2010. január 14., csütörtök

Ismerős?

Ez az együttes nekem még gyerekkoromból ismerős, nem mondom, hogy nagy kedvencem volt, de a következő két dalt azért elég jól ismertem, és még néhányat hallottam azért tőlük. Aztán eltűntek, de nem olyan régen felfedeztem, hogy újra összeálltak, és még koncertjük is lesz.
















Nem mondom, hogy minden számuk tetszik, de azért dallamosnak/ritmusosnak találom őket és még a szövegük is értelmes, nem olyan nyáladzósak, mint a mostani számok legtöbbje. Nem mondom, hogy nagy pop-rock rajongó vagyok, de most valahogy mégis megtalált és megfogott a második dalban található kissé lázadó stílus:)


Egyébként ezt nézzétek meg, hihetetlen a változás mértéke a 80-es évekhez képest, mellesleg igazán profi képek, és nagyon csinos énekesnő, pont olyan, amilyennek 2009-ben lennie kell.


A zenekar akkoriban az egyik legsikeresebb volt, nagyon sok lemezt adtak el, és nagyon hamar befutottak, több díjat is elnyertek. 1 millió lemez alig 4 év alatt egy mai magyar csapatnak szerintem lehetetlen...


Szóval a Napoleon Boulevard akkoriban megtalálta és eltalálta azt, hogy mit szeretnének hallgatni az emberek, mire vágynak, mi tükrözi leginkább vágyaikat, érzéseiket.








8 megjegyzés:

  1. Ismeretlen_1355332010. január 15. 0:53

    Közben rájöttem ám, hogy már 2010 van:), de annyira az elején vagyunk, hogy még szerintem maradhat úgy, hogy olyan,amilyennek 2009-ben lennie kell, hiszen még nem igazán tudjuk, hogy 2010-ben minek milyennek kell lennie. Szóval bármit ki tudok ám magyarázni:)

    VálaszTörlés
  2. Ismeretlen_1318062010. január 15. 20:57

    a Júliásat ismertem az nagyon jó! :D
    Jaja bármit =P

    VálaszTörlés
  3. Ismeretlen_1355332010. január 15. 23:23

    Mondom én:)
    A másik a legyetek jók valami filmnek a zenéje is állítólag, de én nem tudom melyiké, vki nem tudja?

    VálaszTörlés
  4. Ismeretlen_1112262010. január 22. 23:21

    Ígérem, ha beugrik a film címe, megírom! A történet beugrik, a szereplők is, de a címe kiesett... de be fog jönni. Van ez így néha:)

    VálaszTörlés
  5. Ismeretlen_1355332010. január 23. 0:31

    Jóó, várom ám, úgyhogy jó gondolkodást:)

    VálaszTörlés
  6. Ismeretlen_1355332010. február 21. 16:34

    Defalla, mi lett a blogoddal? Én vagyok ügyetlen és nem találom (ami velem könnyen előfordul) vagy nincs is most? Pedig volt, azt tudom, mert már sikerült máskor eljutnom oda.

    VálaszTörlés
  7. Ismeretlen_1112262010. augusztus 30. 23:53

    @IO kicsit(?) megkésve - mint látod, én újra megleltelek Téged s örülök :)

    VálaszTörlés
  8. Ismeretlen_1355332010. augusztus 31. 0:24

    @defalla :)

    VálaszTörlés