2015. október 18., vasárnap

visszaút

A tegnapi fél órával hamarabb értemnek ma megvolt a böjtje. Még bizakodva rohantam az állomásra otthon, ami azt illeti szinte rekord idő alatt értem ki, de fölösleges volt rohannom, mert a vonat az bizony már ott késett. Aztán ezt a késést már csak növelte, hiszen a vonal olyan állapotban van, hogy nem lehet tartani a menetrendet. Az elsőre 5 perces késéből lett 13 perc is, viszont a csatlakozó IC "csak" 5 percet késett, így az amúgy 5 perces átszállási idő és az 5 perc késés nem volt elég ahhoz, hogy elérjem a csatlakozást. Így aztán a pénztárnál többedmagammal érdeklődtünk, hogy akkor hogyan tudunk továbbjutni, és nagyüzemben cserélték és váltották vissza a jegyeket. A következő IC-re már csak a gyorsvonati részre volt hely (mert már olyan is van rajta hétvégén) de akkor már nem vártuk meg azt, mentünk a fél órával hamarabbi gyorsvonattal. Két megállóval odább bevártuk a 80 percet késő IC-t, amellyel néhány km-t összecsatolva tettünk meg, aztán mindkét vonat ment tovább a maga útján. A közös szakaszon amúgy biztosítéki berendezés meghibásodás is volt, így néha csak lépésbe haladtunk. Majd alig 45 perc késéssel meg is érkeztünk a nyugatiba, így amúgy az eredeti hazaérési időponthoz képest kerek 2 órával később haza is értem.... Az út így háztól házig 5 és fél óra lett. Na ilyenkor gondolkodom el, miért is nincs már kocsim és jogsim??

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése