2010. február 17., szerda

tudtad-e?

A héten láttam egy részt, vagy inkább fél részt a testünk számokban című sorozatból, amiből nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Tudtátok-e, hogy a nyelvünk összesen 5 ízt tud megkülönböztetni, ennek ellenére az ételek kiválasztásánál szinte kivétel nélkül azt mondjuk, hogy az íz a legfontosabb szempont, ami alapján választunk? Vagy azt, hogy az orrunkban több érzékelő szőrszál van, mint haj a fejünkön, és ezek olyan érzékenyek, hogy messziről megérezzük a dögszakot, vagy akár azt, hogy valahol felvágnak egy paprikát mondjuk egy étteremben, ahol éppen vagyunk? Hát azt, hogy 7 000 000 szín megkülönböztetésére képes a szemünk? Én speciel azt sem gondoltam, hogy létezik ennyi szín:) Aztán azt, hogy életünk első évét tulajdonképpen végig alusszuk, ugyanis összesen 284 napot alszunk? Vagy hogy testsúlyunk sokszorosát isszuk meg anyatej formájában, és az anyatej elsősorban agyunk fejlődését segíti, mert életünk korai szakaszában az fejlődik a legjobban? Ugyanakkor testsúlyunk is gyarapodik rendesen, de nem csoda, hiszen csupán kis hányadát engedjük ki az anyatejnek vizelet és kaki formájában.


Ezek roppan érdekes dolgok, és mivel érdekesnek tartom, így könnyedén meg tudtam jegyezni, nem értem miért lepődnek ezen meg egyes ismerőseim.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése