Úti beszámoló

Szóval, hogy az elején kezdjem: az elmúlt két hét nem éppen az unalmas kategóriába tartozott.

Két hete hétvégén korán reggel, konkrétan már reggel ötkor keltem, és indultam, ugyanis pénteken még programom volt, így nem utaztam haza, de szombaton már délelőtt vártak, hogy tudjunk továbbutazni, mert egy falusi hétvégiházba voltunk hivatalosak hétvégére egy családi ismerős családhoz, ott menten fél kettőig römiztünk (nem kártyával) másnap pedig csocsóztunk, a römiben nyertem többször is, de a csocsóban folyton vesztettem, persze nem volt meglepő, meg a faluban körbejártunk, megkerültük a tavat, felmásztunk a domb tetejére, és meg kellett állapítanom, hogy szülővárosom szélén már  szerpentin visz fel, és alig néhány kilóméterre falvakkal teletűzdelt dombvidék van, amit én nagyjából két évvel ezelőttig nem is ismertem, akkor is ugyanennél a családnál vendégeskedtünk. Szóval azon a hétvégén teljesen kipihenten érkeztem vissza, és egész héten hasonlóan rengeteget aludtam:)

Most hétvégén is szombaton korán keltem, irány haza, majd egyik temető a másik után, minden napra jutott egy. Szombaton mivel tesómék későn érkeztek már sötétben értünk csak a végére a körbe járásnak, vasárnap ezért a másik helyen korán reggel kezdtünk, mert tesómékat már délben az anyósáék várták. Egyébként a vasárnap arra is alkalmas volt, hogy megtudjuk, hogy nem lehet egy vonaton 7 perc alatt eljutni oda, hogy leülj a helyedre, mondjuk nem tudnám leutánozni azt a mozdulatsort, mert én kb fél percen belül már mindent lepakolok és max. 2 perc alatt már kényelmesen ülök a helyemen. Hétfőn pedig a nagynénit és nagybácsikat vittük ki a szokásos körbe járásra, és kénytelen voltunk megállapítani, hogy ha már közel 90 éves valaki, akkor ahhoz nagyon sok türelem kell.

És az amúgy sem unalmas hétvégénkhez még hozzájött ahhoz, hogy a cicánk már egy hete beteg, többször vittük már állatorvoshoz is, mostmár egész jól van, de mivel szegényke még alig eszik magától, így most nálam vendégeskedik, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a konyhaszekrény egyik zugában kucorog, és csak akkor hajlandó kijönni, ha hívom és ott őrzöm. Persze tudom, hogy ismeretlen számára a hely.

Szóval ez a kis rövid beszámoló, ami még így is kicsit összecsapott és nem teljes:)

A végére jegyzem meg, hogy ma reggel úgy utaztam munkába, hogy az út feléig még arra se volt lehetőségem, hogy megforduljak, és az orrom előtt ott volt az ajtó teteje, a lépcsőtől beljebb egész úton nem sikerült jutnom, és még sztrájk sem volt.