2010. február 20., szombat

#155

Vannak dolgok amelyekhez készségekre van szükség, hát belém nem túl sok készség szorult sajnos. A tévében most éppen táncversenyt látok,  olyan ügyesek, és jó őket nézni, olyan elegánsak illetve annyira együtt tudnak mozogni, illetve ritmusra, hogy az tisztára irigylésre méltó, persze nekik ez az életük. Nekem ez nem nagyon sikerülne, már azzal gondjaim vannak, hogy tartsam a ritmust, régebben azért ment nagyjából, és hogy ezt fejlesszem még táncsuliba is jártam pár évig kiskoromban, de ennek már nem sok nyomát látni:) Szóval olyan jó látni, és úgy szeretnék én is úgy táncolni, mint ők. Az előbb volt egy olyan mozdulatsor, amikor a páros egyik tagja a másik felett átugrott, mégpedig úgy, hogy közben átfordult a fején a levegőben, anélkül, hogy bármihez is hozzáért volna. Hát ez az a mozdulatsor, amit én biztos nem próbálnék, mert tutira a fejemen landolnék, és lássuk be az nem volna valami kellemes.

Régebben olvastam egy bejegyzést, aztán valaki másnál még egyet arról, hogy milyen ügyesen táncolt valaki, aki amúgy nem is szokott táncolni, hát akkor is nagyon irigykedtem, hogy milyen jó már neki:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése