2010. május 27., csütörtök

mai napom

Ma délelőtt két ismerőshöz kellett elmennem ügyet intézni, ami úgy nézett ki hogy amiért mentem azt elintéztük 5 perc alatt, utána pedig a tesómékról faggattak további körülbelül egy órát, és arról, hogy mikor térnek magukhoz, mikor veszik észre magukat. Itthon vagyok egy hétig és nem telik úgy el nap, hogy a nap felében ne körülöttük forogna a világ, ami még nem volna baj, ha nem mindenki azon tanakodna, hogy mit lehetne velük kezdeni és hogy miért kell ennek a nőnek bekerülni a családba. Tesómékat egyébként ezen ismerősök hónapok, egyesek évek óta nem látták, de akad olyan is aki még a menyasszonyt soha nem látta. Egyszerűen csak látják édesanyámon, hogy milyen rossz hatással vannak rá, és már ebből kifolyólag mondhatni esélyt sem adnak nekik, pontosabban nem tudják felfogni, hogy lehet az öcsém ilyen papucs a párja meg ennyire zsarnok.


Én meg csak hallgatok és hallgatok, mert meg lettem kérve, hogy ne balhézzak velük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése