Székely tél

Hát igen, van ahol így néz ki a téli táj, hát nem gyönyörű?

székely napok

A Fővámtéri csarnokban most mindenféle székely finomság kapható, székely napok vannak ugyanis. Reggel teljesen véletlenül tértem be oda, na jó nem, korán volt, és arra jutottam, hogy oda megyek kaját venni magamnak. És hát elcsábultam, a sok finom császárszalonna és szalonna láttán, de a sajtoknak sem tudtam ellenállni. Itt nagyon ritkán látni, kb csak ha hoz valaki odaátról ordát, vagy telemeát, így abból is vettem. De az erdélyi italokból, teákból is lehet válogatni, no meg kerámiákból. Én ugyan nem vagyok nagy ivó, de most mégis vettem áfonya likőrt, mert az finom.
Szóval én csak ajánlani tudom a portékát:)

Egyébként reggel még 8 se volt, pakoltak ki éppen még, de már tele volt a sor türelmetlen emberekkel. Hihetetlen, az egyik azt kommentelte, hogy ott áll már fél órája, jelzem tolakodott utánam jött, de előttem állt a sorban, csak nem szolgálták még ki:), de nem is állt még ott 5 percnél régebben. A másik azt kifogásolta, hogy a ma nyitó és még most kipakoló árus, aki mellesleg szép népvisleletben van, miért nem rendelkezik végtelen mennyiségű apróval, hogy vissza tudjon adni. Ja és miért egy festett dobozban van a pénz, jelzem az is népi festésű ládika volt.
Nem is tudom, engem nem zavart, hogy korán reggel egy nem is magyarországi árus amikor még pakol ki nem tud visszaadni úgy, hogy mindenki nagy pénzzel akar fizetni. Nem zavarta őket, kiszolgáltak, nem törődtek ezekkel az emberekkel, kedvesek voltak. Egy helybeli már rég lekutyapicsázta volna a "kedves vevőt", hogy ő nem pénzváltó, nem kötelessége apróval rendelkezni.

Mellesleg az erdélyi, székely srácok meglehetősen helyesek, nem hiába székely srác a barátom is!

Sólyomkő

Kicsit újra emlékezve a nyárra a hegyek közt töltött napjaim egy másik túráját ezúttal néhány képpel illusztrálom.

A túra kellemesnek indult, fenyőerdőben kezdtünk gyalogolni, majd völgybe, szép helyeken, felmentünk a szikla kilátóra megnézni a magasból is azt a romos, felújításra váró volt tábort, ami a völgyben terült el. Majd elindultunk egy új útvonalon hazafele, új volt olyan értelemben, hogy az előző napi csapatot másfele vitték, de mivel ott éppen "útfelújítás" és építés zajlott,  ezért nagy volt a sár, és munkagépek, így az élvezhetőbb túrázás érdekében inkább hegyen át mentünk, aminek az volt a következménye, hogy amikor megálltunk ebédszünetet tartani az a hír járt körbe, hogy senki nem tudja hogy merre kell tovább menni, beleértve a túravezetőket is. Aztán mégiscsak megtaláltuk az utat, már ha egyáltalán elvesztettük, de kicsit kár volt, mert órákon keresztül mentünk bozótosban a tűző napon, hát nem volt túl izgi, főleg összehasonlítva a korábbi tájjal.

élménybeszámoló

Idén is voltam a hegyek közt, és első nap mivel akkor pont esőt jeleztek még inkább egy buszos túrát választottam, amely a környék látnivalóit mutatta be. Minden faluban egyedi templom, és egyedi alatt azt kell érteni, hogy olyan református templom, amely annak idején katólikus volt, és találtak freskókat a falon. A freskók persze minden helyen mások, de nagyjából ugyanaz a jellemzőjük. A történetek azonban amiket elmondtak mellé minden esetben érdekesek és több esetben még viccesek is voltak. A nap fénypontja azonban az volt, amikor unokatesómmal egymásra se mertünk nézni, mert az egyik útitársunk olyannyira sok volt, hogy nem bírtunk komolyak lenni, pedig egy templomba voltunk éppen. Akkor még azt hittük, hogy csak mi nevetünk kínunkban, de aztán rájöttünk, hogy a többiek se bírták jobban a kiképzést, mindenkinek elege volt abból, hogy minden egyes kő, de még a lócitrom is csodálatos volt számára, és minden egyes helyen az elhangzottakhoz neki volt valami hozzáfűzni valója, sok esetben, ha hosszabb volt az ismertető, akkor akár közben is közbeszólt, és sikeresen feltett egy kérdést, amire pont előtte hangzott el a válasz. A csúcspontot akkor érte el úgy mindenkinél, amikor a tájházban ő kivett a szekrényből egy furulyát és elkezdte fújni, majd amikor már mindenki a busznál várt, ő még mindig a házban volt, ki tudja miket kérdezgetett még. Mondjuk akkor is már sokan megkönnyebültek, amikor korábban egy templomban a tiszteletes arra a kérdésre, hogy működik-e a harmónium azt válaszolta hogy nem, így nem kellett meghallgatnunk előadását kedves útitársunknak. Volt még egy másik utas is, aki próbálkozott hasonlóan aktív lenni, de ő nem volt ennyire ügyes. Ettől függetlenül nem volt rossz, csak kár, hogy néha a hölgy életéről többet tudtunk meg, mint arról, hogy hol járunk éppen.

ásványvíz

Itthon nem tudsz mellényúlni, minden ásványvíznek nagyjából ugyanolyan íze van, megkülönböztetni inkább csak a márka által sugallt kép miatt tudjuk őket semmit a tényleges íze miatt. Szóval szinte mindegy melyik flakont veszed le a polcról körülbelül ugyanaz az íz köszön vissza. Ilyen tudással felvértezve azonban külföldön megjárhatja az ember. Én is így jártam, habár így utólag visszagondolva nem is értem hogy nem kapcsoltam, hiszen megvolt a kellő tudásom hozzá, de az utóbbi évek berögzült információi alapján úgy voltam vele, hogy minden ásványvíz egyforma (tudom tudom, ezzel nem mindenki ért egyet, de higgyétek el az erdélyi ásványvizekhez képest nálunk tényleg minden víz egyforma), és hát gyanútlanul kiválasztottam egy számomra ismert márkát a polcról aztán amikor megkóstoltam, akkor jött a meglepetés, hogy ez nem is olyan ízű, mint a sima ásványvíz, ez inkább olyan, mint azok a borvízkutak, amiket körbe kóstoltunk, csak azoknál számomra kellemesebb ízű. Én egy Tusnádit választottam, és nem is tudom miért nem jutott nekem egyből eszembe, hogy én azt a vizet a forrásánál, Tusnádon már kóstoltam gyerekkoromban, és akkor sem voltam oda érte. A borvíznek van egy jellegzetes íze, habár nagyon sok különböző borvíz van, de azt meg kell szokni, és csak így elsőre legalábbis nálam nem lesz belőle szerelem.

Szóval csak csínján és jól meggondolva válassz ásványvizet a polcról, ha Erdélyben jársz, mert bizony jelentősége van, hogy mit iszol: Borszékit, Tusnádit, vagy Hargita Gyöngyét, és persze akkor se lepődj meg, ha a forrásnak nem olyan íze van, mint amire számítasz.

üveglógica

A túráztam sorozat 4 napja valójában nem ért ott véget, hogy a sóbányát meglátogattuk. A tábor hivatalos záróünnepsége is azon a napon volt. A szokásos mindenkit megdicsérünk és kitüntetünk nagy plénum előtt rész után jött a szintén szokásos tombola sorsolás, mely a szokásostól eltérően ez egy maratoni húzás volt. Nagyjából két óra számhúzás után, amikor már tele volt az asztal az át nem vett ajándékokkal úgy gondolta a főszervező, hogy akkor szünetet tartunk. Na de ne szaladjak ennyire előre. Kezdjem ott, hogy úgy kezdődött a tombola húzás, hogy a főszervező, és egy személyben mindent intéző és más oda nem engedő konferanszié bejelentette, hogy pár perc technikai szünet, ugyanis nincsenek még itt a tombolaszámok. Aztán azok megérkeztek, és elkezdődött a húzás. Az előtte megtartott zárórendezvényből tudtuk, hogy összesen nagyjából ezren vagyunk, és szokásoknak megfelelően ezúttal is a regisztrációs sorszámunk lesz a tombola számunk. Szóval elkezdődött a húzás, és sorra húztak 1000 feletti sorszámot, mert azt is benne hagyták, és konferansziénk rendületlenül bemondta és ismételgette azokat, hátha véletlenül megérkezik az a nemlétező nyertes is. Szóval így telt el kb két óra, és már szinte üres lett a nézőtér, és akik mégis ott voltak azok is mindenféléről beszélgettek, és alig figyeltek. Ekkor látva az érdektelenséget, és a számhúzó gyerekek unottságát, valamint azt, hogy a számhúzó gyerekek közt már huszonévesek is vannak, bejelentette, hogy most abbahagyjuk a sorsolást, és akkor átadjuk az ajándékokat a kisgyerekeknek, akik számokat húztak. Azonban, hogy a tombola élmény teljes legyen számukra is a kisgyerekeknek kiosztottak egy tombolaszámot és elkezdtek újra húzni, ezúttal a nagyok húztak. Néhány részlet, hogy világos legyen, hogy ekkor miért mondták egyre többen azt, hogy hihetetlen ami itt folyik, és ez lassan rosszabb, mint egy kabaré jelenet. A gyerekek, akik korábban húztak javarészt még nem tudtak olvasni, és a tombolájukon számok voltak, amiket természetesen nem ismertek fel, így úgy zajlott a húzás, hogy kihúztak egy számot, majd bemondták, és utána valaki végignézte az összes kezét nyújtó gyereket és kiválasztotta közülük azt aki a felolvasott számot szorongatta, már ha volt ilyen, mert ezúttal is előfordult, hogy nem volt kiosztva a kihúzott sorszám. Majd amikor kissé kaotikusan, de azért sikeresen minden gyereknek odaadni az ajándékot visszatértünk a felnőttek tombolájához, és folytattuk a húzást. Közben már a felolvasó is nagyon unta már az egészet, így olyan pontos ajándékleírásokat kaptunk, mint vagy 10% kedvezményre jogosító vagy 10 lej összegű ajándékutalvány, hogy melyik, mondja meg a nyertes, vagy piros csomagolásban lévő valami, vagy egyszer autósnak máskor autónak nevezett ajándékcsomag vagy például az általam megnyert nyeremény, ami pontos  leírása az volt, hogy üveglógica, de a baseball sapka helyett is az összes fejfedő elnevezést sikerült felsorolnia, a legkevésbé odaillőt is felsorolva. Nagyjából még újabb másfél óra eltelt, mire elfogytak az ajándékok, de azért azt hozzá kell tenni, hogy nem azért tartott ilyen sokáig, mert olyan rengeteg volt az ajándék, habár nem volt kevés.

Egyébként szerintetek mi az üveglógica? Nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy mi lehet ez, szóval amikor visszaértem vele mindenki azt nézegette, hogy mi is az igazából.

Túráztam: 4. nap: túra a jövőbe?

Ezen a napon már nem volt szervezett túra, de hallottuk, hogy nagyon szép és érdemes elmenni a Tordai sóbányába, így útra keltünk. A bányába termelés már nem folyik, hanem egy szórakoztató komplexum lett kialakítva benne játékokkal (minigolf pálya, tekepálya, óriáskerék), koncertteremmel többszáz lépcsővel, ha jól emlékszem több, mint 400 lécsőt mentünk lefele, csónakázótóval. Amikor mentünk le, az elején nehezen viseltem, hogy egyre mélyebben vagyunk, de mivel elég tágas terek voltak, így elmúlt. Kipróbáltuk a visszhang termet, majd bementünk a nagy csarnokba, aminek a tetején a körfolyosó tökéletesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy előjöjjön a tériszonyom, és alig vártam, hogy leérjünk a kb 13 fordulónyi lépcsőn, ami több, mint 90 métert vitt le. Körbenéztünk majd tovább ereszkedtünk a csónakázó tóhoz, ami még lejjebb volt, és egy szűkebb lépcsősor vezetett le, ahol akkora volt a szembe forgalom, hogy azt gondoltuk lent már nem maradt senki, volt olyan, hogy percekig álltunk a falhoz kenődve, csak hogy végre tovább tudjunk menni egy fordulónyit. A tavon lehetett csónakázni, amit mi meg is tettünk. A tó helyenként alig pár centi, másütt pedig 8 méter mély, és a közepén egy természetes sósziget áll. Egyébként az egész teremben kellemes relax zene szólt. Felfelé úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a panoráma liftet, ami nem volt kevésbé félelmetes, mint a fenti körfolyosó, amire hosszú perceket kellett várni, hogy sorra kerüljünk, de megérte.

Felülről a körfolyosóról nézve az egész olyan látványt nyújtott, mintha egy űrállomás lenne a terem aljában egy sci-fi filmben.

Túráztam: 3. nap - Géczi vár

Kisebb szünet után folytatnám a beszámolóm a hegymászásaimról. Harmadik nap, miután este esett az eső, úgy gondoltuk érdekes lesz hegyet mászni a sárban, de azért reméltük, hogy nagyon nem lesz nagy sár, elvégre nem esett olyan sok eső, és több ismerősünk is azt mondta, hogy nem nehéz a túra. Busszal indultunk el, s kanyarogtunk keveset a völgyben, mely egy viszonylag szűk részen az erdő tövében rakott le minket. Onnan lassú menetben az erdőn keresztül haladtunk fel, néha kissé csúszkálva a sárban, majd átérve az erdőn, amely igazából nagyon kellemes volt egy tisztásra érve megpillantottuk a hátunk mögött a várat, ahova tartottunk. Igaz ekkor még elég sokat kellett menni bozótokon keresztül, de már nem nagyon emelkedve. A vár tövében aztán megtudtuk, hogy a neve egy családnevet rejt, és nem a települést, amihez tartozott, és mint sejtettem semmi köze sincs a ... Egyébként a vár tövéig feljutni egyáltalán nem volt nehéz, de onnan felmenni a romokhoz már sokkal izgalmasabb volt, mert meglehetősen meredek volt, és nem volt kiépített feljárat, mondjuk ez egy rom, és nem üzemel turistalátványosságként, és nyilván azért építették oda, mert nehéz megközelíteni, viszont jól lehet belőle látni a környéket. Felfelé is néha kellett kapaszkodni, de aztán fentről lejönni már sokkal művészibb pózokhoz vezetett. Majd tovább indulva felmentünk egy sziklaperemre, ahonnan szintén szép kilátás nyílt és a falu felé lesétálva lehetőségünk nyílt kőgazdagra szedni magunkat Szent László pénzéből, mely ott hever a lábunk előtt mindenfelé, csak kár, hogy nem lehet vele fizetni.

Egyébként nekem az erdős túrák bejönnek. Végezetül néhány kép:

 

Túráztam: 2.nap - Csorda túra

Második napon egy könnyű túrára mentünk, aminek az legnagyobb nehézsége az volt, hogy el kellett kerülni az őrkutyákat, amikor elhaladtunk a csorda éjszakai szálláshelye mellett, odafele vissza tudta őket tartani a gazdája, de visszafele muszáj volt a túravezetőnknek elővenni a megvesztegetésükre szánt zsíros kenyér darabokat. Előtte, még a falu szélén mondta, hogy azok menjenek elől, akik nem félnek a kutyáktól, és középre helyezkedjenek a félősök. Majd tovább haladtunk a kopasz dombok között, és elértük a csordát, ahol a csobánt kérdeztük meg, hogy mennyire mehetünk közel a csordához, ugyanis teheneken kívül volt ott néhány bivaly is, melyek éppen a pocsolyájukban hűsöltek. A csobán azt mondta, hogy nem kell félni tőlük, de azért menjünk egy kicsit a domb oldalra fel, és inkább a másik völgybe haladjunk tovább, a biztonság kedvéért. Megállapítottuk, hogy ezt magunktól is gondoltuk volna. Majd felmentünk a domboldalon és a teteje előtt a bokrok árnyékában pihentünk meg és fogyasztottuk el tízórainkat, majd indultunk vissza. Ez egy rövid félnapos túra volt, de arra elég, hogy jól leégjek. Egyébként a domb teteje kopasz volt, és körbe lehetett látni, de annyira nekem ez a túra nem jött be, egyrészt nem voltunk túl magasan, másrészt jobb szeretem az erdős vidéket.

Azért néhány kép itt is készült:

Túráztam:1 nap - Túri hasadék

A túrák sorrendjét kicsit befolyásolta, hogy nem minden túrára volt hely akkor, amikor mi szerettünk volna menni, így kicsit felcseréltük a túrákat, és első nap egyből egy közepes, helyenként nehéznek minősített túrán kötöttünk ki. Reggel viszonylag korán indultunk, de ez csak viszonylagos, mert magyar idő szerint volt csak korán, és előttünk már vagy 6-7 túra elindult, volt olyan is ami már két órával korábban. Na de elindultunk mi is. Elsőnek buszoztunk vagy 30 km-t, mert túránk nem táborhelyünktől indult, hanem Kopándról. Ott bementünk egy völgybe, valameddig egy erdei úton haladva, de ez egy igen rövid szakasz volt, és már szóltak is, hogy na állj és cipőcsere, innentől kezdve már vizes túra, nem soká áthaladunk először a patakon, és aztán még számtalanszor, és nem hídon. A patak egyébként egy gyors folyású hegyi patak, melyben próbáltunk itt ott természete gázlókon áthaladni attól függően, hogy melyik oldalt van akkora száraz terület, ahol elfér egy ember. Volt aki végig tudott úgy menni, hogy nem lett mégcsak vizes sem a cipője, de olyan kellemes volt a víz, hogy én még ácsorogtam is benne néha. Volt ahol át lehetett rajta úgy menni, hogy kőröl kőre lépve víz mentesen, volt olyan is, ahol az választhattunk, hogy iszapba süllyedve megyünk, vagy sziklát mászunk, és volt ahol muszáj volt sziklát mászni, úgy hogy egyszerre csak két három ember fért el a szikla tetején, így volt amikor a sziklához lapulva a falon mászás közben vártuk, hogy tovább tudjunk haladni. Nagyon szép volt, csak mivel kicsit túlvállalták a létszámot, így lassan haladtunk, és sajnos a túra további része elmaradt, csak a Túri hasadék felső végén előbukkanás után egy több kilométeres tűző napon végiggyalogolós szakasz várt még ránk, melynek során megcsodáltuk az A3-mas autópályát egyik, majd másik oldalról és felülről is, miközben majdnem megkerültük Tordát, és a Tordai hasadéknál sem volt már idő lemenni megnézni azt is, csak a buszra tudtunk felszállni. Még így is jobban jártunk, mint a következő napokon, mert a túra legérdekesebb része a hasadékon való végighaladás a patakban nekünk meg volt, a következő két napon viszont már nem vitték őket végig egyik hasadékon sem teljesen. Egyébként az autópálya látogatós, kukoricatáblák közt gyalogolós túrarészről mindenki lemondott volna, az sokat rontott az élményen, a buszhoz már teljesen  szétszakadva és nyűgösen ért a csoport.

Jó tanács azoknak, akik ilyen vizes túrát választanak, hogy mindig menjenek a csapat elején, mert még így is volt olyan szakasz ahol csúszott, és nem éppen kellemes érzés egy szikla tetejéről ereszkedve az, amikor érzed, hogy a lábad nem áll biztosan és csúszik lefelé.

Néhány képet megtaláltok itt:

 

 

Csak egy csöppet

SPF-fel "szóba került", hogy Romániában most szeretnék kialakítani a régiókat a jelenlegi megyerendszert felváltva azokkal, és ő mutatta meg nekem a terveket ábrázoló térképet, ugyanis én sehol nem akadtam használható információra.

Azt lehet tudni, hogy az RMDSZ szeretné elérni, hogy az egyik régió legyen magyar többségű, és akkor nyitott lenne az út az autonómia felé Székelyföldön. Én ezzel nem kifejezetten értek egyet, konkrétan azzal, hogy feltétlenül szükség lenne most egy autonóm magyar régióra Romániában.

Meg lehet kérdezni, hogy miért nem. A válaszom az, hogy egyrészt nem elég érett rá Románia, hogy azt sértődések és ellenérzés nélkül el lehessen fogadtatni mindenkivel, hogy ne legyen egyesek szemében tüske, és hogy ne érje ezért esetlegesen atrocitás a magyarokat Erdély szerte.

Másrészt az igaz, hogy a jelenlegi megyerendszerben két olyan megye is található, ahol a magyarok vannak többségben, és egy harmadik, ahol majdnem megegyezik a románok és magyarok száma, ezek a székely megyék, melyek alkotnák a vágyak szerint a magyar régiót, viszont a tervek szerint három olyan megyével lennének összevonva egy régióba, amelyek döntően román megyék, és a hat megye együttesében már kisebbséget alkotnának a magyarok, de arra gondolt valaki, hogy az erdélyi magyarok hány százaléka lakna ebben a különleges régióban? Mindössze az erdélyi magyarság alig több, mint egyharmada. Biztos, hogy jó ötlet "kiváltságot" adni a harmaduknak, ha megvan annak az esélye, hogy a többiek számára ez hátránnyal járna? Például kéréseit azzal utasítanák el, hogy ott van az a régió, költözz oda, ha ezt akarod.

Aztán EU-s elvárás a régiók bizonyos lélekszáma, ahhoz, hogy minden forrást le tudjanak hívni gond nélkül, ezért hozták létre nálunk is őket ilyen formában, és ez a régió nem biztos, hogy megfelelne így a kritériumoknak, így esetleg bizonyos támogatásoktól elesne.

Másrészt fennáll annak is a veszélye szerintem, hogy a többiekről meg is feledkezünk és minden támogatás és együttérzés csak ennek a régiónak járna, hiszen most is van egy olyan hozzáállás nálunk, hogy megyünk Erdélybe, és akkor Kolozsvárig minimum meg sem állunk, pedig Erdély már a határnál elkezdődik, és már ott is számtalan látványosság, örökség, emlék és néznivaló van, nem feltétlenül kell az első 150 km-t átugrani.

Szóval összefoglalva nem biztos, hogy ezt a lépést most kellene erőltetni, mert egyáltalán nem vagyok meggyőzve arról, hogy ebből a lépésből jelen helyzetben több előny származna, mint hátrány. Egyesek számára biztosan, de a többség számára is?

Jelenleg a kormányban is képviseltetik magukat a romániai magyarok, ami számomra azért azt mutatja, hogy általában véve nincs jelentős ellenszenv velük szemben, de vajon egy ilyen lépés után nem gyengülne az országos pozíciójuk, elfogadottságuk és nem erősödne a szélsőjobb, és nem romlana meg esetlegesen a kapcsolat országaink között? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem.

Zakuszka

A találóskérdés megfejtése után itt van a recept is:

- 5 kg padlizsán
- 5 kg paradicsom paprika (kanadai húsos)
- 2 kg vöröshagyma
- 1 l olaj
- 1 l főtt paradicsom

ezt az adagot lehet felezni is.

A padlizsánt megsütjük, majd megtisztítjuk. A hagymát, paprikát megdarálva az olajon megpároljuk. Minden hozzávalót összekeverünk, ízlés szerint megsózzuk, lehet 1 kávéskanál vegetát is tenni bele. Az egészet rotyogásig főzzük, majd lassú tűzön kicsit sűrítjük, ha szükséges. Üvegekbe rakva késhegynyi tartósítót teszünk a tetejére (ha van, akkor aszpirinport).

Erdélyben

Most egy kicsit részletesebben is mesélek az útról és képek is lesznek kedves Gia:)

Szóval reggel korán indultunk és szinte egész nap úton voltunk, Erdélyben a hegyi utakon valahogy lassabban halad az ember, mint itt a nagy laposon:) Utazásunkat a folyamatos eső is lassította, de még így is szép volt a Királyhágó, s nagyon nem semmi lesz az autópálya ha majd több hosszabb lesz mint 20 km, és nem úgy ér véget a semmi közepén, hogy onnan valami olyan úton kell bevergődni Tordára, hogy szinte azon aggódsz mikor esik szét a kocsi alattad:) Maros megyében még egy 40 perces araszolás, és dugó lassított, mint kiderült egy baleset volt az oka. Habár térkép, és gugli alapján Nyárádszereda felé a legrövidebb az út, azért azt nem ajánlanám senkinek, mert szörnyen rossz, és az útbaigazítás is úgy hangzik arra a kérdésre, hogy jó irányba megyünk e Szovátának, hogy igen, erre is lehet menni (gyanakodj, hogy valamit tudnak a helyiek). A Bucsinon aztán már sütött a nap, de a Gyergyói-medencében már megint eső fogadott. Felvertük a sátrat valahol a dagonya szélén, és átcipeltünk minden csomagot, ami fontos a kocsitól a sáron át a sátorig (mert a kocsit a rendezők nem engedték be a sár miatt). Aztán másnap, mivel már nem volt hely szervezet túrán, mi magunknak szerveztünk egy kis kulturális utazást, így megnéztünk egy kastélyt, egy kolostort, egy templomot.

Aztán másnap elmentünk a Gyilkos-tóhoz, és lesétáltunk a Békás-szoroba is, majd harmadik és negyedik nap Marosfőn jártunk, ahol megmásztuk a Feketerezt, vagyis jártunk rajta, igazából ez volt az egyetlen igazi túránk, ami közben mellesleg itt-ott lekapott a nap, közben hallgattuk a medvés és farkasos sztorikat, ugyanis arra azok is vannak (pedig ilyet csak amerikai filmekben láttam eddig és valahogy nem is gondoltam bele, hogy van Európában is, pedig egyre több, hiszen védett állatok), de közben táborhelyünkön is azt hallottuk, hogy éjszakánként egy medve járkál a tábor mellett, ami mellesleg Gy.szentmiklós szélén volt, így már vadászok is őrizték a sátrainkat.

Aztán hazafelé jövet beugrottunk Marosvásárhelyre, és ismét araszoltunk Nagyváradtól kb. 20 km-re egy félórát és több kilométert a dugóban, mert újabb baleset volt.

Szóval kb ennyi volt, szerintem nem volt rossz, szerencsénkre az eső sem esett végig. Még több képet találsz itt.

Vakáció

Mától szabit veszek ki egy pár napot itt a blogon, de azért ha minden úgy megy, ahogy én azt kitaláltam, akkor minden nap fog megjelenni valami kis szösszenet itt, amihez jó blogolást kívánok:)

Én meg, ha minden jól megy, s az eső sem esik nagyon, akkor efféle tájakon járkálok: