2015. október 30., péntek

telefon

Valamelyik nap felhív valaki, hogy XY-t keresi, mondom, hogy téves, én nem az vagyok, erre közli velem, hogy dehogynem. (milyen szerencse, hogy más jobban tudja ki vagyok én, mint én magam:D), aztán belekezd mint a pereces, a szövegébe, hogy még mindig oda mennek a számláim, és hogy blablabla, közben én egyre hangosabban mondtam, hogy de nem én vagyok az, téves, majd mivel nem értett a szóból, mondtam, hogy visszhal' és kinyomtam. Mivel már nyáron egyszer ezzel kerestek és mondtam, hogy nem én vagyok és ötleteket is adtam, hogy mit csináljanak, így most betettem a telefonszámot a tiltott számok közé, remélem így már nem fogja fogadni a hívás a telefon. 
Csak úgy mellesleg, mivel most értettem a nevet, és korábban már megtudtam a címet is, sőt voltam bent a t-homenál, hogy valami számlán az én számom van megadva, mint kontakttelefon és hogy nézzék már meg, mert ez így nem jó (mert ezt is tudom, hogy a t-home számlán találták az én számom), a t-home nem tud ezzel mit kezdeni, mert erre az adatra nem tudnak rákeresni... na szóval mivel most értettem a nevet, és a cím, legalábbis a város még megvolt az emlékeim közt, így kb fél perc alatt megtaláltam a tudakozóban az illető telefonszámát. Mondjuk nem fogom felhívni, de én azt is tudom ki az aki hív, mert habár nem mutatkozott be, de ő is benne van a telefonkönyvben, meg azt is tudom, hogy mi a száma annak akit keres, így úgy tűnik nekem van a legtöbb infóm az ügyről. Csak azt nem értem, hogy azoknak miért nem jutott eszükbe, hogy felhívják azt a számot, aminek az előfizetéséről a számla hozzájuk érkezik, miért engem hívogatnak... 
Múltkor a család figyelte, hogy mit telefonálok, most meg olyan hangosan tudtam kinyomni, hogy az egész iroda engem nézett, hogy mi van :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése