vagány

Most, hogy már szinte minden olvasóm elijesztettem, és az olvasók számát is szinte nullára amortizáltam, írhatok kedvemre bármiről:)

Este azon elmélkedtünk, hogy mit jelent az, hogy vagány, mi van e mögött a szó mögött. Mitől lesz valaki vagány, vagy mitől tartom én vagánynak a másikat. 

Az én megfogalmazásomban az a vágány, akinek meghallják amit mond, egy társaság középpontja tud lenni. Ezzel nem kell egyetérteni, egyáltalán nem biztos, hogy másnak is azt jelenti, más is ugyanazon értékek, tulajdonságok mellett tart valakit vagánynak mint én. A barátom is másként fogalmazza meg ezt ennek a szónak a jelentését. 

Ha megpróbálom megtalálni azt a kiváltó okot, azt a gyökérokot, ami miatt számomra ez a szó ilyen jelentéssel társul akkor azt hiszem nem is annyira kell kutatnom az emlékeim között. Számtalanszor éreztem azt, hogy amikor én beszélek, azt mások meg se hallják, elengedik a fülük mellett, olyan mintha ott se lennék, míg bizonyos emberek meg bármit mondanak, mindig ott csüngenek az ajkukon és lesik minden szavukat.

Az ember egyébként sokféle képen el tudja érni, hogy mások figyeljék és igyák a szavát, és itt két részre választanám a dolgot, az egyik a szakmai része a másik a magán. Ha valaki jó szakember, akkor a szakmájában figyelik azt amit mond, odafigyelnek szavai jelentésére és nem csak az esetleges pozíciója miatt. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz az ember magánéletében is el tudja érni azt, hogy odafigyeljenek rá mások, és amikor a vagányságra gondolok én ez utóbbi verzióra gondolok, a magánéletire. Nagyon nehezen menne, hogyha a munkahelyemen kéne a munkában találni valakit aki vagány a szó pozitív értelmében. 

Ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy vagánynak érzem-e magam, a válaszom az, hogy nem. És nem is tudom megfogalmazni azt, hogy mi az ami hiányzik belőlem ahhoz, hogy észrevehető legyek, talán egy kis csípősség, szókimondóbb hozzáállás? Így viszont nehéz elérni a változást. 

Tegyük hozzá az ember életének más és más szakaszaiban más és más a vagányság, így lehet, hogy majd eljön az én időm is, legalábbis az, amikor úgy gondolom, hogy az a vagány, amilyen én vagyok...