Gyerekkorom tájain

Most néztem végig ezt a videót, tulajdonképpen mondhatni rajta van a fél életem, az út nagy részét jól ismerem, sokszor jártam arra, habár Békéscsabára ezen az úton soha nem mentem el, azt hiszem, habár lehet egyszer kétszer.

Idézet

"Nem mindig választhatunk szabadon, hol és hogyan szeretnénk élni, de bárhová is vet bennünket a sors a hazánkat magunkban hordjuk. Bárhol vagyunk is, emlékeinkben újra teremtjük. 

...

Minden erőmmel azon voltam, hogy megőrizzem a hely szellemét. Ez a szellem se nem jó, se nem rossz. Nem helyes és nem helytelen. Magába szív mindent, ami elmúlik és újra megelevenedik. Maga az élet."

törékeny élet

Az ember nem is gondol bele, hogy milyen törékeny is maga az élet, és hogy milyen csoda is, természetesnek vesszük, és azt is, hogy egészségesek vagyunk. Ha van egy betegség, ami ne adj Isten még súlyos is, akkor annak már a puszta tudata is nagyon megviseli az embert. 

Az egyik unokatestvérem kisfia, aki alig töltötte be a két évet  egyszercsak elkezdett furán mozogni, kicsit húzza a lábát, nem jól mozgatja a karját, s emiatt elkezdték kivizsgáltatni. Az orvosnő azt mondta, habár még semmi nem utalt rá, hogy agydaganat, s elküldte MRI-re. Sajnos igaza lett. Most a szülei a leletekkel körbejárták a nagy kórházakat, és Szegeden azt mondta egy orvos, hogy ha nem romlik az állapota, akkor januárban megműti. Mivel ők erdélyiek, így ez potom 7000 euróba fog kerülni. Mivel találtak a szülők orvost, aki vállalja, most keresik a forrást, hogy ki tudják fizetni. Ha esetleg valakinek van ötlete, ismer olyan alapítványt, aki tudhat segíteni, ne habozzon ezt megosztani velem.

Belegondolni is szörnyű, hogy tulajdonképpen az egyetlen esélye, ha megműtik, és hát egy agyműtét azért igen veszélyes, és nincs rá garancia, hogy a műtét a kívánt sikert hozza. Ilyen helyzetben igazán borzasztó lehet a szüleinek, mert ők teljesen tudatában vannak a dolgoknak, és náluk jobban nem kötődik senki a gyermekhez. A kicsinek tulajdonképpen az egészben az lehet az egyetlen "jó", hogy talán még nincs teljesen tudatában annak, hogy mi vár rá, nem nyomasztja a halál gondolata. És ilyen szempontból tulajdonképpen neki a "legjobb", mert mindenki más tudatában ott motoszkál a veszteség tudata, hogy mi minden rossz történhet, és mi minden szép és jó állhatna még előtte.

Ez az egész már napok óta motoszkál a fejemben, és akaratlanul is hat rám. Egy idegen gyermeknél is hatna, de akkor valahogy könnyebb tovább lépni gondolatban, mint így, amikor személyes kapcsolat is van. 

Az ember azt mondja, hogy csak egészség legyen, és a többi nem számít, de van, akinek még ez sem adatik meg. Persze meglehet, hogy habár eddigi élete rövid, de attól még igazán boldog volt, és bízzunk benne, hogy lesz még a jövőben is boldog és felhőtlen, bízzunk a legjobbakban. 

Számomra azért esik nehezemre igazából pozitívan látni a jövőjét, pedig azt kellene, mert gimibe volt egy osztálytársam (akiről korábban már írtam is, ő kapcsán jutott eszembe az a kérdőív is szeptemberben), akinek szintén agydaganata volt, megműtötték, és sajnos elvesztette a hallását, és bizony 4 év alatt, amíg osztálytársak voltunk láthattuk, ahogy sajnálatosan épül le, tolószékbe került, és sajnos azóta meg is halt. S az alatt a néhány év alatt láttuk, hogy az anyukáját mennyire megviseli, az ami a lányával történik. Egyszerűen szörnyű az ilyen...

A nap legjobb mondata

Amikor miután elköszöntem a páromtól és bementem a munkahelyemre a recepción a következő kérdést kaptam: A tesód volt?
Ezek szerint ennyire hasonlítunk egymásra?

valahogy így

-Mesélj, mi van veled.
Mesélek, elmondom az elmúlt időszak fejleményeit, majd mikor a végére érek jön a megjegyzés:
-Ez eddig csupa rossz, valami jó nem történt?
-De, volt a szülinapom.

Pedig nem is panaszkodtam, és én nem is éreztem azt, hogy csak rossz dolgokat mondanék. Ez akkor azt jelenti, hogy már nem is veszem észre, hogy mennyi rossz dolog történik velem?

megint történt valami

Nem is értem miért lepődöm meg, igaza van Ravennek, velem mindig történik valami. Ez megint rám jellemző utazás volt.
Indulok el, szokás szerint, mivel utálok várni nem túl sokkal a busz indulás előtt, de időben ahhoz, hogy kényelmesen kiérjek a buszhoz. Kilépek az ajtón, amikor az egyik szomszéd, aki a takarítást végzőkkel tartja a kapcsolatot épp megy fel. Megállítom, megkérdezni, hogy hogy is állunk a takarítási díjjal, odaadhatok-e neki két havit. Mondja, hogy pill megkérdezi, utána még váltottunk néhány szót, így aztán rohanhattam a végén a buszhoz, de éppen elcsíptem, igaz a rendőrkocsi háta mögött mentem át a sarkon, amit nem igazán szeretek, mert mi van, ha nem értenek egyet azzal, hogy ott át lehet menni. Na mindegy is, délután amikor utaztam tovább már elég hideg volt, alig vártam hogy jöjjön a vonat. Felszállok rá, természetesen nem mondták el, hogy honnan és mivel kezdődik a vagonok számozása, így sikerült elmenni a vonat végéig, majd vissza, mert nem találtam a helyem. A kalauzok is csak tippelték, hogy melyik vagon lehet az, mert a vagonokban nem látszott belül. Tulajdonképpen a legelső kocsi legelső üléseinek egyike volt az enyém. Majd a Keletiben tök véletlen összefutottam egyik unokatesómmal, de mindketten vonathoz siettünk, így éppen csak pár szót váltottunk. Ekkor már havazott. Sikeresen elértem a csatlakozásom, hazaértem, megállapítottam, hogy milyen szépen havazik.

Eddig szinte unalmas is, szokványos történet, na de ezek után jön a csavar.

Ballagok hazafelé, megállapítom, hogy az aki előttem átjött a zebrán a hosszabb úton ért oda a következő sarokhoz, és hogy jól gondolom, hogy az én útvonalam rövidebb. Amikor egy kutya nagyon ugatva rohan felém, és látom hogy egy pasas fekszik kicsit odább az úton, meg kászálódik fel. Odamentem, meg az is aki mögöttem jött. Megkérdeztük hogy segíthetünk-e. Mondja, hogy fáj nagyon a lába, reccsent, nem tud felállni. Szóval hívtuk a mentőt, vagyis én. A másik srác hazavitte a kutyáját a pasasnak. Majd segített neki felállni és elkísérte egy fedett lépcsőházba, mivel már negyed órája vártuk, hogy jöjjön a segítség. Fél óra volt majdnem, mire odaért egy mentő kocsi. Addigra már a másik srác is felhívta őket, hogy mi van már. Nekem nem mondtak időt, hogy mikorra érnek, neki se. Nekem egyébként a harmadik embernek sikerült elmondanom, hogy mi van, mert a 112 először a rendőrségre kapcsolt, ott mondták, hogy a mentő a 104, erre mondtam, de a 112 az nem általános segélyhívó, mire tovább kapcsoltak. Akkor beleszólt egy nő, hogy szia, mondjad, mire elkezdtem, és újra továbbkapcsolt, amikor mondtam a települést, mondjuk szó nélkül. Harmadjára csak sikerült végig mondani, és ők mondták is, hogy jön a segítség. Gondolom, hogy sokan csúsznak el, meg várni is kell, meg ez szerencsére nem is egy kifejezetten súlyos eset volt, és nem is a mi mentőállomásunkról jött a kocsi, csak fél óra a hidegben, azért nem olyan kellemes.
Ez nekem egy egy merőben új élmény volt, mondjuk nem kifejezetten vágytam rá.
Na de már itthon vagyok, szerencsére.

Miért furcsa?

Miért tartják azt furcsának, hogyha két férfi összeköltözik, még akkor is, ha köztudottan mindkettő hetero, és nagy nőcsábász hírében állnak (persze lehet ez utóbbival meg is válaszoltam a kérdést), és miért sokkal kevésbé furcsa, sőt már normális, ha két nő teszi ugyanezt?

egyedül lakni

Jó vagy rossz? Előny vagy hátrány? Öröm vagy bánat? Önállóság vagy magány?

Ha az ember külön költözik, önálló életet kezd az valahol a felnőtté válás egy fokozata, és első körben biztos, hogy az öröm, és boldogság uralkodik el rajta, hiszen egyrészt elég "nagy" már ahhoz, hogy saját fészke legyen, másrészt végre azt és akkor csinál, amit és amikor akar, és senki nem szól bele, hogy mikor egyen, mikor menjen lefeküdni, és nem kell zavarba jöjjön, ha valakit fel akar hívni a lakására.

A dolognak azonban van egy másik oldala is, hiszen ezzel egyetemben meg kell azt is tanulnia, hogy az otthonát neki kell rendben tartania és otthonossá tennie, hiszen ezt nem csinálja meg helyette senki, és a költségeket is neki kell fedeznie. Kicsit másként közelítve azonban az egyedül lakással az is együtt jár, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nagyon szeretnél valakihez hozzábújni, valakit megszólítani, valakivel beszélgetni, hogy ne érezd magad olyan egyedül, hogy az éppen aktuális agylövésed valakivel meg tudd beszélni, azonban erre nincs lehetőséged. Meg kell tanulnod egyedül is helytállni, gondoskodni magadról, ugyanakkor ha ezt túl sokáig teszed, akkor egy idő után lehet, hogy már túl önálló leszel, és nem tűrsz meg magad körül már senkit. Hogy kinek mi a túl sok? Szerintem embere válogatja. Van olyan ember, aki egy percet sem szeretne magányosan eltölteni, így retteg attól, hogy egyedül kell éljen, legyen akár egy napot is, mások meg élvezik a szabadságot, és nem szeretnék azt feladni, van aki mindent megtesz azért, hogy valakit maga mellett tudhasson, és van olyan is, akit nyomaszt, ha túl közel kell valakit magához engednie. Természetesen vannak a kettő között is, nem mindenki szélsőséges, de előfordulhat, hogy ha túl sokáig van egyedül az ember, akkor valamelyik szélsőség tagjává válik, és hogy mi a túl sokáig, hát az embere válogatja, van akinek egy hét is túl sok, van aki nem lesz "túl önálló" évek alatt sem.

A fenti kérdésekre a válaszok: egyedül lakni egyszerre jó és rossz, vannak előnyei, de hátrányai is, van amikor örülünk az egyedüllétnek, máskor ki nem állhatjuk azt. És az, hogy önállóak vagyunk nem jelenti azt, hogy magányosak is.

#788

Az nem elég, ha csak én akarom, a másiknak is akarnia kell.

Legyen szó akár barátságról, akár másról, az ahova legalább két ember kell csak akkor működőképes, ha minden fél akarja azt. Persze egyedül is juthat előre az ember, csak akkor számolnia kell a magánnyal, és nagyon kevés olyan ember van, akinél ez ne jelentene előbb vagy utóbb problémát.

#762

Mostanában szívesen sztorizok fogászatos történeteket, amivel csak az a baj, hogy a hallgatóság kifekszik.

De mindenki arról szokott beszélni, ami éppen történik vele.

Ma akár arról is mesélhetnék, hogy reggel kimentem a buszhoz, vártam, és amikor már 10 perce el kellett volna mennie, úgy döntöttem nem várok tovább, kimegyek a vonathoz, alig értem ki már be is mondták, hogy ma műszaki okok miatt az a vonat kimarad, szóval jól indult a napom.

#719

Tegnap este óta folyamatosan szól egy riasztó valahol a közelben, szörnyű, hogy nem tűnik fel az illetékesnek?

Igazán berekedhetne már, vagy lemerülhetne, vagy valami.

házi feladat

Azt a házi feladatot kaptam, hogy arról kell írni, hogy miért vándorolnak ki az emberek külföldre, mi annak az előnye, mik a hátrányok, és miért van az, hogy más nemzetekkel ellentétben a magyarok azután, hogy kivándorolnak előbb vagy utóbb, de vissza is térnek.

A kérdéskör izgalmas, és lehet rá találni sok egyszerű magyarázatot is, mint például magasabb fizetés, a könnyebb boldogulás ígérete, munkalehetőség. Ezek egyszerű magyarázatok, mert mindannyiunknak eszébe jut itt, de valószínűleg sokkal kevésbé magyarázható ezzel, amikor mondjuk egy német költözik Angliába, vagy az, hogy jelentősebb amerikai közösség van Németországban. Szintén kevésbé magyarázható a fentiekkel az, hogy például Erdélyből átköltöznek a magyarok Magyarországra, és habár népszerű feltevés az, hogy sok a román nálunk, ez szerintem egyáltalán nincs így, a románok nem hozzánk jönnek, inkább mennek Olaszországba, Spanyolországba, hiszen ott többet lehet keresni, és a nyelvet is könnyebb megtanulni számukra, mint a magyart.

És, hogy miért jönnek vissza a magyarok, és ez miért nem igaz a többiekre? Hát valószínűleg azért mert míg más nemzetekre az összetartás és az egymás segítése jellemző, és idegen környezetben még fokozottabb, addig ez ránk sokkal kevésbé igaz. Itthon sem vagyunk híresek az összetartásról, és ez külföldön sincs másként speciel ez egy erdélyinek elég sokkoló jelenség általában, mint ahogy az is, hogy előre bejelentkezzünk ha a családhoz, vagy a barátokhoz be akarunk ugrani látogatóba csak úgy, ott az irigység is kevésbé van/volt jelen. A nyelvtudásunk is gyér, ami akadály a külföldi munkavállalásban, és abban, hogy otthon érezzük magunkat új választott hazánkban, és szerintem ez az, ami miatt sok magyar előbb vagy utóbb hazatér. De az is közre játszik, hogy habár ott sokkal jobban lehet keresni, azért az sem a tejjel mézzel folyó Kánaán.

Lehet ezt másként gondolni is, ezt rátok bízom, de nekem röviden ez jutott eszembe.

természetes szellőzés

Az gáz, amikor az ember lakásának ablakait ki se kell nyitni ahhoz, hogy átszellőzzön, és a kereszthuzathoz is elég az, hogy kint fújjon a szél.

Na jó, azért nálam ennyire nem rossz a helyzet, de az tény, hogy a meleg valahogy nem akar megmaradni és mindig kiszökik. Ti hogy bírjátok maradásra?

nem is értem

Miért gondolja azt valaki, hogy ki van közösítve, amikor nem is, csak alig várják a többiek azt, hogy kimenjen, hogy ki tudják beszélni, hogy már megint milyen hülyeséget csinált éppen aktuálisan.

beázás

A kedves aranyos felső szomszédom tudjátok a kedvenc közös képviselő ma valami úton módon sikeresen elöntötte vízzel az egész lakását, olyan szinten, hogy nekem a fürdőszobám plafonjából már vagy két órája csöpög a víz, ugyanígy a wcben is, ahol olyan nyirkos illat van, mintha gőz lenne, amúgy a konyha a szoba sarka is vizes lett, az előszobában is van vagy két három vizes folt, a bejárati ajtó mellett is lefolyt a víz, pont a biztosítékok mellett, ott van egy csík a földig.

Szóval csodás élményt kaptam a felső szomszédtól, mi másra vágyhatnék így vasárnap délelőtt?:) Kíváncsi leszek mennyire fog nyom nélkül megszáradni, mert a lakás nagy része ki lett festve az elmúlt egy évben, és annyira nem vágyom foltokra, viszont a fűrdőszobában és a wcben olyan kékes nyomot látok, de ott ázott a legjobban. Vagy kékfestő, vagy mosógép, vagy náluk kék a fal, és attól, vagy nem tudom.

Ez a mai nap!?

Hajnalok hajnalán kelek, hogy korán beérjek Pestre, rohanok ki az állomásra, jön a vonat, a párom fut, hogy odaérjen, felszállunk, és elkezdünk beszélgetni, egyszer csak mond valamit, amitől mint a villám hasít belém a tudat, hogy a pénztárcámat, benne minden iratommal otthon hagytam, szóval tök fölöslegesen rohanok be a városba, mert amit el szerettem volna intézni azt így nem tudom, szóval tök fölöslegesen izgultam, vergődtem éjszaka, és keltem hajnalok hajnalán. Így viszont korán beértem dolgozni, ami nem volna baj, ha utána haza tudtam volna jönni korábban, de nem, még majdnem egy órát rá is húztam a munkaidőre, viszont megtudtam, hogy nem kell túlóráznunk, attól mert minden nap a nyakunkba zúdítanak valami újabb szart, hogy gányoljuk ki, és mindezt még a negyedév vége előtt jó volna (számoljunk együtt, az még 3 nap) nem kell bent maradni, tulajdonképpen jutunk ameddig jutunk, annak örülnek és kész. Nem elég, hogy korábban megyek, még tovább is maradok, meg is jegyezte a párom (kéne már valami jobb nevet találnom, mert ezt nem annyira szeretem), hogy micsoda ambíció így hirtelen. Ja és a legjobb, hogy holnap kezdem elölről az egészet, így aztán dupla szívás az egész. Megyek is gyorsan berakom a tárcámat a táskámba, hogy biztos vigyem holnap magammal.

tekintettel másokra

Negyed tíz van és most is fel-fel bömböl a zene valamelyik szomszédban. Ez nem gond? Mondjuk nem rossz zene szól, annyira nem is zavar, de ezt miért lehet, akkor amikor én kalapáltam fél 9 kor, akkor én le lettem cseszve, hogy nem ez van a házirendben, nem mintha lenne házirenden, vagy az bárhol is ki lenne függesztve.

Ma valaki olyan gratulált, akitől ez különösen jól esett, mert ha ő is elismeri, és azt mondja, hogy megérdemeltem, akkor ez valószínűleg így is van:) Szerény vagyok én ám!:)

Az egyik kollegina az elmúlt hetekben elég szarul van, most per pillanat albérletet keres, és sorra derül ki azokról a hirdetésekről, amelyekben azt írják, hogy azonnal költözhető, hogy megnézni se lehet 1-2 héten belül, nemhogy beköltözni azonnal. Nincs valakinek egy tuti albérlet ajánlata?

Vannak dolgok, amelyek rosszul esnek az embernek, de ezt nem teszi szóvá, mert van annyira jól nevelt, hogy tekintettel legyen másokra.

miért?

Miért van az, hogyha én valamit kitalálok, elgondolok, eltervezek, elképzelek, az úgy és akkor ahogy én várom általában nem valósul meg? Miért bosszant és idegesít, illetve tör le ez engem?

elégedetlen?

Az ember mindig kicsit elégedetlen, ez nyilván nem mindig rossz, mert amíg valamivel elégedetlen vagy, addig akarsz javítani az életeden.

Most én is kicsit elégedetlen vagyok, mert azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem jó egyedül, hiányzik a párom, és most, hogy még tv sincs, nagy a csend, és az nem jó. És mivel ki tudja miért, hemzsegnek körülöttem a barátok érezd az iróniát, így tényleg most kissé magányosnak érzem magam, persze lehet nem most kellett volna ezt elolvasnom.

Egyébként tudom én, hogy az egész dolog rajtam is múlik.

az élettel jár

Furcsa dolog belegondolni abba, hogy milyen érzés lehet az, amikor megtudod, hogy a gyerekedet felveszik a középiskolába/egyetemre/munkába, és elkerül otthonról, már csak hétvégente fogsz vele találkozni, furcsa, mert amikor te vagy a gyerek, akkor is átéled ezt, de akkor téged jobban leköt a változással járó izgalom, mint az, hogy az otthon maradókra gondolj, hogy vajon ők hogy élik mindezt meg. Akkor te örülsz, és csak azzal foglalkozol, még akkor is, ha izgulsz, hogy vajon milyen lesz, de alapvetően mégis boldog vagy. Amikor mindezt a másik oldalról éled át kicsit más a helyzet, mert te nem kerülsz új környezetbe, te otthon maradsz, és sokkal jobban hiányzik majd a gyermek, mint te neki, mert amíg ő el van foglalva sok új élménnyel, dologgal, addig a te életedben ezen kívül más változás nem volt, és bármerre nézel, mindenütt ott vannak a nyomai, érzed a hiányát, és nincs rengeteg új inger, ami ellensúlyozná ezt a hiányt. Mégis, amikor közli gyermeked veled a jó hírt, akkor együtt örülsz vele, hiszen látod, hogy boldog, hogy eléri amit szeretett volna, ugyanakkor szomorú is vagy belül, hiszen tudod, hogy így távolabb kerül tőled, már nem a te kicsikéd lesz, már megnőtt, már szinte önálló, már a nagybetűs életbe lépett. Örülsz, és támogatod, és erős vagy, nem mutatod ki, hogy ez téged mennyire zavar, mennyire nem akarod elengedni, hiszen tudod, hogy el kell őt engedni, mert ez az élet rendje. Persze ettől még ő visszatér, de mégis más lesz már minden, mint eddig volt, de ez az élet rendje.

És egy kis magyarázat ahhoz, hogy ezt most mire fel írtam, az imént néztem a Szívek szállodája utolsó részét, az abban lévő péntek esti vacsorajelenet volt az ihlető, ahol az öröm és a bánat különös elegyét lehetett látni.