2016. január 28., csütörtök

Szülinapi megjegyzéseim

Tegnap reggel az új munkahelyemen a kollegák úgy indították a napot, hogy köszöntöttek eme dicső nap alkalmából:) Majd ugorjunk egy nagyot, munka után színházjegyünk volt, amit még a régi helyen kaptam búcsúajándékként (ahol csak zárójelesen jegyzem meg, hogy a sok kollega között, aki ott volt a búcsúzáskor 3 meleg is volt), szóval elindultam a színház felé, és mivel kikötődött a cipőfűzőm ezért egy oszlopra feltéve a lábam, hogy bekössem a cipőm, sikerült elérnem, hogy a combomon szétszakadjon a nadrágom, hát hiába ennyire izmos a lábam, hogyha megfeszítem szétszakad rajta a naci:D hát persze nem sikerült vennem hirtelen másikat, habár próbálkoztam, csak nem kaptam. Aztán a színházba sikerült megérkeznünk a helyünkre, ahol sajnos azt tapasztaltam, hogy be se férek a székbe, no nem azért mert olyan széles vagyok, hanem azért mert olyan magas, hogy össze se tudom hajtani úgy magam, hogy oda beférjek és ne nyomja a térdem az előző ülés, és ne tegyem az előttem lévő nyakába a lábam... Azért ha kényelmesnek nem is volt mondható, de elviselhető volt, a darab viszont jó volt, tetszett, szórakoztató, zenés, habár az Operettben mi másra számíthat az ember. Az viszont kicsit fura volt, és ha értem is az okát, akkor is fura, hogy a girlök pasik voltak. Ekkor egy pillanatra azért el is gondolkodtam, hogy egy színházban mennyivel van több meleg, mint máshol?  
Érdekes volt, csak kár, hogy kicsit messziről, de mégis élőben látni olyan színészeket, akiket eddig csak tévében láttam játszani, mert azért az Én és a kisöcsémben jópár ismert színész és színésznő játszik. 
Szóval azért nem volt épp zökkenőmentes a nap.

4 megjegyzés: