Irány a Balaton via Cegléd

A hétvégén egy találkozón voltam a Balatonnál, melyet immár 21. alkalommal rendeztek meg, mondjuk azért annyiszor nem jártam ott.

Ahogy a címből is látszik én a Balaton felé menet Ceglédnek indultam, mert úgy lett megbeszélve, hogy én levonatozom oda, ott találkozunk, onnan pedig kocsival megyünk le Siófokra. Ez így is lett. A találkozó elég jól sikerült és a Balaton-partot is nagyon élveztem, csak kár, hogy még hideg van a strandoláshoz. A találkozó jó volt,  egy két ember ismételten megállapította, hogy mekkorát nőttem, mióta nem látott (ami két éve volt és én már legalább 8 éve nem növök)a zene viszont ami szólt hát szóval jobb is lehetett volna. Láttunk egy hölgyet először az utcán, és megállapítottuk, hogy nem jó az a cipő, amit hord, mert nem tud benne járni, aztán ugyanezt a hölgyet láttuk táncolni, arról csak annyit, hogy inkább csak rángatózott, mint aki alatt ráz a parkett, a ritmushoz meg sok köze nem volt, mondjuk nekem sincs sok közöm a ritmushoz, csak én nem lengek ki annyira, és ezért nem annyira feltűnő.

Ma még sétáltunk, és felfedeztem, hogy a Balaton partján van a főiskola az üdülőrész közepén, megállapította, hogy azért nem lehet túl rossz oda járni. Mondjuk télen amikor fúj a szél a tó felől, akkor nem biztos, hogy jó, de amikor jó idő van akkor...

A zenére visszatérve: mostanában mindenhol és mindenkitől azt hallom, hogy nincs zenei kultúra, nincs színvonala a zenének, tegnap is azt mondták ott, hogy nincs olyan zene, amire ma az átlag ember táncolni tudna, szórakozni. Ezt mondjuk ott akkor én is így gondoltam, hiszen az éppen szóló zene leginkább a dáridó stílusára emlékeztetett, és egy két olyan szám volt egész este, amire még táncolni is lehetett aztán az idő előre haladtával eljutottunk a sudár csaj, fekete haj, aranyeső kombinációig, amitől meg már kifejezetten rosszul tudok lenni. Egyébként nálunk munka közben folyamatosan szól a rádió, és nem állítom, hogy fú de nagyon színvonalas, és változatos lenne, de a célnak pont megfelel, és még vannak benne olyan számok is, amelyek tetszenek. Mivel azonban olyan sokszor hallok lesújtó véleményt a rádiók zenei kínálatáról, meg arról, hogy mit hallgatnak az emberek általában, hogy kezdem azt hinni, hogy messze vagyok én a zenétől, mint Makó Jeruzsálemtől.