Ezt megnézném élőben is

A sziklába vájt utcarészlet Setenil De Las Bodegasban található, szóval nincs is olyan messze. 

visszaút

A tegnapi fél órával hamarabb értemnek ma megvolt a böjtje. Még bizakodva rohantam az állomásra otthon, ami azt illeti szinte rekord idő alatt értem ki, de fölösleges volt rohannom, mert a vonat az bizony már ott késett. Aztán ezt a késést már csak növelte, hiszen a vonal olyan állapotban van, hogy nem lehet tartani a menetrendet. Az elsőre 5 perces késéből lett 13 perc is, viszont a csatlakozó IC "csak" 5 percet késett, így az amúgy 5 perces átszállási idő és az 5 perc késés nem volt elég ahhoz, hogy elérjem a csatlakozást. Így aztán a pénztárnál többedmagammal érdeklődtünk, hogy akkor hogyan tudunk továbbjutni, és nagyüzemben cserélték és váltották vissza a jegyeket. A következő IC-re már csak a gyorsvonati részre volt hely (mert már olyan is van rajta hétvégén) de akkor már nem vártuk meg azt, mentünk a fél órával hamarabbi gyorsvonattal. Két megállóval odább bevártuk a 80 percet késő IC-t, amellyel néhány km-t összecsatolva tettünk meg, aztán mindkét vonat ment tovább a maga útján. A közös szakaszon amúgy biztosítéki berendezés meghibásodás is volt, így néha csak lépésbe haladtunk. Majd alig 45 perc késéssel meg is érkeztünk a nyugatiba, így amúgy az eredeti hazaérési időponthoz képest kerek 2 órával később haza is értem.... Az út így háztól házig 5 és fél óra lett. Na ilyenkor gondolkodom el, miért is nincs már kocsim és jogsim??

kalandos nyár

Miután két hétig le volt zárva a Nyugati (ami alatt nagyon jól meg volt szervezve a közlekedés, semmivel nem értem be lassabban, mint ha a Nyugatiba bement volna a vonat) az újranyitás után egyből belecsaptunk a lecsóba. A második napon felsővezetékszakadás miatt bizonytalan ideig nem járt a vonat. Ekkor esett meg az, hogy nem szálltam fel a zónázóra (mert az nekem nem jó) hanem felszálltam a jó kis légkondis új szerelvényre, gondoltam na az majd mindjárt elindul, mert hát az volt kiírva. Na de ezt csak én gondoltam a vonat nem. Ültünk ott közel egy órát, amikor az egyik utastárs beszállt és szólt, hogy innen nem fog menni vonat, de Újpestről majd igen, ezt mondta neki a kalauz, így le a vonatról 40 fokban és le a még melegebb metróba. Közben felhívtam az információt, akinek én mondtam meg, hogy ja, hát amúgy még most se jár a vonat, rosszul tudják, így utána kérdeztek, hogy mikor indul a következő, megtudtam, hogy kb 5 perccel azután, hogy kiérek az állomásra. A sluszpoén az volt, hogy az a vonat futott be, és arra szálltam vissza, amiről 40 perccel előtte le és körbemetróztam és buszoztam a fél várost a légkondi helyett, majd alig bírtunk felpréselődni a vonatra. Akik nem szálltak le azok integettek nekünk, hogy hahó megint, innen tudtuk, hogy ugyanarra szálltunk vissza. Mindenesetre idegenekkel ismerkedni könnyű volt, viszont a szervezés és az információáramlás pocsék. A zárt vonatokon nem hallani a hangost, bent meg nem mondtak, írtak ki semmit. Amilyen jó volt az előtte lévő két hét szervezettsége, olyan rossz volt ezalkalommal.

hó

Oké, hogy legalább így láttam a kertet havasan, de amikor azért indulunk el fél órával hamarabb a reptérre, mint eredetileg terveztük, mert ki tudja milyen az út, és amikor 10 percenként bemondja a rádió, hogy melyik autópályán hol van torlódás a hó miatt, és közte azt a lehajtót is konkrétan említi ahol mi kanyarodnánk le, na az nem valami megnyugtató. És hát tényleg amúgy se száguldottunk, volt ahol 20-30-cal mentünk a pályán, ilyen lassan se mentem még szerintem soha autópályán, volt hogy meg is álltunk. Érdekes élmény volt. Aztán még a repülő is két órás késéssel indult, mert az úgy kezdődött, hogy nem engedték leszállni, de haza már fél órával kevesebb késéssel ért, taposta a pilóta, az már egyszer biztos, és a 60 perc amit már a gépbe ülve töltöttünk felszállás előtt is hamar eltelt, mert elég jól elbeszélgettünk a mellettem ülőkkel. 

S mindez történt úgy, hogy amúgy rengetek hókotró és szóró jármű járt a pályán és a kifutón is, még is lassan ment a forgalom mind a pályán, mind a reptéren. És akkor még mi ne is szóljunk semmit, volt törölt járat éppúgy, mint ami reggel 10 helyett este 10kor indul majd, ha minden igaz. Szerintem amúgy nincsenek is hozzászokva ehhez a káoszhoz, ami a reptéren lett, mert kicsit szétcsúsztak, úgy tűnt.

biciklivel

Biciklivel munkába és haza semmi extrát nem jelent már, viszont ma már valahogy nem volt az igazi, reggel azt vettem észre, hogy hol egyik hol másik irányba húz a kormány, hazafelé így már a hosszabb úton gondoltam jönni, ahol végig van bicikliút, biztos ami fix. El is indultam, mostmár nem csak húzott, de nyikorgott is, és aztán még az eső is eleredt, mindamellett, hogy rám is sötétedett. Szóval sötétben esőben tekerés is pipa, de most szervizelni kellene a bicajt, mielőtt újra nekiindulok vele, mert nem szeretném kipróbálni, hogy milyen amikor látom a kerekem függetlenedni a bicajomtól útközben, vagy valami hasonló.

kannibálok étke

Most hogy így már nincs megint annyira tél reagált a máv a hidegre, és összeomlott a vonatközlekedés. 

Reggel is késett sokat, de hazafele is 30 perc késéssel indult el. Mondjuk legalább fűtés volt rajta, hogy ne fázzunk... nyitott ablaknál sem... menet közben sem. Úgy jött fel a forróság, hogy azon se lepődtem volna meg, hogyha egyszer csak lángok csapnak fel. Azt gondoltam, hogy ilyen lehet az, amikor nyárson sütögetik az embert a kannibálok.

elégedett utas

Ma buszoztam egy sort távolsági busszal, és hát nem kifejezetten lettem az elégedett utas. Olyan nüansznyi gondok voltak csak, hogy nem a kocsiállásban vette fel az utasokat, hanem egy busznyival hátrább, ami annyit jelenet, hogy aki amúgy első volt a sorba, az utolsóként tudott felszállni a buszra, hát itt már kivívta "elégedettségem", aztán kedves megnyilvánulásai a felszálló utasokkal szemben csak fokozta az érzést. De mondjuk nem a közelébe ültem le, hanem hátra. Elindulás után az első megállónál majdnem lefejeltem az előttem lévő üveget, annyira hirtelen álltunk meg. Aztán majd minden megállóban nyitva felejtette a hátsó ajtót, amíg elől mindenki felszállt, és jegyet vett, ami folyamatosan hűtött bennünket, nem mintha igényem lett volna rá. Arról nem is beszélve, hogy valamikor elcsúszott a bemondása is a megállóknak, és ha idegen helyre mentem volna, simán akár másik településen is leszállhattam volna, ha a kiírásra, és bemondásra figyelek.

Így aztán nem annyira értékelném jól, ha kéne a buszvezetőt.

kihívás a közlekedés

Tegnap este csak két felsővezetékszakadás volt a vonalunkon, és a hangos is csak annyit mondott be, hogy bizonytalan ideig nem közlekedik egy vonat se a vonalunkon. Ennek hatására busszal jöttünk haza, mely ötlet azonban nem csak nekünk jutott eszünkbe, úgyhogy alig voltunk a buszon kétszer annyian mint ahány hely van, és ez a busz hozzánk jött, nem ment tovább. A 20 perccel később induló buszra már akkor hosszú sorban vártak az emberek, mert az tovább is ment.

Ma reggel aztán késésben mint mindig rohanok ki az állomásra, ahol aztán közli kicsi párom, hogy nem jár a vonat, majd olyan 20-25 perc múlva jön csak, mert valahol gázoltak. Aztán egyszercsak jött egy vonat, másik vágányon, mint szokott, mely eredetileg zónázó lenne és meg se állna, csak most, ami persze azt eredményezte, hogy a heringparti ma reggel is adott volt.

Kész szerencse, hogy ez itt az ország legforgalmasabb vasútvonala.

Utazásról

A bomba hatása a következő lett: Az 4-5 vagonos IC-ről Szolnokon átszálltunk egy 2 vagonos személyvonatra, mellyel átmentünk a Tiszán, Szajolba buszra ültettek minket viszonylag hamar, csak néhányan voltak elégedetlenek. Persze az ültetés itt már kicsit túlzás volt, mert a vonaton is már álltam, a buszon se volt ez másként, holott sok busz volt. Majd átmentünk Fegyvernekre, ahol az állomásfőnök mondta, hogy kb 40 perc múlva jön majd szerelvény. Közben, míg mi a buszokon utaztunk, kiszedték a bombát, és újra indult a forgalom, csak valahogy elsőre Pest felé tartó vonatokat engedték. Mi meg élveztük a fa árnyékát a fegyverneki állomás mellett, de volt aki a pottyantós budit is megtalálta, mint az állomás mellékhelyiségét. Majd bemondták, hogy nemzetközi gyors jön, ami megáll most itt, hogy felszedjen minket, meg amúgy mindenütt, de aki nem fér fel rá, az se aggódjon, mert 5 perc múlva jön a következő, és kb 20 perc múlva jön olyan is, ami közvetlen, azaz újabb átszállást nem igénylő járat Debrecenbe. Én az elsőre szálltam fel, természetesen állni kellett, de nekem az jobb volt, mert így én már nem szálltam át újra. De Püspökladányba bevártuk a debrecenit is, amelyről kiderült, hogy egy IC, amely a torlódás miatt személyvonatként közlekedik. Így én 3, a mellettem lévő utas, aki Szoboszlóra utazott 4 átszállással jutott el, úgy, hogy ő az egy órával korábbi IC-vel indult, mint amivel én.

Eredetileg nem efféle kalandokra gondolt egyikünk sem, amikor kifizettük a helyjegyeket. No és az a két néni sem, akik egyikük unokájának esküvőjére tartott, amiről persze, legalábbis a szertartásról egész biztos, hogy lemaradtak.

Egyébként az értelmesebb utasok nem a MÁV-ot hibáztatták, mert ez tényleg nem rajtuk múlt.

Nyugati pillanatok

Láttam egy idős házaspárt a pályaudvaron egy padon a szendvicsüket ették. Egyszerre volt megható, sajnálatot ébresztő, szép. Megható ahogy egymás mellett ülve ettek, harmóniában, valószínű több évtizede együtt. Szép az amit a látványuk sugárzott. Sajnálatot pedig az ébreszt, hogy saját szendvicsüket majszolták görnyedten, pedig egyáltalán nem biztos, hogy azért, mert csak ezt engedhetik meg maguknak, lehet egyszerüen csak ezt szeretik.
Már a nyugatiba közölte a kalauz, hogy nem lehet tudni mikorra érünk haza, mert reggel bombát találtak Szajol után és annak eltávolitásáig bizonytalan a közlekedés, mert ott ugyan átülünk buszra, de nem tudni, hogy a túl végen lesz e másik szerelvény. Hát igen, még mindig kísért a múlt, a háború, pedig már több,mint 70 éve.

bicikliúti élmény

Elindultam ma délután kis mozgásterápia jelleggel biciklizni Vác felé a bicikliúton, már szinte nincs is elöntött szakasza, de csak szinte. A Dunakeszi révnél fel lehet menni már, de még végig ahogy a bicikliút visz nem, viszont mivel nincs sehol zsákutca ez így nem zavaró. Aztán tovább mentem egészen Sződligetig, ahol már amikor a bicikliút lemegy a töltésről volt olyan gyanúm, hogy lehet mégse járható még végig az út, mert a tévébe is mutogatták, hogy ott még a Dunától vagy 5 méterrel odább lévő 2-es út is le volt zárva, mert elöntötte az ár, így nyilván a bicikliút sem úszta meg a dolgot,  de jöttek szembe is, és nem volt útzár jelzés sem, így vígan mentem tovább és néztem, hogy a fákon lévő iszap alapján úgy mellkasig érhetett ott a víz, de most tiszta és száraz. Vígan kerekezek, ezen szinte szórakozok is, hogy milyen érdekes, ha belegondolok abba, hogy itt még alig 1 hete víz volt, nem is kicsi, most meg újra birtokba veszik a biciklisek. Na elmélkedésem nem tartott túl sokáig, mert egyszer csak elkezdett sár lenni, majd már csak a keréknyomokon lehetett haladni mert egyébként a folyékony trutyiba mentem volna, itt már felmerült bennem, hogy lehet vissza kéne fordulni, de nem lehetett volna csak úgy, hogy beleteszem a lábam a trutyiba, amit nem akartam. Tudtam hogy ott van alig pár méterre egy híd, majd annak a tetején látom milyen tovább az út, és legfeljebb ott visszafordulok. Ott már száraz volt, de előtte egy egész bicikliút széles pocsolyán is át kellett hajtani. Mivel száraz, gondoltam megyek tovább, lendületet vettem, és bevettem a következő kanyart is, ami után úgy fékeztem ahogy csak tudtam, mert ott pár méter után újra minden iszapos, és vagy 5 méter után már ott a Duna is. Épp megálltam a szélén, és akkor már magamba dicsértem az illetékeseket, hogy az erdő túl végén, ahol még ki lehetett volna terelni a biciklistákat a főútra miért nem raktak ki egy táblát, hogy még árvíz miatt zárva, és hogy terelés. Biztos úgy is lett volna aki arra megy, de így mindenki. Voltak akik a nyomok alapján ott a sáros részen kitapicskoltak a főútra, de én nem akartam sáros lenni. Amúgy pont a trutyis rész kellős közepén amikor jöttem vissza jöttek szembe, hát mondhatom kellemes élmény volt belehajtani a láthatóan szinte folyós iszapba:)

Szóval azért mondjuk néha egy kilométerjelzés se ártana az útra, de legalább egy jelzés az utolsó elágazásnál,hogy árvíz miatt az még ugyancsak zsákutca arra, hacsak nincs kétéltű biciklid.

Egyébként Felsőgödnél ahol a házakat magas gát védi, aminek a tetejét meg se közelítette a folyó érdekes volt látni, hogy ennek ellenére a talajvíz és az átszivárgások miatt még két három utcányira is minden háznál homokzsákok voltak. 

Nem tudom a túl parton mi a helyzet, mert ugyan tegnap arra is jártam, de nem mertem rákanyarodni a szentendrei bicikliútra amikor az az ártér felé bement az erdőbe, amikor már odáig is a gáton még ott voltak a homokzsákok.

megint történt valami

Nem is értem miért lepődöm meg, igaza van Ravennek, velem mindig történik valami. Ez megint rám jellemző utazás volt.
Indulok el, szokás szerint, mivel utálok várni nem túl sokkal a busz indulás előtt, de időben ahhoz, hogy kényelmesen kiérjek a buszhoz. Kilépek az ajtón, amikor az egyik szomszéd, aki a takarítást végzőkkel tartja a kapcsolatot épp megy fel. Megállítom, megkérdezni, hogy hogy is állunk a takarítási díjjal, odaadhatok-e neki két havit. Mondja, hogy pill megkérdezi, utána még váltottunk néhány szót, így aztán rohanhattam a végén a buszhoz, de éppen elcsíptem, igaz a rendőrkocsi háta mögött mentem át a sarkon, amit nem igazán szeretek, mert mi van, ha nem értenek egyet azzal, hogy ott át lehet menni. Na mindegy is, délután amikor utaztam tovább már elég hideg volt, alig vártam hogy jöjjön a vonat. Felszállok rá, természetesen nem mondták el, hogy honnan és mivel kezdődik a vagonok számozása, így sikerült elmenni a vonat végéig, majd vissza, mert nem találtam a helyem. A kalauzok is csak tippelték, hogy melyik vagon lehet az, mert a vagonokban nem látszott belül. Tulajdonképpen a legelső kocsi legelső üléseinek egyike volt az enyém. Majd a Keletiben tök véletlen összefutottam egyik unokatesómmal, de mindketten vonathoz siettünk, így éppen csak pár szót váltottunk. Ekkor már havazott. Sikeresen elértem a csatlakozásom, hazaértem, megállapítottam, hogy milyen szépen havazik.

Eddig szinte unalmas is, szokványos történet, na de ezek után jön a csavar.

Ballagok hazafelé, megállapítom, hogy az aki előttem átjött a zebrán a hosszabb úton ért oda a következő sarokhoz, és hogy jól gondolom, hogy az én útvonalam rövidebb. Amikor egy kutya nagyon ugatva rohan felém, és látom hogy egy pasas fekszik kicsit odább az úton, meg kászálódik fel. Odamentem, meg az is aki mögöttem jött. Megkérdeztük hogy segíthetünk-e. Mondja, hogy fáj nagyon a lába, reccsent, nem tud felállni. Szóval hívtuk a mentőt, vagyis én. A másik srác hazavitte a kutyáját a pasasnak. Majd segített neki felállni és elkísérte egy fedett lépcsőházba, mivel már negyed órája vártuk, hogy jöjjön a segítség. Fél óra volt majdnem, mire odaért egy mentő kocsi. Addigra már a másik srác is felhívta őket, hogy mi van már. Nekem nem mondtak időt, hogy mikorra érnek, neki se. Nekem egyébként a harmadik embernek sikerült elmondanom, hogy mi van, mert a 112 először a rendőrségre kapcsolt, ott mondták, hogy a mentő a 104, erre mondtam, de a 112 az nem általános segélyhívó, mire tovább kapcsoltak. Akkor beleszólt egy nő, hogy szia, mondjad, mire elkezdtem, és újra továbbkapcsolt, amikor mondtam a települést, mondjuk szó nélkül. Harmadjára csak sikerült végig mondani, és ők mondták is, hogy jön a segítség. Gondolom, hogy sokan csúsznak el, meg várni is kell, meg ez szerencsére nem is egy kifejezetten súlyos eset volt, és nem is a mi mentőállomásunkról jött a kocsi, csak fél óra a hidegben, azért nem olyan kellemes.
Ez nekem egy egy merőben új élmény volt, mondjuk nem kifejezetten vágytam rá.
Na de már itthon vagyok, szerencsére.

Sólyomkő

Kicsit újra emlékezve a nyárra a hegyek közt töltött napjaim egy másik túráját ezúttal néhány képpel illusztrálom.

A túra kellemesnek indult, fenyőerdőben kezdtünk gyalogolni, majd völgybe, szép helyeken, felmentünk a szikla kilátóra megnézni a magasból is azt a romos, felújításra váró volt tábort, ami a völgyben terült el. Majd elindultunk egy új útvonalon hazafele, új volt olyan értelemben, hogy az előző napi csapatot másfele vitték, de mivel ott éppen "útfelújítás" és építés zajlott,  ezért nagy volt a sár, és munkagépek, így az élvezhetőbb túrázás érdekében inkább hegyen át mentünk, aminek az volt a következménye, hogy amikor megálltunk ebédszünetet tartani az a hír járt körbe, hogy senki nem tudja hogy merre kell tovább menni, beleértve a túravezetőket is. Aztán mégiscsak megtaláltuk az utat, már ha egyáltalán elvesztettük, de kicsit kár volt, mert órákon keresztül mentünk bozótosban a tűző napon, hát nem volt túl izgi, főleg összehasonlítva a korábbi tájjal.

IO világot lát 2.

A hazafele út előtti éjszaka nem aludtam túl sokat, mert előtte órákon át azt kutattuk, hogy hogy tudok átérni az egyik reptérről a másikra Varsóban időben, és hát semmi más esélyt nem láttunk, mint a taxit, és az is csak akkor tűnt biztosnak, ha nem késik sokat a gép. Amely saját tapasztalat éppúgy mint egy kint létem alatt hazautazó ismerősé is az volt, hogy hát nem feltétlen pontosak a repülők. És azért az nem biztos, hogy jól vette volna ki magát, ha én reggel felhívom a munkahelyem, hogy bocsi, még most szállok fel Varsóból, még kb 3 óra, mire beérek. Mert a következő gép csak reggel lett volna, ha egyáltalán van rá jegy még.

Elindultam, és kezdődött azzal, hogy egy vonat, nem az amihez kimentem, hanem az előző késett, 5 percet késett, ami a németeknél nem épp megszokott. Mivel még volt idő, és nem túl izgi az állomáson dekkolni, így inkább ezt elengedtem és még beszélgettem kicsit anyuval. Az én vonatom tökéletesen pontosan érkezett, és indult, volt kb fél órám a busz előtt, amit a pályaudvaron tölthettem. A buszra felszállva elől ültem le, hogy kilássak, nézelődjek, ha már egyszer világosban utazom majd 70 percet, azonban olyan jó volt a forgalom, hogy a 70 perces utat alig 53 perc alatt meg is tette a busz. Szóval már a reptéren voltam indulás előtt így több, mint 2 órával. Bent melegem volt, kint esett az eső, és először kint létem alatt hideg szél fújt, így annyira viszonylag lassan telt el az idő. A reptéren kidobatták velem a spayt, ami kifele nem zavart senkit, de a csomagom mind súlyra, mind méretre megfelelő volt, kipróbálták. A repülőn kicsit olyan érzésem volt, mintha egy termékbemutatón lennék, folyton kínáltak valamivel bennünket, viszont felállni alig lehetett, mert annyira sokszor volt göröngyös a levegő, hogy az út több mint felén becsatolt övvel kellett lenni, amit az egyik mellettem lévő utas ránézésre nem viselt valami jól. Egyébként alattunk összefüggő felhőzet, így semmit nem láttunk az alattunk elterülő tájból, s az útvonalat sem árulták el. Majd amikor elkezdtünk leszállni, akkor bemondott valamit a kapitány, csak én nem értettem, úgy zúgott. Leszálltunk, rohanok, felszállok az egyik buszra, ami bevisz az épületbe, de habár akkor még csak ez állt ott, bevártuk a másik buszt sőt az indult el hamarabb, majd leszállva csak lépésben tudtunk bejutni az épületbe, ahol én nagyon hiányoltam, hogy sehol nem volt kiírva, hogy hol vagyunk, kerestem a kijáratot, és mentek minél gyorsabban kifele. Közben feltűnt, hogy valahogy a reptér színvilága nem olyan, mint ami a honlap alapján várható, hanem olyan, mint a másik reptérré, illetve gyanúsan sok gép indul, már a buszból láttam egy BA gépet, de gondoltam biztos valami teherszállítója, vagy különjárat, nagyon sok LOT gépet, dehát mondom végülis Lengyelországban vagyok. Az épületben aztán láttam, hogy rengeteg járat van kiírva indulónak, és köztük ott az enyém is Budapestre, ekkor már nagyon gyanakodtam, hogy nem is ott vagyok, ahol "kéne".  Kirobogok, a kijáratnál már láttam egy feliratot, hogy Chopin, mondom ez így már több, mint gyanús, hogy mégsem a Modlinra szálltunk le. Irány az információ, és akkor megkérdeztem, hogy elnézést, én most a Chopinen vagyok? Mondja az információs, hogy igen, mondom, ez érdekes, mert a gépnek a Modlinon kellett volna leszállni, de ez így még jobb is nekem, mert innen megy tovább a gépem. Erre megkérdezi, hogy át akarok menni a Modlinra? Mondom neeem. Hát nem tudom mennyire nézett hülyének, nem tudom mennyire gyakori, hogy egy utas odavágódik és megkérdezi, hogy hol is van ő most? 

Mivel sok időm volt, nem kellett sehová menni, így megnéztem a vasútállomást, ami a föld alatt van pont a terminál mellett (mert ott nem csak tervezték) aztán vissza be, újra átvilágítani magam, mert már épp hiányzott, és utána felfedeztem a benti részt is. Hát habár nagyobb, mint Ferihegy és onnan közvetlen járattal is el lehet jutni pl Chicagoba, belül nincs sokkal több bolt, viszont van mozgó járda:D Majd amikor a boarding következett kiderült, hogy a Chopin nem képes kezelni az online check-int, így ott az utasok felének ki kellett nyomtatniuk a boardingcard, köztük nekem is, és közben elmondta a hölgy, hogy ha legközelebb arra járok, akkor mindenképpen menjek oda a check-inhez is, mert ez most egy vészmegoldás, hogy a Modlin helyett a Chopin dolgozik, és itt erre nem alkalmas a rendszerük. Mondjuk én amikor beengedtek az átvilágítós részre ott szóltam volna az utasoknak, hogy ez nem jó így, nyomtattassanak boadingcardot,de ez akkor ott már nem különösebben érdekelt. 

Aztán újra gépen ezúttal már Pest felé repülünk, és volt szerencsén megcsodálni Varsó fényeit, szép, lehet egyszer el kellene menni megnézni. A tervezetnél 5 perccel később ugyan, de le is szálltunk. A késés oka szerintem a reptéren volt keresendő, mert legalább egyszer megkerültük az egész várost, amiből sajnos mivel köd és felhő volt, nem lehetett látni semmit szinte. Szóval visszafelé minden klappolt és olyan 9 óra alatt haza is értem, ami még mindig kicsit kevesebb, mintha vonattal jöttem volna.

Szóval visszafelé, habár izgalmas volt, legalábbis addig amíg Varsóban meg nem tudtam, hogy tuti elérem a csatlakozást.

IO világot lát

Karácsony előtt nekilendültem a világnak, hogy meglátogassam édesanyámat.

Elindultam hát itthonról, időben ki a reptérre, igaz kicsit sietnem kellett a vonathoz, hogy tuti elérjem, és ne kelljen utána izgulni, hogy valami késik, ha ezt lekésem. Kiértem a reptérre, és ott látom, hogy ja amúgy a repülőm nem lett volna könnyű lekésnem, mert már ki van írva, hogy egy órát késik. Így volt időm beszélgetni adománygyűjtőkkel, az egyik azt gondolta, hogy professzor vagyok, hitelkártya értékesítőkkel, velük már bent az biztonsági átvilágítás után, és volt időm felfedezni az összes bent lévő boltot és éttermet, és megállapítani, hogy a kinézett transzfert már lekéstem, mert eleve sietni kellett volna a reptérről ki, és azt is, hogy további fél órát késik a gép indulása, de az okokról semmi, bezzeg a barcelonai gép indulásáról közölték, hogy miért késik, és már felmerült, hogy szólni kéne édesanyámnak, hogy keressen ott valami alternatívát, mert lehet az utolsó buszt sem érem el. Végre csak elindultunk, és zökkenőmentesen meg is érkeztünk, a repülőn a mellettem lévő utastól megtudtam, hogy van még egy busz, amit ha sietek lehet elérek, de nem értem el, így aztán mivel annyira bejött a reptéren való lébecolás Pesten, így Németországban is folytattam, és ott is a fél repülővel (mármint az utasokkal) együtt vártuk, hogy elteljen az a két óra, ami a következő busz indulásáig van. Közben már tudtam, hogy a busz után még a vonatra is várni fogok egy fél órát, és 8 helyett potom fél egykor oda is érek, természetesen éjszaka. Ebbe tejesen beletörődve amikor a busz megállt a vasútállomásnál (mert fejlett országokban a buszpályaudvar és a vasútállomás egy helyen van), kiderült, hogy van még 3 percem a vonat indulásig, és elérek eggyel korábbit, mint amire számítottam, így végülis egy fél órával hamarabb oda is értem. 

Szóval a kiút olyan tipikusan IO féle volt...

Ezek után azonban kicsit izgultam, hogy hogy fogok én egy nap alatt hazaértni, amikor visszafele két repülővel érkezem, és már ekkor tudtam, hogy az egyik járatot átrakták egy másik reptérre, így a két gép közötti két órából több mint egy óra kell ahhoz, hogy átjussak egyik reptérről a másikra, és a kiutazás tapasztalatai alapján, hát az elég karcsú. 

kalandos utazás

Tegnap délután elindultam be a városba, mert az jó nekem. Moziba mentünk és bent volt megbeszélve a tali. Elindultam több mint másfél órával a film kezdés előtt, hogy időben érjek oda, ne az utolsó percben. A mellett, hogy nem néztem meg hogy mikor mi megy és viszonylag sokat kellett várnom eleve még nem is jött a busz időben, és mivel hétvégén lanyha forgalom mellett 10 perccel a menetrend szerinti indulás után még sehol nem volt, úgy döntöttem, hogy inkább átmegyek a vonathoz, mert az hétvégén tuti nem késik, viszont ahhoz el kellett indulnom, mert ha még várok a buszra azt is lekésem, és a filmet is. Félúton a vonat felé láttam a buszt, tehát elment, ekkor már tudtam, hogy 1 óra múlva megy csak legközelebb, tehát mostmár nincs más csak a vonat. Odaértem, és mivel még nem jött, bementem jegyet venni. A pénztáros mondta, hogy a vonat most csak Újpestig megy be, és nem a Nyugatiig, oda csak a következő, mert pályafelújítási munkák vannak a hétvégén, és kérdezte, hogy így is kérem-e a jegyet. Ekkor már kínomon vigyorogtam, és úgy kértem a jegyet. A vonat jött is, igaz ez késett vagy két percet. Így aztán Újpestnél át a villamosra, arról a metróra, és ekkor már tudtam, hogy a busszal sokkal gyorsabban értem volna be, akár mennyivel is később jött. De még így is odaértem a találkapontra majdnem fél órával a kezdés előtt. Egyébként meglepő lenne, ha egyszer elindulok valahova, akkor minden úgy jönne, ahogy kell, és még el is érem.

Hát a filmről meg csak annyit, hogy érthető, hogy 18-as karikával ment, nem a véres mivolta miatt, inkább a pszichológiája miatt. Szerintem a párom meg is lepődött rajta mennyire megéreztem ezt a filmet.

élménybeszámoló

Idén is voltam a hegyek közt, és első nap mivel akkor pont esőt jeleztek még inkább egy buszos túrát választottam, amely a környék látnivalóit mutatta be. Minden faluban egyedi templom, és egyedi alatt azt kell érteni, hogy olyan református templom, amely annak idején katólikus volt, és találtak freskókat a falon. A freskók persze minden helyen mások, de nagyjából ugyanaz a jellemzőjük. A történetek azonban amiket elmondtak mellé minden esetben érdekesek és több esetben még viccesek is voltak. A nap fénypontja azonban az volt, amikor unokatesómmal egymásra se mertünk nézni, mert az egyik útitársunk olyannyira sok volt, hogy nem bírtunk komolyak lenni, pedig egy templomba voltunk éppen. Akkor még azt hittük, hogy csak mi nevetünk kínunkban, de aztán rájöttünk, hogy a többiek se bírták jobban a kiképzést, mindenkinek elege volt abból, hogy minden egyes kő, de még a lócitrom is csodálatos volt számára, és minden egyes helyen az elhangzottakhoz neki volt valami hozzáfűzni valója, sok esetben, ha hosszabb volt az ismertető, akkor akár közben is közbeszólt, és sikeresen feltett egy kérdést, amire pont előtte hangzott el a válasz. A csúcspontot akkor érte el úgy mindenkinél, amikor a tájházban ő kivett a szekrényből egy furulyát és elkezdte fújni, majd amikor már mindenki a busznál várt, ő még mindig a házban volt, ki tudja miket kérdezgetett még. Mondjuk akkor is már sokan megkönnyebültek, amikor korábban egy templomban a tiszteletes arra a kérdésre, hogy működik-e a harmónium azt válaszolta hogy nem, így nem kellett meghallgatnunk előadását kedves útitársunknak. Volt még egy másik utas is, aki próbálkozott hasonlóan aktív lenni, de ő nem volt ennyire ügyes. Ettől függetlenül nem volt rossz, csak kár, hogy néha a hölgy életéről többet tudtunk meg, mint arról, hogy hol járunk éppen.

hogy miért nem jó vonattal utazni?

Hát például azért, mert:

• jó esetben az biztos, hogy elindul, de az nem, hogy mikor, és mikor érsz célba vele.
• az átszállási lehetőség csak lehetőség, nem jelenti azt, hogy át is lehet szállni.

Hát igen, a hétvégén megint hosszabb útra keltem, és ezúttal sem volt zökkenőmentes. Mentünk előre, mentünk hátra, tolattunk, szétszerelték a szerelvényt, majd újra összerakták, csak kisoroztak egy kocsit, majd uszkve fél órát üldögéltünk egy állomás bejáratánál, és persze a csatlakozás sem várt meg, miért is tette volna, hisz 40 percet késtünk, így már alig kellett várni kb 20 percet a következő vonatra. Végülis mi az a plusz egy óra egy három órás utazásra... De majd lesz nekünk szép új vonalunk, és akkor nagyon gyorsan fognak majd rajta menni a vonatok...

életképek

Öröm: vége a munkaidőnek, elértem azt a vonatot, amelyiket szerettem volna, ráadásul hosszú szerelvény, tehát még szorongani se kell.

Valóság: A vonat nem akar elindulni, aztán azért csak elindul, de sípolva meg is áll, újabb percek, megint elindulunk, megint sípol, megint megáll, már szerelők is nézik, hogy mi van, majd megint nekilendülünk, de újabb sípolás, ismét jó hosszú, és megint megállunk, és még mindig a nyugatiban vagyunk, be nem mondanak semmit se a fedélzeten, se a hangosban, majd végre elindulunk, és eljutunk egészen a következő állomásig, ahol ismét indulás helyett hosszú sípszó, majd percekig állunk, néha újabb sípszó, majd mivel már 20 perce úton vagyunk, de még mindig csak egy megállót haladtunk egyszercsak bemondják, hogy két vágánnyal odább jön a következő vonat, ekkor az egész vonat kapja magát, rohan le minden ajtón mind a két oldalt és fut a másik vonathoz, mert nem csak két sínen kell átmászni, hanem még egy 6-8 vagyonnyit előre is rohanni. Végülis ez már majdnem tömegsport. Na a "új" vonatomon már a tömeg mindenképpen adott volt, fel se fért mindenki. Mondanom sem kell, hogy amit itthon el kellett volna intézni azt már nem sikerült, nem értem haza időben az alig 40 perces késés miatt.

vasutas történetek

Újabb élmény ért a vonaton:

Ma elindultunk úgy felpakolva, hogy még a fogunk közt is csomag hogy miért volt annyi csomagunk még titok, ezért egy ismerős volt oly kedves és kivitt minket kocsival az állomásra, majd felpakolt a vonatra, és miután elindult a vonat, aminek valamiért nem akart visszazáródni az ajtaja egy ideig, úgyhogy a nagy csomagjaink a mozgó vonaton nyitott ajtó mellett vittük be, a helyünk elfoglalva megszámoltuk, hogy minden csomag megvan-e, ekkor kiderült, hogy egy hiányzik. Gyorsan hívtuk, aki kivitt, hogy nála van-e, de már ő is hívott, hogy nála van, és utánunk hozza, hát versenyt futva a vonattal pár állomás múlva sikerült találkoznunk, és megkapni tőle a csomagot, ahol a kedves kalauz úgy viselkedett, mint egy bunkó, amikor segítséget kért tőle az ismerősünk, pedig általában kedvesek szoktak lenni, másrészt amikor a szerelvényen akartunk hátrajönni, akkor az étkező kocsiban ránk kiabáltak, hogy még nincsenek nyitva, és szálljunk le, menjünk körbe, mert itt nem lehet átmenni. Kérdem én, hogy lehet az, hogy egy étkező kocsi utazás közben nincs nyitva, illetve hogy lehet az, hogy ha nem lehet átmenni rajta, akkor a szerelvény közepén van kettévágva azt? Ha nem lehet átmenni rajta, akkor azt miért nem lehet normálisan közölni? Miért kell ordítani? Hol van a jólneveltség?