Van úgy, hogy az ember kimerül, belefárad a mindennapi gondokba, és nem tudja olyan könnyedén venni a problémákat. Mondják teher alatt nő a pálma, nyilván ez így is van, de ennek ellenére néha a terhek egy részét le kellene venni róla, hogy az egészséges növekedést tudjunk biztosítani számára.
A gazdasági válság és a vele járó bizonytalanság, az, hogy a legtöbb ember, aki a versenyszférában dolgozik időről időre stresszelheti magát amiatt, hogy vajon az ő munkahelye vagy az ő munkaköre átvészeli-e a válságot, és arra még szinte álmában sem mer gondolni, hogy esetleg valamennyi anyagi kompenzációt is kap azért cserébe, hogy most sokkal nagyobb stressz közepette kell teljesítenie. A stressz pedig fárasztó dolog, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is, és ahogy a lélek is fárad az hatással van a testre is, erre még csak tetézőleg hatnak olyan dolgok, mint a tél, és a tavaszi fáradság, a politikai csatározások, a hírekből folyamatosan ránk ömlő negatív dolgok, mely valahogy mind azt az érzetet kelti bennünk, hogy az alagút vége még igen messze van.
Mindezek hatására az ember úgy érzi, én úgy érzem, hogy a világ valahogy most rosszabb, mint volt korábban, habár én azt gondolom, hogy ez így nem igaz, nem hinném hogy tényleg rosszabb, csak most olyan korszakot élünk, hogy a hírekben mindig annak szentelnek a legtöbb időt és szót, amit a legrosszabbnak gondolnak, és így úgy érzi a néző, hogy most sokkal több ilyen esemény van, mint régen. Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos, csak a média káros hatásának érzem azt, hogy ezeket az eseményeket felnagyítják, és úgy tálalják, mintha még soha nem lett volna hasonló a világtörténelemben. Például vegyük azt a hírt ami arról szólt, hogy a nappalok a chilei földrengés hatására rövidebbek lettek. Körülbelül ez volt a főcím, aztán ha ezt elkezdjük elemezni, akkor rájövünk, hogy valamiért nem a nap lett rövidebb, csak a nappal, és ha meghallgatjuk a hír részleteit akkor rájöhetünk arra is, hogy ez egy emberélet alatt alig pár percet jelent, és tulajdonképpen észre se vesszük, és különben is ez azt jelenti, hogy a jelenlegi naptárrendszerünk tovább marad használható, és később kell olyan naptárkorrekciót végezni megint, mint ami miatt a nagy októberi forradalom évfordulója mindig novemberre esik. Vagy amikor megállapítják, hogy ez vagy az az esemény az évszázad legnagyobb katasztrófája, aztán ha egy kicsit megbolygatjuk a felszínt láthatjuk, hogy tulajdonképpen a XX. században számtalan hasonló és akár még nagyobb is volt, a történelem során pedig ez még a top 1000-ben sincs benne, de kétségtelen, hogy a XXI. században, amiből még alig telt el pár év példa nélküli.
Persze tudom azt is, hogy azért vannak ilyen főcímek, mert ezek vonzzák az embereket, de engem már nem hogy vonzana, hanem egyenesen taszít. Van nekem elég bajom magamtól is, nem hiányzik az, hogy még mások problémáival is terheljem a lelkem, főleg úgy, hogy a megoldás valahogy sohasem kerül címlapra, mert az már kevésbé "érdekes", vagyis inkább kevésbé elborzasztó. Például igen kevés műsor, hír aztán egyáltalán nem szól arról, hogy New Orleansban felújítottak egy utcát, hogy lassan de biztosan egyre jobban újjáéled a város, pedig véleményem szerint, amikor az emberek a mindennapjaikban el vannak ásva a gondjaik alá, akkor jó érzést ad, hogyha látják, hogy van kiút, és lesz majd jobb, mert ha ott lehet jobb, akkor itt is. Nekem, a lelkemnek ilyesmire van szükségem mostanában.
Egyébként honnan érzem azt, hogy stresszesebb lett a munkám az utóbbi időben, mint volt? Onnan, hogy ugyanazt csinálom mint korábban, csak mostanában nehezemre esik kikapcsolni az életemből a munkát a munkaidő végén. Olvastam Gusnál néhány ehhez kapcsolódó bejegyzést, melynek hatására kezdtem el ezen gondolkodni, és írtam ezt most ide le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése