megint történt valami

Nem is értem miért lepődöm meg, igaza van Ravennek, velem mindig történik valami. Ez megint rám jellemző utazás volt.
Indulok el, szokás szerint, mivel utálok várni nem túl sokkal a busz indulás előtt, de időben ahhoz, hogy kényelmesen kiérjek a buszhoz. Kilépek az ajtón, amikor az egyik szomszéd, aki a takarítást végzőkkel tartja a kapcsolatot épp megy fel. Megállítom, megkérdezni, hogy hogy is állunk a takarítási díjjal, odaadhatok-e neki két havit. Mondja, hogy pill megkérdezi, utána még váltottunk néhány szót, így aztán rohanhattam a végén a buszhoz, de éppen elcsíptem, igaz a rendőrkocsi háta mögött mentem át a sarkon, amit nem igazán szeretek, mert mi van, ha nem értenek egyet azzal, hogy ott át lehet menni. Na mindegy is, délután amikor utaztam tovább már elég hideg volt, alig vártam hogy jöjjön a vonat. Felszállok rá, természetesen nem mondták el, hogy honnan és mivel kezdődik a vagonok számozása, így sikerült elmenni a vonat végéig, majd vissza, mert nem találtam a helyem. A kalauzok is csak tippelték, hogy melyik vagon lehet az, mert a vagonokban nem látszott belül. Tulajdonképpen a legelső kocsi legelső üléseinek egyike volt az enyém. Majd a Keletiben tök véletlen összefutottam egyik unokatesómmal, de mindketten vonathoz siettünk, így éppen csak pár szót váltottunk. Ekkor már havazott. Sikeresen elértem a csatlakozásom, hazaértem, megállapítottam, hogy milyen szépen havazik.

Eddig szinte unalmas is, szokványos történet, na de ezek után jön a csavar.

Ballagok hazafelé, megállapítom, hogy az aki előttem átjött a zebrán a hosszabb úton ért oda a következő sarokhoz, és hogy jól gondolom, hogy az én útvonalam rövidebb. Amikor egy kutya nagyon ugatva rohan felém, és látom hogy egy pasas fekszik kicsit odább az úton, meg kászálódik fel. Odamentem, meg az is aki mögöttem jött. Megkérdeztük hogy segíthetünk-e. Mondja, hogy fáj nagyon a lába, reccsent, nem tud felállni. Szóval hívtuk a mentőt, vagyis én. A másik srác hazavitte a kutyáját a pasasnak. Majd segített neki felállni és elkísérte egy fedett lépcsőházba, mivel már negyed órája vártuk, hogy jöjjön a segítség. Fél óra volt majdnem, mire odaért egy mentő kocsi. Addigra már a másik srác is felhívta őket, hogy mi van már. Nekem nem mondtak időt, hogy mikorra érnek, neki se. Nekem egyébként a harmadik embernek sikerült elmondanom, hogy mi van, mert a 112 először a rendőrségre kapcsolt, ott mondták, hogy a mentő a 104, erre mondtam, de a 112 az nem általános segélyhívó, mire tovább kapcsoltak. Akkor beleszólt egy nő, hogy szia, mondjad, mire elkezdtem, és újra továbbkapcsolt, amikor mondtam a települést, mondjuk szó nélkül. Harmadjára csak sikerült végig mondani, és ők mondták is, hogy jön a segítség. Gondolom, hogy sokan csúsznak el, meg várni is kell, meg ez szerencsére nem is egy kifejezetten súlyos eset volt, és nem is a mi mentőállomásunkról jött a kocsi, csak fél óra a hidegben, azért nem olyan kellemes.
Ez nekem egy egy merőben új élmény volt, mondjuk nem kifejezetten vágytam rá.
Na de már itthon vagyok, szerencsére.