2009. szeptember 30., szerda

bürokrácia


Felmerült bennem az a kérdés is, hogy hogy lehet az, hogy egy hivatalos írásbeli kérelmet nem sikerül egy intézménynek megválaszolnia valamilyen módon. 



Teóriákat már gyártottam:



1. két hónap után sem tudják a választ:)



2. válaszoltak ők, csak nem jutott el a tudatukig, hogy azt talán el kéne juttatni nekem is.



3. úgy gondolják, ha nem nyaggatom őket egyfolytában nyilván nem is érdekel a válaszuk, tehát nincs is miért válaszoljanak. 



 



Azért egy kis jelmagyarázat a dologhoz: az intézmény eddig el tudott érni belső hálózatán, a kérés pedig arra vonatkozott, hogy ezt a belső hálózatot továbbra is fenn lehessen tartani. Az eredeti "szerződés" szerint ez augusztus végéig volt biztosítva, és azt mondták, hogy ezen változtatni nem lehet, aztán augusztus elején azt mondták, hogy de még is van rá lehetőség, csak írásban (papíron) ezt kérni kell. Rá két hétre, amikor már be lett adva a kérelem, azt az infót kaptam, hogy hát úgy néz ki mégsem lesz rá lehetőség, de biztosat augusztus 20-a után már tudnak mondani. Újabb fordulat, meglepő módon augusztus 20-a után sem tudtak biztosat mondani, de majd szeptember második hetében már tuti infó lesz és döntenek is. A kérelmen előrelátó módon megadtam egyéb elérhetőségeket is, hogyha a belső hálózat augusztus végével már nem lesz számomra elérhető, mert ők lekapcsolnak, akkor azért tudjanak elérni. Ezután én átszerveztem úgy a dolgaimat, hogy ne legyen K.O. az augusztus vége, és vártam nyugodtan, hogy teljen el a két hét még szeptemberből is. Igaz közben már megoldódott máshogy a "probléma" és abszolút nem érdekel, hogy mit fognak válaszolni, de azért azt elvárnám, hogy valamit válaszoljanak nekem, mert az úgy lenne illendő. Tévednék?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése