A túráztam sorozat 4 napja valójában nem ért ott véget, hogy a sóbányát meglátogattuk. A tábor hivatalos záróünnepsége is azon a napon volt. A szokásos mindenkit megdicsérünk és kitüntetünk nagy plénum előtt rész után jött a szintén szokásos tombola sorsolás, mely a szokásostól eltérően ez egy maratoni húzás volt. Nagyjából két óra számhúzás után, amikor már tele volt az asztal az át nem vett ajándékokkal úgy gondolta a főszervező, hogy akkor szünetet tartunk. Na de ne szaladjak ennyire előre. Kezdjem ott, hogy úgy kezdődött a tombola húzás, hogy a főszervező, és egy személyben mindent intéző és más oda nem engedő konferanszié bejelentette, hogy pár perc technikai szünet, ugyanis nincsenek még itt a tombolaszámok. Aztán azok megérkeztek, és elkezdődött a húzás. Az előtte megtartott zárórendezvényből tudtuk, hogy összesen nagyjából ezren vagyunk, és szokásoknak megfelelően ezúttal is a regisztrációs sorszámunk lesz a tombola számunk. Szóval elkezdődött a húzás, és sorra húztak 1000 feletti sorszámot, mert azt is benne hagyták, és konferansziénk rendületlenül bemondta és ismételgette azokat, hátha véletlenül megérkezik az a nemlétező nyertes is. Szóval így telt el kb két óra, és már szinte üres lett a nézőtér, és akik mégis ott voltak azok is mindenféléről beszélgettek, és alig figyeltek. Ekkor látva az érdektelenséget, és a számhúzó gyerekek unottságát, valamint azt, hogy a számhúzó gyerekek közt már huszonévesek is vannak, bejelentette, hogy most abbahagyjuk a sorsolást, és akkor átadjuk az ajándékokat a kisgyerekeknek, akik számokat húztak. Azonban, hogy a tombola élmény teljes legyen számukra is a kisgyerekeknek kiosztottak egy tombolaszámot és elkezdtek újra húzni, ezúttal a nagyok húztak. Néhány részlet, hogy világos legyen, hogy ekkor miért mondták egyre többen azt, hogy hihetetlen ami itt folyik, és ez lassan rosszabb, mint egy kabaré jelenet. A gyerekek, akik korábban húztak javarészt még nem tudtak olvasni, és a tombolájukon számok voltak, amiket természetesen nem ismertek fel, így úgy zajlott a húzás, hogy kihúztak egy számot, majd bemondták, és utána valaki végignézte az összes kezét nyújtó gyereket és kiválasztotta közülük azt aki a felolvasott számot szorongatta, már ha volt ilyen, mert ezúttal is előfordult, hogy nem volt kiosztva a kihúzott sorszám. Majd amikor kissé kaotikusan, de azért sikeresen minden gyereknek odaadni az ajándékot visszatértünk a felnőttek tombolájához, és folytattuk a húzást. Közben már a felolvasó is nagyon unta már az egészet, így olyan pontos ajándékleírásokat kaptunk, mint vagy 10% kedvezményre jogosító vagy 10 lej összegű ajándékutalvány, hogy melyik, mondja meg a nyertes, vagy piros csomagolásban lévő valami, vagy egyszer autósnak máskor autónak nevezett ajándékcsomag vagy például az általam megnyert nyeremény, ami pontos leírása az volt, hogy üveglógica, de a baseball sapka helyett is az összes fejfedő elnevezést sikerült felsorolnia, a legkevésbé odaillőt is felsorolva. Nagyjából még újabb másfél óra eltelt, mire elfogytak az ajándékok, de azért azt hozzá kell tenni, hogy nem azért tartott ilyen sokáig, mert olyan rengeteg volt az ajándék, habár nem volt kevés.
Egyébként szerintetek mi az üveglógica? Nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy mi lehet ez, szóval amikor visszaértem vele mindenki azt nézegette, hogy mi is az igazából.
A yahoo készített egy összeállítást a 10 legszebb fürdőről, mely bárki számára elérhető. A listába belekerült egy magyar fürdő is, nevezetesen a Gellért fürdő, mely a listán szereplők közül a harmadik legdrágább úgy egyébként. Az ok, amiért beszámolok most erről az, hogy ezeken a listákon nem szoktam magyar helyszínnel találkozni, ez most amolyan kivétel.
A cikk megtalálható itt.
Ezen a napon már nem volt szervezett túra, de hallottuk, hogy nagyon szép és érdemes elmenni a Tordai sóbányába, így útra keltünk. A bányába termelés már nem folyik, hanem egy szórakoztató komplexum lett kialakítva benne játékokkal (minigolf pálya, tekepálya, óriáskerék), koncertteremmel többszáz lépcsővel, ha jól emlékszem több, mint 400 lécsőt mentünk lefele, csónakázótóval. Amikor mentünk le, az elején nehezen viseltem, hogy egyre mélyebben vagyunk, de mivel elég tágas terek voltak, így elmúlt. Kipróbáltuk a visszhang termet, majd bementünk a nagy csarnokba, aminek a tetején a körfolyosó tökéletesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy előjöjjön a tériszonyom, és alig vártam, hogy leérjünk a kb 13 fordulónyi lépcsőn, ami több, mint 90 métert vitt le. Körbenéztünk majd tovább ereszkedtünk a csónakázó tóhoz, ami még lejjebb volt, és egy szűkebb lépcsősor vezetett le, ahol akkora volt a szembe forgalom, hogy azt gondoltuk lent már nem maradt senki, volt olyan, hogy percekig álltunk a falhoz kenődve, csak hogy végre tovább tudjunk menni egy fordulónyit. A tavon lehetett csónakázni, amit mi meg is tettünk. A tó helyenként alig pár centi, másütt pedig 8 méter mély, és a közepén egy természetes sósziget áll. Egyébként az egész teremben kellemes relax zene szólt. Felfelé úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a panoráma liftet, ami nem volt kevésbé félelmetes, mint a fenti körfolyosó, amire hosszú perceket kellett várni, hogy sorra kerüljünk, de megérte.
Felülről a körfolyosóról nézve az egész olyan látványt nyújtott, mintha egy űrállomás lenne a terem aljában egy sci-fi filmben.
Kisebb szünet után folytatnám a beszámolóm a hegymászásaimról. Harmadik nap, miután este esett az eső, úgy gondoltuk érdekes lesz hegyet mászni a sárban, de azért reméltük, hogy nagyon nem lesz nagy sár, elvégre nem esett olyan sok eső, és több ismerősünk is azt mondta, hogy nem nehéz a túra. Busszal indultunk el, s kanyarogtunk keveset a völgyben, mely egy viszonylag szűk részen az erdő tövében rakott le minket. Onnan lassú menetben az erdőn keresztül haladtunk fel, néha kissé csúszkálva a sárban, majd átérve az erdőn, amely igazából nagyon kellemes volt egy tisztásra érve megpillantottuk a hátunk mögött a várat, ahova tartottunk. Igaz ekkor még elég sokat kellett menni bozótokon keresztül, de már nem nagyon emelkedve. A vár tövében aztán megtudtuk, hogy a neve egy családnevet rejt, és nem a települést, amihez tartozott, és mint sejtettem semmi köze sincs a ... Egyébként a vár tövéig feljutni egyáltalán nem volt nehéz, de onnan felmenni a romokhoz már sokkal izgalmasabb volt, mert meglehetősen meredek volt, és nem volt kiépített feljárat, mondjuk ez egy rom, és nem üzemel turistalátványosságként, és nyilván azért építették oda, mert nehéz megközelíteni, viszont jól lehet belőle látni a környéket. Felfelé is néha kellett kapaszkodni, de aztán fentről lejönni már sokkal művészibb pózokhoz vezetett. Majd tovább indulva felmentünk egy sziklaperemre, ahonnan szintén szép kilátás nyílt és a falu felé lesétálva lehetőségünk nyílt kőgazdagra szedni magunkat Szent László pénzéből, mely ott hever a lábunk előtt mindenfelé, csak kár, hogy nem lehet vele fizetni.
Egyébként nekem az erdős túrák bejönnek. Végezetül néhány kép:
Második napon egy könnyű túrára mentünk, aminek az legnagyobb nehézsége az volt, hogy el kellett kerülni az őrkutyákat, amikor elhaladtunk a csorda éjszakai szálláshelye mellett, odafele vissza tudta őket tartani a gazdája, de visszafele muszáj volt a túravezetőnknek elővenni a megvesztegetésükre szánt zsíros kenyér darabokat. Előtte, még a falu szélén mondta, hogy azok menjenek elől, akik nem félnek a kutyáktól, és középre helyezkedjenek a félősök. Majd tovább haladtunk a kopasz dombok között, és elértük a csordát, ahol a csobánt kérdeztük meg, hogy mennyire mehetünk közel a csordához, ugyanis teheneken kívül volt ott néhány bivaly is, melyek éppen a pocsolyájukban hűsöltek. A csobán azt mondta, hogy nem kell félni tőlük, de azért menjünk egy kicsit a domb oldalra fel, és inkább a másik völgybe haladjunk tovább, a biztonság kedvéért. Megállapítottuk, hogy ezt magunktól is gondoltuk volna. Majd felmentünk a domboldalon és a teteje előtt a bokrok árnyékában pihentünk meg és fogyasztottuk el tízórainkat, majd indultunk vissza. Ez egy rövid félnapos túra volt, de arra elég, hogy jól leégjek. Egyébként a domb teteje kopasz volt, és körbe lehetett látni, de annyira nekem ez a túra nem jött be, egyrészt nem voltunk túl magasan, másrészt jobb szeretem az erdős vidéket.
Azért néhány kép itt is készült:
A túrák sorrendjét kicsit befolyásolta, hogy nem minden túrára volt hely akkor, amikor mi szerettünk volna menni, így kicsit felcseréltük a túrákat, és első nap egyből egy közepes, helyenként nehéznek minősített túrán kötöttünk ki. Reggel viszonylag korán indultunk, de ez csak viszonylagos, mert magyar idő szerint volt csak korán, és előttünk már vagy 6-7 túra elindult, volt olyan is ami már két órával korábban. Na de elindultunk mi is. Elsőnek buszoztunk vagy 30 km-t, mert túránk nem táborhelyünktől indult, hanem Kopándról. Ott bementünk egy völgybe, valameddig egy erdei úton haladva, de ez egy igen rövid szakasz volt, és már szóltak is, hogy na állj és cipőcsere, innentől kezdve már vizes túra, nem soká áthaladunk először a patakon, és aztán még számtalanszor, és nem hídon. A patak egyébként egy gyors folyású hegyi patak, melyben próbáltunk itt ott természete gázlókon áthaladni attól függően, hogy melyik oldalt van akkora száraz terület, ahol elfér egy ember. Volt aki végig tudott úgy menni, hogy nem lett mégcsak vizes sem a cipője, de olyan kellemes volt a víz, hogy én még ácsorogtam is benne néha. Volt ahol át lehetett rajta úgy menni, hogy kőröl kőre lépve víz mentesen, volt olyan is, ahol az választhattunk, hogy iszapba süllyedve megyünk, vagy sziklát mászunk, és volt ahol muszáj volt sziklát mászni, úgy hogy egyszerre csak két három ember fért el a szikla tetején, így volt amikor a sziklához lapulva a falon mászás közben vártuk, hogy tovább tudjunk haladni. Nagyon szép volt, csak mivel kicsit túlvállalták a létszámot, így lassan haladtunk, és sajnos a túra további része elmaradt, csak a Túri hasadék felső végén előbukkanás után egy több kilométeres tűző napon végiggyalogolós szakasz várt még ránk, melynek során megcsodáltuk az A3-mas autópályát egyik, majd másik oldalról és felülről is, miközben majdnem megkerültük Tordát, és a Tordai hasadéknál sem volt már idő lemenni megnézni azt is, csak a buszra tudtunk felszállni. Még így is jobban jártunk, mint a következő napokon, mert a túra legérdekesebb része a hasadékon való végighaladás a patakban nekünk meg volt, a következő két napon viszont már nem vitték őket végig egyik hasadékon sem teljesen. Egyébként az autópálya látogatós, kukoricatáblák közt gyalogolós túrarészről mindenki lemondott volna, az sokat rontott az élményen, a buszhoz már teljesen szétszakadva és nyűgösen ért a csoport.
Jó tanács azoknak, akik ilyen vizes túrát választanak, hogy mindig menjenek a csapat elején, mert még így is volt olyan szakasz ahol csúszott, és nem éppen kellemes érzés egy szikla tetejéről ereszkedve az, amikor érzed, hogy a lábad nem áll biztosan és csúszik lefelé.
Néhány képet megtaláltok itt:
Ha már fontolóra vesszük, hogy kimegyünk a levegőre, főleg ha nem csak a ház elé, hanem mondjuk nyaralni, akkor ezt feltétlenül vigyük magunkkal:
Szóval igazából tök jól el tudnám képzelni, hogy amikor a hegyek közé megyünk, akkor egy ilyet vinnénk magunkkal, ahelyett, hogy viszünk kis aragázt, tűzhelyet, flakonokat víznek, külön asztalt székeket.
Mától szabit veszek ki egy pár napot itt a blogon, de azért ha minden úgy megy, ahogy én azt kitaláltam, akkor minden nap fog megjelenni valami kis szösszenet itt, amihez jó blogolást kívánok:)
Én meg, ha minden jól megy, s az eső sem esik nagyon, akkor efféle tájakon járkálok:
