Azért ez nem semmi:
Azért ez nem egy könnyű műfaj szerintem, és sokkal magával ragadóbb, mint amikor egy ember áll kinn és énekel.
Meg aztán összehozni egy kórusművet annak minden szólamával és a hozzá tartozó zenekari kísérettel nem lehetett könnyű megírni, ahhoz képest egy egy könnyűzenei alkotás gyerekjátéknak tűnik.
A hét végén két barokk koncerten is jártunk a párommal. Ő igazi komolyzene rajongó, és elég jól ért a barokk zenéhez. A belvárosban a Váci utcán egy templomban voltak ezek a koncertek a Barokk Fesztivál keretében. A fesztivál egyébként még tart.
Elsőre egy Bach csembaló versenyeiből összeállított koncertet volt szerencsénk végighallgatni. A program felépítése ügyes volt, hogy úgy fogalmazzak, ugyanis az két csembalós művektől haladtunk a 4 csembalósig, ami így olyan volt, mintha egy történet fejlődne, fokozódna, és a vége egy katarzis szerű mű. Persze ezek valójában egymástól különálló művek voltak.
Második alkalommal pedig Händel Messiás című oratóriumát hallgathattuk végig, ezen alkalommal már tömve volt a templom, habár az előző koncert is teltházas volt. A nézőközönség vegyes volt, de általában idősebb emberek voltak, sok külföldivel. Nálunk fiatalabbak, vagy velünk egykorúak alig akadtak, pedig a diákok belépője a felnőtt jegy árának csupán tizede.
Az oratórium eredetileg három részből áll, de itt a közepét kicsit meghúzva szünet nélkül adták le az egészet. Volt 4 szólista, nagy zenekar, a csembalónál az egyik abból a 4 csembalistából, aki előző alkalommal is játszott, ott ők voltak az est sztárjai, itt a zenekar szerves részét képezte. Továbbá volt nagy kórus és természetesen karmester is. Az oratóriumnál nincs színészi játék, csupán előadják a művet, viszont mindenki kapott szövegkönyvet, így nyomon követhettük az eredeti angol szöveget, és mellette a magyar fordítást is, hogy értsük miről van szó. A mű szövegkönyve egyébként bibliai idézetekből tevődik össze.
Lehet, hogy magát az egész oratóriumot nem ismeritek, de az alábbi részletet biztosan mindenki hallotta már az iskolában:
Egyébként magamtól nem lennék ennyire jól informált, a párom sokban hozzájárult tudásomhoz, ami még így is gyerekcipőben jár e téren.
A fenti címmel most egy koncertsorozat indult, melynek múlt pénteki darabját volt szerencsénk meghallgatni. Ez egy komolyzenei sorozat, mely keretében ezúttal Händeltől hallgattuk meg az Aci, Galatea e Polifemo-t. A mű a görög mitológián alapszik Galatea, aki egy Néréisz, tengeri nimfa, a nő, akinek a szerelméért harcol Aci, a görög ifjú és Polifemo az egyszemű óriás. Az óriás a történet végére legyőzi az ifjút, akit szerelme folyóvá változtat, így találnak ismét egymásra a tengerben. Händel 1708-ban Nápolyban komponálta ezt a művet, melyet újra feldolgozott később Angliában is, akkor már angol nyelven, mely változata ismertebb.
A darabban 3 szereplő van, két férfi és egy nő, mivel azonban a görög ifjú szerepét eredetileg kasztrált férfi számára írta Händel, és az szoprán, és manapság nagyon kevesen tudnak a férfiak közül így énekelni (és azok sem kasztráltak már), így a mostani előadásban is nő énekelte Aci szerepét, ami nekem mindig kicsit furcsa. Az egész előadás tetszett, lekötött, igaz közben szinte végig a szövegkönyvet bújtam, mert hol előre olvastam magyarul, hol pedig azt figyeltem, hogy éppen mit énekelnek olaszul.
Az előadás a Nádor teremben volt, és a szünetben egy-egy színházzal ellentétben itt közvetlen közelről találkozhattunk a fellépőkkel (zenekar és énekesek), kisebb is, mint egy színház, így családiasabb volt a hangulat is, ami egyáltalán nem baj:)
Végezetül egy kis ízelítő, na mondjuk mi nem ilyen formában láttuk, de a végén van egy rész, ahol 3-man együtt énekelnek, és az nekem tetszik, ezért tettem be ezt:
