Ma ahogy jöttünk haza láttunk az egyik sarkon egy szélsőjobbos kampánycsapatot, akik kinn álltak egy asztal mögött, mire én újra megjegyeztem, hogy nem szeretem őket, hangzott a válasz, hogy tudom, de azt nem értem, hogy mi a bajod velük. Rövid és tömör válaszom az volt, hogy az, hogy szélsőségesek, és diktatórikusnak tűnnek számomra.
Igazából a lényeg ebben a második részben van, ugyanis annak idején a családom azért adta fel addigi életét, és hagyta ott a barátait, kapcsolatait és a szívnek oly kedves várost, hogy a gyerekek, unokák, azaz mi könnyebben boldoguljunk egy szabadabb világban, ahol nem kell nélkülözni, ahol nem kell azon aggódni, hogy milyen hátránya lehet a gyereknek a későbbiekben a származásából, vagy annak hiányából. Hogy ne szóljon meg senki azért, mert a saját anyanyelvemen szólalok meg valahol. És akkor most van egy párt, ami meglehetősen erősnek látszik, és azzal kampányol, hogy majd lesznek egyesek és kettesek, és így védik meg az országot a betolakodó külföldiektől, illetve mindenkitől, aki nem úgy gondolkodik mint ahogy ők elképzelik. Én úgy gondolom az a szép és jó világ, még akkor is, ha vannak hibái, ahol szabadon vagy az aki vagy és pont a sokszínűség az, ami széppé teszi a világot. Hogyha mindenki ugyanúgy gondolkodna mindenről, az olyan volna, mint az élettelen sivár sivatag. Azt sem szeretem, amikor mások mondják meg nekem, hogy én miről mit gondoljak, mert úgy gondolom, hogy azt hadd döntsem el én, hogy kit kedvelek és kit nem. A vallással is csak az az egy bajom van, hogy egyrészt azt mondja, ne ítélj, hogy ne ítéltess, aztán meg megmondja, hogy kiről mit gondoljunk, és elítél dolgokat, szerintem ez saját magának mond ellent. Illetve attól még az én hitem nem kisebb, mint a másik emberé, mert én nem vélekedek mindenben ugyanúgy, mint ő. Igaz ez a politikára is, attól én még nem vagyok egy cseppetsem kevésbé hazaszerető, mert bizonyos dolgokban nem értek egyet a másikkal.
Én az előző rendszert, a kommunizmust látom olyannak, amilyennek az efféle jövőképet láttatják számomra, és azt egy porcikám sem kívánja, pont azért, mert az ivódott belém, hogy a családom attól a rendszertől menekülve adta fel addigi életét, mindenét, és kezdett elölről mindent, hogy nekem jobb legyen, és annak mégcsak a gondolata is borzasztó, hogy ez a nem kicsi áldozat fölösleges volt részükről.
Ha azon kezdünk el szenvedni így testületileg, hogy minden rossz azért van, mert vannak külföldiek, vagy olyan itt élő emberek, akiknek az ősei között van nem magyar (mellesleg minden valószínűség szerint legalább egy nem magyar őse minden mai magyarnak van), akkor álljunk meg egy percre és kezdjünk el gondolkodni, képzeljük bele magunkat egy határainkon kívül élő magyar helyébe, hogy az hogy érezné magát, ha a szülőföldjén kineveznék őt a nép és a haza ellenségének, illetve mi itt a határon innen mit gondolnánk arról az országról, ahol ilyen történne, és mindezek tudatában mégis miért gondoljuk azt, hogy ez egy picit is másként tűnne a határainkon kívül élők számára, ha nálunk lenne? És ha nálunk ilyen megtörténhet, akkor mégis milyen alapon emelünk szót az ellen, ha ez másütt is megtörténik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése