hol a hazám?

Érdekes kérdés és előfordul, hogy én is gondolkodom rajta, hogy hol van, ott ahol születtem, vagy ott ahol élek? És volt még pár kérdés ott, ahol ezt olvastam, de mivel ott nem tudok válaszolni, így válaszolok itt, legalábbis egy választ adok, a sajátomat ezekre a kérdésekre, már amennyire ezt szavakba lehet önteni, úgy hogy még értelmük is legyen.

Szóval hogy hol a hazám? Ott, ahol születtem, sokkal inkább ott, mint itt. Hogy miért? Nem tudom pontosan megmondani, ez olyan lelki dolog. A lelkemben belül azt közel érzem magamhoz, lehet azért is, mert mindennapi gondjait, problémáit nem érzem át, és inkább egyfajta nosztalgiával gondolok rá, míg itt érzem a napi gondokat is. Az már másik kérdés, hogy otthon hol vagyok. Itt otthon vagyok általában, de van amikor azt érzem, hogy itt sem, és ott is már idegennek érzem magam. 

Többször hallottam már egy hasonlatot mely szerintem egészen jól illik is erre. Kivándorolni olyan, mint amikor egy fát átültetnek. Életben lehet maradni, de a gyökerei megsérülnek, és nem fog újra úgy gyökeret verni ott, mint ahol eredetileg volt. 

Azt hiszem másodjára vándorolni már sokkal könnyebb, mint először, ha a körülmények úgy alakulnak, hogy újabb váltásra adod a fejed, másodjára már sokkal kevésbé fogod úgy érezni, hogy valami visszavonhatatlanul megváltozik.

Persze ha be tudsz úgy illeszkedni, akkor simán érezheted magad bárhol otthon. 

Hazaszeretetet szülő és választott hazád iránt is egyaránt tudsz érezni szerintem, de talán a nemzeti büszkeség erősebb. Viszont a hűség az más, hűséges ahhoz légy, ami szintén hűséges hozzád. Számomra ez egy elég nehéz dió, nem érzem azt, hogy bármelyik is hűséges lenne hozzám. Bármely ország akarna is engem, vagy úgy isten igazán befogadna. S néha úgy tűnik, hogy nem csak engem, de még azt se aki itt született, régen a bevándorlás volt a jellemző, ma a kivándorlás. Szívesen megnéznék egy statisztikát arról, hogy most hányan mentek külföldre, és mondjuk '56 után hányan voltak akik elhagyták az országot. 

Szolgálni pedig azt lehet, amiben hiszek.

Mindamellett minden kérdésre a válasz relatív, függ a személyiségtől, az aktuális életszakasztól, hangulattól, és attól is, hogy hol mennyit éltél, és életed melyik részét töltötted itt vagy ott, valamint, hogy melyikhez milyen emlékek kötnek.

Társadalmi lenyomat 2

Néhány hete szüretelni voltunk, ami igazán szórakoztató elfoglaltság, de ugyanakkor érdekes képet kaptam a mai vidéki, mezőgazdász társadalomról. Mi mint a szőlős gazda vendégei voltunk, és segítettünk, amit akár úgy is jellemezhetnék, hogy a nemesség, aki egy nap erejéig leereszkedett a pórnéphez segíteni, és felügyelni azok munkáját. Aztán voltak a család azon ismerősei, akik már valószínű pénzt is kaptak a munkájukért, ők olyanok voltak, mint a bérmunkások, és voltak olyanok is, akik egyértelműen csak a szüret kapcsán kerülnek kapcsolatba a szőlősgazdával, őket úgy jellemezném, hogy a röghöz kötött jobbágy, amely csak egy fokkal jobb, mint a rabszolga.

Ezen felosztásnak egész nap érzékelhető jelei voltak, az, hogy munka közben milyen módon beszéltek az embereke egymással, hogyan szólt hozzá a gazda a munkáshoz. Érezhető volt egyfajta fölényesség, lekezelő magatartás, mely minden mondatban megfigyelhető volt. Egy kérem, egy köszönöm nem hangzott el, csak a szidás, az utasítás, mely olyannyira megszokott volt már a munkások körében, hogy amikor mi kérésként fogalmaztunk meg valamit, arra nem is reagáltak. Az étkezéseknél külön, csoportokban ültünk le, és habár ugyanazt kaptuk, a mi kajánk nagyobb választékú volt, mint az övéké. Az egyenrangúságnak nyoma sem volt. Olyan volt, mintha vissza mentünk volna vagy száz évet az időben.

Társadalmi lenyomat

Megnéztem a Glee harmadik évadának első három részét, és közben azon gondolkodtam, hogy mennyire idegesítő karakterek vannak benne, melyek habár nyilván nagyon élesen kikarikírozva, de mégis valamennyire az amerikai társadalmat reprodukálják, az amerikai középiskolás világot, ami aztán persze befolyásolja az egész későbbi életüket az embereknek. Roppant feltűnő, és külső jeleket is magukon viselő klikkek vannak:

• a focisták: mindenük a sport, és azt gondolják mindenek felett állnak, mert ők az iskola sztárjai. Izmuk van bőven, eszük annál kevesebb. Az erőszakot, az erőszakos megoldásokat képviselik. Persze vannak köztük jó tanulók is, így a későbbiekben két csoport tagjai lesznek: a munkás osztály tanulatlan és sikertelen tagjai illetve az elit szépfiúi.


• a pompom lányok: a focisták lány megfelelői. Vezetőjük maga a tökély, de a többség szintén munkásként végzi, csak néhányan lesznek gazdag feleségek.


• az okosak: népszerűségük valahol mélyen kullog, mindenük a tanulás, hisz tudósnak készülnek. Általában nem a szépség jut róluk eszünkbe.


• a különcök: ők azok akik lázadnak, minden ellen, nekik semmi sem jó, utálják az egész világot, és nem érdekli őket semmi, nincs jövőképük, nincs semmijük.


• a művészek: sztárok akarnak lenni, és azt hiszik magukról, hogy ők tökéletesek, viselkedésük is ezt sugallja. ők a sportolók kedvenc célpontjai, mert ők azok, akik megmutatják érzelmeiket is, amit az első két kategória tagjai el sem tudnak képzelni.


• Senkik, szürke egerek: ők azok, akiket észre se vesznek mások, akik nincsenek rajta a népszerűségi térképen, sem a népszerűtlenségin.

Ez az amerikai modell, mely egy vágyott társadalomnak tűnik. Tényleg az? Nem hiszem. Amerika az a társadalom, ahol a saját magad boldogulása érdekében el kell taposs másokat, az Egyesült Államok egy individualista társadalom, melyben, ha elég törtető vagy akár te is sikeres lehetsz. Ha van egy kis eszed, akkor előre tudsz jutni, hiszen, nagyon sok ott a tanulatlan ember. Nem jó az iskola rendszerük sem, hiszen köztudottan gyenge a képzésük, attól a néhány híres egyetemtől eltekintve, amely hírét legalább annyira köszönheti a médiának, mint a mögötte álló tudásnak, és amely egyben kevesek kiváltsága is, de azért sem jó az iskola rendszerük, mert hagyják, hogy ilyen csoportok, klikkek alakuljanak ki, hagyják, hogy státuszszimbólumokat, és "hatalmi jeleket" viseljenek.

Azt halljuk, hogy jelenleg forradalmi újításokat vezetnek be nálunk, melyekre nincs példa sehol, nem tankönyvszerű, mégis én vélek hasonlóságot felfedezni az amerikai társadalom, és az itthoni változások iránya között. Gondolok itt arra, hogy az oktatási rendszerünk az irányba változhat, hogy bizonyos szakmák csak kevesek kiváltsága lehet, pont azon szakmáról van szó, ahol az ember magasabb jövedelemben reménykedhet, ezzel erősítve a társadalmi megosztottságot, nehezítve a kitörés lehetőségét. Jelenlegi változások az irányba mutatnak, hogy a folyamatosan hangoztatott kijelentés, mely szerint túl sok a diplomás megoldódni látszik. Hogy jó ez nekünk? Nem gondolom. Nem lehet persze mindenki diplomás, de az alap műveltség a józan paraszti ész azért elvárás kellene legyen. Mivel a kétkezi munkában nem épp a versenyképes kategóriába tartozunk, hiszen túl drága munkaerőnek számítunk, lehetünk bármennyire mezőgazdasági ország, akkor sem fognak soha az életben a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó iparágak felvenni és folyamatosan foglalkoztatni több millió máshoz nem értő embert, hiszen arra már legalább 100 éve nem alkalmas ez az iparág. Jövőnk igenis a tudásbázisú társadalmak jövője, az ahol a tudásunkkal, és nem a két kezünk munkájával tudunk érvényesülni, melyhez viszont tudás kell, azaz jó iskolarendszer, és sok diplomás, illetve magasan képzett, jó szakmunkás. Miért ez a jövőnk? Azért, mert országunk szegény ásványkincsekben, így azon iparágakban lehetünk csak versenyképesek, melynek kevés alapanyag igénye van, vagy eleve szolgáltatásokon alapul.

Szóval nem megoldás, és nem is lehetőség a nép tudatlanságban tartása, hiszen akármennyi utcánk és wc-nk van, azért mégsincs 10 millió, de még egy millió utcaseprőre, és wc-s nénire sem szükségünk, habár természetesen ők is hasznos és fontos részei a társadalomnak.

Gondolatfoszlány

Székely vagyok, s magyar, vagy csak székely s nem magyar?

Ez csak úgy eszembe jutott, egyáltalán nem tudom, hogy ezt hallottam-e valahol, vagy saját kútfőből származik. Én biztos, hogy ez is vagyok, meg az is, az őseim közt mindkettő van számos másik nációval együtt, valójában ettől vagyok igazi magyar.

A kérdést nem is annyira a soron következő népszámlálás kapcsát tenném fel, hanem egy olyan vetületben, hogy vajon tényleg minket választanának az Erdélyben élő emberek, ha szabadon eldönthetnék, hogy hová szeretnének tartozni? Nem lehet, hogy függetlenek akarnának inkább lenni, és létrehoznák a "Kelet Svájcát", ahogy időről időre Erdélyt hívni szokták? Hiszen már nagyon nagyon rég óta vegyes ott a lakosság, már a török idők előtt is szülővárosomban több különböző nemzet tagjai éltek együtt. Szóval biztos, hogy valakit választanának, és nem lennének inkább a saját maguk urai? Mert valószínű akkor tudnák a leginkább az egyenjogúságot biztosítani maguknak, és nagyjából csak saját magukban nem csalódtak még.

határon túli gondolatok

A másik amelyet előszeretettel gondolnak az itteniek, a mellett, hogy a határon túl senki nem beszél magyarul, mint azt korábban írtam, hogy mindenki ért, és csak azért nem válaszol, hogy szemétkedjen. Ez is izgalmas feltételezés, és nevetséges is. Erre is hallottam már megerősítő történetet: annak idején a határőrök nyilván mindent értettek, csak direkt nem voltak hajlandóak válaszolni. Hát nem pont így van, hiszen annak idején az volt a szokás, hogy a magyar katonákat a szovjet és bolgár határra tették Romániában, hogy nehogy át akarjanak szökni Magyarországra, és a magyar határra pedig moldovai és havasalföldi románokat tettek, akik tényleg nem tudtak magyarul, no meg ugye ők nem ismertek erre senkit, így sokkal kevésbé eset nehezükre, ha lőni kellett esetleg.

Annak idején nagyon sokan azért keltek útra, és hagyták el szülőhazájukat, hogy gyermekeiket ne tegyék ki annak a nehéz sorsnak amiben ők éltek. Nehéz sors alatt egyrészt a szocialista hiánygazdaságot értem, másrészt azt, hogy ha beléjük akartak kötni, megbántani őket, akkor hontalannak nevezték őket. Átköltöztek, egyesek csak az anyaországba, mások úgy vélték, ha már mennek, akkor messzire mennek, így gyakorlatilag szinte az egész világon laknak erdélyiek. Míg nyugaton tényleg "idegenek", habár ott ezt nem igazán vetik a szemükre, addig azt gondolná az ember, hogy itthon befogadó környezet várja a magyarokat, de ez csak részben van így, hiszen itt meg azt vágják a fejükhöz, hogy románok. Érdekes, hogy míg az első mindenkit felháborít, addig a másodikat ugyanazok az emberek alkalmazzák.

Egyébként a határon túl annak idején nem volt jellemző az a dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitás, ami az itteniek sajátja, ott sokkal összetartóbbak voltak az emberek. Sajnos azonban kicsit már őket is megmérgezte az irigy hozzáállás.

Egyébként kíváncsi lennék, ha a népszámláláskor tovább lenne bontva az, hogy magyar, akkor melyik csoport mekkora létszámot érne el.

Nemzeti összetartozás

Tegnap volt ez az új ünnepnap, új, mert csak tavaly jelölték ki ünnepnapnak a trianoni békeszerződés emlékére. Az ünnepnap kiírása mellett azt is elhatározták, hogy a hazai diákok ne csak a mai ország területét ismerjék meg, hanem jussanak el a határon túli részekre is, és kapjanak egy kis ízelítőt az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy éppen vajdasági kultúrából, s lehetőséget kapjanak az ottani magyarokkal való találkozásra, ezáltal erősítve az összetartozás tudatát. Úgy vélem erre igen nagy szükségünk van, hiszen jelenleg igen kaotikus elképzelésekkel rendelkeznek a magyarországiak.

Mit értek az alatt, hogy kaotikus? Hát egyrészt tudják azt, hogy sokkal nagyobb volt az ország, azt is tudják, hogy az elcsatolt részeken is élnek magyarok, de azt már nem feltételezik, hogy ők is beszélnek magyarul, és magyarnak érzik, vallják magukat. Gondolom most vannak olyanok, akik felhúzzák a szemöldöküket, hogy ez mekkora hülyeség, pedig nem akkora, mint azt gondolnánk. Saját tapasztalatom, hogy megkérdezték tőlem, hogy honnan tudok ilyen jól magyarul? Nehéz volt megtanulni? Hiszen az addig rendben van, megvan a történelemből, hogy a csúnya nagyhatalmak elcsatolták azokat a területeket, meg ott élnek magyarok is, de valahogy mégis az erdélyi lakosok azok románok, a felvidékiek szlovákok, a kárpátaljaiak ukránok, a vajdaságiak meg szerbek. Nem tudom mi lehet az ilyen emberek agyában, gondolom feltételezik, hogy a sok gonosz román csak azért tanult meg ilyen jól magyarul, hogy elvegyék a munkájukat, vagy könnyebben kapjanak segélyt.

Mondok egy másik példát: ugye ott vannak a tehetségkutatók, melyeket minden alkalommal magyarok nyertek meg, csak nem minden esetben "egyes" magyarok, volt amikor "kettesek". Ki hinné, hogy vannak "kettes" magyarok is? Hogy nem minden magyar egyformán magyar? Én magamtól nem, ebben a formában pedig semmiképpen sem érzem azt, hogy különbséget kéne tenni.

Kik voltak a kettes magyarok? Hát Karamel, Ruzsa Magdi, Király Viktor, Tolvaj Reni, és mostmár ezt a sort erősíti László Attila is. Mert jó tényleg magyarok ők is, csak nem olyanok, hangzott a válasz egy beszélgetés során, amikor értetlenül visszakérdeztem. Ők azok a magyarok, akik elveszik a magyarok munkáját, boldogulási lehetőségét a magyaroktól. Ha ez így nem is lett kimondva, de azért  mégis ezt lehetett mögé érteni.  Nem az a baj, hogy tehetségesek, inkább csak az, hogy itt akarnak boldogulni. Milyen fura, hogy úgy érzik egyesek, hogy legfőbb ellenségük pont a magyarok, vajon mi lehet ennek az oka fukarság, irigység vagy valami más?

Egyébként azt beszéltük, hogy valószínű azért tud nyerni a határon túli, mert az ottaniak szívügyüknek érzik azt, hogy szavazzanak, az itteniek viszont kevésbé érzékenyek már erre.

Kérdések

Vajon ahol az ország véget ér, ott véget ér a magyarság is? Vajon, ha egy tehetségkutatót nálunk egy határontúli magyar nyer meg, akkor az ellopta a helyet egy magyartól? Ő már nem is magyar? Tulajdonképpen ki számít magyarnak? Az aki Magyarországon született, vagy az aki magyarul beszél, vagy az, aki annak érzi magát, legyen a világ bármely csücskén? Vajon a bennszülöttek között van olyan, aki inkább magyar, mint a másik?

Tényleg jó volna az bárkinek is, ha az ország teljesen homogén lenne? Elvesz az valamit tőlünk, hogyha etnikailag heterogén társadalom vagyunk, vagy inkább hozzáad?

Vajon egy dal ugyanazt kell jelentse mindenki számára? Biztos, hogy csak akkor lehet hitelesen előadni egy számot, ha átéltük ugyanazt, mint az eredeti előadó, vagy el tudjuk játszani, hogy átéltük?

Ezek a kérdések jutottak most így hirtelen eszembe, ahogy néztem a tévét, és megfogalmazódott már bennem egyfajta válasz is a kérdésekre, de most még hagyom azokat érlelődni egy kicsit. Addig azonban szívesen veszem bármelyikőtök válaszát ezen kérdésekre.