2010. május 5., szerda

Dalfesztivál

Olvasgattam a dalfesztiválról illetve hallgatgatom az induló dalokat és közben felfedeztem, hogy annak ellenére, hogy idén nem indul magyar versenyző nem maradunk le a közvetítésről, mert a Duna televízió fogja közvetíteni mind a két elődöntőt és a döntőt is (remélem ez nem kacsa, hanem igazi info:) ). Idén nem kell majd szavazni, de a látványosnak várt műsorról nem fogunk így lemaradni. Ez a verseny egyébként egyike azon dolgoknak amit az Európai Műsorsugárzási Unió szervez és szerintem jó, a másik a most éppen szüneteltetett, a tervek szerint jövőre újrainduló Játék határok nélkül. A közszolgálati/nemzeti tévék más országokban nem ennyire harmatgyengék mint nálunk, és vannak benne jó műsorok is (gondoljunk csak a BBC-re vagy a Skandináviára). Azért azt gyorsan hozzáteszem, hogy én a kereskedelmi televízióinkkal sem vagyok elégedettebb, ezért is lógok esténként a blogokon:)


A korábbi magyar részvételt végigolvasva nekem az jutott eszembe az egészről, hogy akkor voltunk sikeresnek mondhatóak, amikor magyarul énekeltek, aztán amikor már angolra váltottak valahogy elveszett a varázs, mondjuk nem csodálkozom, hiszen Ruzsa Magdi száma is nekem jobban tetszett magyarul, aztán Csézy dala angolul már kifejezetten gagyi szöveggel rendelkezett, és köszönőviszonyban sem volt a magyarral, holott szerintem akkor az a dal pont a szövege miatt nyert itthon. Ádok Zoli esete szerintem már egyenesen egy vicc volt, egyrészt ugye az eredeti győztes dal kiderült, hogy már megjelent korábban más nyelven, így nem indulhat, a második helyezett dal azért nem indult, mert az énekesnője nem ért rá, ami vicces tekintve, hogy a dalversenyen amikor indult már tudhatta mikor lesz a döntő, tehát akkor miért indult, ha tudta, hogy úgysem ér rá, aztán így lett Zoli, de ő inkább táncversenyen kellett volna részt vegyen, nem pedig dalversenyen. Persze lehet velem ellenkezni is, de én így gondolom.


Ennek ellenére minden évben találtam olyan számot magamnak, ami tetszik és többször meghallgattam. Íme egy, ami nekem tavaly tetszett:








1 megjegyzés: