határkő

Láttam ma egy részt egyik kedvenc sorozatomban, mely központi témája az érettségi utána nagy váltás volt, persze olyan amerikai módra, ami azt jelenti, hogy persze több állammal odább mennek majd egyetemre, mások maradnak helyben, megint mások mennek szerencsét próbálni a nyugati partra, és nagy valószínűséggel rövid időn belül szem elől vesztik egymást a régi osztálytársak, barátok. Szóval olyan amerikai módon volt feldolgozva, viszont belegondolva nagyjából itt is ugyanez megy, vidéken mindenképpen. Visszagondolva annak idején miután leérettségiztünk mi is a szélrózsa minden irányába indultunk neki a nagyvilágnak, és habár egyesekkel még utána egy darabig tartottuk a kapcsolatot, az azóta eltelt évek során eljutottunk odáig, hogy csupán az érettségi találkozók alkalmából jövünk össze. Persze vannak olyanok, akik helyben maradtak, és tudnak is egymásról, de tapasztalatom szerint nem járnak össze.

Persze mindezek ellenére van rá esély, hogy a sors egy helyre sodor minket újra, ahogy történt az egy általános iskolai osztálytársammal is, akivel elvileg kb 10 percre lakunk egymástól, igaz több, mint 200 kmre attól, ahol általánosba jártunk Habár az elmúlt két évben megint szem elől vesztettük egymást, tehát nem vagyok benne biztos, hogy még most is így van.

nézem a tévét

És közben azon gondolkodom, hogy vajon mi a fontosabb, hogy a produkció tetszik-e nekem, vagy a mondanivalója, mert van, hogy a produkció nem tetszik mert nem az én világom, de van mondanivalója, áll mögötte valami, van olyan is, hogy az előadó maga érdekes számomra, de az előadása mégsem volt lehengerlő. Van olyan, akinek ez egy kiugrási lehetőség az eddigi valóságából, ami akár nyomoraként is leírható bizonyos szempontból, és van olyan, aki szakmai tudásával éri el szimpátiám. Szóval kérdés, hogy mi alapján kell ilyen esetben dönteni, melyik az a szempont ami alapján, ha szelektálok, a kiesőt a legkevésbé fogom sajnálni?

vegyes

Azt hittem, hogy ennyi idő alatt már legalább egy nem tudom miről beszélsz komment összejön a tanpejtanhura, de nem, szóval végülis bármit írhatok, úgy se olvassa senki.

Mintahogy rendszerint a hozzászólásaimra is elmaradnak a reakciók, pedig nem  vagyok láthatatlan, komolyan, még árnyékom is van.

Egyébként, ha most ismernének engem, akik ezt a bejegyzést olvassák, akkor megkérdezném, hogy ők is azt gondolják rólam, hogy egy csendes, visszahúzódó ember vagyok? Így azonban értelmetlen a kérdés.

eperárak 2012-ben

Mivel minden évben írok ebben a témában, így ezt most sem hagynám ki, márcsak azért sem, mert az utóbbi időben erre rákeresve jutnak el hozzám a legtöbben, így aztán legalább valami használható infóhoz is jussanak...

Igazából az eper ára mit sem változott tavalyhoz képest, jelenleg a magyar eper olyan 2000-3000 forint között mozog a zöldségeseknél, míg az import eper ugyanitt 700-900 forint között kapható, de ha valaki kimegy a piacra ott még olcsóbban is talál elég jól kinéző és finom epret, a pesti vásárcsarnokokban 400-800 forint között mozognak az árak, legalábbis abban a kettőben, amelyikben én jártam.

?

Tudja valaki mi annak a számnak a címe, amellyel a Viasat reklámozza az Austin Powerst? Amelyiknek valami olyasmi szövege van: tampejtanhu...

olyan, mintha háború volna

Hát igen, mostmár nyílt harcok folynak, és sajnos én kicsit olyan vagyok, mint egy szűz lány, aki nem tudja, hogy mit is kéne csinálnia. Még soha nem kerültem hasonló helyzetbe, nincs efféle "harci tapasztalatom". Hát meglátjuk meddig tart majd a harc, és mikor áll vissza a hidegháborús látszatbéke, és ki mennyire fog jó vagy rossz pozícióban kikerülni a dologból.

Valentina Monetta - The Social Network Song

Egy újabb versenydal:

miért utál a főnök?

Kedves mindenki, mai napi beszélgetésünk témája az, hogy vajon mivel lehet kiérdemelni a főnök utálatát.

A választ nem tudom, de kutatom, mert anélkül, hogy tudnám hogyan, nekem sikerült elérnem ezt.

Történt ugyanis tegnap, hogy egy rendezvényre kellett mennünk, s mivel a mi részlegünkről csak mi ketten mentünk, így kérdeztem, hogy hogyan tervezi, mikor indulunk? A válasz úgy hangzott, nem tervezett semmit, de ő XY-nal meg. Itt már sejthető volt, hogy nem fogunk együtt menni, márcsak abból is, hogy nem mondta tartsak velük. Aztán mivel én jóban vagyok XY-nal, így nagyon ügyesen elérte, hogy engem otthagyjanak, egy másik kollega, aki megvárt úgy fogalmazott, hogy leráztak minket.

Bent is akik ezt a helyzetet látták teljesen le voltak döbbenve, de tesóm és párom is amikor elmeséltem nekik azt kérdezték, hogy miért utál téged a főnököd? Hát ez egy nagyon jó kérdés, én is szeretném tudni. Azt is, hogy hogy lehet ezt az egész szituációt kezelni, megoldani. Ti mit tennétek?

a nagy racionalizálás

most így röviden: ugye már tudjuk, hogy a Malév leállása miatt naponta szűnnek meg munkahelyek, azt még nem, hogy a vonatleállások hogy fognak hatni.

Azt nem lehet, hogy olyan vonatok is járjanak, amelyeket nem az állam rendel meg, hanem egyszerűen azért jár, mert van rá igény? Legfeljebb nem lehet rá kedvezményes jegyet venni, csak bérletet, vagy teljes árú jegyet.

Presser Gábor - A csúnya fiúknak is van szíve

Nekem az egész úgy tetszik, ahogy van:):

Én ezt a dalt eddig nem is ismertem, és most sem én bukkantam rá.

kutatás

Sefinél találtam rá erre a kutatásra melyet az Unió az LMBT közösségben végez. A felmérés linkjét kitettem oldalra is, ha valakit érdekel, csupán 20 percet vesz igénybe a kitöltése.

azon gondolkodám

1. milyen ember megy kritikusnak? Az aki azt gondolja magáról, hogy ízlésformáló tud lenni? De tényleg az ő ízlését szeretném én is követni? Mondjuk azért én úgy látom nem olyan nehéz, egyszerűen bármit hallok, látok elkezdem lehordani, hogy minősíthetetlenül gyenge, és amikor találok valami mégis jót, akkor arra meg csak annyit mondok, hát ezt el lehetett viselni. Aztán ha valami már annyira eredeti, hogy elviselni is nehéz, na akkor azt támogatni kell, mert eredeti?

2. azok akik kimennek külföldre dolgozni, azok gondolkodnak még azon, hogy visszajöjjenek? Vagy aki elmegy, az ott is marad? Persze tudom, hogy van aki hamar visszajön, mert nem jött neki össze, de aki helytáll kinn, az tervezi, hogy azért egyszer majd hazajön? Mi kellene ahhoz, hogy ezek az emberek úgy döntsenek, hogy visszatérnek?

életkép a reggeli vonaton

Reggel a vonaton amellett, hogy annyian voltak, mint az oroszok. Megtudtam, hogy egy gyerek hányszor dagadt már fel csokitól, fagyitól meg mit tudom én élete során, nem mintha kíváncsi lettem volna a részletekre, dehát az apuka olyan hangosan mesélte, hogy a fél vagon tutira hallja, pedig ha valaki, én nem szeretem az efféle történeteket, ahhoz túl empatikus vagyok. Azonban volt ami elterelje a figyelmem, mégpedig ahogy egy lány, aki természetesen festet szőke, hosszú perceken keresztül sminkelte magát, festette a szemeit. Akkor kezdtem el érezni, hogy lehet mindjárt felnevetek, amikor a szemhéjfesték a szempillaspirál és a szemceruza után elővett egy második szempillaspirált és kezdte elölről a műveletet, a hab a tortán pedig az volt, amikor a vele szembe ülő másik szőkeség, aki előtte közölte telefonon valakivel, hogy most nem érdekli, hogy mit akar neki mondani, és letette, a látottaktól ihletet kapott, és előkapta a borotvatükrét a táskájából, és ő is elkezdte kenegetni a szemét.  Majd teljesen megelégedve magával, ez látszott a pofákból amiket vágott, kicserélte a tükrét egy zsebtükörre (mert gondolom az normális, hogy egy női táska legalább két különböző méretű tükröt rejt), amiben aztán a frufruját nézegette, és a hajkefével a vállától lefele kezdte el fésülni a haját, mert hát ugye azt a részt tutira meg kell fésülni, jól látszott ez a frufruból is.

Lehet máskor fel se tűnt volna ebből semmi, de ma valahogy kicsit csípős hangulatban voltam.

Engelburt Humperdinck – Love Will Set You Free

A brit dal:

Izabo – Time

Az izreali dal, melynek régebb még nem volt elérhető klipje:

Sabina Babayeva – When The Music Dies

A döntőt lebonyolító ország versenydala:

Rona Nishliu – Suus

Az albán dal:

Iris – Would you?

Itt jön a belga:

Rambo Amadeus – Euro Neuro

Az egyik legfiatalabb ország indulója:

kivándorlás

Gondolkodtam a témán, több ok miatt is, egyrészt mert nem olyan régen megkérdezték tőlem, hogy milyen volt, amikor átkerültem, milyen emlékeim vannak róla, másrészt meg azért is, mert hihetetlenül sok ismerősöm vagy ismerős ismerőse megy ki külföldre dolgozni mostanában.

Szóval gondolkodtam, hogy milyen volt akkor, miként éltem azt meg. Igazából nem maradt egy erős emlék, hiszen még kicsi voltam, és nem is tudatosult benne igazán, hogy ez mit jelent. Egyszerűen egy számomra addig teljesen ismeretlen és idegen világba csöppentem, ahová be kellett illeszkedni. Az, hogy mindenki értette, ha az anyanyelvemen szólaltam meg, és én is értettem mindent amit körülöttem beszélnek nem jelentette azt, hogy jobban érzem magam, hiszen itt is kívülálló voltam, csak más szempontból. Ott én voltam a magyar, amit én igazából nem nagyon éreztem hátránynak, nem éreztem ezt, hogy ezért kinéznének, egyszerűen csak nem mindig értettem, amikor hozzám beszéltek, ami azért eléggé zavaró tud lenni egy gyerek számára. Itt értettem, amikor hozzám, vagy rólam beszéltek, és nem volt nehéz dolgom kitalálni, hogy itt én lettem a román, még akkor is, ha magyar az anyanyelvem, és nem is nagyon tudok románul. Valójában nem is éreztem azt, hogy befogadtak volna, csak egy két ember volt aki befogadott, de aztán két évvel később más osztályba kerültünk, és megszakadt ez a barátság, tulajdonképpen mi voltunk a kívülállók, mindenki más miatt, de azok voltunk.

Az akkori országváltás mögött az volt a motiváló, hogy itt egy szabadabb világ várt, ahol könnyebb boldogulni, és lehet is az anyanyelvünk segítségével, azonban kiderült számomra, hogy tulajdonképpen ha, tudják rólad, hogy nem itt születtél, akkor nem fogadnak úgy el, féltik tőlem az országot. Valójában elég rasszista nép a magyar, csak az a szomorú, hogy még a saját fajtájával szemben is, hisz attól mert trianoni határok másik oldalán születtem, én nem vagyok kevésbé magyar, azért mert a történelem kibabrált velem, miért kell a saját népemnek is?

Igaz nyertem is azzal, hogy itt élek, mert azért tényleg könnyebb az embernek a saját nyelvén kommunikálni, tanulni, dolgozni, viszont úgy érzem vesztettem is egy jól felépített és megörökölt kapcsolatrendszert potenciális baráti körrel. Persze ez biztos rajtam is múlt, múlik, és egyáltalán nem biztos, hogy több barátom lenne ott, csak azért, mert a szüleink, vagy már a nagyszüleink is ismerték egymást fiatal koruk óta, de mindenesetre akkor a kívülálló vagyok szerepkör nem lett volna az enyém.

A mostani kivándorlási hullám hasonlatos számomra az akkorival, ugyanis akkor volt az, hogy gyakorlatilag mindenkinek volt legalább egy ismerőse, egy barátja, vagy volt osztálytársa, aki elhagyta az országot, most is így van, gondoljunk csak bele, van olyan, aki el tudja azt mondani magáról, hogy ő nem ismer senki olyat, aki ne ment volna már ki, vagy ne tervezné azt? Régen az is extra volt, hogy nekem 4 országban voltak rokonaim, és nem csak a megyében, és hogy a szüleim, sőt a nagyszüleim baráti köre is legalább két kontinensre terjedt ki, ma ebbe semmi extra nincs. Hasonlatos az elkeseredettség is, ami az egész mozgató rugója. Azért vannak különbségek is: az egyik, hogy most nem vágod el a gyökereid, ha akarsz vissza tudsz jönni, anno ez nem volt adott, nem is nagyon hallani olyat, hogy valaki visszatelepedne, max nyugdíjasként. A másik a viszonylag sok hazatérő, és az, hogy nem feltétlenül véglegesre tervezik a kiköltözést.

Maya Sar – Korake ti znam

A bosnyák dal, mely a lírai vonalat erősíti:

Nina Zilli – L’Amore È Femmina

Olasz versenyzőnk új dala, ami a versenyen részt fog venni:

flash mob dance

Gondolkodtam, miközben már számtalanszor végignéztem azt a reptéri felvételt, és számos másikat, hogy mi az, ami miatt nekem ez annyira tetszik, és megfejtettem: a lázadás, a szabályok felrúgása, a váratlan tett, az hogy valami olyasmit csinálnak, amire senki nem számított, és mégsem erőszakos.

flash mob

Tudom, hogy szokott ilyen lenni nálunk is, habár én még élőben soha nem láttam ilyet, egyszer szívesen megnézném.
Addig is ez a videó egy igazán profi változat: