Laptop

Most éppen utazom, úgyhogy ráérek fogalmazni, ha bírja a gépem még addig. Ezzel a gondolattal indultam neki ennek a bejegyzésnek. Aztán eszembe jutott, hogy vajon miért van nekem laptopom, lehet, hogy már internetfüggő vagyok, és nem bírom ki nélküle? Vagy azért mert olyan sok embernek van, akkor nekem is kell?

Nem ezek közül egyik sem állja így meg a helyét. Tényleg igaz az, hogy sokat lógok a neten, meg a számítógépem előtt, főleg azért, mert a tévém jelenleg nem üzemel még, és az elmúlt években már megszoktam, hogy csak hétvégén nézek tvt, hét közben nem, hiszen rendszerint abban sincs annyi jó műsor, hogy azt videóról a hétvége folyamán ne tudnám könnyedén megnézni, habár lehet a családom másképp látja ezt:) Szóval, habár nem kizárólagos, de úgy tűnik első számú szórakozássá a számítógép, és ezen belül is az internet vált számomra az utóbbi időben. Ez köszönhető az online játékoknak, amikbe sikeresen regisztráltam az elmúlt évek alatt ( no nincs olyan sok, csak három:), de ez pont elég is), de annak is, hogy a tanuláshoz elég sokat kellett használni a számítógépet és az internetet is. Azért lett laptopom, és nem asztali gépem, mert amikor vettem (nem is olyan régen), akkor pont bizonytalan volt, hogy hová költözöm, s praktikusabb volt ezt választani, mert ezt bármikor a hónom alá csaphatom, és vonulhatok vele akármerre. Szóval habár eredetileg azért vettem ezt, hogy ne legyen gond a költözéskor egy nagy gép, aztán hamar ráéreztem a laptop és mobilinternet nyújtotta előnyökre:). 

Ha akkor azok a körülmények, amik előálltak nem vesznek rá arra, hogy laptopot vegyek, valószínűleg most egy PC-t választottam volna, de ami igaz az igaz, nagyon megkedveltem már a laptopom, és akkor most nem írnék bejegyzést és nem filozofálnék erről a témáról ennyit:).

rádiók

Szerintem szinte mindenkinek van véleménye az elmúlt nap eseményeivel kapcsolatban, én se vagyok ez alól kivétel. Érdekes, hogy amikor a két, kereskedelmi rádiók számára fenntartott frekvenciára benyújtott pályázatokat vizsgálják, akkor nem jelent semmiféle előnyt az, hogy a jelenleg működő Sláger és Danubius rádiók a leghallgatottabb rádiók az országban. A döntést gazdasági alapon hozottnak mondják, de a közvélemény ezt nem nagyon, vagy inkább egyáltalán nem hiszi el. Ha belegondolok abba, hogy úgy vélik, hogy egy pár napja megalapított cég versenyképesebb, és tud annyi pénzt termelni, sőt többet, mint amit a már 10 éve működő, sikeres és hallgatott rádiók évek kemény munkájával össze tudtak hozni, hát csodálom az optimizmusukat. Nincs az a kezdő cég, amelybe bárki is ennyi bizalmat merne helyezni gazdasági alapon vizsgálva a dolgokat, annak a cégnek ugyanis előtte bizonyítania kellene. Véleményem szerint nem lehet azt feltételezni, hogy a több milliós hallgatóközönség vidáman megmarad egy olyan rádió hallgatójaként, amiről gyakorlatilag azt se lehet tudni, mit fog majd kínálni.

 

Ezt az egész döntési procedúrát ahhoz tudnám hasonlítani, mintha megnézné egy maroknyi ember, hogy melyik két politikai párt a legnépszerűbb, és aztán nem engedné, hogy részt vegyenek a következő választásokon, hanem kötelezné az amúgy rájuk szavazókat, hogy eddig ismeretlen pártokra szavazzanak. 

 

Én nagyon sajnálom mind a Danubius, mind a Sláger rádiót, ha megszűnnének nagy veszteségnek érezném, és igazságtalanságnak, hiszen nem azért szűnnek meg, mert már nem hallgatják őket. Én a zene miatt, és a vidám reggeli műsorok miatt hallgatom ezeket a rádiókat, és azért, mert a politikához semmi közük. És pont ezen utóbbi momentum miatt lesz nagyon nehéz dolguk az új rádióknak, mert jelen helyzetben sokan úgy vélik, hogy a politikamentességnek búcsút inthetünk, és az új rádiók erősen átpolitizáltak lesznek. Talán a nagyobb városokban van akkora választék rádiókban, hogy ha így lesz, akkor lehet majd találni olyan csatornát, amely továbbra is csak szórakoztatni akar, és nem politizál, de a kisebb településeken nem feltétlenül van alternatíva.  Az két új rádiónak nálam elég nehéz dolga lesz annak tekintetében, hogy meggyőzzenek, hogy hallgassam őket. 

 

Én bízom benne, hogy azért a jövőben is lesz Danubius és Sláger rádió, még ha nem is országos, de azért közel országos lefedettséggel!!! 

tegnap vs. ma

Ha a két nap közül kellene választanom, akkor inkább a mai napot választanám, ugyanis sokkal jobb ez a mai nap, mint a tegnap volt.

Már írtam, hogy tegnap nem működött a rendszerünk (a munkaidő végére azért magához tért), de amellett még egymás után kaptuk az infokat, hogy kiket küldtek el, és egyre jobban izgult mindenki, hogy nálunk vajon mi lesz. Aztán elindultam haza, a lakás előtt rádöbbentem, hogy elromlott a zár, és nem tudok bejutni a saját lakásomba. Ha ez még mind nem lenne elég, még azért akadt néhány más bosszantó dolog is a napomban, így nem csoda, hogy alig bírtam elaludni.

A mai nap is mindenki gyomorgörccsel ment be dolgozni, de ma teljesen csend volt, nulla információ, viszont a munkaidő végére azért kaptunk bizonyos megnyugtató infókat. Közben ma ki lett cserélve a zár is, szóval már a lakásba is gond nélkül be tudtam jutni.

 Ezek tükrében nem csoda, hogy inkább a mai napot választanám, ha a kettő közül kellene.

Szívek szállodája

Egy újabb filmes élmény, ezúttal egyik legkedvesebb sorozatom jutott eszembe, no nem véletlenül:), hiszen pont most volt a tv-ben egy része, vagyis tegnap, de csak most értem  rá befejezni ezt a bejegyzést. Nekem különösen a párbeszédek tetszenek ebben a sorozatban, a humor, ami az anya lánya kapcsolatban mindig jelen van. Sajnálom, hogy már leálltak a forgatással.

 

Ami még kifejezetten tetszik az a főcímdal. És íme az eredeti szám.

 

A dalt Carol King énekli, és íme a szövege:

 

Wanting you tha way I do
I only want to be with you
And I would go to the ends of the earth
Cause, darling, to me that's you're worth

Where you lead, I will follow
Anywhere that you tell me to
If you need, you need me to be with you
I will follow where you lead

If you're out on the road
Feeling lonely, and so cold
All you have to do is call my name
And I'll be there in the next train

Where you lead, I will follow
Anywhere that you tell me to
If you need, you need me to be with you
I will follow where you lead

I always wanted a real home with flowers on the window sill
But if you want to live in New York city, honey, you know I will
I never thought I could get satisfaction from just one man
But if anyone can keep me happy, you're the one who can

And where you lead, I will follow
Anywhere that you tell me to
If you need, you need me to be with you
I will follow where you lead

munkában

Én dolgoznék, nagyon, lelkesen meg minden, de hát ha nem müködik a rendszer, akkor így nehéz... De így legalább van időm a régi e-mailjeimet átnézni, és visszarázódni a két napos szabi plusz hosszú hétvége után.

 

Szóval én roppant türelmesen várok:) Csak az a kár, hogy a net eléggé korlátozva van.

óraátállítás

Ugyebár ma van az első téli időszámítás szerinti nap, amit be kell, hogy valljam egy cseppet sem vártam. Szerintem tök' fölösleges átállni téli időszámításra, mit érünk vele? Ma mondjuk azt az érvet hallottam mellette, hogy ez az eredeti bioritmusunknak megfelelő idő, hát nem is tudom, mitől felel meg az én bioritmusomnak ez? Reggel korábban van világos, júj de jó, legalább nem sötétben ébredek fel, vagy megyek dolgozni, aztán délután meg korábban sötétedik, ez is júj de jó, mert így mire kiteszem a lábam a munkahelyről gyakorlatilag már teljesen sötét van, pedig a nap legjobb része ez lenne, amikor végre azt tudok csinálni amit akarok, s most mindezt tehetem éjszakai sötétben. De most tényleg, mit lelkesedjek ezért? Valahogy az én bioritmusomnak ez nem igazán felel meg, és szerintem a legtöbb városlakó ugyanígy van ezzel. 

Másfelől nagyon sajnálom szegény görögöket, akik körülbelül ugyanannyira vannak keletre mint mi, viszont náluk egy órával később van mint nálunk, akkor mi van az ő bioritmusukkal? Azzal nem törődik senki? Én ilyenkor mindig irigykedem az erdélyiekre, mert náluk délután egy órával tovább van világos, azt meg valahogy el bírnám viselni, hogy akkor világosodik, amikor éppen megyek dolgozni, cserébe azért, hogy még csak akkor kezd sötétedni, amikor kijövök a munkahelyről és még van egy órám, mielőtt vak sötét lesz. 

 

Szóval nem lehetne, hogy nálunk egész évben nyári időszámítás marad? A télivel úgy sem spórolunk egy fillért sem, ezt már mindenki nagyon jól tudja. 

one night only

Nem tudom ki nézte a csillag születik mai selejtezőjét, amelyben hallottam ezt a dalt, melyről eszembe jutott a film, amiben láttam. Ez a dal valahogy azóta is a fülembe cseng, szerintem nagyon szép dal. A film is tetszik, eleinte kicsit vonakodtam attól, hogy megnézzem, de aztán végülis megnéztem, azóta többször is láttam már, igazán szép film. Tetszik a zenéje, a dalok benne, és a történet is igazán megható. Szerintem Abby története sokkal szebb, és érdekesebb, meghatóbb, mint a zenekaré, habár egybe az egész történet szép, számomra mégis valahogy a legérdekesebb szereplő Abby.

Ha valaki még nem tudná, mi ez a film, akkor elárulom: Dreamgirls.

magyar kereskedői véna

Ma délben a piacon járva a következő beszélgetést hallottam:

-Lehet még vásárolni, nyitva vannak még?

- Nem, már zárva vagyunk.

Ez egy bolt volt a piacon, az ajtaja nyitva, még az áruk egy része is kinn a bolt előtti polcokon, éppen rakták el, és az eladó járkált ki-be. 

 Kérdem én, ez a pacák még mindig nem eszmélt rá, hogy potenciális vásárlót elküldeni nem szabad? Milyen kereskedői vénára vall az, hogy elsőnek a pénztárgépet zárjuk le, és csak utána kezdjük el behordani az árut, hogy legyen időnk az éppen arra járó nézelődő vásárlókat elküldeni, hogy ma már nem vagyunk nyitva. Ez a pacák egyébként nem alkalmazott volt szerintem, hanem a tulaj, mert ezek a boltocskák mind tulaj által üzemeltetettek a piacunkon. 

 A piac többi árusa még pakolás közben is szívesen kiszolgál, nem jelent neki gondot, hogy már menne haza, hiszen azért van ott, hogy árusítson. 

ősz

Ősz az az évszak, amit az ember gyermekkorában nem mindig kedvel, mert ahogy elkezdődik az ősz el kell indulni az iskolába. Ha ettől eltekintünk, és csak a természetre figyelünk, és nem arra, hogy egyre hidegebb és sötétebb van, akkor megláthatjuk azt, hogy ilyenkor a természet ugyanolyan színes, mint tavasszal, amikor minden virágba borul, csak most nem a virágok, hanem a falevelek adják a színt. Az erdő ilyenkor igazán csodálatos, ezer színben játszik a vörös és sárga különböző árnyalatait magára öltve miután a zöld eltűnik, majd a természet nyugovóra tér, és először a barna, majd a fehér szín lesz uralkodó a tájon. Szerintem az ősz domináns színe a piros, rengeteg termés és a sárguló falevelek is magukra öltik ezt, legalábbis egy időre. Az ősz a felkészülés időszaka, ekkor lehet felkészülni a hideg és sötét télre, ami azért nem ennyire szörnyű, és ilyenkor van először újra idő arra, hogy a család esténként egy meleg tea, s egy kandalló társaságában összegyűljön, ilyenkor érezzük azt, hogy a meleg szoba ablakából kellene nézni a tájat, egy meleg takaró alól, a tájat, ami még ilyenkor élettel teli, de már pihenni készül. S íme néhány szép őszi kép, a hozzá illő zenével. azért így, mert fogalmam sincs hogy tudnám ezt a videót átmásolni ide.

mai tapasztalat

Ma jártamban keltemben, főleg a délután folyamán azt vettem észre, hogy hihetetlenül figyelmetlenek, és faragatlanok az emberek. Az, hogy engedni, hogy a másik kocsi bekanyarodjon, vagy kitolasson, az luxus, ha megpróbál akkor 20 kikerülik, néhányan esetleg még rá is dudálnak. A buszt azért fogjuk rá beengedik, de valószínű csak a mérete miatt. A buszvezető "kedvességéről" meg csak annyit jegyeznék meg, hogy egy idős bácsira rákiabál azért, mert mert több pénzt akar neki adni, mint amennyi kell (gondolom akart aprót adni), ami szerintem igazán bunkóság, főleg, hogy közben el is indul úgy, hogy a bácsi még ott áll mellette és a pénztárcáját pakolja, tehát nem is kapaszkodik (amúgy az ajtó sem volt még bezárva). 

Aztán a boltban megkérdezek egy eladót, hogy meg tudná mondani, hogy az miért van oda kirakva, mit lehet róla tudni? A válasza annyi volt, miközben tovább matatott a kütyüjével, és éppen csak egy igent, meg egy fél sandítást intézve felém, hogy nem, az nem hozzám tartozik, és utána fogta magát és otthagyott, én meg egy pillanatig álltam ott bambán, hogy ilyen tényleg van? nem lehetett volna azt mondja, hogy kérdezze meg a másik kollegát azon az osztályon, mert én sajnos nem tudok segíteni, elnézést, főleg azt figyelembe véve, hogy a cég jelszava valami olyasmi, hogy önökért dolgozunk, mert lássuk be értem így aztán nem dolgozik, de még a pénzemért sem. 

 

Szóval egy cseppnyivel több figyelem, odafigyelés, kedvesség nem ártana, főleg ha emberekkel dolgozik az ember, vagy egyszerűen az utcán azok veszik körül, hiszen társas lények lennénk.

napjaim

Tegnap délután óta a legtöbb dolog nem úgy alakul, ahogy én előre azt gondoltam volna, mindamellett, hogy nem igazán történnek velem jó dolgok.  Elég sok olyan dolog történt, ami egyrészt gondolkodásra késztet, arra, hogy átgondoljam, és megpróbáljam átlátni a történéseket, az életemet, másrészt azt sugallja, hogy én mostanában leginkább csak sodródom, persze az is lehet, hogy nem csak mostanság, csak eddig nekem fel sem tűnt, és nincs igazán befolyásom a dolgok alakulására. Nem jó érzés, lehet erre szokták mások azt mondani, hogy szét vagyok esve, meglehet, nekem leginkább az tűnik fel, hogy feszült vagyok, dúlnak bennem az érzelmek, és néha úgy érzem, hogy ha nem lenne önuralmam és nem történne néha olyan is ami jó érzéssel tölt el akkor összezuhannék.

 

Miért nem lehetek egyszerűen csak gondtalan és boldog?

#25

Ez a kedvenc számom, ezért ennek a bejegyzésnek nem adok külön nevet. Kicsit gondolkodtam, hogy mit is írjak ebbe a bejegyzésbe, s végül arra jutottam, hogy azt a diavetítést teszem be ide, amin ma a legjobban szórakoztam.

Mielőtt megnéznéd felhívom figyelmedet rá, hogy nem ajánlott akkor megnézni, amikor éhes vagy, vagy éppen étkezés után. Katt ide.

Születésnap

Furcsa dolog ez, mert nekem eszembe se jutott egészen addig, amíg nem beszéltem édesanyámmal, hogy ma lenne édesapám születésnapja, de ahogy beszéltünk, akkor egyből beugrott, anélkül, hogy megmondta volna. 

Sok éve már, hogy meghalt, még gimnazista voltam. Időről időre eszembe jut, de igazából már kissé homályba vész alakja, nem él olyan élénken bennem emléke, igazából egyik elhunyt családtagé sem, talán azért, mert nem vagyok az a típus, aki ilyen szinten a múltba révedő lenne. Tulajdonképpen valahogy az lett belém nevelve, hogy az élet megy tovább, mert mennie kell tovább, és habár a gyászra és a sajnálatra is megvan, és meg kell legyen az idő, attól még nem szabad ilyenkor bezárkózni teljesen. Annak idején nem maradhattam otthon, amikor elkezdődött a hét, egyből vissza kellett mennem a koliba, és járni suliba, és majd csak a temetésre mentem újra haza. Emlékszem, mire én visszaértem a koliba, már mindenki tudott mindent, ugyanis falumbéliek már elmeséltél a nevelőtanároknak. Megkérdezték miért jöttem vissza, hát főleg azért, mert édesanyám küldött, mint ahogy tesómat is küldte suliba, csak ő még otthon járt akkor, s azért küldött minket vissza, hogy emberek között legyünk, hogy ne azzal foglalkozzunk, hogy mi történt, hanem amennyire lehetséges az adott körülmények között, azért éljük a normális életünket. Valószínűleg annak köszönhetően, hogy én hétköznap egy teljesen más környezetben voltam (amit nem mindig szerettem, és talán pont ezért is tudta meglehetősen jól elterelni a gondolataimat), én vészeltem át a legjobban ezt az egészet, én lettem 3munk közül a legkevésbé magam alatt, persze az is igaz, hogy egyébként is én vagyok a legvidámabb a családban. 

 

Ez egy elég személyes bejegyzés lett, lehet majd később kiveszem, nem tudom, de most mindenesetre úgy gondoltam leírom.

strang

Tudja valaki mit jelent ez? Kérnék fordítást magyarról magyarra.

Már 15 évet laktam legalább lakótelepi lakásba, de eddig még soha nem hallottam ezt a szót, hogy ilyenünk lenne a lakásban, igaz ennek a 15 évnek nagy részében még gyermek voltam, szóval mit érdekelt engem:) Na de most azt mondta a gondnok, hogy amikor jönnek a rovarirtók a  strangot is feltétlenül fújassam be, szóval ezek szerint nekem van olyanom, a lakásban...

Igazából én gondolok valamire, de azt nem akarom ide beírni, mert hátha valaki profi ebben, és megmondja tutira, hogy mi az a strang, és nem akarom elbizonytalanítani az én találgatásaimmal. 

Egyébként hozzátenném, hogy csak hallás után van leírva, lehet tök másképp kell leírni, és akkor értelmesebbnek hat:)

Szóval légyszi, aki tudja mondja meg.

Láttam, hogy így van leírva, ezért javítottam.

kutyák

Ahogy látom itt sokan nagy kutya rajongók, hát én nem vagyok az:), én sokkal inkább macskapárti vagyok.

Két okból van ez így:

• Az egyik, hogy relatíve kicsi korom óta van otthon macskánk, és a kismacskákat olyan aranyosnak találom, de igazából a nagyokat is.
  


• A másik ok a kutyákra vezethető vissza:), hogy úgy fogalmazzak. Nevezetesen az, hogy én habár aranyosnak tartom a kisebb méretű kutyákat általában, de a nagyok közt is van olyan ami tetszik, de alapjába véve eléggé félek is tőlük. Volt olyan eset, amikor egy este még régen mentünk a családdal, és egyszer csak elkezdett ugatni mellettem a kerítés túloldalán egy kutya, mire én akkorát ugrottam, hogy gyakorlatilag még egy óra múlva is az egész társaság azon nevetett, hogy hogy megijedtem. De az eredete a félelmemnek egész kicsi koromra vezethető vissza, ugyanis keresztapáméknál volt egy farkas kutya, amely az akkor körülbelül 3 éves énemnek nagyon félelmetesnek tűnt. Mint jóval később megtudtam a kutya csak azért követett mindenhova (a szőlő lugasba a mellettem lévő sorba, meg a mögöttem lévőben, hogy azt se tudtam hogy meneküljek el onnan), hogy játsszon velem, ami tulajdonképpen nem állt másból, minthogy rám ugrott, jobban mondva feltette a vállamra a két lábát, és arcon nyalt. A kutya akkor nagyobb volt mint én, úgyhogy én ettől kellően megijedtem minden próbálkozásánál, és rendszerint fenékre is ültem:) Azt meg kifejezetten nem szeretem, ha rámugatnak. A másik amit még utálok, ha nyitva van a kapu egy olyan háznál ahol szabadon jár kell egy vagy több kutya, ugyanis már ilyen helyről kétszer is utánam szaladt egy-egy kutya, és csak azért nem haraptak meg, mert időben észrevettem, hogy jönnek és ahogy hirtelen visszatámadtam feléjük megijedtek, és visszahőköltek.

Szóval ezért nem vagyok én kutyarajongó:)

talány

A munkahelyemen nemrég volt takarító cég váltás. Amióta ez megtörtént nap mint nap azon tanakodunk, hogy az a takarítónő, aki délelőtt jön ugyanaz-e, mint aki délután jön, ugyanis eléggé hasonlítanak, a reggeli kicsit jobban fel van öltözve, mint a délután, dehát délutánra jobban bele tud melegedni a munkába, mint reggel még:) így aztán ez lehet magyarázat rá. 

Igazából biztosra nem tudtuk mind a mai napig megállapítani, habár úgy véljük, hogy talán ketten vannak. Szinte olyanok, mint az ikrek, vagy talán nővérek, mert szerintem az egyik kicsit idősebbnek néz ki, de a hajuk ugyanolyan, és az arcuk is piszokul hasonlít egymásra. Azért jutottunk arra,hogy valószínűleg két személyről van szó, mert aki reggel jön az magázódik, aki délután az tegeződve köszön, de azért ez sem teljesen 100%, mert attól is függ éppen kik vannak az irodában, annak megfelelően köszön. 

Szóval már hetek óta jókat szórakozunk azon,hogy nem bírjuk eldönteni,hogy hány takarítónőnk is van.:)

néhány szerelmes sor

Lelkem, te vagy egyedül, igen,
Az én örömöm, az én dicsőségem.
Hatalmától a legfőbb Isteneknek
Nem várok ajándékot szebbet.

 

De előbb látom a csillagokat
Tengerbe vetni magukat,
Mint hogy elhagyjalak téged,
Szerelmetes szerelmem.
Mind a haragvását amazoknak
Nem féli ím a kebelem,
Te vagy, drága mindenségem,
Egyedüli végzetem.

vasúton

Meglehet túl sokat írok erről a témáról, de egyszerűen adódik, mert túl sok élményem keletkezik a vasúton, mert hétköznap azon járok dolgozni, hétvégén, meg ha hazautazom azzal megyek. Valahogy, ki tudja miért:) általában negatív tapasztalataim keletkeznek. Vegyük a mai napot, egyrészt mint hallom hétfőtől sztrájkol újfent a VDSZSZ, ami azért sajnálatos, mert amikor nem sztrájkolnak tagjaik akkor sem végzik jól a munkájukat, persze tisztelet a kivételnek. Felháborító, hogy minden ok nélkül nap mint nap késnek a vonatok.

Ha nem azért kellene a vasutat választania az embereknek, mert nincs más, hanem azért választanák, mert az kényelmes, színvonalas és gyors szolgáltatást kínál, vagy legalábbis kedves mosolygós alkalmazottakkal és pontosan utaztat sokkal többen választanák, és sokkal kevesebben szidnák, hiszen mindezen negatív tényezők és a folytonos panaszáradat ellenére a közvélemény-kutatások rendszerint a vasutat hozzák ki győztesen a buszokkal szemben, mert az emberek mindezek ellenére szívesebben utaznak vonaton, mint buszon.  Véleményem szerint, a kedves, barátságos, segítőkész alkalmazottakhoz semmi köze nincs a pénznek, nem azon múlik, hogy mennyi támogatást kap az államtól, vagy mennyi jegyet ad el a MÁV, ez egyszerűen csak hozzáállás kérdése. Zárójelben jegyzem meg, hogy én számtalanszor hallottam már utazásaim során, hogy egyik másik vasutas mennyit keres, és bizony meg kell mondjam, egyáltalán nincs rossz fizetésük, van olyan ismerősöm, aki diplomásként is elment vasutasnak, ráadásul olyan munkakörbe, amihez nem szükséges diploma, mert jobban keres. Szóval meglehet, hogyha az emberek mosolygós és kedves vasutasokat látnának a pályaudvarokon, állomásokon, és a vonaton, akkor szívesebben választanák a vasutat, és talán akkor nem is akarnának ennyi mellékvonalat bezárni, és akkor nem is kéne sztrájkolni emiatt. Tudom, hogy a sztrájkoz megvan a joguk, de arra nem gondolnak, hogy ezzel a saját munkáltatójuk helyzetét rontják, és a saját jövőbeni esélyeiket? Ráadásul most olyan miatt sztrájkolnak, amibe igazán a munkaadójuknak nincs is beleszólásuk. Ez kb olyan, mintha a diákok azért feleselnének a tanárokkal, mert azt szeretnék elérni, hogy a tanári fizetések magasabbak legyenek. 

Visszatérve a mai eseményekre: ma, amikor semmilyen rendkívüli helyzet nincs az egyik vonat amivel jöttem 10-15 perc késéssel érkezett, melynek következtében lekéstem a csatlakozásom. A következő vonatom pedig minden ok nélkül 20 perc késéssel indult el, úgy hogy be se mondták, hogy késni fog, pedig két másik vonat késését kb. 3 percenként ismételte a hangos. Mindez a Keleti pályaudvar tipikus jelensége, az is, hogy a keletre menő nemzetközi, és gyors vonatok (az enyém biztosan) a legtávolabbi vágányról indul, akkor is ha a csarnok teljesen üres, így már nagyon tudom, hogy a metrótól az aréna pláza középső bejáratáig kb 7 perc alatt el lehet érni, igaz én ezt a távot a keletin belül teszem meg az egyes vágányig. Ha én lennék a MÁV vezetésének a helyében, már rég kirúgtam volna a Keleti pályaudvar vezetőit, mert hihetetlenül amatőrök. A Nyugati pályaudvaron ilyen nincs, de amikor én hétvégén hazamegyek, az én közvetlen vonataim mind a Keletiből indulnak. Ugye egyszer néhány éve kitalálták, hogy minden nemzetközi vonat menjen a Keletibe, hiszen az a legkörülményesebben körbejárható pályaudvar, és ekkor az én közvetlen vonataim átkerültek a nyugatiból a keletibe. A Keletitől Szolnokra tartó vonal valami borzasztó állapotban van, van olyan ahol 30 km/h-val haladnak a vonatok, és hosszabb is, mint a Nyugati Szolnok táv, amely már nagyrészt felújított, de a régebbi részeken is jól járható vonal. 

 A végén egy pozitív tapasztalatot is leírok: a József Attila utcán az Erzsébet térnél Budapesten van egy MÁV jegyiroda, ahol belföldi és nemzetköz jegyeket is meg lehet venni, ez az iroda szép, a kiszolgálás pedig gyors, én még soha nem vártam 5 percnél többet belföldi pénztárnál, nemzetközi pénztár meg eleve több van. Ezt a helyet mindenkinek csak ajánlani tudom, aki jegyet szeretne venni akár belföldre akár külföldre. Egyébként olvastam Confessornál, hogy a Keletiben lévő nemzetközi jegypénztár kritikán aluli, ezért felhívnám mindenki figyelmét, hogy a Nyugatiban is van, ott sokkal kevesebben vannak, meg itt az Erzsébet térnél is.

felfedeztem

Egyébként ma azt is felfedeztem, hogy a munkahelyen nincs letiltva a freeblog, szóval be tudok néha lesni, csak az a probléma, hogy valahogy mindig rengeteg a munka, ha már kezdjük azt hinni, hogy utolérjük magunkat biztos, hogy gondoskodnak róla, hogy ne sikerüljön. 

Egyébként nem mondom, hogy nagyon merek is onnan belépni, mert még a végén letiltják ezt is...

indult a napom

Ma reggel igen korán keltem, mert fogorvoshoz kellett mennem:(. Elindultam, kimentem egy vonathoz, amely lehet csak a képzeletemben létezik:) és a menetrendben nincs is benne, mert hát nem jött, sztrájk meg még ma nem volt (holnaptól már bármikor lehet, ahogy most hallottam a hírekben:(), de sebaj, mert 10 percre rá kellett jöjjön a következő, ami már tényleg jött is. Egy kicsit elkéstem a fogászatról, de már igazán hozzá szokhatott a doktornő, mert még egyszer sem sikerült pontosan odaérnem... Aztán már vagy 20 perce fúr farag a számban, amikor megjegyzi az asszisztensének, hogy kell egy másik szemüveg, mert ez folyton bepárásodik, és nem lát benne. Ekkor gondoltam én magamban, milyen jó, hogy éppen a fogamon dolgozik- egyből megnőtt a biztonság és a komfortérzetem is- így utólag visszagondolva lehet ezért kaptam érzéstelenítést is, hogy ha mellényúl ne vegyem észre. Ezen pár mondat után odafigyeltem, hogy mennyire párásodik a védőszemüvege, és hát meg kell, hogy mondjam nem annyira nagyon lett párás, de pont a szeme előtt, hogy azért lássa, hogy párás. Így aztán amikor kikászálódhattam a székéből, akkor jól eső érzés fogott el, hogy azért nem baltázott el semmit.

Ilyen élményekkel gazdagodva háromnegyed kilencre már a munkahelyemen ültem.

Nász-ajánlat

Ma moziba voltunk munka után, most jutottunk el odáig, hogy megnézzük a fenti filmet, ami bevallom engem érdekelt jobban:) Nagyon jópofa film, legalábbis szerintem, én nagyon sokat nevettem rajta, mert roppant vicces, ahogy két főhősünk szekálja egymást, ha van még olyan aki esetleg nem látta, annak csak ajánlani tudom. Lehet, hogy a sztori csöpögős kissé, de sebaj, én azt pont szeretem. Kár, hogy az este további részében valahogy elveszett a vidám hangulatom.

A film előtt volt egy ajánló, ami felkeltette az érdeklődésem. Hallott már valaki a Fame című filmről, esetleg látta is valaki? Az ajánló alapján jónak tűnik, olyannak, amit én kifejezetten szeretek.

 A film egyik főszereplője, aki a nagymamát játszotta régen játszott az Öreglányok című komédiasorozatban is. Az a sorozat szerintem szintén nagyon vicces, kár hogy nem adták le normálisan a magyarok, de én egyszer szívesen újranézném elejétől a végéig. 

 

Blogok

Kiraktam két kedvenc blogom linkjét oldalra. Már az is fejtörést okozott, mire rájöttem hogy kell, de most már ha jól láttam működik. 

Szóval kiraktam a két blog elérhetőségét, azét a két blogét, amelyiket olvasom. Az első, amire véletlenül ráakadtam pár hónapja, az a Confessoré volt. Az ő blogját elejétől a végérig elolvasva kaptam kedved a Thiáéra, amit még jelenleg is olvasok, aztán majd másokét is elkezdem. Confessor most pont nem ír, remélem majd fog. Az ő blogja a tartalma és írójának személyisége miatt nekem nagyon tetszik, és azért is remélem, hogy újra írni fog majd, mert olvasás közben nagyon sok esetben szívesen kommenteltem volna, csak már olyan régi volt a bejegyzés, hogy nem láttam különösebben értelmét, de azért egyszer szívesen eszmét cserélnék vele.  Azért tértem át a Thiáéra, mert Confessor egyik beírásában ajánlotta azt, és hát nem is csalódtam, Thia blogja nagyon szórakoztató, persze vannak benne komoly dolgok is. Thiánál még tavaly téli beírásokat olvasgatok, így oda sem írok be semmit, de egyik beírását már egy korábbi szövegemben belinkeltem. (Nála néha az az érzésem, hogy egy két komment eltűnt, mert olyanra válaszolnak, ami sehol nem szerepel.)

Szóval csak néhány szóban szerettem volna megindokolni, hogy miért az a két blog került oda elsőnek. Terveim szerint a következő blog, amit olvasni kezdek majd a Donjié:)

Ui: A szövegbe nem linkelem be külön a két blogot, oldalt úgy is ott van.

Utasszámlálás

Ma reggel munkába menet és délután hazafelé is feltűnt, hogy a kettes metrón utasszámlálás folyik. Reggel elsőnek azt vettem észre, hogy felcímkézett diákok álldogálnak az állomáson egy mappával a kezükben. Aztán amikor leszálltam a metróról láttam meg, hogy valami van a kezükbe és bámulják az embereket, miközben lelkesen nyomogatják azt a valamit. Délután már egész viccesnek találtam, ahogy unott fejjel, egymást támasztva nyomkodják a gombot. Egy másik srác fülében fülhallgatóval jött hátulról előre az állomáson és közben oldalt félig feltartva lelkesen nyomkodta a gombot. Minden állomáson többen voltak, és nem mindenki számolt mindig, gondolom, ha valakinek már nagyon elege volt, vagy görcsöt kapott az ujja, akkor cseréltek:)

Kíváncsi vagyok miért csinálják ezt. Remélem nem ezek alapján akarják megállapítani, hogy az új metrószerelvényekben, amelyek talán egyszer munkába is állnak, nincs elég hely:)

Országimázs

Ma hallottam a rádióban egy riportot, ami eszembe juttatta, amiről az utóbbi időben kissé megfeledkeztem, hogy engem érdekel a turizmus és marketing. Az érdekel kissé talán enyhe kifejezés, tekintve, hogy én azt tanultam, ezen a két területen van szakmai végzettségem is, csak szakmai múltam nincs, mert amikor friss-diplomásként "piacra kerültem" akkor egy egész más területen tudtam elhelyezkedni, ahol már az egyetem alatt diákmunkásként dolgoztam is. (A közös nevező a közgazdász végzettség egyébként, mert zárójelesen jegyzem meg, mindenféle fantazmagóriával szemben a marketinges az közgazdász, és szégyen, hogy egy állásbörzén megjelenő HR-st erről fel kell világosítani)

 Szóval eszembe jutott a riport kapcsán, hogy milyen szívesen foglalkoznék ilyesmivel. A riportból kiderült számomra, hogy elkelne a friss vér és a segítség ezen a területen. No nem mintha most ajánlkozni akarnék, mert nem biztos, hogy most hirtelen váltanék is, de igenis kíváncsi lennék, hogy hogy látnak minket más országokban, milyen képet sugall rollunk a turisztikai és kulturális honlapunk (ha van ilyen), amit annak az országnak készítünk. Arra is kíváncsi lennék, hogy mit teszünk annak érdekében, hogy ismertebbé váljunk a világban. Ezzel foglalkozni szerintem roppant érdekes dolog, persze feltételezve azt, hogy nincs megkötve a keze az embernek, és nem hátráltatják.

 Kíváncsi lennék arra is, hogy kinek mi a tapasztalata ezen a téren.

Barátok

Többször gondolkodtam már azon a kérdésen, hogy mitől függ az, hogy egyik embernek rengetek, míg a másiknak szinte egyáltalán nincsenek barátai, és már megfogalmaztam magamban, hogy ezzel kapcsolatos gondolataimat szeretném le is írni. Ami miatt pont most rá is vettem magam arra, hogy ezt leírjam, az egy régebbi bejegyzés volt Thianál ami ebben a témakörben íródott, de már máshol is olvastam ehhez kapcsolható dolgokat. 

Többször elgondolkodtam már azon, hogy miért lehet az, hogy nekem igazából csak két barátom van, ebből az egyik nem csak barát, annál több, mégis ő a legjobb barátom, ő tud rólam a legtöbb mindent a családomon kívül. A másik személy még az, akivel időről időre találkozunk, és beszélgetünk, elmesélünk egymásnak dolgokat. Lehet, hogy néhányan azt mondják, hogy szerencsés vagyok, hiszen vannak barátaim, és én nem is mondom, hogy nem, viszont ami zavar, hogy itt véget is ér a lista, és nincsenek olyan barátok, akik többek mint kedves ismerősök, akikkel nem csak a munka miatt kerültem kapcsolatba (habár a munkatársak között is vannak olyan emberek, akik kvázi barátok lettek, de ezek az ország különböző pontjain élnek, és csak telefonon meg elektronikusan tartjuk a kapcsolatot és csak a munkahelyen). Szóval hiányolom a baráti kört, akik társaságot adnak, anélkül, hogy rám unnának. Igazából nem könnyű megfogalmazni, hogy pontosan mire gondolok, hogy más is úgy értse ami írok, ahogy én értem.

Mielőtt tovább írnám, hogy mire gondolok egy kicsit belemélyedek abba, hogy véleményem szerint mi lehet annak az oka, hogy nincsenek barátaim, miért nincsenek olyan emberek, akikre azt mondanám, hogy barátok.

A történet régen kezdődik, no nem annyira régen, hogy megszülettem, hanem ott, hogy általános iskolás koromban, amikor másodikos lettem, akkor új helyre költöztünk, és akkor kicsit kívülállóként kerültem be az új osztályba. Amilyen mázlim volt, akikkel ott összebarátkoztam, azokkal felsőben már nem kerültem egy osztályba. A felsős osztályomba nem is lett igazából barátom, és az alsós barátfélék is eltűntek. Középiskolába az egész iskolából egyedüliként kerültem oda, ahova jártam, egy olyan csoportba, ahol az osztály 2/3-da már régóta ismerte egymást, a maradék egyharmaddal relatíve összetartóak lettünk, a vége felé már barátok is. Aztán viszont annyira másfelé mentünk érettségi és 5-6. év után (mert akkor még néhányan maradtunk), hogy teljesen elvesztettük a kapcsolatot egymással. 5-6. éven megint lett olyan ember akivel jóba voltam. Közben megint új helyre költöztünk, de iskolaváltásról nem volt szó. 5-6. éven megdöbbentett az, hogy habár látszólag jóba voltam azokkal, akikkel egy településről jártunk immár 3-4 éve, de amikor közös bográcsozást szerveztek ezen osztálytársak a városunkban akkor elfelejtettek engem meghívni, úgy, hogy az egész szervezés ott zajlott mindenki füle hallatára. Időről időre szembesültem azzal, hogy egyedül maradtam.

A főiskolán már olyan emberek vettek körül, akikkel hasonló az érdeklődési körünk, és ott már lett 3-4 olyan ember, akivel igazán összebarátkoztunk. Aztán amikor én külföldre mentem tanulni, akkor kissé megkopott ez a barátság, kiestem azalatt a félév alatt a tudatukból. A suli elvégzése után mindnyájan egy városba kerültünk, ki egyetemen folytatta, ki munkába állt. Még egy ideig időnként, elég ritkán, de azért találkoztunk, aztán mire meglett a diplománk, addigra valahogy már el is tűntek az életemből. Igaz, ekkor már az a két ember, akit most barátomként tartok számon jelen volt, és ők nem is tűntek el, de nem ekkor ismertem meg őket. Akiket az egyetemen ismertem csak meg, azokkal valahogy nem alakult ki már barátság. 

Az iskolán kívüli barátságok, amelyeket gyerekkoromba szereztem részben a költözések miatt, részben egyszerűen csak azért mert közben felnőttünk, de valahogy mind elkoptak. 

Másik dolog, ami miatt szerintem nem lettek barátaim az az, hogy én nem szeretek piálni, és nem is érdekeltek az olyan bulik, ahol az iváson volt a hangsúly. Nem találtam meg azt a társaságot mindezidáig, akik képesek úgy szórakozni, hogy nem az az első szempont, hogy ki bír többet inni. Így aztán én rendszerint nem is lettem meghívva a bulikba, illetve mivel amiatt, hogy nem szeretem a piálásra hangsúlyt fektető partikat, így saját gátlásaim miatt azokra a bulikra sem mentem el, ahová nem kellett, hogy meghívják az embert, pedig táncolni szeretek.

Visszatérve az elején írtakhoz úgy gondolom, hogy a baráti társaság hiányzik az életemből, és ez nem jó dolog. Hiányzik az, hogy néha egy egy barát felhívjon, és megkérdezze mi újság velem, vagy meglátogasson csak úgy. Arról nem is beszélve, hogy akár csinálhatnánk néha közös programot is. Azokat az embereket meg nem tartom barátnak, akik csak akkor adnak magukról életjelet, ha én keresem fel őket, mert a barátság kölcsönös dolog és nem egyoldalú. 

Érdekes, hogy az idősebbektől sokszor kapok dicséretet, rendszerint kedvesnek, figyelmesnek, barátságosnak tartanak, és azt is számtalanszor hallottam már, hogy aki megfog magának, az nagyon jól jár, mert szinte kincs:) vagyok, viszont a saját korosztályom nem nagyon értékel, lehet észre se vesz, amiben biztos szerepet játszik a külcsín.

Hát most ennyit erről a témáról, de lehet majd még írok megint.

harag

A harag valahol egy természetes dolog, mindenkivel előfordul, hogy megharagszik valamiért valakire. Hol jobban, hol kevésbé. Megharagudni csak olyan emberre szoktunk, aki valamilyen érzelmet vált ki belőlünk. Pont emiatt, mert haragudni csak olyanra haragszunk, aki valamit jelent nekünk úgy vélem, hogy haragudni nem egy kifizetődő dolog. Én nem is vagyok egy haragtartó ember, nem szoktam amiatt valakivel nem szóba állni, mert haragszom rá, mert egyrészt meg kell adni az esélyt arra, hogy megenyhüljek, másrészt véleményem szerint fölösleges időpocséklás haragudni valakire, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy ezt megengedhessük magunknak. 

Szóval szerintem annál nagyobb hülyeség nincs, hogy két ember akár évekig nem beszél egymással valami miatt, amiért megharagudtak egymásra. Lehet egy idő után már nem is emlékeznek arra, hogy miért is kezdődött az egész. 

De ne menjünk ilyen messzire, szerintem az is időpazarlás, ha az ember egy-két napig nem áll szóba a másikkal azért, mert haragszik rá. Tulajdonképpen szerintem az ilyesmit a legjobb egyből megbeszélni, mert úgy el is illan a harag, és nem gyülemlik fel bennünk, és nem fojtunk el semmit magunkban a harag leple alatt. Ez lehet a legegészségesebb. 

 Mondhatja valaki könnyen beszélek, de én az a típus vagyok, aki nem tud haragudni, legalábbis nem tartósan, elég ha az illető kedvesen néz rám, vagy elnézést kér, és már egyből meg is enyhültem.

külföldi munka

Az egyik kolléganőm néhány nap múlva Írországba utazik, úgymond szerencsét próbálni. Igaz ismerősök révén megy ki, és nem is egyedül, de azért kicsit mégis izgul. 

 Szerintem ez az izgalom érthető is, hiszen azért mégis egy teljesen idegen helyre fog menni, egy más kultúrába ráadásul úgy, hogy a nyelvet sem beszéli tökéletesen. Azt hiszem nagy bátorság kell egy ilyen döntéshez, ahhoz, hogy feladjon itt mindent, és ott mondhatni előröl kezdje építeni az életét. 

Vajon mi vesz rá egy embert egy ilyen döntésre?

Nyilván közrejátszik az, hogy ott sokkal jobban lehet keresni. Az is mellette szól, hogy nem lehetetlen, mert már számtalan embernek sikerült. 

Ellene szól ugyanakkor, hogy idegen környezet, és ha az ember nem beszéli a helyi nyelvet, akkor  a beilleszkedés is nehézkesebb.

Nem tudom, hogy az mellette szól-e vagy ellene, de a helyi szokások is eltérnek, eltérhetnek, ami idegenné teheti azt a világot számunkra.

 Azt is tudom, hogy akik kint vannak azoknak egy része szeretne hazajönni, csak az itteni bizonytalanságba nem mer visszajönni. Azok akik meg itthon élnek sokan egyre inkább gondolkodnak azon, hogy ki kéne menni, mert itt nem lehet boldogulni. 

Mindkettőben van igazság, és mindkettőt meg tudom érteni. Mert tudom milyen az, hogyha nincs a környezetedben szinte senki, aki értené az anyanyelvedet, de azt is tudom, hogy mennyivel jobb kint az élet, mármint ami az anyagiakat illeti. Én még diákként voltam külföldön egy fél évig, és igaz ami igaz szívesen visszamennék oda újra, de azért nem szeretnék ott élni igazából. Az a világ, habár szép és jó, de idegen. Az itthoni világ sem tökéletes, közel sem, de legalább azt tudom rá mondani, hogy itthon vagyok, még akkor is, ha ezt nem mindig érzem így. 

Az ember más képet kap egy országról, ha ott néhány napig turistáskodik, és megint másat, amikor ott él, és belelát a mindennapokba. Néha ez a kép egyébként nincs is olyan távol egymástól, de azért turistaként inkább a szebbik oldalát látjuk a dolgoknak. Igaz van olyan hely Európában, ahol a másik oldal sem olyan rossz, legalábbis én úgy érzem, hogy a sztereotípiák, és az itthoni elképzelések sokkal rosszabbak, mint amit én kint egy fél év alatt tapasztaltam, és azért fél év alatt már nem csak a turista burkából láttam az országot.  

Mindenesetre én azt kívánom a kolleganőmnek, hogy találja meg kint a számítását, és érezze jól magát.

A nap híre, avagy menstuálunk

No nem én menstruálok, csak a kedves kis-hülye. A nap úgy kezdődött, hogy mire én beértem, ő már teljes letargiában volt, egy üzenet miatt, amit amúgy még nem olvasott, és a nap folyamán ezt a hiányosságát nem is pótolta. Ennek ellenére tudni véli mi van az üzenetben, és ezért több, mint egy órán keresztül dúlt-fúlt. Aztán a világfájdalom valahogy egész napra az arcán és rajta ragadt. Dél körül már azzal is tisztába voltam, hogy a hasa is fáj, szóval minden oka meg van a szenvedésre. Ekkor egy másik kolléganőmtől megerősítést kértem, hogy igazam van-e, hogy menstruál Ms.Világfájdalom, és láss csodát, jól tippeltem. 

 Én csak azt nem értem, hogy azért mert valakinek megjön, miért kell egyből kiüljön rá a szenvedés, és miért kell azt mindenki számára egyértelművé tenni, hogy mi a helyzet.

 Egyébként két év után kezdek rá immúnis lenni:)

Krimi

A napokban fejeztem be egy A.C. krimit. A könyv maga nagyon érdekes volt, és tetszett, habár nem ez lett a kedvencem:) Amit most olvastam az, amelyik legutoljára jelent meg, címe Örök éj. 

 Amit megfigyeltem ebben a könyvben az az, hogy a kiadása előtt a magyar fordítást kicsit összecsapták. Nem vagyok egy helyesírási zseni, de én úgy vettem észre, hogy szokatlanul sok helyesírási, gépelési hibát hagytak a könyvben, illetve egy két olyan mondat is belekerült, amely valószínűleg valami fordítóprogram által lett lefordítva, mert semmi értelme magyarul. Kár, hogy erre nem figyeltek eléggé oda, mert ez ront a könyv élvezhetőségén, kizökkent időnként a történetből. 

 Ettől függetlenül a könyv nagyon jó, csak ajánlani tudom mindenkinek:). Ezúttal is tök' jó leírások vannak a szereplőkről és a helyszínről, és ez alkalommal sem jöttem rá arra, hogy ki lehet a tettes:)

kis-hülye

Úgy vélem kis-hülye kollegina megér egy misét. Hogy miért? Hát aki ismeri az tudja, sőt az ismerősei családtagjai is tudják. Róla sztorizni tulajdonképpen néha egy szappanoperával néha egy burleszkkel ér fel. 

Lehet minden munkahelyen akad olyan kedves munkatárs, aki munkakerülő. Hát ilyen ő is. Ami nála még bónusz jár a dologgal, hogy minderről ő nem is tud. No nem azért mert őt kerüli a munka:). Fent említett címszereplőnk meg van győződve arról, hogy ő keményen dolgozik, és a legjobb munkaerő kitüntető címre a legesélyesebb, és ennek még hangot is ad. Ami azt illeti nagyon jól csinálja, mert a főnökeink egy része el is hiszi, hitte azt amit mond.

Kis-hülye egy idő után kezd idegesítővé válni, hosszú távon együtt dolgozni vele nagyon fárasztó. Nem az a fárasztó benne, hogy nekem kell helyette dolgozni, mert ő úgy dolgozik, hogy más is odaférjen, hanem az, hogy mindeközben bárkinek, aki arra vetemedik, hogy felhívja fennhangon elkezd siránkozni, hogy mennyi munka van, úgy hogy az egész szoba hallja. Tudni kell róla, hogy olyan frekvencián beszél, amit még a rádió sem képes elnyomni, csak, ha pont a rádió mellett ül valaki (én ebben a szerencsés helyzetben vagyok:) ). Aki a szoba túlvégén ül, legmesszebb tőle, az pl rendszerint szó szerint vissza tudja mondani, hogy mit mesélt kollegina a telefonba. Persze nem nehéz megjegyezni, mert egy nap minimum 5 alkalommal elismétli telefonba, és legalább egyszer nekünk ott élőben is, nehogy valamiről lemaradjunk:) 

 Telefonbeszélgetései meglepő fordulatot vesznek, miután kellő mennyiségű könnycseppet ejtettünk a sok munka miatt érte, áttér a magánéleti válságára, és azt is képes ugyanannak a személynek naponta elmesélni, annak ellenére, hogy semmi nem változott. Vele mindig történik valami, természetesen az esetek 99%-ban valami rossz, a maradék 1 %-ból is egy két nap elteltével sikerül kihozni valami rosszat. Annyira pesszimista, hogy az hihetetlen, olyan, mint egy energiavámpír. Amikor meg éppen kezd minden alakulni vele, mert már volt olyan, amióta együtt dolgozunk, hogy nem volt éppen semmi, amiért sajnálni kellett volna, akkor gyorsan kreált valamit. 

Mondjuk megvan néha az az érzésünk, hogy nem mond el mindent, vagy torzít a dolgon.

 Szóval ennyi általános ismertetés után nem kell csodálkozni, ha néha fel fog tűnni írásaim között.

új helyen

A történet kissé messzebbről indul a múltban. Úgy történt ugyanis, hogy "mázlistaként" az egyetem elvégzése után még másfél évig maradni tudtam a kollégiumban, ahol addig laktam, viszont miután közeledett a kiköltözés határideje lassan elkezdtem gondolkodni hogyan is tovább. Több opció is volt, még akár az is felmerült, hogy továbbra is maradhatok ott. (Minden évben elhangzik, hogy a kollégiumokban nincs elég férőhely, azonban erre a kolira ez sohasem volt igaz, minden évben túltöltötték körülbelül 50-60 fővel a létszámot, és mindig maradt a beköltözés után 20-30 üres hely, mert valahogy minden évben volt néhány "eltűnt", aki elfelejtett szólni, hogy neki mégse kell a férőhely).

Mivel ez a maradás nem volt biztos, így elkezdtem alternatívákban gondolkodni. A probléma az egészben ott volt, hogy az, ami mellett döntöttem kicsit nehézkesebben jött össze, és így volt egy 2 hónapos időszak, amikor izgulhattam, hogy összejön-e amit akarok, vagy sem. Az utolsó 3 hét ráadásul már úgy telt, hogy könnyedén előállhat az a csodálatos szituáció, hogy két szék közt a pad alá.

Szerencsére végül összejött, és beköltözhettem az új helyre. Az egészben az a rossz, hogy még nem érzem magam otthon itt, és még nem hevertem ki az elmúlt időszak izgalmait, amit az új hely folyamatosan tetézni tud mindig valami nem várt újdonsággal. 

 Tudom csupán idő kérdése, és hamarosan elkezdem magam otthon érezni itt, és a kezdeti nehézségek után, már csak a mindennapi megoldandó feladatok maradnak. 

Ma megtettem az első lépést, hogy otthonosabban érezzem magam itt, így első ízben főztem itt, persze azért nem kell komoly konyhai tevékenységre gondolni, odáig vetemedtem, hogy egy teát megcsináltam magamnak:)

 Összességében szeretem én a kihívásokat, na de azért néha jól esik kis pihenőt is tartani két kihívás között:)