2010. május 22., szombat

ki mond ilyet kinek?

Az utcán hallottam amint a mellettem lévő a következőt mondja: Jó, de ne pasizzál, a csajozás még belefér.


A fenti kérdésre a megfejtést én sem tudom teljesen, mert a telefonba mondta ezt, szóval csak azt tudom, hogy ki mondta, de azt, hogy kinek, nem mondjuk őt sem ismerem, de azért kíváncsi lettem volna arra is, hogy ki van a vonal túlvégén.


Néha egy-egy érdekes félmondat után, amit az ember az utcán hal menet közben, kíváncsi leszek, és szívesen megtudnám a folytatást és az egész szituációt ami ahhoz a félmondathoz kapcsolódik, de persze, mint ahogy ebben az esetben is ezzel a félmondattal maradok, és minden mást én találhatok ki hozzá.


Írnám, hogy ti mit gondoltok erről, vagy milyen hasonló eset jut eszetekbe, de maradok a realitások talaján.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése