Jól indult a napom, mert annyira belemelegettem itthon a teendőimbe, hogy egyel későbbi vonathoz mentem ki, mint amihez terveztem. Ez önmagába nem is lett volna probléma, de az a vonat késett, először azt mondták 20 percet, szóval szóltam bent, hogy késni fogok. Aztán 20 perc múlva bemondták, hogy jön egy, de ne aggódjunk ez nem az a vonat, és nem is fog megállni, de majd olyan is jön olyan 7 perc múlva. Szóval uszkve fél óra késéssel már meg is érkeztem a nyugatiba, és még volt bő 10 percem a megbeszélésig, amire mint kiderült nekem kell menni. Szóval mire beértem 2 perccel a kezdés előtt már kinyomtatták a kollegák az anyagot, és nyargaltam is a megbeszélésre. Odaérve láttam, hogy be van csukva az ajtó, így benyitottam, elnézést kértem és leültem gyorsan, és meg is állapítottam, hogy a csodába, ez angolul fog menni. Na de kb a harmadik mondat után már rájöttem, hogy ez nem is az a megbeszélés, amelyikre én mentem volna. Az emberek egy része viszont ugyanaz volt, ezért sem tűnt fel, amikor benyitottam, hogy rossz helyen vagyok. Kimenni már nem akartam, mert azt még annál is cikibbnek éreztem volna, mint azt, hogy beültem egy megbeszélés utolsó perceire a fél vezérkar mellé. Mindenki más, aki arra a megbeszélésre jött kint várt a folyosón, csak jól elbújva, így nem láttam őket, ők meg pont akkor nem néztek ki, amikor én jöttem, hogy szóljanak, hogy ne menjek be... De amikor visszamentünk utána a helyünkre, akkor az egész szoba napja sokkal vidámabb lett, mikor megosztottam a történetet a többiekkel. Még a főnök is átjött, hogy minek örülünk ennyire, aztán ő is jól szórakozott a dolgon. Ezek után már alig vártam, hogy vége legyen a napnak, mielőtt még alkotok még valamit odabent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése