kivándorlás

Gondolkodtam a témán, több ok miatt is, egyrészt mert nem olyan régen megkérdezték tőlem, hogy milyen volt, amikor átkerültem, milyen emlékeim vannak róla, másrészt meg azért is, mert hihetetlenül sok ismerősöm vagy ismerős ismerőse megy ki külföldre dolgozni mostanában.

Szóval gondolkodtam, hogy milyen volt akkor, miként éltem azt meg. Igazából nem maradt egy erős emlék, hiszen még kicsi voltam, és nem is tudatosult benne igazán, hogy ez mit jelent. Egyszerűen egy számomra addig teljesen ismeretlen és idegen világba csöppentem, ahová be kellett illeszkedni. Az, hogy mindenki értette, ha az anyanyelvemen szólaltam meg, és én is értettem mindent amit körülöttem beszélnek nem jelentette azt, hogy jobban érzem magam, hiszen itt is kívülálló voltam, csak más szempontból. Ott én voltam a magyar, amit én igazából nem nagyon éreztem hátránynak, nem éreztem ezt, hogy ezért kinéznének, egyszerűen csak nem mindig értettem, amikor hozzám beszéltek, ami azért eléggé zavaró tud lenni egy gyerek számára. Itt értettem, amikor hozzám, vagy rólam beszéltek, és nem volt nehéz dolgom kitalálni, hogy itt én lettem a román, még akkor is, ha magyar az anyanyelvem, és nem is nagyon tudok románul. Valójában nem is éreztem azt, hogy befogadtak volna, csak egy két ember volt aki befogadott, de aztán két évvel később más osztályba kerültünk, és megszakadt ez a barátság, tulajdonképpen mi voltunk a kívülállók, mindenki más miatt, de azok voltunk.

Az akkori országváltás mögött az volt a motiváló, hogy itt egy szabadabb világ várt, ahol könnyebb boldogulni, és lehet is az anyanyelvünk segítségével, azonban kiderült számomra, hogy tulajdonképpen ha, tudják rólad, hogy nem itt születtél, akkor nem fogadnak úgy el, féltik tőlem az országot. Valójában elég rasszista nép a magyar, csak az a szomorú, hogy még a saját fajtájával szemben is, hisz attól mert trianoni határok másik oldalán születtem, én nem vagyok kevésbé magyar, azért mert a történelem kibabrált velem, miért kell a saját népemnek is?

Igaz nyertem is azzal, hogy itt élek, mert azért tényleg könnyebb az embernek a saját nyelvén kommunikálni, tanulni, dolgozni, viszont úgy érzem vesztettem is egy jól felépített és megörökölt kapcsolatrendszert potenciális baráti körrel. Persze ez biztos rajtam is múlt, múlik, és egyáltalán nem biztos, hogy több barátom lenne ott, csak azért, mert a szüleink, vagy már a nagyszüleink is ismerték egymást fiatal koruk óta, de mindenesetre akkor a kívülálló vagyok szerepkör nem lett volna az enyém.

A mostani kivándorlási hullám hasonlatos számomra az akkorival, ugyanis akkor volt az, hogy gyakorlatilag mindenkinek volt legalább egy ismerőse, egy barátja, vagy volt osztálytársa, aki elhagyta az országot, most is így van, gondoljunk csak bele, van olyan, aki el tudja azt mondani magáról, hogy ő nem ismer senki olyat, aki ne ment volna már ki, vagy ne tervezné azt? Régen az is extra volt, hogy nekem 4 országban voltak rokonaim, és nem csak a megyében, és hogy a szüleim, sőt a nagyszüleim baráti köre is legalább két kontinensre terjedt ki, ma ebbe semmi extra nincs. Hasonlatos az elkeseredettség is, ami az egész mozgató rugója. Azért vannak különbségek is: az egyik, hogy most nem vágod el a gyökereid, ha akarsz vissza tudsz jönni, anno ez nem volt adott, nem is nagyon hallani olyat, hogy valaki visszatelepedne, max nyugdíjasként. A másik a viszonylag sok hazatérő, és az, hogy nem feltétlenül véglegesre tervezik a kiköltözést.