határon túli gondolatok

A másik amelyet előszeretettel gondolnak az itteniek, a mellett, hogy a határon túl senki nem beszél magyarul, mint azt korábban írtam, hogy mindenki ért, és csak azért nem válaszol, hogy szemétkedjen. Ez is izgalmas feltételezés, és nevetséges is. Erre is hallottam már megerősítő történetet: annak idején a határőrök nyilván mindent értettek, csak direkt nem voltak hajlandóak válaszolni. Hát nem pont így van, hiszen annak idején az volt a szokás, hogy a magyar katonákat a szovjet és bolgár határra tették Romániában, hogy nehogy át akarjanak szökni Magyarországra, és a magyar határra pedig moldovai és havasalföldi románokat tettek, akik tényleg nem tudtak magyarul, no meg ugye ők nem ismertek erre senkit, így sokkal kevésbé eset nehezükre, ha lőni kellett esetleg.

Annak idején nagyon sokan azért keltek útra, és hagyták el szülőhazájukat, hogy gyermekeiket ne tegyék ki annak a nehéz sorsnak amiben ők éltek. Nehéz sors alatt egyrészt a szocialista hiánygazdaságot értem, másrészt azt, hogy ha beléjük akartak kötni, megbántani őket, akkor hontalannak nevezték őket. Átköltöztek, egyesek csak az anyaországba, mások úgy vélték, ha már mennek, akkor messzire mennek, így gyakorlatilag szinte az egész világon laknak erdélyiek. Míg nyugaton tényleg "idegenek", habár ott ezt nem igazán vetik a szemükre, addig azt gondolná az ember, hogy itthon befogadó környezet várja a magyarokat, de ez csak részben van így, hiszen itt meg azt vágják a fejükhöz, hogy románok. Érdekes, hogy míg az első mindenkit felháborít, addig a másodikat ugyanazok az emberek alkalmazzák.

Egyébként a határon túl annak idején nem volt jellemző az a dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitás, ami az itteniek sajátja, ott sokkal összetartóbbak voltak az emberek. Sajnos azonban kicsit már őket is megmérgezte az irigy hozzáállás.

Egyébként kíváncsi lennék, ha a népszámláláskor tovább lenne bontva az, hogy magyar, akkor melyik csoport mekkora létszámot érne el.

Nemzeti összetartozás

Tegnap volt ez az új ünnepnap, új, mert csak tavaly jelölték ki ünnepnapnak a trianoni békeszerződés emlékére. Az ünnepnap kiírása mellett azt is elhatározták, hogy a hazai diákok ne csak a mai ország területét ismerjék meg, hanem jussanak el a határon túli részekre is, és kapjanak egy kis ízelítőt az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy éppen vajdasági kultúrából, s lehetőséget kapjanak az ottani magyarokkal való találkozásra, ezáltal erősítve az összetartozás tudatát. Úgy vélem erre igen nagy szükségünk van, hiszen jelenleg igen kaotikus elképzelésekkel rendelkeznek a magyarországiak.

Mit értek az alatt, hogy kaotikus? Hát egyrészt tudják azt, hogy sokkal nagyobb volt az ország, azt is tudják, hogy az elcsatolt részeken is élnek magyarok, de azt már nem feltételezik, hogy ők is beszélnek magyarul, és magyarnak érzik, vallják magukat. Gondolom most vannak olyanok, akik felhúzzák a szemöldöküket, hogy ez mekkora hülyeség, pedig nem akkora, mint azt gondolnánk. Saját tapasztalatom, hogy megkérdezték tőlem, hogy honnan tudok ilyen jól magyarul? Nehéz volt megtanulni? Hiszen az addig rendben van, megvan a történelemből, hogy a csúnya nagyhatalmak elcsatolták azokat a területeket, meg ott élnek magyarok is, de valahogy mégis az erdélyi lakosok azok románok, a felvidékiek szlovákok, a kárpátaljaiak ukránok, a vajdaságiak meg szerbek. Nem tudom mi lehet az ilyen emberek agyában, gondolom feltételezik, hogy a sok gonosz román csak azért tanult meg ilyen jól magyarul, hogy elvegyék a munkájukat, vagy könnyebben kapjanak segélyt.

Mondok egy másik példát: ugye ott vannak a tehetségkutatók, melyeket minden alkalommal magyarok nyertek meg, csak nem minden esetben "egyes" magyarok, volt amikor "kettesek". Ki hinné, hogy vannak "kettes" magyarok is? Hogy nem minden magyar egyformán magyar? Én magamtól nem, ebben a formában pedig semmiképpen sem érzem azt, hogy különbséget kéne tenni.

Kik voltak a kettes magyarok? Hát Karamel, Ruzsa Magdi, Király Viktor, Tolvaj Reni, és mostmár ezt a sort erősíti László Attila is. Mert jó tényleg magyarok ők is, csak nem olyanok, hangzott a válasz egy beszélgetés során, amikor értetlenül visszakérdeztem. Ők azok a magyarok, akik elveszik a magyarok munkáját, boldogulási lehetőségét a magyaroktól. Ha ez így nem is lett kimondva, de azért  mégis ezt lehetett mögé érteni.  Nem az a baj, hogy tehetségesek, inkább csak az, hogy itt akarnak boldogulni. Milyen fura, hogy úgy érzik egyesek, hogy legfőbb ellenségük pont a magyarok, vajon mi lehet ennek az oka fukarság, irigység vagy valami más?

Egyébként azt beszéltük, hogy valószínű azért tud nyerni a határon túli, mert az ottaniak szívügyüknek érzik azt, hogy szavazzanak, az itteniek viszont kevésbé érzékenyek már erre.

Kérdések

Vajon ahol az ország véget ér, ott véget ér a magyarság is? Vajon, ha egy tehetségkutatót nálunk egy határontúli magyar nyer meg, akkor az ellopta a helyet egy magyartól? Ő már nem is magyar? Tulajdonképpen ki számít magyarnak? Az aki Magyarországon született, vagy az aki magyarul beszél, vagy az, aki annak érzi magát, legyen a világ bármely csücskén? Vajon a bennszülöttek között van olyan, aki inkább magyar, mint a másik?

Tényleg jó volna az bárkinek is, ha az ország teljesen homogén lenne? Elvesz az valamit tőlünk, hogyha etnikailag heterogén társadalom vagyunk, vagy inkább hozzáad?

Vajon egy dal ugyanazt kell jelentse mindenki számára? Biztos, hogy csak akkor lehet hitelesen előadni egy számot, ha átéltük ugyanazt, mint az eredeti előadó, vagy el tudjuk játszani, hogy átéltük?

Ezek a kérdések jutottak most így hirtelen eszembe, ahogy néztem a tévét, és megfogalmazódott már bennem egyfajta válasz is a kérdésekre, de most még hagyom azokat érlelődni egy kicsit. Addig azonban szívesen veszem bármelyikőtök válaszát ezen kérdésekre.