2010. augusztus 11., szerda

Hétvége

Elérkeztünk ahhoz az ominózus hétvégéhez, amikor is lesz az esküvő, s mivel senki nem jelentkezett a menyasszony megvételére, így aztán minden az eredeti tervek szerint történik, ami azt is jelenti, hogy a hétvégén egy percet sem fogok unatkozni. Vicces egyébként, hogy én hamarabb beszállok majd az utolsó simításokba, mint a vőlegény, aki egyébként nem igazán izgatja magát a dolgok miatt. Nem vagyunk egyformák, ha az én esküvőm lenne, én biztos minden részletet előre tudni szeretnék, és a szervezésben abszolút kivennék a részem.


Amit várok belőle, hogy lesz finom süti, amit már előre lemeóztam:) és lesz gondolom finom torta is, mártmint torta lesz több is, csak gondolom azok finomak lesznek:), hiába no, édes szájú vagyok, engem hamarabb el lehet rángatni valahova sütizni, mint sörözni, mondjuk a sört nem is szeretem. Egyébként annyi dolgot kell észben tartani, hogy ki mikor és hova áll, mert ugye nem mindegy, hogy ki kit és hol kísér, milyen sorrendben vonul, stb. ja és ahány embert megkérdezel a témában, mondjuk meg se kell kérdezni, mondják maguktól, annyi különböző verziót adnak elő, hogy ezt itt így meg úgy illik. Na de majd meglátjuk, hogy mi is lesz belőle.

2 megjegyzés:

  1. Ismeretlen_1674882010. augusztus 11. 23:21

    Aztán majd jönnek a gigszerek, ami pont azért kell, hogy legyen miről mesélni az esküvővel kapcsolatosan.
    De a sütik mindig szenzációsak! :-)))

    VálaszTörlés
  2. Ismeretlen_1355332010. augusztus 11. 23:31

    @Daama A menyasszonyt ismerve a gigszerekre nagyon oda kell majd figyelni, hogy fel ne tűnjön neki, mert az nem tenne jót a hangulatnak. Pedig tényleg azok teszik emlékezetessé a dolgot.

    VálaszTörlés