Eurovision 2015 - Magyarország

Megvan az idei év győztes dala, aki Magyarországot fogja képviselni az Eurovision nem más, mint Boggie:

A 28 éves énekesnő korábban már feltűnt a Csillag születikben, és azon kevés magyar előadó közé tartozik, akit a világ számos pontján ismernek Parfüm című dalának köszönhetően.
A nyertes dal pedig nem más, mint:

BOGGIE: WARS FOR NOTHING

kicsiny hazánk hírnevét öregbíti

A Britain got talent hetedik évadában vannak magyar résztvevők. A videot édesanyámtól kaptam, de olyan szép, hogy megosztom.
Mivel csak a youtubeon tekinthető meg, így kattints a linkre, igazán megéri.

magyarság tudat

Úgy vélem sokféleképpen lehet erősíteni, növelni az emberben ezt a tudatot, de az a hogy a politikusok próbálják a legrosszabb módszer. Ők arra hajtanak, hogy minél jobban kijátszanak bennünket embereket egymás ellen, azt veszik alapul, hogy minél jobban megkülönböztessük magunkat másoktól, és azt sugallják, hogy minden bajnak, rossznak azok a mások az okai. Pedig ez így egyáltalán nem igaz, legalább annyira tehetünk róla mi magunk is, mint ők, másfelől a mások nélkül  nem is lennénk azok, akik vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy nem jól tudják belőni politikusaink azt, hogy kit kell szeretni és kit kell utálni, mert azt se sikerül nekik jól meghatározni, hogy ki a magyar, így aztán olyan embereket, csoportokat sikerül kereszttűzbe dobniuk, akiket nem kéne. Igazából nem is erre akartam kilyukadni, inkább arra, hogy van más módszer is, amely egyszerűen csak arra szolgál, hogy büszkébb legyek magamra, de ne mások rovására, hanem a saját magam erősítésére. Erre alkalmas a következő vers is, melyet már többször megkaptam e-mailen, és most úgy gondoltam megörökítem itt is: 

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan,
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", miért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol" elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg...
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet... !

Tudtok még olyan mozgást jelölő szót mondani, ami kimaradt a versből?

Csak egy csöppet

SPF-fel "szóba került", hogy Romániában most szeretnék kialakítani a régiókat a jelenlegi megyerendszert felváltva azokkal, és ő mutatta meg nekem a terveket ábrázoló térképet, ugyanis én sehol nem akadtam használható információra.

Azt lehet tudni, hogy az RMDSZ szeretné elérni, hogy az egyik régió legyen magyar többségű, és akkor nyitott lenne az út az autonómia felé Székelyföldön. Én ezzel nem kifejezetten értek egyet, konkrétan azzal, hogy feltétlenül szükség lenne most egy autonóm magyar régióra Romániában.

Meg lehet kérdezni, hogy miért nem. A válaszom az, hogy egyrészt nem elég érett rá Románia, hogy azt sértődések és ellenérzés nélkül el lehessen fogadtatni mindenkivel, hogy ne legyen egyesek szemében tüske, és hogy ne érje ezért esetlegesen atrocitás a magyarokat Erdély szerte.

Másrészt az igaz, hogy a jelenlegi megyerendszerben két olyan megye is található, ahol a magyarok vannak többségben, és egy harmadik, ahol majdnem megegyezik a románok és magyarok száma, ezek a székely megyék, melyek alkotnák a vágyak szerint a magyar régiót, viszont a tervek szerint három olyan megyével lennének összevonva egy régióba, amelyek döntően román megyék, és a hat megye együttesében már kisebbséget alkotnának a magyarok, de arra gondolt valaki, hogy az erdélyi magyarok hány százaléka lakna ebben a különleges régióban? Mindössze az erdélyi magyarság alig több, mint egyharmada. Biztos, hogy jó ötlet "kiváltságot" adni a harmaduknak, ha megvan annak az esélye, hogy a többiek számára ez hátránnyal járna? Például kéréseit azzal utasítanák el, hogy ott van az a régió, költözz oda, ha ezt akarod.

Aztán EU-s elvárás a régiók bizonyos lélekszáma, ahhoz, hogy minden forrást le tudjanak hívni gond nélkül, ezért hozták létre nálunk is őket ilyen formában, és ez a régió nem biztos, hogy megfelelne így a kritériumoknak, így esetleg bizonyos támogatásoktól elesne.

Másrészt fennáll annak is a veszélye szerintem, hogy a többiekről meg is feledkezünk és minden támogatás és együttérzés csak ennek a régiónak járna, hiszen most is van egy olyan hozzáállás nálunk, hogy megyünk Erdélybe, és akkor Kolozsvárig minimum meg sem állunk, pedig Erdély már a határnál elkezdődik, és már ott is számtalan látványosság, örökség, emlék és néznivaló van, nem feltétlenül kell az első 150 km-t átugrani.

Szóval összefoglalva nem biztos, hogy ezt a lépést most kellene erőltetni, mert egyáltalán nem vagyok meggyőzve arról, hogy ebből a lépésből jelen helyzetben több előny származna, mint hátrány. Egyesek számára biztosan, de a többség számára is?

Jelenleg a kormányban is képviseltetik magukat a romániai magyarok, ami számomra azért azt mutatja, hogy általában véve nincs jelentős ellenszenv velük szemben, de vajon egy ilyen lépés után nem gyengülne az országos pozíciójuk, elfogadottságuk és nem erősödne a szélsőjobb, és nem romlana meg esetlegesen a kapcsolat országaink között? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem.

csak egy picit

Csak egy picit térek vissza a határon túli témára, azért mert találtam ezt a bejegyzést a kettős állampolgárságról. Szerintem elgondolkodtató.

magyarok átka

Azt hallottam, hogy szülővárosomban most azon ment a vita március 15-e előtt, hogy melyik politikai párt mikor tartsa az ünnepséget, ugyanarra a helyszínre ment a licit. Ez azért szomorú, mert egy olyan helyen, ahol a magyarok kisebbségben vannak, nem kellene még azoknak is szétszabdalt egymásra fújkáló csoportokat alkotni. Eddig én azt hittem, hogy az erdélyiek összetartóak, de az utóbbi években ennek ellentmondó híreket hallok időről időre, mostmár ott is, az anyaországhoz hasonlatosan a különböző politikai pártok szétszabdalják az egységet, holott véleményem szerint, ahhoz, hogy el lehessen érni dolgokat összefogásra és egységes fellépésre van szükség.

A hír hozója úgy fogalmazott, hogy ez a magyarok átka. Hogy ez mit is jelent pontosan? A magyarok, mihelyt nem fenyegeti őket külső ellenség, vagyis béke van, elkezdenek saját maguk körében ellenséget keresni. Hogy miért? Nem tudom, talán, hogy ne unatkozzanak. A probléma csak az, hogy így nehéz előre haladni. És, hogy ez igaz-e? Gondoljunk csak bele, hogy mit csinálnak politikusaink: előbb vagy utóbb, mindig kiderül, hogy ki volt a hibás természetesen nem ő, és persze az is, hogy mindent amit az előző tett használhatatlan, és az építkezést teljesen elölről kell kezdeni, csoda, hogy így soha nem épül fel a ház?

És hogy lehet az, hogy már szülővárosomban is ez a helyzet? Hát már nincs elnyomó rendszer.

Végezetül egy a témához igazán illő vicc:

Az egyik arkangyal alászállt a pokolba, megnézni, mekkora a szenvedés, az ördög maga vezeti körbe, és közeben dicsekszik:
- nálunk a pokol bugyrai nemzetenként vannak felosztva...
- ezt hogy érted? - kérdi az angyal
- nézd -... mutat az első bugyorra, ami mellett 66 talpig fegyverzett őrördög áll
- itt vannak az amerikaik, azért kell melléjük annyi ördög, mert nagyon törtetőek, állandóan ki akarnak szökni...
a következő bugyor mellett 3-4 ördögfi lófrál:
- itt tartjuk a németeket, viszonylag rendes népség, néha van egy-két hangadójuk, itt csak rájuk vigyázunk, a többiek azt teszik, amit mondanak nekik...
mennek tovább, és az angyal nagyon meglepődik, amikor egy olyan bugyorhoz érnek, ahol őrizet nincs, de még mutatóba se...
- itt kiket "őriztek"?
- óóóó, ők a kedvenceim - büszkélkedik az ördög - itt vannak a magyarok: ha egy megpróbál szökni, a többiek visszahúzzák...

 

szomorú

Szomorú, hogy ott tartunk, hogy gyakorlatilag nem tudok úgy hazajönni este 8 után úgy, hogy ne látnék legalább egy olyan embert, aki éppen a kukát túrja. Igaz ez azért is lehetséges, mert itt a lakótelepen a kukák kinn vannak az utcán és nem benn a házakban, de szomorú, hogy ott tartunk, hogy minden este legalább egy emberrel találkozni, aki kukázik, és az még szomorúbb, hogy ez minden egyes alkalommal valaki más.

A sötétségmérő

Újabb jópofa, magyaros viccet találtam.

 

Csengetés, ajtónyitás.

- Jó estét! Meghoztuk, szereljük!
- Mit?!
- Hát a sötétségmérőt. Pardon, szabad?
- Miféle sötétségmérőt?!
- Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni?
- Nem én!
- Akkor tessék.
- Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra, villanyóra, hőmérőből kettő, vekker...
- Sötétségmérője is?
- Az nincs, de...
- Na látja. Hol van még a minden.
- ... és mit mér ... ez?
- Hát sötétet. Hova szereljük?
- ... talán oda ... a sarokba...
- Nem lesz ott neki túl sötét?
- Nem az kell?
- Nézze, túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni. Meg aztán ... maga is rosszabbul jár.
- Miért?
- Nagyobb lesz a sötétszámla.
- Mi?! Még fizessek is a sötétért?!
- Miért? A villanyért nem fizet?
- Azért igen, de...
- Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz nagyobb.
- Jó, tegyék az ablak elé.
- Rendben. De ... akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét.
- Ettől a kis vacaktól?
- Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő.
- És mekkora a mérő?!
- Kétszer négyszer feles.
- ....méterben?
- Igen.
- Nincs kisebb?!
- Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes. De az már közületi.
- És miért ilyen nagyok?
- Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a plombának, a hangszigetelésnek. Igy is dübörög.
- Mi?!
- De sokat csodálkozik. Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek. Na, behozzuk.
- Leolvasni tudja?
- Azt is nekem kell?
- Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül él?
- Szerencsére.
- Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot.
- ...jaj...
- Nyugi. Mindenki átmegy. Előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás.
- Milyen ugrás?
- Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol, hogy elérje a mutatót.
- De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda és nem látom, hogy mennyi sötét van.
- Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza nullára, mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik, igyekszik, és már csak várja a fényt, meg leolvas.
- ...és ha nem egyedül élnék?
- Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja.
- És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a mutatót, és rávilágítok.
- Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az adattól.
- Én szorosan fognám a lámpát.
- Biztos?
- Biztos.
- Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba.
- Hova?
- Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi?
- Nem tudom, még sohasem voltam benne...
- Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra, végül pedig levizsgázik éleselemessel.
- Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni.
- Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás ellenőr megbüntetheti.
- Ő is fog jönni?
- Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla!
- ...ez a ... ellenőr pontosan mit ellenőriz?
- Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel a géphez.
- Miért, mi történik, ha túl közel hajolok?
- Még ezt sem tudja? Beüti a fejét!
- ..jaj...
- Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot.
- Na jó, feladom. Nézzék ... nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem itthon?
- Hát...
- Kétezer?
- Rendben. Viszlát.

Ajtóbecsukás. Szinte azonnali csengetés, ajtónyitás.

- Jó estét! De jó, hogy hazaért! Az előbb nem találtuk itthon...