2009. október 13., kedd

Országimázs


Ma hallottam a rádióban egy riportot, ami eszembe juttatta, amiről az utóbbi időben kissé megfeledkeztem, hogy engem érdekel a turizmus és marketing. Az érdekel kissé talán enyhe kifejezés, tekintve, hogy én azt tanultam, ezen a két területen van szakmai végzettségem is, csak szakmai múltam nincs, mert amikor friss-diplomásként "piacra kerültem" akkor egy egész más területen tudtam elhelyezkedni, ahol már az egyetem alatt diákmunkásként dolgoztam is. (A közös nevező a közgazdász végzettség egyébként, mert zárójelesen jegyzem meg, mindenféle fantazmagóriával szemben a marketinges az közgazdász, és szégyen, hogy egy állásbörzén megjelenő HR-st erről fel kell világosítani)



 Szóval eszembe jutott a riport kapcsán, hogy milyen szívesen foglalkoznék ilyesmivel. A riportból kiderült számomra, hogy elkelne a friss vér és a segítség ezen a területen. No nem mintha most ajánlkozni akarnék, mert nem biztos, hogy most hirtelen váltanék is, de igenis kíváncsi lennék, hogy hogy látnak minket más országokban, milyen képet sugall rollunk a turisztikai és kulturális honlapunk (ha van ilyen), amit annak az országnak készítünk. Arra is kíváncsi lennék, hogy mit teszünk annak érdekében, hogy ismertebbé váljunk a világban. Ezzel foglalkozni szerintem roppant érdekes dolog, persze feltételezve azt, hogy nincs megkötve a keze az embernek, és nem hátráltatják.



 Kíváncsi lennék arra is, hogy kinek mi a tapasztalata ezen a téren.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése