életképek

Öröm: vége a munkaidőnek, elértem azt a vonatot, amelyiket szerettem volna, ráadásul hosszú szerelvény, tehát még szorongani se kell.

Valóság: A vonat nem akar elindulni, aztán azért csak elindul, de sípolva meg is áll, újabb percek, megint elindulunk, megint sípol, megint megáll, már szerelők is nézik, hogy mi van, majd megint nekilendülünk, de újabb sípolás, ismét jó hosszú, és megint megállunk, és még mindig a nyugatiban vagyunk, be nem mondanak semmit se a fedélzeten, se a hangosban, majd végre elindulunk, és eljutunk egészen a következő állomásig, ahol ismét indulás helyett hosszú sípszó, majd percekig állunk, néha újabb sípszó, majd mivel már 20 perce úton vagyunk, de még mindig csak egy megállót haladtunk egyszercsak bemondják, hogy két vágánnyal odább jön a következő vonat, ekkor az egész vonat kapja magát, rohan le minden ajtón mind a két oldalt és fut a másik vonathoz, mert nem csak két sínen kell átmászni, hanem még egy 6-8 vagyonnyit előre is rohanni. Végülis ez már majdnem tömegsport. Na a "új" vonatomon már a tömeg mindenképpen adott volt, fel se fért mindenki. Mondanom sem kell, hogy amit itthon el kellett volna intézni azt már nem sikerült, nem értem haza időben az alig 40 perces késés miatt.