hol a hazám?

Érdekes kérdés és előfordul, hogy én is gondolkodom rajta, hogy hol van, ott ahol születtem, vagy ott ahol élek? És volt még pár kérdés ott, ahol ezt olvastam, de mivel ott nem tudok válaszolni, így válaszolok itt, legalábbis egy választ adok, a sajátomat ezekre a kérdésekre, már amennyire ezt szavakba lehet önteni, úgy hogy még értelmük is legyen.

Szóval hogy hol a hazám? Ott, ahol születtem, sokkal inkább ott, mint itt. Hogy miért? Nem tudom pontosan megmondani, ez olyan lelki dolog. A lelkemben belül azt közel érzem magamhoz, lehet azért is, mert mindennapi gondjait, problémáit nem érzem át, és inkább egyfajta nosztalgiával gondolok rá, míg itt érzem a napi gondokat is. Az már másik kérdés, hogy otthon hol vagyok. Itt otthon vagyok általában, de van amikor azt érzem, hogy itt sem, és ott is már idegennek érzem magam. 

Többször hallottam már egy hasonlatot mely szerintem egészen jól illik is erre. Kivándorolni olyan, mint amikor egy fát átültetnek. Életben lehet maradni, de a gyökerei megsérülnek, és nem fog újra úgy gyökeret verni ott, mint ahol eredetileg volt. 

Azt hiszem másodjára vándorolni már sokkal könnyebb, mint először, ha a körülmények úgy alakulnak, hogy újabb váltásra adod a fejed, másodjára már sokkal kevésbé fogod úgy érezni, hogy valami visszavonhatatlanul megváltozik.

Persze ha be tudsz úgy illeszkedni, akkor simán érezheted magad bárhol otthon. 

Hazaszeretetet szülő és választott hazád iránt is egyaránt tudsz érezni szerintem, de talán a nemzeti büszkeség erősebb. Viszont a hűség az más, hűséges ahhoz légy, ami szintén hűséges hozzád. Számomra ez egy elég nehéz dió, nem érzem azt, hogy bármelyik is hűséges lenne hozzám. Bármely ország akarna is engem, vagy úgy isten igazán befogadna. S néha úgy tűnik, hogy nem csak engem, de még azt se aki itt született, régen a bevándorlás volt a jellemző, ma a kivándorlás. Szívesen megnéznék egy statisztikát arról, hogy most hányan mentek külföldre, és mondjuk '56 után hányan voltak akik elhagyták az országot. 

Szolgálni pedig azt lehet, amiben hiszek.

Mindamellett minden kérdésre a válasz relatív, függ a személyiségtől, az aktuális életszakasztól, hangulattól, és attól is, hogy hol mennyit éltél, és életed melyik részét töltötted itt vagy ott, valamint, hogy melyikhez milyen emlékek kötnek.

üdv a valóságban?

Elég pár nap, hogy megszokjam, hogy nem vagyok egyedül a lakásban, és noha néha átvillant az agyamon, hogy egy picit jó volna egyedül lenni, de nem mondhatnám, hogy most, amikor újra egyedül vagyok az olyan jó érzés volna. 

Olyan, mint amikor évek múltán visszamész egy számodra kedves helyre ahol már nincs semmi ami odakötne, és nincs senki, csak az üres hely, tele emlékekkel.

itt a tavasz

Akárhogy is, akármilyennek is tartjuk az időt, azért ha beleszagolsz a levegőbe (és nem a város közepén vagy, vagy egy kipufogó mögött) érezheted a tavasz illatát. Ma amikor jöttem haza, kiérve otthon az állomásra sütött a nap, tavasz illat volt, és hallani lehetett a kertekben kapirgáló tyúkok és kakasok hangját, az itt ott ugató kutyákat, és bennem olyan mehetnék támadt, menni ki a természetbe. Akármilyen hideg is az idő, lassan elkezdenek zöldülni a fák is. 

Egyébként nem véletlenül hívják azt a vidéket Sárrétnek, szinte természetfilmbe illő jelenet volt, ahogy az egyik tócsáról felszálltak a vonat zajtól megijedt különböző madarak. Akkora tócsák vannak arra, hogy lassan már tavak, de azért sokkal szebb úgy a táj, hogy a patak, csatorna és ér medrek nem csak úgy vannak szinte üresen, hanem folydogál bennük most patak is.

A kedvenc képem ma mégis az volt, amikor Kökin a vonat mellett a sínek szélén ott kapirgált egy tyúk:)

Erről viszont az jut eszembe, hogy tudtok nekem olyan mesefigurákat sorolni, akiknek a neve a hangjának a megtestesítője?

önirónia

Szerintem az egy fontos tulajdonság, jó ha van, sokkal könnyebb elviselni a dolgokat, és ha én figurázom ki magam, akkor más már nem tud, persze vannak olyanok akik nem veszik észre az iróniát, és azt hiszik komolyan úgy gondolom...

hunyd le a szemed, és érezd amit a szívem mond neked

És neked miről szól?

Az előző bejegyzés arról szólt, hogy az IKEA szerint miről szól a karácsony, de igazából én arra is kíváncsi lennék, hogy szerintetek miről szól a karácsony? 

Nekem mondhatni pont arról szól, amit ez a reklám mond, nem hiába tartom ezt az összes ünnep közül a legigazibbnak az igazi ÜNNEPNEK. 

Ez a reklám azért is tetszik, mert igazából egy érzést ad át, amivel ha tudsz azonosulni, akkor azonosulsz magával a reklámozóval, a márkával. És olyan dolgokat foglal össze, amivel nem nehéz azonosulni.

A karácsony a családról és a szeretetről szól. És habár ezt nem mondja ki a reklám, de azért sugallja.

érzések

Úgy érzem legszívesebben sírnék, de nem tudok, nem szabad, mondanám legszívesebben, hogy ne menjen vissza, de tudom, hogy kell, közös érdekünk és jól is érzi ott magát, csak nagy a távolság.

...

Már elutazott, és most rossz, hogy egyedül vagyok, az ember könnyen megszokja, hogy nincs egyedül, és habár nem is volt olyan szörnyű, amikor kikísértem, mégis, most hogy este van és egyedül ülök a tv és a gép társaságában érzem magam magányosnak. Hiányzik a szeretete, ilyenkor olyan hosszúnak tűnik az a nagyjából két hónap, míg újra találkozunk, és akkor olyan gyorsan elszalad az a néhány nap.

...

Magány, szomorúság, hiányérzet, érzelmi hullámvölgy, csend. És még a párom is dolgozik.

Picture it: Duna-part

A Nap eltűnik a túlparti hegyek háta mögött, az égen a felhők még vöröslenek, majd átmennek sötét kékbe. A folyó felett szél lengedez, s hozza a partra is a víz illatát. A parton állva nézem a nyugodt vízfelszínt és szemben a szigetet. Fejem fölött repülők haladnak, a fákon madarak hallatják hangukat, a vízen kacsák úsznak el előttem, s ahogy odább haladnak mellettem a kis öbölben felzeng a béka kórus. Közben a kakukk hangját felváltja a távolban haladó komp zaja. Nyugalom van, mely jót tesz a léleknek, érezni a fű, a fák és a víz illatát, mely megnyugtató és merőben más, mint a város.  Azonban erre a nyugalomra nem csak én vágyom, minek következtében szinte nincs is olyan hely vagy pillanat, amikor látótávolságban ne lenne legalább még egy ember. A csendet, a természet csendjét időnként megzavaró emberi hangok és kutyaugatás ellenére mégis a béke jellemzi a helyet. Úgy eltelt egy óra, hogy azt szinte észre se vettem.

amikor...

Amikor megkaptam a lakás kulcsát és első éjszakám az új helyen töltöttem még ágyam sem volt, sőt, igazából egy üres lakásban, a földön voltam kénytelen éjszakázni. Az előzetes tervek persze nem így szóltak, de az átadás elhúzódása miatt már nem volt lehetőségem hazamenni.

Azt gondoltam, hogy életem első lakása pozitív élményt fog hozni, hisz elmondhatom, hogy van, de az oda vezető rögös út, és az első "találkozás" nem volt pozitív.

Kedv

A mai munkanap hangulatát valami ütős őrjöngős szám tudná leginkább leírni, mert hát megint ott tartunk, ahol két hónapja. De ennek ellenére a nap végén a párom el tudta érni, hogy erről megfeledkezzek.

Változhat?

Megváltozhat-e egy ember csak azért mert valaki azt akarja tőle? Ha igen akkor az a változás valódi, vagy csak a külvilágnak szól? Ha csak a külvilágnak szól, akkor az nem hazugság? Elvárhatja-e tőlünk bárki azt, hogy hazugságban éljünk csak azért hogy neki vagy valakinek jobban tessünk?

Lehet nem kéne ennyit tévét néznem, ha ilyen kérdéseken kezdek el gondolkodni.

A válaszom az, hogy igen, az ember változhat, valamennyit változik is az évek alatt, de bizonyos alapdolgokban nem változik, és szerintem nem is elvárható tőle, hogy meghazudtolja saját magát. Nem várható el, hogy a nap 24 órájában másoknak tetsző képet fessünk magunkról, ha valójában nem vagyunk olyanok. Nem mondom azt, hogy öntörvényűnek kell lenni, és azt sem, hogy úgy kell hajlongani, mint nád a szélben, valahol a kettő között kell megtalálni saját utunk, nem szabad meghasonulni.

Ha valaki ennél bővebb, és magvas gondolatokat várt volna válasz gyanánt, az nem jó helyen keresgél, de ezekre a kérdésekre véleményem szerint belülről érkeznek a válaszok, és nem kívülről kell őket beszerezni.

Ölelés

Az ölelés nagyon jó érzés tud lenni, bizonyos helyzetekben akkor is nagyon jól esik, ha az ember ismeretlentől kapja, vagy ismeretlennek adja, de akkor pláne jó, ha valaki olyan részesít minket benne, aki jelent is számunkra valamit.

Lehet fura, hogy úgy fogalmaztam, hogy aki adja, és aki kapja, de ha belegondolunk, akkor azért meg lehet állapítani ilyet is, hiszen nem minden esetben, vagyis általában nem mondható el róla, hogy két teljesen egyenrangú fele van, hiszen az egyik ember inkább ölelő, míg a másik inkább ölelve van, legalábbis szerintem.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én jobban szeretek ölelve lenni, mert jól esik odabújni a másikhoz, mert akkor úgy érzem, hogy óvva, védve vagyok.

Amikor ölelkezünk, akkor az megnyugtatólag hat az emberre, a lélekre, jól esik, megnyugtat, feltölt.

Ti hogy vagytok ezzel? Mit szerettek jobban, ha átöleltek valakit, vagy ha titeket ölelnek át?

határon túli gondolatok

A másik amelyet előszeretettel gondolnak az itteniek, a mellett, hogy a határon túl senki nem beszél magyarul, mint azt korábban írtam, hogy mindenki ért, és csak azért nem válaszol, hogy szemétkedjen. Ez is izgalmas feltételezés, és nevetséges is. Erre is hallottam már megerősítő történetet: annak idején a határőrök nyilván mindent értettek, csak direkt nem voltak hajlandóak válaszolni. Hát nem pont így van, hiszen annak idején az volt a szokás, hogy a magyar katonákat a szovjet és bolgár határra tették Romániában, hogy nehogy át akarjanak szökni Magyarországra, és a magyar határra pedig moldovai és havasalföldi románokat tettek, akik tényleg nem tudtak magyarul, no meg ugye ők nem ismertek erre senkit, így sokkal kevésbé eset nehezükre, ha lőni kellett esetleg.

Annak idején nagyon sokan azért keltek útra, és hagyták el szülőhazájukat, hogy gyermekeiket ne tegyék ki annak a nehéz sorsnak amiben ők éltek. Nehéz sors alatt egyrészt a szocialista hiánygazdaságot értem, másrészt azt, hogy ha beléjük akartak kötni, megbántani őket, akkor hontalannak nevezték őket. Átköltöztek, egyesek csak az anyaországba, mások úgy vélték, ha már mennek, akkor messzire mennek, így gyakorlatilag szinte az egész világon laknak erdélyiek. Míg nyugaton tényleg "idegenek", habár ott ezt nem igazán vetik a szemükre, addig azt gondolná az ember, hogy itthon befogadó környezet várja a magyarokat, de ez csak részben van így, hiszen itt meg azt vágják a fejükhöz, hogy románok. Érdekes, hogy míg az első mindenkit felháborít, addig a másodikat ugyanazok az emberek alkalmazzák.

Egyébként a határon túl annak idején nem volt jellemző az a dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitás, ami az itteniek sajátja, ott sokkal összetartóbbak voltak az emberek. Sajnos azonban kicsit már őket is megmérgezte az irigy hozzáállás.

Egyébként kíváncsi lennék, ha a népszámláláskor tovább lenne bontva az, hogy magyar, akkor melyik csoport mekkora létszámot érne el.

Nemzeti összetartozás

Tegnap volt ez az új ünnepnap, új, mert csak tavaly jelölték ki ünnepnapnak a trianoni békeszerződés emlékére. Az ünnepnap kiírása mellett azt is elhatározták, hogy a hazai diákok ne csak a mai ország területét ismerjék meg, hanem jussanak el a határon túli részekre is, és kapjanak egy kis ízelítőt az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy éppen vajdasági kultúrából, s lehetőséget kapjanak az ottani magyarokkal való találkozásra, ezáltal erősítve az összetartozás tudatát. Úgy vélem erre igen nagy szükségünk van, hiszen jelenleg igen kaotikus elképzelésekkel rendelkeznek a magyarországiak.

Mit értek az alatt, hogy kaotikus? Hát egyrészt tudják azt, hogy sokkal nagyobb volt az ország, azt is tudják, hogy az elcsatolt részeken is élnek magyarok, de azt már nem feltételezik, hogy ők is beszélnek magyarul, és magyarnak érzik, vallják magukat. Gondolom most vannak olyanok, akik felhúzzák a szemöldöküket, hogy ez mekkora hülyeség, pedig nem akkora, mint azt gondolnánk. Saját tapasztalatom, hogy megkérdezték tőlem, hogy honnan tudok ilyen jól magyarul? Nehéz volt megtanulni? Hiszen az addig rendben van, megvan a történelemből, hogy a csúnya nagyhatalmak elcsatolták azokat a területeket, meg ott élnek magyarok is, de valahogy mégis az erdélyi lakosok azok románok, a felvidékiek szlovákok, a kárpátaljaiak ukránok, a vajdaságiak meg szerbek. Nem tudom mi lehet az ilyen emberek agyában, gondolom feltételezik, hogy a sok gonosz román csak azért tanult meg ilyen jól magyarul, hogy elvegyék a munkájukat, vagy könnyebben kapjanak segélyt.

Mondok egy másik példát: ugye ott vannak a tehetségkutatók, melyeket minden alkalommal magyarok nyertek meg, csak nem minden esetben "egyes" magyarok, volt amikor "kettesek". Ki hinné, hogy vannak "kettes" magyarok is? Hogy nem minden magyar egyformán magyar? Én magamtól nem, ebben a formában pedig semmiképpen sem érzem azt, hogy különbséget kéne tenni.

Kik voltak a kettes magyarok? Hát Karamel, Ruzsa Magdi, Király Viktor, Tolvaj Reni, és mostmár ezt a sort erősíti László Attila is. Mert jó tényleg magyarok ők is, csak nem olyanok, hangzott a válasz egy beszélgetés során, amikor értetlenül visszakérdeztem. Ők azok a magyarok, akik elveszik a magyarok munkáját, boldogulási lehetőségét a magyaroktól. Ha ez így nem is lett kimondva, de azért  mégis ezt lehetett mögé érteni.  Nem az a baj, hogy tehetségesek, inkább csak az, hogy itt akarnak boldogulni. Milyen fura, hogy úgy érzik egyesek, hogy legfőbb ellenségük pont a magyarok, vajon mi lehet ennek az oka fukarság, irigység vagy valami más?

Egyébként azt beszéltük, hogy valószínű azért tud nyerni a határon túli, mert az ottaniak szívügyüknek érzik azt, hogy szavazzanak, az itteniek viszont kevésbé érzékenyek már erre.

Munkából kijöve

Ma munkából kijöve az jutott eszembe, hogy kiszabadultam a bezártságból, vissza a valóságba, mert az utcán rengeteg ember jött ment és egy csomó impulzus ért az ingerszegény munkahelyi környezet után.