nem jó érzés (egy barátság vége)

Valamiért nem jó érzés, hogy a fősulis legjobb barátoddal annyira megszakad a kapcsolat, hogy csak a facebookról derül ki számodra, hogy eljegyezte a barátnőjét, akit mellesleg nem is ismersz. Persze lehet inkább azért nem jó érzés, mert valamikor anno kicsit tetszett is neked az illető, vagy csaknem tudod megemészteni ahogy véget ért a barátságotok, hisz irracionális az, hogy érzelmeket vált ki belőled egy ilyen információ, hisz már évek óta nem beszéltek, nem tudtok egymásról szinte semmit.

Az egész ott kezdődött, hogy amikor tényleg jóban voltunk én megpályáztam egy Erasmusos ösztöndíjat, azt én megnyertem, ő meg meg se pályázta, hiába győzködtem, hogy tegye meg ő is, azt mondta, hogy nem, mert Hollandia nem jó hely. Mire fél évvel később visszajöttem, már valahogy nem volt a régi a barátság, eltávolodott, pedig előtte még ő volt az, aki szólt, hogy az albiában van üresedés, ha érdekel, de ő volt az is, aki azért, mert én megkaptam az ösztöndíjat, mégse támogatta, hogy beköltözzek az albiba. Aztán amikor leállamvizsgáztunk újabb félév múlva, akkor szinte úgy tűnt soha nem is találkozunk többet, de mindketten Pestre jöttünk, ő dolgozni én még tanulni, s 1-2szer még a volt sulitársakkal találkoztunk is közösen, ami után összejött egy volt csoporttársunkkal, akivel én az egyetemen is évfolyamtárs voltam, és igazából mi ott ismertük meg egymást jobban a csajjal, nem is a fősulin. Aztán amikor vele szakított, akkor kb aznap vagy másnap engem is felhívott, s szinte egy szakító szöveget nyomott le a telefonba nekem, és utána mondhatni tudatosan távol tartotta magát tőlem is. Ez sok éve már, s azóta csak egy-kétszer láttuk egymást villamoson, s néhány évente beszéltünk hosszabban telefonon, de már azt se igazán, szóval tényleg értelmetlen, hogy fura érzéssel tölt el, hogy eljegyzett egy csajt.

#2051

Azon gondolkodtam mostanában, hogy az emberek a valóságban szokták-e azt közölni a másikkal, hogy úgy tekint rá, mint egy barátra, pontosabban, hogy barátjának tartja, és nem csak egy ismerős, egy kedves ismerős, vagy hasonlók. Történik ilyen?

#788

Az nem elég, ha csak én akarom, a másiknak is akarnia kell.

Legyen szó akár barátságról, akár másról, az ahova legalább két ember kell csak akkor működőképes, ha minden fél akarja azt. Persze egyedül is juthat előre az ember, csak akkor számolnia kell a magánnyal, és nagyon kevés olyan ember van, akinél ez ne jelentene előbb vagy utóbb problémát.

közöny?

Hogy lehet az, hogy itt egy társasházban simán le lehet maradni arról, hogy valaki oda vagy éppen onnan el költözik? Hogy lehet az, hogy nálunk annyira nem figyelünk a másik emberre, a környezetünkre, hogy még az sem teljesen magától értetődő, hogy a szinten lévő szomszédok bemutatkozzanak egymásnak?

A filmekben azt látjuk, hogy a tengerentúlon, illetve nyugaton a szomszédok köszöntik az újonnan érkezőket, elbúcsúztatják az elköltözőket, és ilyenkor bennem vegyes érzelmek támadnak, hogy ez milyen kedves, illetve az is, hogy azok mennyire belemásznak mások magánszférájába. Kérdés persze, hogy tényleg belemásznak-e vagy csak figyelmesek, és mégjobb kérdés, hogy jobban belemásznak-e, mint azt nálunk teszik?

Azt gondolom, hogy nem másznak jobban bele, mint itt, hiszen én találkoztam már olyannal, hogy az egyik szomszédos lakásba költözőkről hamarabb tudtam, mi anyuka foglalkozása, mint hogy személyesen találkoztam volna vele, mert a foglalkozása, vagy vélt foglalkozása sokkal érdekesebb pletyka téma volt, és szétkürtölték, semmint az, ami egy tényleges találkozás során a valódi benyomása lehetne az embernek. Mondjuk ha az embert úgy könyvelik el, hogy a legősibb mesterség űzője, akkor nem biztos, hogy kedve van bemutatkozni a szomszédoknak, és nekiállni bizonygatni az ellenkezőjét.

Egyébként amiért ez az egész téma eszembe jutott az az, hogy most hallottam, hogy a németeknél csupán azért jogosult vagy egy nap szabira, mert bejelented bent, hogy költözöl, ez amolyan bónusz szabi ilyenkor, meg azt is, hogy mivel tudja a ház, hogy te elköltözöl, ezért a szomszédok szépen sorban eléd járulnak, hogy elbúcsúzzanak tőled. Kedves gesztus, nem?

Nálunk ez nagyjából úgy néz ki: a munkahely: remélem nem akarsz azért kivenni egy napot sem, mert most költözöl, a költözésre ott van a hétvége, használd ki, na jó, ha nagyon akarsz akkor végy ki egy napot, ha még délutánra sem bírsz bejönni, de ennyivel kevesebb szabid marad az évre. Szomszédok: vajon honnan van ennek annyi pénze, hogy elköltözzön? Ez is jó helyen tette szét a lábát, összeszedett magának egy gazdag pasit. Vagy éppen: ennek semmi sem elég jó?

Na jó, tudom, azért nem szabad általánosítani, egész biztos nálunk is vannak kivételek, és valószínű én is kicsit túlzásokba estem, de tény, hogy nem volt eddig sehol fogadóbizottság, nem kaptam sütiket, nem voltak látogatók, és ahol az elmúlt 12 évben a családi fészek van, nos ott sem rendelkezek barátokkal a szomszédok körében, tulajdonképpen senki olyannal, akinél rendszeres látogatást tennék. Az igaz, hogy ahol előtte laktunk ott ismertem az összes szomszédot jól, és elég jó viszonyban voltunk valamennyivel, többjüknél jártam látogatóban is, de az egy viszonylag kis település volt, illetve még régen otthon a nagyvárosban volt az, hogy jól ismertük a szomszédokat, és gyakorlatilag baráti szálak kötöttek össze, de az még az átkosban volt, így felmerülhet a kérdés, hogy a különbség az akkor és a most tapasztaltak között abból adódik, hogy megváltozott a minket körülvevő világ, és benne az emberek, vagy abból, hogy más helyen lakunk.

Mivel eleget fecsegtem már össze meg vissza és most befejezem, a végére csak még egy kérdés: a nyugati kapitalista "gonosz" világ miért barátságosabb, és figyelmesebb mégis mint a miénk?

Ölelés