Picture it: Duna-part

A Nap eltűnik a túlparti hegyek háta mögött, az égen a felhők még vöröslenek, majd átmennek sötét kékbe. A folyó felett szél lengedez, s hozza a partra is a víz illatát. A parton állva nézem a nyugodt vízfelszínt és szemben a szigetet. Fejem fölött repülők haladnak, a fákon madarak hallatják hangukat, a vízen kacsák úsznak el előttem, s ahogy odább haladnak mellettem a kis öbölben felzeng a béka kórus. Közben a kakukk hangját felváltja a távolban haladó komp zaja. Nyugalom van, mely jót tesz a léleknek, érezni a fű, a fák és a víz illatát, mely megnyugtató és merőben más, mint a város.  Azonban erre a nyugalomra nem csak én vágyom, minek következtében szinte nincs is olyan hely vagy pillanat, amikor látótávolságban ne lenne legalább még egy ember. A csendet, a természet csendjét időnként megzavaró emberi hangok és kutyaugatás ellenére mégis a béke jellemzi a helyet. Úgy eltelt egy óra, hogy azt szinte észre se vettem.