1-es villamos utasa

Tegnap ahogy fél pestet körbevillamosoztuk az 1-es villamossal, láttunk egy csontsovány nőt, aki egy zacskóban folyadékot tartva szipuzta azt és közben hol kutyát hol macskát látott a villamoson, olyan csendes őrült féle volt. A párom azt mondta ez egy ilyen vonal, itt nem ritka a fura emberek látványa. Ti miket láttatok már villamoson?

Mennyi birka ember

Ma megint azt vettem észre a vonaton, hogy az emberek csak néznek, de egyáltalán nem figyelnek, nem tűnik fel nekik, hogy a vonat vágányt vált, és nem tűnik fel nekik, hogy az ajtóba ahol állnak és bámulnak ki az ablakon nem azt látják, amit szoktak, nincs peron, nincs mellette sín, és simán állnak a rossz oldalon és várják a csodát, hogy majd gyorsan épít valaki oda egy peront és kinyílik az ajtó, és mindig meglepődnek, hogy a másik oldalt kell leszállni. Olyan gondolkodást nem igénylő reflex ez már nekik, és még engem néznek furán, hogy én arra az oldalra állok, ahol le is lehet szállni...

Beszélgetés

Habár talán túlzás annak nevezni, mert csak a nő beszélt a férfi nem, vagy legalábbis nem lehetett hallani a szavát. Elsőre azt hittem, hogy a pénztároshoz beszél, mert kisasszonynak szólította, és nem értettem, hogy mi a baja, mit akar kifogásolni, de aztán amikor az ajtón kifele menet még mindig kisasszony kimehetek, volt a szövege, és ahogy kilépett még hangosabban kiáltotta, hogy kisasszony kitolhatom a kosarat, akkor rájöttem, hogy a férjének beszél. 

Én alapvetően egy nyugodt fazon vagyok, nem olyan könnyű felhúzni, de az a stílus, az a mennyiségű gúny abban ahogy a nő kimondta a kisasszony szót elég volt ahhoz, hogy felhúzzon. Nem bírnék egy ilyen emberrel egy fedél alatt lakni, és kikérném magamnak, ha valaki lekisasszonyozna, én a helyébe tuti ott hagytam volna a parkolóban, jöjjön haza ahogy tanulta, de leginkább inkább menjen máshova.

Ennyire papucs lenne az a pasas, hogy ő eltűri ezt? Mert azért az a modor igazából már zaklatásnak számít.

És te segítenél?

Ami engem illett, némely szituációban nem érzem magam komfortosan, nem tudom mit kéne csinálni, vagyis pontosabban azért tudom, csak nehezen szánom rá magam a lépésre, amit meg kellene tenni. És habár leginkább természetesnek kéne legyen az, hogy segítek, még valamiféle izgatottság, idegesség lesz rajtam úrrá olyankor. 

Egyébként nézzétek meg, ugyanazok a személyek több szituációban is segítenek.

van ám nekünk

Zenés biciklistánk, hogy a Duna-parti andalgás ne legyen olyan unalmas, és hogy a folyó is ritmusra tudjon folyni:)

És van ám nekünk zenét szolgáltató motorosunk is, mely egy kis robogóra van ráépítve és úgy közlekedik vele, mintha Harley lenne, de ahogy elhalad, az emberek szája fülig ér. Lehet kissé flúgosnak tűnik, de közelről nézve elég normálisnak hat.

Lehet ez ugyanolyan mint régen a vállon cipelt nagy magnók, habár olyat csak filmen láttam.

biztos, hogy nem ma van április 1-je?

Ma annyi furcsa embert láttam délután, hogy felmerült bennem a kérdés, hogy biztos nem bolondok napja van? 

Egy srác úgy jött ki a reptéren az érkező utasokkal, hogy egy inkább női otthonkának, esetleg kórházi ruhának nézet ki, kicsit áttetsző, mert látni lehetett a fekete boxerét is. Nem tudtam eldönteni, hogy lett valami a ruhájával, vagy valami fogadás volt a háttérben, mert nem egyedül jött, nem tűnt bolondnak sem:)

Aztán a buszon a szigeten amikor leültem észrevettem, hogy velem szembe két nem is tudom minek nevezzem stílusú fiú ült, az egyiken mindenféle tetkó, a karján tigrisfoltok voltak pl, a haja olyan hosszú borzolt, néhány piercing volt az arcán, a másiknak a feje teteje tarkopaszra volt nyírva, oldalt viszont egy-egy pamacs, és hátul meg hosszú haj, neki is pár piercing, mind a kettő feketében. Aztán mikor leszáltak a mellettem lévő fiatal srácok meg is jegyezték, hogy szörnyen néztek ki:)

Aztán hazafelé sétálva pedig láttam egy motorost, aki egy nagymotorosnak volt beöltözve, de valójában egy robogóféleséggel közlekedett, amire rá volt erősítve valami zajláda is, és hangosan hallgatta a zenét, hát, érdekes volt. Sállal a nyakában, napszemüvegben.

mik vannak!?

Jövünk haza a vonattal, és az egyik kis forgalmú állomásnál valakik úgy vélték, hogy tök jó móka graffitit fújni a vonatra, amíg az ott áll, csak pechük volt, mert pont ott szállt le a kalauz, aki elkezdte üldözni, de az elmenekült, volt még egy őr is a kalauzzal a vonaton, így aztán ketten kétfelé telefonáltak, mi meg percekig álltunk. Néhány fiatal utas már azon szórakozott, hogy a graffitiző hamarabb ér a következő állomásra, mint a vonat.
Amikor leszálltunk szemügyre vettük a művet, és egy éppen graffitiző Einsteint láttunk, kész is volt, pedig alig lehetett pár másodperce, de egyértelmű, hogy sablont használt.

egy kabinban

Egy hosszú út alatt, ha olyan a társaság sok minden kiderül.

Nem mondom, hogy reprezentatív, de azért jelent valamit, ha a kabinban ülő 6 fő közül 3 ott lévő legalább egyik szülője Németországban dolgozik, pl azért, hogy eltartsa a családját, a 4. ember saját maga van Németországba, közös utazásunk neki már a sokadik óra vonatokon. 

A téma vegyes volt, többek között olyan, hogy mi a különbség hazánk és külföld között, mennyivel nagyvonalúbb odakint a világ, mint nálunk, de szóba jött a prostitúció, a zárt osztály, és azt is megtudtuk egy szókimondó egyetemista lánytól, hogy a férfiaknak naponta kéne prosztatamasszázsban részesülnie egészségügyi okok miatt.

Mondja még valaki, hogy nem izgalmas vonatozni:)

szinte első pillantásra

Érdekes, hogy néha milyen kevés is elég ahhoz, hogy egy emberről megállapítsuk, hogy jaj de nem szipi, tiszta hülye picsa effektus. 

Ez történt a minap is, amikor bementünk egy bankfiókba ügyet intézni. A fiókvezető nem épp kedvességével nyűgözött le, amikor a referens odahív, hogy miben segíthet, ő meg rendreutasítóan közli, hogy most épp dolgoznak és legyünk szívesek leülni a várakozó részben. A biztiőr mondta, hogy üljünk le inkább, nem baj, ha nem akarunk, de a fiókvezető nem szereti, ha állnak az ügyfelek. Majd újra sorra kerültünk, és miközben kiszolgált a referens, módomban állt  hallani, hogyan kényeskedik, affektál, nyal telefonon a fiókvezető valamely back officeos kollegájának. Meg is állapítottam, hogy libabőrös leszek már csak attól, hogy hallgatom őt, nem is tudom elképzelni, hogy lehet vele együtt dolgozni. Látszott rajta, hogy abszolút a saját hatása alatt van, és fontosnak tartja érzékeltetni, még az ügyféllel is, hogy ő kicsoda, de kérdem én, csak én gondolom azt, hogy ennek nem ez a módja?

 

kisvárosi hangulat

Nézem a szívek szállodáját, melyben a következő jelenet ment: 

Stars Hollow főterén Luck kávézója előtt gyülekezik a város apraja nagyja. Az alkalom nem más, minthogy leleplezzék a város közlekedési lámpájánál (aminek felszerelését sem indokolta semmi) az első traffipaxot. A leleplezés után egy működését demonstráló bemutató következik, ahol Taylor kocsiját Kirk vezeti, akinek az a feladata, hogy áthajtson a piroson. Ezt meg is teszi, mire lefotózza a traffi, de olyan éles villanással, hogy az elvakítja Kirkot, aki behajt Luck kávézójának kirakatába. Az egész meglehetősen komikus:)

De nem ezért írom le a történetet, hanem azért, mert ahogy ott gyülekeztek az emberek és beszélgettek egymással eszembe jutott, hogy ahogy a sorozatban is, így a valóságban is mindenki ismer mindenkit egy akkora településen, mindenki tud váltani pár szót a másikkal, tudja a nevét, van közös ismerős, közös téma, stb. Én jelenleg nagyobb településen élek, mintsem ismernék mindenkit, vagy mindenki engem, másrészt meg nem is lakom itt olyan rég óta. Laktam kisebb koromban olyan helyen, ahol mindenki tényleg szinte mindenki ismert mindenkit. Az emberek köszöntek egymásnak az utcán, és szinte mindenki tudta, hogy kinek a gyereke, unokája vagyok. Persze ennek a dolognak vannak hátulütői is, de azért mégis csak jobb az, ha az embert ismerik, mintsem az, ha végig tudsz menni úgy az egész városon, hogy nincs senki akire rá tudnál köszönni. 

Igaz ha visszamegyek gyerekkorom lakhelyére már ott sem ismerek mindenkit és engem sem ismernek:)

Persze sokat számít, hogy egy helyen nősz-e fel és éled le életed nagy részét, vagy költözöl jobbra, balra. Emlékszem gyerekkoromban, még évekkel azután, hogy elköltöztünk szülővárosomból, a szüleim rendszeresen botlottak ismerősbe a városban járva kelve, pedig az egy közel negyedmilliós nagyváros. 

És habár nem jártam suliba ott, amit most kvázi hazának emlegetek, ahova most hazajárok, mégis ott azért még én is szoktam ismerősökbe botlani:) Pedig már onnan is vagy 5 éve, hogy elköltöztem. 

Szóval érdekesek ezek a dolgok.

csak úgy kérdezem

Miért nem lehet a jókívánságot megköszönni? Miért kéri ki magának a másik, vagy vág pofát, ha jó pihenést vagy jó hétvégén kívánok neki?
Mi a baj az én jó kívánságommal?
Mi baj az emberekkel?

jut eszembe

Jóságosról jut eszembe, hogy ez az a kategória, amiből hiány van nálunk. Bizonyos emberekből kifejezetten ez az a tulajdonság, ami hiányzik. Ez pedig sok bosszúságot képes okozni másoknak.

erdőlakók vagyunk

Ma hazafele sétálva erre a következtetésre jutottam. Ha meredeknek is tűnik a következtetés, azért ha egy picit belegondolunk, s magunk elé képzelünk egy falut, ahogy közeledünk felé, akkor rájövünk, hogy kevésbé az, mint elsőre hallszik. Hogy miért? Ha körbe nézünk településeink tele vannak ültetve fákkal. Amikor messzebbről közeledünk feléjük, az alföldön talán még nagyobb a kontraszt, úgy tudjuk kiszúrni, hogy ott van a falu, hogy megpillantunk egy fás részt. Messziről sok település képe olyan, mintha egy kis kerek erdőben lennének házikók, és sokszor két falu között a hasznosított földeken csak elvétve vannak fák. Szóval, habár a civilizáció már kinevelte belőlünk, azért még mai napig is fel lehet fedezni, hogy mi igazából erdőlakóként kezdtük pályafutásunk.

egy hozzászólás

Írt egy hosszabb bejegyzést Captain, melyre ott is megírtam ezt a hozzászólást, de úgy gondoltam, hogy itt is kiteszem:

"Szerintem az fb hihetetlenül kaotikus, én pl onnan soha nem tudok meg semmit, nem is nagyon használom a hasonló oldalakat sem. Egy blogban sokkal inkább elmondhatom a gondolataim mint az ilyen oldalakon, ahol gyakorta zavaró lehet, hogy tudom, hogy kik olvassák, főleg ha nem is nekik szánnám a mondandóm. A twitter és társai pedig szerintem még egy blognál is személytelenebbek, legalábbis szerintem, vagy számomra.
A blogoknak is van persze problémája, hisz személytelen, és nem biztos, hogyha már ismerem azt aki olvas, akkor ugyanúgy leírom a gondolataim, ahogy ismeretlenségbe burkolózva. Amúgy egy idő után természetesen felmerül az igény az emberben, hogy megismerje azokat, akiket olvas, akikkel "cseveg". A blog nem olyan, mint egy személyes ismeretség, de a többi lehetőség sem olyan.
Ahogy mondod a bloggerek különböző személyiségek, nem vagyunk egyformák, és ha csak a meleg blogokat nézzük legtöbbször semmi más közös sincs bennünk, csak az a tény, hogy melegek vagyunk, de pl én nem csak meleg blogokat olvasok. Így közösséget sem lehet építeni, vagy csak nagyon nehezen. A közösség épülése ellen dolgozik az is hogy nagyon sokan mennek külföldre, így a lemorzsolódáshoz hozzájárul a lassan áthidalhatatlan földrajzi távolság is. És ha figyelembe veszed azt is, hogy jelenleg kis hazánkban elég kaotikus az élet, az emberek minden gondolata a pénzhiány, és a nehézségek körül forog, és nincs ideje, kedve és energiája a közösségekkel, és a barátokkal foglalkozni, ha mégis, azzal szembesül, hogy még az ilyen társaságokban is előbb vagy utóbb terítékre kerül a politika, a gazdaság, a pénz, pont azok a témák, amelyek a nap minden percében foglalkoztatják, és amelyektől szeretne végre szabadulni, kicsit kikapcsolni.
Ezek fényében ne csodálkozz, ha most rosszabb a közösség, mint volt régebben. Reméljük lesz még jobb."

Ezt még annyival egészíteném ki, hogy furamód nekem kevésbé furcsa az, hogy kiállok egy halom idegen ember elé, és bemutatok egy várost, mint az, hogy találkozzak valakikkel, akik már valamilyen szempontból ismernek, és már van egy képük rólam, ami alapján valamilyennek képzelnek, valahogy megítélnek, és nem tudom előre, hogy az pozitív vagy negatív kép rólam a fejekben.

Változhat?

Megváltozhat-e egy ember csak azért mert valaki azt akarja tőle? Ha igen akkor az a változás valódi, vagy csak a külvilágnak szól? Ha csak a külvilágnak szól, akkor az nem hazugság? Elvárhatja-e tőlünk bárki azt, hogy hazugságban éljünk csak azért hogy neki vagy valakinek jobban tessünk?

Lehet nem kéne ennyit tévét néznem, ha ilyen kérdéseken kezdek el gondolkodni.

A válaszom az, hogy igen, az ember változhat, valamennyit változik is az évek alatt, de bizonyos alapdolgokban nem változik, és szerintem nem is elvárható tőle, hogy meghazudtolja saját magát. Nem várható el, hogy a nap 24 órájában másoknak tetsző képet fessünk magunkról, ha valójában nem vagyunk olyanok. Nem mondom azt, hogy öntörvényűnek kell lenni, és azt sem, hogy úgy kell hajlongani, mint nád a szélben, valahol a kettő között kell megtalálni saját utunk, nem szabad meghasonulni.

Ha valaki ennél bővebb, és magvas gondolatokat várt volna válasz gyanánt, az nem jó helyen keresgél, de ezekre a kérdésekre véleményem szerint belülről érkeznek a válaszok, és nem kívülről kell őket beszerezni.

emberek

A minap egy ember a kenyérboltban dörmögött, és beszólt az eladónak, mert az megkérdezte tőle, hogy kér-e zacskót, és nem adott neki automatikusan. Azt mondta a fazon a kérdésre: majd a hónom alatt rejtegetem, amit vettem.

Én úgy felkaptam a vizet bunkóságán se perc alatt, hogy csak na. Amúgy meg én meg úgy hogy ő is hallja, mert még ott pakolt mondtam az eladónak, hogy kösz, nem kérek zacskót, hogy hátha felfogja, hogy nem olyan természetes az, hogy mindenki akar zacskót, és az csak kedves, hogy megkérdezi, és nem tukmál rám "szemétnek valót". Egyébként nem hiszem, hogy felfogott volna bármit is abból.

Aztán ma meg hallottam, ahogy a pirosra váltott lámpánál egy autós lehúzott ablakkal hangosan káromkodik, azt nem tudtam eldönteni, hogy a lámpának mondja a magáét, amiért az átváltott, vagy annak aki előtte még átfért a zöldön, de nagyon és hangosan mondta a magáét.

Társadalmi lenyomat 2

Néhány hete szüretelni voltunk, ami igazán szórakoztató elfoglaltság, de ugyanakkor érdekes képet kaptam a mai vidéki, mezőgazdász társadalomról. Mi mint a szőlős gazda vendégei voltunk, és segítettünk, amit akár úgy is jellemezhetnék, hogy a nemesség, aki egy nap erejéig leereszkedett a pórnéphez segíteni, és felügyelni azok munkáját. Aztán voltak a család azon ismerősei, akik már valószínű pénzt is kaptak a munkájukért, ők olyanok voltak, mint a bérmunkások, és voltak olyanok is, akik egyértelműen csak a szüret kapcsán kerülnek kapcsolatba a szőlősgazdával, őket úgy jellemezném, hogy a röghöz kötött jobbágy, amely csak egy fokkal jobb, mint a rabszolga.

Ezen felosztásnak egész nap érzékelhető jelei voltak, az, hogy munka közben milyen módon beszéltek az embereke egymással, hogyan szólt hozzá a gazda a munkáshoz. Érezhető volt egyfajta fölényesség, lekezelő magatartás, mely minden mondatban megfigyelhető volt. Egy kérem, egy köszönöm nem hangzott el, csak a szidás, az utasítás, mely olyannyira megszokott volt már a munkások körében, hogy amikor mi kérésként fogalmaztunk meg valamit, arra nem is reagáltak. Az étkezéseknél külön, csoportokban ültünk le, és habár ugyanazt kaptuk, a mi kajánk nagyobb választékú volt, mint az övéké. Az egyenrangúságnak nyoma sem volt. Olyan volt, mintha vissza mentünk volna vagy száz évet az időben.

Társadalmi lenyomat

Megnéztem a Glee harmadik évadának első három részét, és közben azon gondolkodtam, hogy mennyire idegesítő karakterek vannak benne, melyek habár nyilván nagyon élesen kikarikírozva, de mégis valamennyire az amerikai társadalmat reprodukálják, az amerikai középiskolás világot, ami aztán persze befolyásolja az egész későbbi életüket az embereknek. Roppant feltűnő, és külső jeleket is magukon viselő klikkek vannak:

• a focisták: mindenük a sport, és azt gondolják mindenek felett állnak, mert ők az iskola sztárjai. Izmuk van bőven, eszük annál kevesebb. Az erőszakot, az erőszakos megoldásokat képviselik. Persze vannak köztük jó tanulók is, így a későbbiekben két csoport tagjai lesznek: a munkás osztály tanulatlan és sikertelen tagjai illetve az elit szépfiúi.


• a pompom lányok: a focisták lány megfelelői. Vezetőjük maga a tökély, de a többség szintén munkásként végzi, csak néhányan lesznek gazdag feleségek.


• az okosak: népszerűségük valahol mélyen kullog, mindenük a tanulás, hisz tudósnak készülnek. Általában nem a szépség jut róluk eszünkbe.


• a különcök: ők azok akik lázadnak, minden ellen, nekik semmi sem jó, utálják az egész világot, és nem érdekli őket semmi, nincs jövőképük, nincs semmijük.


• a művészek: sztárok akarnak lenni, és azt hiszik magukról, hogy ők tökéletesek, viselkedésük is ezt sugallja. ők a sportolók kedvenc célpontjai, mert ők azok, akik megmutatják érzelmeiket is, amit az első két kategória tagjai el sem tudnak képzelni.


• Senkik, szürke egerek: ők azok, akiket észre se vesznek mások, akik nincsenek rajta a népszerűségi térképen, sem a népszerűtlenségin.

Ez az amerikai modell, mely egy vágyott társadalomnak tűnik. Tényleg az? Nem hiszem. Amerika az a társadalom, ahol a saját magad boldogulása érdekében el kell taposs másokat, az Egyesült Államok egy individualista társadalom, melyben, ha elég törtető vagy akár te is sikeres lehetsz. Ha van egy kis eszed, akkor előre tudsz jutni, hiszen, nagyon sok ott a tanulatlan ember. Nem jó az iskola rendszerük sem, hiszen köztudottan gyenge a képzésük, attól a néhány híres egyetemtől eltekintve, amely hírét legalább annyira köszönheti a médiának, mint a mögötte álló tudásnak, és amely egyben kevesek kiváltsága is, de azért sem jó az iskola rendszerük, mert hagyják, hogy ilyen csoportok, klikkek alakuljanak ki, hagyják, hogy státuszszimbólumokat, és "hatalmi jeleket" viseljenek.

Azt halljuk, hogy jelenleg forradalmi újításokat vezetnek be nálunk, melyekre nincs példa sehol, nem tankönyvszerű, mégis én vélek hasonlóságot felfedezni az amerikai társadalom, és az itthoni változások iránya között. Gondolok itt arra, hogy az oktatási rendszerünk az irányba változhat, hogy bizonyos szakmák csak kevesek kiváltsága lehet, pont azon szakmáról van szó, ahol az ember magasabb jövedelemben reménykedhet, ezzel erősítve a társadalmi megosztottságot, nehezítve a kitörés lehetőségét. Jelenlegi változások az irányba mutatnak, hogy a folyamatosan hangoztatott kijelentés, mely szerint túl sok a diplomás megoldódni látszik. Hogy jó ez nekünk? Nem gondolom. Nem lehet persze mindenki diplomás, de az alap műveltség a józan paraszti ész azért elvárás kellene legyen. Mivel a kétkezi munkában nem épp a versenyképes kategóriába tartozunk, hiszen túl drága munkaerőnek számítunk, lehetünk bármennyire mezőgazdasági ország, akkor sem fognak soha az életben a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó iparágak felvenni és folyamatosan foglalkoztatni több millió máshoz nem értő embert, hiszen arra már legalább 100 éve nem alkalmas ez az iparág. Jövőnk igenis a tudásbázisú társadalmak jövője, az ahol a tudásunkkal, és nem a két kezünk munkájával tudunk érvényesülni, melyhez viszont tudás kell, azaz jó iskolarendszer, és sok diplomás, illetve magasan képzett, jó szakmunkás. Miért ez a jövőnk? Azért, mert országunk szegény ásványkincsekben, így azon iparágakban lehetünk csak versenyképesek, melynek kevés alapanyag igénye van, vagy eleve szolgáltatásokon alapul.

Szóval nem megoldás, és nem is lehetőség a nép tudatlanságban tartása, hiszen akármennyi utcánk és wc-nk van, azért mégsincs 10 millió, de még egy millió utcaseprőre, és wc-s nénire sem szükségünk, habár természetesen ők is hasznos és fontos részei a társadalomnak.

Hozzáértők klubja

Szerintetek mennyire ért az az ember a telefonjához, aki miután kihangosította a készülékét továbbra is a kagylóba beszél? Hát az, aki a headsetten keresztül beszél, de a készüléket a szájához tartja, és erőteljes logikája segítségével a hangszóróba beszél?

Én javasolnám, hogy ezeknek az embereknek egy gyorstalpaló telefonhasználati oktatást kellene tartani.

Mondjuk az is tetszik, amikor valaki a vonaton vagy buszon bezárja a mellette lévő ablakot, hogy ne jöjjön rá a szél, úgy, hogy az előtte lévő 2-3-4 ablak is nyitva van, és mellesleg a mellette lévőből a levegő nem rá jön, hanem a mögötte ülőkre.  Vagy amikor  az előtér ajtaját a úgy nyitják ki, hogy a menetszél még véletlenül se abból az irányból fújjon, és még csodálkozik, hogy továbbra sincs levegő. Nem tudom, hogy ezek az emberek ennyire nem gondolkodnak vagy a fizika csak egy szó számukra.

Mai versenyzőnk pedig egy szőkeség, aki megfejtésként a Szerencsekerékben azt mondja: Sok hahó semmiért. Szóval hahó, szerinte ez a mű címe...

Heringparti

A vonaton már második napja tömegnyomor van, ugyanis valami furcsa oknál fogva az eggyel korábbi személy nem indul még el, amikor az én gyorsított személyem indul, pedig a kettő között a személy javára van több, mint 15 perc. Ebben a kánikulában külön öröm, amikor megmozdulni se nagyon tudsz az utazás alatt. Nem kifejezetten a kellemes kategória, az emberszagról már nem is beszélve.

Amikor már készültünk leszállni észrevettem, hogy a mellettem álló pasas lefényképezte az előtte álló nő fenekét. Nem értem mit látott benne, mert elég lapos volt, és különben is női fenék volt, nem pasié, én a helyébe azokat fényképezném. Habár tök fölösleges, mert a No1 feneket már megtaláltam:)