Mindenki másként viszonyul ahhoz, ha kibabrálnak vele, keresztbe tesznek neki. Általában harag gerjed ilyenkor az emberekben, de az már egyedi, hogy kiben meddig marad meg és kiből mit vált ki. Sokat ilyenkor a bosszúra és a harag kimutatására koncentrálnak, én nem, én nem tudok kitartóan haragudni senkire, én a továbblépésre hajtok. Persze ez nem jelenti azt, hogy felejtek is.
Szerintem a bosszú elég pitiáner dolog, de nehéz legyőzni a vágyat.
Az elmúlt három évben a főnököm fixa ideállja, hogy keresztbe tegyen nekem, és úgy tűnik mostmár eljutott olyan szintre, hogy az egész helyzet egy nagy zsákutca számomra, ahonnan mostmár kifejezetten szeretnék kitörni. S bármennyire haragszom is rá, azért mert tulajdonképpen azért nem bír, mert csak, és azért tesz meg mindent hogy engem bosszantson, és sajnos mindig talál rá partnert a közvetlen környezetemben - amely bizonyos esetekben kifejezett csalódást jelent számomra bizonyos emberekben, habár nem meglepő, nagyon is illik a jellemükhöz - azt a szívességet nem adom meg neki, hogy lássa rajtam, hogy bosszant. Reggel pont az jutott eszembe, hogy ez kicsit olyan, mint az odatartom a másik orcám is.
Ettől függetlenül nem állítom, hogy nagyon össze lennék törve, de azt sem, hogy jó bemenni dolgozni, mert kilátástalan az egész. Az egész hely egy fertő, legfőképp azért, mert a feje a helynek azzá teszi, mert nincs egy őszinte mondata, tette, még a mosolya is kényszeredett, természetellenes, ha egyáltalán van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése