2010. május 27., csütörtök

Meghívást kaptam

Ma délután telefonon meghívtak egy nagy szombati eseményre a Kossuth térre. Felvettem a telefont a géphang udvariasan bemutatkozott persze az én névmemóriámmal fogalmam sincs mit mondott, hogy hogy hívják. Aztán előadta, hogy nagy esemény, meg fordulópont, új kezdet, társadalmi megbeszélés meg minden, és  hogy eme nagy eseményről le ne maradjak, ezért szeretettel várnak engem és vigyem magammal a családomat és a barátaimat is és menjünk szombaton a Kossuth térre, mert előtte iktatják be az új miniszterelnököt és ott fogja első beszédét a néphez intézni. Amikor meghallottam, hogy Kossuth térre várnak szeretettel elkezdtem röhögni, mert azért ne higgye már senki, hogy csak azért, hogy ott legyünk a téren képesek leszünk 500 kmert utazni, azért annyira nem nagy esemény ez, volt már előtte is miniszterelnök avatás, amire szintén nem mentem el, eme hagyományt nem szeretném most sem megváltoztatni. Leginkább azon nevettem, hogy tényleg úgy gondolják, hogy innen a keleti határ mellől hajlandó lennék felutazni Pestre és utána haza azért hogy ott  a tömeg közepén álljak, főleg, hogy vasárnap már úgyis megyek vissza Pestre.


Más is kapott meghívót?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése