2009. december 15., kedd

netes játék

Játszom egy diplomáciai játékkal az interneten, ami mostmár kezd idegesíteni, mert mindig az a vége, hogy én veszítek, no nem én vagyok az első, aki kiesik (habár ez is elferdül), hanem általában az utolsók egyike, de mindenesetre mostmár egyre gyakrabban eljutok odáig, hogy a két egymás ellen a győzelemért versengő mellett én vagyok a harmadik, akinek a területéért folyik a verseny. Szóval azért fejlődök, de igazán eljuthatnék már odáig is, hogy nem esek ki a vége előtt, sőt még pontot is kapok érte, nem csak veszítek. Az elején volt egy játék amit megnyertem, és akkor azt hittem, hogy hú de ügyes vagyok, aztán kiderült, hogy hát mégsem. Az a jó, hogy a pontom nem tud 100 alá esni, ugyanis ha elvesztek annyit, hogy az összes játékban lévő pontom nem éri el a százat, akkor a játék végével visszakerekítik 100ra. Na de akkor is jó volna már, ha egyszer túl tudnám lépni a 100-at.


Gondoltam már arra is, hogy lehet az a baj, hogy nem vagyok elég jó tárgyaló angolul, habár lehet, hogy egyszerűen csak túl naív vagyok, és nem tudom eldönteni, hogy mikor mit kellene választanom ahhoz, hogy nyerjek. Aki esetleg jobb taktikus nálam, az igazán adhatna pár tanácsot. Köszi


Akit ezek után/ellenére érdekel a játék, az katt ide.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése