2009. december 5., szombat

csillag születik megint --teljes

Megtartom ezt a "hagyományom", hogy írok a csillagszületikről.


Azt kell, hogy mondjam nem értem a zsűrit néha. Bence hangja szerintem olyan, amit jó hallgatni, lehet, hogy nem egy kész sztár, de ennek a műsornak nem az a lényege, hogy  sztárok lépjenek fel, legalábbis szerintem, és az sem baj, ha a győztes még mindíg nem lesz igazi sztáralkat, lehet pont azért kedveli a közönség. István is jól énekelt, az ő hangját is szeretem, és a fentiek rá is igazak, habár nála a zsűri ezt nem annyira kifogásolja. A kutyakölyköknek szerintem sikerült ugyanazokat a lépéseket immár sokadjára megetetni a zsűrivel, de valahogy esetükben ezt nem tartják problémának. Engem nem nyűgöznek le, és nem is kötnek le, a zsűri mégis nekik adja a legtöbb pontot. Tamás szerintem ma jobb volt, mint korábban, ő talán a leginkább színpadra termett az énekesek közül. Robi, hát nem tudok róla olyat mondani, amit eddig nem, szerintem kicsit olyan, mint egy cirkuszi szám, amit csinál, vagy csináltatnak vele. Bad boyz: nekem tetszik, nagyrészt egyetértek a zsűrivel, például abban is, hogy akkor a legjobbak amikor táncolnak, azzal egészíteném ki, hogy amikor együtt  egyszerre és ugyanazt táncolják:) Szabolcs: nekem ő sokkal jobban tetszik, mint a Kutyakölykök, neki drukkolok, jól csinálja amit csinál. André: hát nem annyira volt most meggyőző, mint máskor, énekelt már jobban is szerintem.


Egyre nehezebb dönteni, ki ne jusson tovább. Az én egyéni véleményem az, hogy a Kutyakölykök és Robi kiesése esetén bánkódnék a legkevésbé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése