2010. augusztus 26., csütörtök

Meséltem már?

Hogy én és a tesóm mennyire hasonlítunk egymásra?


Kicsi korunkban egyértelmű volt a korkülönbség kettőnk közt, hiszen én mindig nagyjából egy fejjel magasabb voltam nála, de aztán, amikor én már nem nőttem tovább, ő meg szinte teljesen utolért ez már nem is lett annyira egyértelmű. A család szerint nem hasonlítunk különösebben egymásra, de a családtagok mind jól ismernek, és nem csak a külsőt veszik figyelembe, habár szerintem csak külső alapján sem lehet minket összekeverni. Viszont amikor tizenévesen állandóan azt mondogatták nekünk, hogy mennyire hasonlítunk egymásra, aztán meg többször nekünk szegezték a kérdést, hogy ugye mi ikrek vagyunk, kezdtem azt gondolni, hogy ez csak nekünk egyértelmű, hogy nem hasonlítunk egymásra annyira, hogy össze lehessen keverni bennünket.


Az egyik ilyen eset, amire nagyon jól emlékszem: egyik nyáron, amikor napszámoskodtunk, és mindenfélét műveltünk a mezőn (fogalmam sem volt addig, hogy hogy mi az a kukoricacímerezés például), azok, akikkel együtt dolgoztunk pár nap után összeszedve minden bátorságukat megkérdezték, hogy ugye mi ikrek vagyunk, és alig lehetett meggyőzni őket, hogy nem vagyunk azok, egyszerűen nem hitték el.


Mivel aztán más városokban tanultunk, és az utóbbi években elég keveset mutatkoztunk együtt így nagyjából meg is feledkeztem erről, hogy mennyire össze lehet bennünket keverni, néha mondjuk eszembe jutott, hogy vajon az ő volt osztálytársai mennyire tarthatják őt bunkónak, amikor én nem ismerem meg őket az utcán, vagy fordítva, mert nem jönnek rá, hogy a másik testvérrel találkoztak. Ezt egyébként azért is gondoltam reális problémának, mert előfordult, hogy a tesóm nevén szólítottak meg engem.


Amiért ez most megint eszembe jutott, az, hogy az esküvőn miután megbeszéltem az egyik pincérlánnyal/szervezővel, hogy én én vagyok, és hogy eléggé hasonlítok a vőlegényre. Ennek ellenére amikor következőnek találkoztam vele megint megkérdezte, hogy te vagy a vőlegény?Pedig én magasabb is vagyok, kopaszabb is (habár tesóm is igyekszik:) nem lemaradni) és vékonyabb is.


Most megint egy városba kerültünk, mégha ez most több, mint egy milliós és én csak dolgozni járok oda, és különben is alig ismerek ott valaki, akkor is megint előfordulhat, hogy ismerőseink, akik nem ismernek mindkettőnket, esetlegesen összekevernek bennünket.


Az ilyesmi nem zavarja az ikreket? Én ismertem suliban ikreket, és engem zavart, hogy nem tudom magabiztosan megkülönböztetni őket, de azt nem tudom ez mennyire zavarta őket.


Még egy rövid történet, ami már úgysem árthat ennek a bejegyzésnek:D: A fősulin alattam kezdett járni egy volt gimis osztálytársam, akit én nem mertem megszólítani egy darabig, mert azt hittem a húga az, akiről tudtam, hogy akkor érettségizett, de nem ismertem, csak azt hallottam, hogy nagyon hasonlítanak egymásra, ő meg nem szólított meg engem azért, mert azt hitte, hogy biztos derogál nekem szóba állni vele (nem is értem miért gondolta ezt, egyáltalán nem vagyok olyan). És így telt el 2-3 hónap, mire csak megszólítottam, és tisztáztuk a dolgot:)

4 megjegyzés:

  1. Ismeretlen_1674882010. augusztus 27. 12:09

    Én szerettem volna iker gyerekeket.
    A lányom és a fiam között másfél év a korkülönbség és kicsinek gyakorta egyforma ruhákat vásároltam nekik. /Nem, nem a fiamra húztam szoknyát! :-)))/
    Jahhh, most felnőtt fejjel a régi fotókat nézegetve a szememre vetik, hogy miért volt erre szükség, és ők bizony soha nem tesznek ilyen terror cselekedetet majd a gyerekeikkel!

    No, látjátok? Elrettentő példának is remek volt a módszerem! :-)))

    VálaszTörlés
  2. Ismeretlen_1355332010. augusztus 27. 18:48

    @Daama Miért akartál ikreket?

    VálaszTörlés
  3. Ismeretlen_1674882010. augusztus 29. 17:56

    Pl. mert annyira praktikus gondolkodású vagyok... s egyszerre letudtam volna a "2_gyerek" projektet. :-)))
    És mert ha egypetéjűek lettek volna, akkor 56másodpercenként állítottak volna meg, hogy
    "- Jéééé! Ikrek? De jóóóó!" :-)))
    És vélhetőleg nagyobb korukban próbálkoztak volna átverni - másokat - én meg jókat szórakoztam volna a sztorikon. :-)))

    Hirtelen ennyi. :-)

    VálaszTörlés
  4. Ismeretlen_1355332010. augusztus 29. 22:54

    @Daama ok:)

    VálaszTörlés