Remeg a háj, micsoda báj.
2. Ring a háj, csupa báj.
3. Remeg a háj, hú, de király.

Volt még egy változat, ami az eredeti, de elfelejtettem, mire papírra vetettem volna:)

2014. március 13., csütörtök

elhagynak a gombok

Reggel a munkahelyen üldögélve egyszercsak lenézek, s látom, hogy az ingem kinyílt a hasamon, és a gomb pár centivel odább üldögél mint kéne. Sikeresen visszavarrtam, mivel tudtam kitől tudok kérni tűt meg cérnát, de amikor a cérnát akartam eltépni, akkor ahelyett, hogy a cérna szakadt volna, a tű görbült, meg is állapítottam, hogy nafene, milyen jó erőben vagyok.
Itthon pedig, amikor veszem le az inget, egy másik gomb döntött úgy, hogy ő megunta a helyét, és inkább körülnéz a földön, úgyhogy megint van mit visszavarrni, pedig nem terveztem, hogy gyakorlom megint a gombvarrást, nem ment olyan rosszul, hogy indokolt volna, hát ha leszámítjuk, hogy leamortizáltam egy tűt, akkor legalábbis a gombot elég szépen sikerült felvarrni.

2014. március 11., kedd

itt a tavasz

Nagyon jó idő van, s talán ez is közre játszik, hogy látom a tévében az amcsi sorozatokban, hogy a lányok egyszerű vonalú, mégis csinos ruhácskákat hordanak, szinte mindig szoknyába, mely sokszor elég rövidke is, s azt várom, hogy az utcán is lássak ilyen ruhákat, mert tetszenek, igen nőiesek, és csinosak. De nem gondolnám, hogy tényleg ez volna a jellemző viselet kint sem a hétköznapokban a fiatalok körében, itthon meg hát, néha az az érzésem, hogy nem is hallottak még arról, hogy a farmeron kívül más is létezik.

2014. március 10., hétfő

Eurovision 2014 - Ireland (Írország)

Folytassuk  dalverseny résztvevőinek megismerését az ír dallal: 

Can-Linn (feat. Kasey Smith) - Heartbeat




2014. március 9., vasárnap

Eurovision 2014 - Israel (Izrael)

Megvan már az Israel dal és a hozzá tartozó klip is, így hát következzen ez:

Mei Finegold - Same Heart

 

2014. március 7., péntek

Eurovision 2014 - Romania (Románia)

A román részvevő párossal már találkozhattunk néhány éve, és akkor elég szép eredményt értek el. Az új számuk:

Paula Seling & Ovi - Miracle 

 

A nőnap margójára

Amikor úgy kezdődik a nap a munkahelyen, hogy valami szerveződik, aztán kiderül, hogy a fiúk vettek virágot a lányoknak, csak éppen én valahogy kimaradtam a szervezésből egyedüliként, és engem éppúgy meglepetés ként ér a dolog mint a lányokat, miközben ülök a helyemen, és legszívesebben láthatatlanná válnék mert az egész meglehetősen kellemetlen, na akkor elmondható, hogy rosszul indul a nap. Tulajdonképpen az egész napom sikerült elrontani, még akkor is, ha elnézést kértek a szervezési gigszerért.

2014. március 6., csütörtök

Belvárosi életkép ebéd utánra

Valamelyik nap megyünk vissza ebéd után a munkahelyre, amikor a Ferenciek terén átvágva haladunk, egy pasas előttünk odamegy a falhoz a lekövezett téren, majd lazán előveszi, és oldalba vizeli az épületet, szinte premier plánba előttünk, mivel ő úgy vélte, hogy az a ficak ott majd jól takar, és nem tűnik fel senkinek, hogy mit csinál. Hát el kell szomorítanom, a tér felől semmit nem takart. Azt kell mondanom, nem ez az, amire az ember ebéd után teli hassal vágyik, és az sem amire a szépen felújított, éppen csak átadott téren számít.

2014. március 5., szerda

Eurovision 2014 - United Kingdom (Anglia)

Már megnézhetjük az angol dalt is, tegyünk hát így:) és hallgassuk meg az univerzum gyermekei című dalt.

Molly - Children Of The Universe

 

2014. március 4., kedd

Eurovision 2014 - Ukraine (Ukrajna)

Már szintén elérhető a videója is az ukrán résztvevőnek. Jelenleg azért kicsit, hát hogy is fogalmazzak, másfelé terelődnek a gondolataim Ukrajna nevének hallatán, azonban a politikai konfliktus helyett hallgassuk meg inkább a dalfesztiválon részt vevő dalt:

 Maria Yaremchuk -Tick-Tock!


2014. március 3., hétfő

Kaputelefon

Jövök haza, s a postalábából kivéve a sok reklámot találok közte egy kaputelefon kezelési útmutatót, melynek tökre megörülök, mert azt jelenti, hogy azt is kicserélik végre, és akkor majd lesz nekem is kaputelefonom, meg működik meg minden. Aztán felérve a lakásba mondom végigolvasom, hogy mi is van. Hát mi az első mondat: Az új rendszer kompatibilis a régivel, így a lakásokban nem lesz szerelés. Öröm máris elillan, hogy hát akkor tök mindegy, hogy hogy kell kezelni, hisz úgyse lesz mit kezeljek a lakásban legalábbis. Aztán az is felötlött bennem, hogy vajon milyen néven fognak majd kiírni a kaputelefonra, hisz a jelenlegin, ami ugye nem is működik nem is vagyok kiírva, annyira nyomonköveti a ház a lakóit, hogy a kettővel ezelőtti lakó van még kiírva.
Így aztán holnap majd jól felhívom a szervizt, hogy tisztázzuk a dolgokat, nekem kell kaputelefon is, és a neveknél is figyeljenek oda, mert a közösképviselőnek nem biztos, hogy erőssége a lakónévsor.

2014. március 2., vasárnap

Eurovision 2014 - Switzerland (Svájc)

Sebalter - Hunter Of Stars

Ez pedig a svájci versenydal. Érdekes, hogy még az országok fele, nem döntött az induló dalról és énekesről, az, hogy a dalt is meg lehessen hallgatni pedig kifejezetten ritkaság számba megy. Legalábbis ha a hivatalos oldalon próbálkozunk. Ezen kevesek egyike a svájci dal.

2014. március 1., szombat

Szavazás a csókról

A napokban lezárult három kérdés szavazási ideje is. Sajnos úgy néz ki elfáradtatok a szavazó gombok nyomkodásába múltkor, mert jóval kevesebb szavazat érkezett ezúttal. Lehet kicsit talán kényesebb volt a téma is. 
Három egymáshoz kapcsolódó kérdés volt. 
Az első: Téged zavarna, ha csókolózó párt látnál az utcán? Erre a kérdésre érkezett a legtöbb szavazat, számszerint 14. Közülük 10-en szavaztak arra, hogy nem zavarná őket, 4-en pedig arra, hogy zavarná őket. Talán az olvasókörből adódóan is arra nem érkezett szavazat, hogy csak ha meleg pár csókolózna az zavarná őket.
A második kérdés: Arra vonatkozott, hogy te csókolóztál már a pároddal nyilvános helyen? Erre 10 szavazat érkezett, fele-fele arányban az igenre és a nemre. Kérdés számomra az, hogy vajon miért érkezhetett erre kevesebb szavazat? 
A harmadik kérdés az volt, hogy: Kivel csókolóztál már nyilvános helyen? Itt több válasz is megadható volt, gondoltam azokra, akik több variációt is kipróbáltak már életük során:) Erre a kérdésre 11-en szavaztak. 7 fiú/férfi mondta azt, hogy ő biza fiúval/férfivel csókolózott már nyilvános helyen is. 3 fiú pedig csókolózott lánnyal nyilvános helyen. Lányok kevesebben szavaztak. 2 lány szavazott arra, hogy csókolózott már fiúval nyilvános helyen és 1 lány mondta azt, hogy ő lánnyal is csókolózott már nyilvános helyen. Ha ezt összeadjátok akkor láthatjátok, hogy 2-en több variációt is kipróbáltak már. 
Valamiért a középső kérdés nem volt számotokra szimpatikus, mert 11-en mondták azt az utolsó kérdésnél, hogy ők már csókolóztak valakivel nyilvánosan, viszont amikor ezt kérdeztem csak, hogy csókolózott-e már nyilvános helyen, na ott ugye csak 5-en szavaztak arra, hogy igen. 
Mivel mint mondtam kisebb volt a szavazó kedv mint legutóbb, így nem teszek fel újabb kérdést, mert a végén csak az én szavazatomat elemezhetném:)