2010. január 13., szerda

Globalizáció

Ma hazafelé a buszon egy érdekes beszélgetést hallottam, melynek témája eredetileg a bkv buszok kora volt. Az egyik utas úgy fogalmazott, hogy amikor ő gyerek volt, már akkor  is ugyanezek a buszok jártak, nem csoda, hogy már nem bírják a gyűrődést, de szerencse, hogy strapabíróra csinálták őket. A másik utas erre elmondta, hogy az új buszok nem bírják ilyen hosszan a gyűrődést. Egyikük azt hallotta, hogy az új buszokat Kínából szerzik be, erre fel megjegyezték, hogy nem értik miért Kínából rendelnek új buszokat, amikor itt van a Rába és az Ikarusz is működik még. Erről jutott eszembe a globalizáció és gondolkodtam egy kicsit. Én tudom még azt is, hogy a magyar buszgyártók, az Ikarusz is Távol-Keletre értékesít, ott talál piacot magának. Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy miért éri meg nekünk olyan messziről beszerezni új járműveket, amikor itthon is gyártanak, és miért éri meg az ottaniaknak innen rendelni új buszokat, amikor ott is készülnek. Miért olcsóbb nálunk a kínai busz, mint a magyar, és miért olcsóbb Kínában a magyar busz, mint a kínai. Belegondolva nem biztos, hogy az ár van a dolgok középpontjában, meglehet, hogy sokkal inkább a technológia. A kínai cégeknek megvan az a technológia, ami nálunk elvárás, és olcsó a munkaerő, viszont a saját piacukra adott esetben más szabályozás van, aminek a nálunk gyártott buszok jobban eleget tesznek.  Egyébként legutóbb azt hallottam, hogy nálunk 26 busz készítő üzem van, ami azért nem kevés tekintetbe véve az ország méreteit, és Debrecenben új buszgyár épül, amely teljesen környezetbarát járműveket fog készíteni, melynek tesztterepe lesz a város.


Visszatérve kicsit a globalizációra: ma a föld kisebb, mint valaha, persze csak bizonyos szempontból, ugyanis ha térfogatát, tömegét tekintjük, akkor én úgy tudom egyre nagyobb a sok portól ami a világűrből ránk hullik. De az ember számára egyre kisebb, ma már nem szükséges 2 nap ahhoz, hogy a világ bármely pontjából bármelyik másikba eljussunk, a technológia legalábbis adott hozzá. Ugyanez adott az információáramlásnál, habár ott pár perc is elegendő, hogy körbeérjen a földön. Persze ez azért kicsit túlzás, ugyanis jelenleg elég nagy különbségek vannak a föld különböző pontjai között azok fejlettségét tekintve. De mivel már nincsenek igazán határok bizonyos tekintetben, így az ember megpróbálja ésszerűbben kihasználni a lehetőségeket. A gazdaság szempontjából ez annyit tesz, hogy amit régen kicsiben, azt most nagyban teszik, vagyis míg régen szomszédos települések és térségek osztották fel egymás között a tennivalókat, és osztották meg a munkát, addig ugyanez ma már nagy méretben kontinensek között zajlik. Míg régen egyik falu híres volt arról, hogy ott milyen sajtot, a másik meg arról hogy milyen kerámiát készítenek, és voltak olyan települések, amelyek arra szakosodtak, hogy a kerámia és sajt árusok összetalálkozzanak és kicseréljék portékáikat, addig ma a kontinenseknél figyelhetünk meg hasonló dolgokat. Egyre jellemzőbb módon Afrika biztosítja a nyersanyagot, amelyet zömében Ázsiában dolgoznak fel kész termékké, de a technológia, és a technológiai újítások egy része Európából származik. Másszóval Afrika a bányász, Ázsia a manufaktúrás és Európa az öltönyös fickó.


Teljesen természetes módon mi saját magunkat mindig a környezetünkhöz hasonlítjuk, ahhoz, amit a tévében látunk, de nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy noha lehet, hogy nem a miénk a legszebb és legjobb öltöny, de azért öltönyt viselünk, és már egy ideje letettük a szerszámokat, és lecseréltük a munkásruhánkat, másszóval igenis mi a világ kivételezett és szerencsés felében élünk, még akkor is, ha ez nem tudatosul bennünk a mindennapokban, világszinten országunk szinte valamennyi lakója a felső 10 000 klubjának tagja.


Most ennyi, de úgy gondolom ebben a témában majd még írok néhány bejegyzést.

10 megjegyzés:

  1. Ismeretlen_1318062010. január 14. 20:04

    írj is még!! Nagyon tetszett :)
    És teljesen igazad van nyavajgunk , hogy milyen a helyzet magyarországon, de mit szólnánk akkor ha Afrika egyik rosszabb részén élnénk?! Szóval mi egyenlőre ne panaszkodjunk!
    ^^

    VálaszTörlés
  2. Ismeretlen_1355332010. január 14. 20:45

    Pedig mennyire szeretünk panaszkodni:)

    VálaszTörlés
  3. Ismeretlen_1318062010. január 14. 20:55

    Bezony :)

    VálaszTörlés
  4. A magyarországi autóbusz gyártásról sokat tudnék mesélni. De a lényeg, hogy jól vannak köszönik. Éa valóban sokat exportálnak. Szerencsére! De itthon is látni már néhányat. Pl. Credo buszok. Reméljük lesz több is! :)
    Ui: Ikarus már nincsen.

    VálaszTörlés
  5. Ismeretlen_1355332010. február 5. 23:18

    Abszolút nincs? Kár, pedig még az új Ikarusok is jók voltak.

    VálaszTörlés
  6. Valamilyen formában azt hiszem még létezik. De ha tényleg érdekel, megkérdezem pontosan hogy is állnak. :)
    És sziasztok egyébként! A múltkor elfelejtettem köszönni! Elnézést! :)

    VálaszTörlés
  7. Ismeretlen_1355332010. február 8. 20:22

    Szia! Kíváncsi lennék rá, szóval, ha meg tudod érdeklődni, engem érdekel:)

    VálaszTörlés
  8. Már csak a telephelye létezik, és több cég van most ott. Az egyik szintén buszos cég, ami tönkremenőben van sajnos. Viszont "utódként" több sikeres vállalat is van. És az egész országot el tudnák látni nagyon jó minőségű buszokkal. Ha itthon úgy döntenének a nagyok. Ehelyett pl. Amerikába exportálnak, hogy meg tudjanak élni.

    VálaszTörlés
  9. Ismeretlen_1355332010. február 9. 23:56

    Hát ez a globalizáció:) mi külföldről szerzünk be magunknak dolgokat, de nem azért, mert mi nem gyártjuk, csak amit mi gyártunk, azt külföldre gyártjuk.

    VálaszTörlés
  10. Pontosan! :) Rengeteg olyan dolgot gyártunk még amiről itthon azt se tudják, hogy létezik, viszont külföldön nagy elismerésnek örvend, és persze ott is értékesítjük. De lehet, hogy így jobban megéri... nem tudom. :)

    VálaszTörlés