2010. augusztus 17., kedd

Blogok 2

Az akiket olvasok, ha írnak rovatom jelentősen bővül, néhányan már bekerültek oda, és nem írtam róluk, nem csináltam olyan "ajánlót", mint az első háromnak, (amelyből kettő közben költözött is, jelenleg mindkét linkjük kint van) úgyhogy ezt most egy picit pótolom. Egy kis magyarázat, hogy miért pont most: mert úgy látszik nekem baromi sok időm van most a blogolvasásra, vagy mert türelmem nincs egy két bejegyzésnél többet elolvasni egyszerre egy embernél, vagy mert olyan kevés bejegyzés születik azokon a blogokon amiket olvasgatok, hogy ugyanannyi idő alatt 3szor annyi blogot tudok megnézni. Az igazság valahol ennek az egyvelege:)


Most itt tekintsetek el a linkektől, mindenkit megtaláltok oldalt.


5 régebbi linket, 2 pár napos és 17 friss linket ajánlok most figyelmetekbe.


Kezdjük a sort mindjárt Gusnál, akit már több, mint fél éve olvasok, és visszaolvasok, és még mindig van mit olvasni nála, habár most kissé hallgatag, de korábban meglehetősen sokat írt, szóval van mit pótolni. Megjegyzem ő az aki a legtrükkösebben jut rólam infóhoz:)


A sort folytassuk Giával, akit egyszer csak úgy elkezdtem olvasni, rá Thiánál találtam, és azóta lelkesen olvasom. Korábban külföldön, mostmár itthon ír, néha olyanokat, mintha turista lenne.


A következő Márti, aki mostanában újra írni kezdett szerintem érdekes dolgokról. Na ő az, aki a legtöbb kérdést tette már fel nekem, én meg lelkesen válaszoltam neki:) Rá is Thiánál találtam.


979: hozzá egyszer csak elkeveredtem, azt hiszem Gustól, és tőle még sok más emberhez is. Az ő írásai egész más szempontból kötnek le, kicsit szakmai, kicsit nem az én érdeklődésem is a blogja iránt, mint ahogy ő is valami ilyesmi dolgokról ír szerintem.


Viva Valentino: Ő talált rám és én így rá, most per pillanat nem ér rá írni, amin mondjuk nem csodálkozom, mert olyan hosszú bejegyzéseket, amiket ő rittyent össze, nekem órák alatt sem sikerülne:)


Mignon: ő is az ő talált rám kategória, és én ragadtam le nála, mert vicces amiket ír, jókat lehet rajta szórakozni szerintem, ami most hogy Thia épp nem ír nekem pont jól jön.


Létező: hozzá azért mentem el, mert azt olvastam róla, hogy nagyon szórakoztató írásai vannak, őt is egyébként Thiánál találtam.


Meztelencsiga: ő járt előbb nálam, amikor beleolvastam a blogjába úgy gondoltam, hogy nem csak egy egyszeri látogatója leszek, így őt is kiteszem.


Van még jó pár blog akit most kiteszek ide, azért mert amúgy is ellátogatok hozzájuk elég rendszeresen például 979től, Gustól vagy éppen Confessortól, de olyan is akit Thiától.


Ha már úgyis olvasom őket, akkor miért ne legyen nekem könnyebb, miért kellene többet kattintsak mint amennyit feltétlenül szükséges ahhoz, hogy meglássam legújabb bejegyzéseiket. Ebbe a kategóriába tartoznak: Woof, Redblek, Cube, Tigri és SPF.


Van olyan is, akit régebben is olvastam volna már, csak nem írt, aztán most, hogy már megint elkezdett úgy gondoltam kiteszem, hiszen nem frissülő blogokból már volt épp elég a listán, így meg mégis jobban nyomon tudom követni, hogy mikor és mit ír. Ilyen blogok: Lost, Captain, Iguazu.


Aztán van köztük olyan is, akit csak szeretnék olvasni, mert valaki már szimpatikussá tette őt számomra, de még csak ritkán jutottam el hozzá, hátha majd így. Ide tartozó blogok: Bluemoon, Látens, Anyuha, Theitalianjob, Spring, Custos, LEQ.


Ha esetleg valakinek kifogása lenne az ellen, hogy kikerült nálam a linkje, az szóljon és leveszem a listáról. Mivel úgy gondolom előbb-utóbb mindenki észre fogja majd venni látogatásom, így még ha kicsit esetleg illetlen vagyok is, de nem szólok egyenként mindenkinek, hogy linkesítettem, kérem ezt nézzétek el nekem.

12 megjegyzés:

  1. Az első bejegyzésed, amit elolvasok, és- hát nem benne vagyok én is? :D XD ez csak a sors keze lehet.

    VálaszTörlés
  2. Ismeretlen_1355332010. augusztus 18. 8:49

    @Captain jól időzítettél:)

    VálaszTörlés
  3. lelkes olvasó, ez olyan kedves :)

    VálaszTörlés
  4. Ismeretlen_846162010. augusztus 19. 0:25

    Azta, sose láttam még olyan bejegyzést, amiben ennyiszer benne volt a nevem! :D Amúgy nem sokára folytatom a thiát, csak most éppen a két blog egybeszerkesztése folyik, közben piszkozatban írok, de ha megvan akkor uzsgyi.... lesz mit olvasnod bőven :D

    VálaszTörlés
  5. Ismeretlen_1355332010. augusztus 19. 0:35

    @Thia Tudod arra hajtok, hogy ha beírja valaki a keresőbe, hogy Thia, akkor az én blogom jöjjön ki:D Alig várom már, hogy legyen mit olvasnom:)
    Milyen izgalmas, nálam jelentetted be nyilvánosan először, hogy folytatod a Thiát? Milyen megtisztelő:)

    VálaszTörlés
  6. Ismeretlen_1355332010. augusztus 19. 1:31

    @gia elvégre én kedves ember vagyok:)

    VálaszTörlés
  7. Ismeretlen_1674882010. augusztus 19. 13:46

    Ejjjjjj, és mi lesz akkor velem, ha Thia újra írni fog?? :-)))))
    És persze KÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖM! :-)

    VálaszTörlés
  8. Nyilvánosan? Jesszusúristen, ez egy nyilvános blog? Ezt miért nem mondtad eddig nekem? :D
    Amúgy már annyi mindenki kérdezte, és ezer helyre megírtam levélben, hogy ez eszembe se jutott, hogy most nyilvános bejelentek nálad. :D

    @Daama: mi lenne? ketten szórakoztatjuk I.O.-t, csak kibírja! hát ha nem.... :D

    VálaszTörlés
  9. Ismeretlen_1355332010. augusztus 19. 20:07

    Ó én bírni fogom:)

    VálaszTörlés
  10. Ismeretlen_1355332010. augusztus 20. 21:59

    @Thia Most jut eszembe, ez csak korlátozottan nyilvános, azért nem ér fel mondjuk egy tvvel,szóval én még javasolnám legalább valamelyik újságba írd még meg, biztos ami fix.:D

    VálaszTörlés
  11. Hát ezért jó az ábécé elejéről kezdőbetűt választani, hogy az ember a sor elején legyen!:)
    Szia IO, köszönöm a figyelmet, a linket pedig viszonozom.
    Úgy látom lesz mit olvasnom nálad nekem is.

    VálaszTörlés
  12. Ismeretlen_1355332010. augusztus 22. 19:17

    @bluemoon Igen, mert rég jártál erre:)

    VálaszTörlés